Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, alelnök urat nem sikerült vitára ingerelnünk, de lehet, hogy a zárszó ennél gazdagabb lesz, tehát ne előlegezzük meg azt, hogy sikertelen volt a mai diskurzus vagy legalábbis az arra tett kísérlet.

Fazekas képviselőtársamnak szeretném megköszönni, hogy ebben az elképesztően fontos témában gombot nyomott, felszólalásra emelkedett, én óriási támogatója vagyok önnek ebben. Évek óta mániákusa vagyok annak, hogy amellett, hogy piacra járok, azért ha betévedek egy bevásárlóközpontba, mindig magyar terméket, zöldséget, gyümölcsöt igyekszem vásárolni; komoly kihívást jelent ez nagyon sokszor. Tehát van az országnak egy szerencsésebb része ebből a szempontból, amelyik közvetlenül termelőtől tud vásárolni, én III. kerületi, városi emberként ezt néha meg tudom oldani, de néha be kell szabadulnunk a bevásárlóközpontba.

Az igazi bajok itt kezdődnek, képviselőtársam, amellett, hogy az alapvető élelmiszerek áremelkedése bizonyos cikkek esetében elképesztő az utóbbi időben, ott, hogy mondjuk, magyar uborkát találni bizonyos hetekben-hónapokban nagyon komoly kihívást jelent, nagyon sokszor még magyar almát találni is, pedig azért elvárható lenne, hogy minden áruház, minden közület tartson ilyeneket.

Komoly vadászatba kerül mindez, és egy nagyon komoly logisztikai művelet, ami, legyünk őszinték, honfitársaink többsége által nem tanúsított magatartásminta, kényszerből általában inkább az ár szokott lenni a befolyásoló tényező. Azt látom, hogy amíg a vöröshagyma ára a 2017-es és 2019-es viszonylatban 101 százalékkal emelkedett, a paradicsomé 87 százalékkal, az uborkáé is 40,5 százalékkal, ezen cikkek jó esetben kaphatóak magyar termelőtől, ez a szerencsés eset, de nagyon sokszor és az év komoly szakaszaiban pedig nem.

Én értem, hogy a kormányzat nem tudja beosztani, hogy melyik multi cég milyen úton-módon diverzifikálja a portfólióját, vagy hogyan töltse fel a polcait, de azt mondom, hogy egy egészséges klímát ki lehet alakítani.

(13.30)

Vannak ebben, ha vehetem így, a parlamentnek közös sikerei, a 2010-14 közötti ciklusban nagyon forszíroztam azt, hogy a védjegytörvényt módosítsuk olyan irányba, hogy a magyar termék, trikolór és védjegy ne jelenhessen meg Kolumbiából származó fűszereken vagy egyéb olyan termékeken, amelyek kapcsán úgy érzem, közmegegyezés volt, és van köztünk, hogy nem feltétlen a magyar termék elnevezést érdemlik meg, és ez félrevezeti a fogyasztókat, vásárlókat. Szerencsére itt azért érdemi elmozdulás történt az utóbbi években, de azt látom, hogy ebben a sajnálatosan globalizált gazdasági helyzetben egyszerűen nem képes fizikailag megtenni a fogyasztó, a vásárló azt, hogy kizárólag hazai termékre támaszkodjon. Bárcsak meg tudná!

Tehát ha lesz ilyen javaslatuk, én mindenáron támogatni fogom, mindenféle fegyelemmel és elvárással szemben a mi frakciónk támogatja ezeket a lokalizáció felé induló előterjesztéseket, és hát igen, egy jó hazafi vérében azért ez benne van. De azt el kell hogy mondjam, hogy egy ennyire globalizált és ennyire kitett gazdaságban, mint amilyen a magyar, kissé naiv lenne elvárni azt, hogy teljes mértékben tudjunk a hazaira támaszkodni. Bárcsak így lenne!

És azt is szeretném elmondani, hogy azok a szállítmányozó cégek, akik adott esetben a hazai termékeket is szállítják a multiláncok különböző üzleteibe, szintén importtermékekkel, importárukkal dolgoznak. Tehát ott is bekövetkezik egy közvetett árudrágulás, mire az a termék odaér. Tehát tényleg, ennek az útnak a lerövidítése lenne egy nagyon jó, optimális megoldás, de ebben a kitett gazdaságban korlátozottak a lehetőségeink, sokkal jobb lenne talán nem erősíteni ezeket a káros folyamatokat a gyenge forintárfolyam megtartásával, helyben tartásával.

Alelnök úr felé fordulva szeretném megkérni, hogy válaszoljon arra: miért nem tér ki a beszámoló egy nagyon fontos kérdéskörre, ez pedig az EU-tagságból kifolyólag és abból eredő euróbeáramlás gazdasági hatásai. Nem tartozom azok közé, és óriási vitám van ellenzéki képviselőkkel azt illetően, hogy ők áldásnak, egyfajta önzetlen jótéteménynek fogják fel az EU-forrásokat. Én nem, Magyarország nemcsak a tagdíján keresztül teszi be a közös kasszába, amit kell, hanem azzal, hogy nyugati multicégek „vadászterületévé” váltunk, a tőkekiáramlási adatokból látszik, hogy azért elképesztő profitot tudnak itt ezek a cégek megtermelni. Valószínűleg ezért éri meg nekik Magyarország európai uniós tagsága.

De ha már ekkora, óriási forrásbőség jelent meg az utóbbi években, miért nem látunk arra vonatkozó kimutatást, hogy ez milyen hatást gyakorolt a magyar gazdaságra? Ez azért is fontos lenne, mert a következő években ez a forrásbő időszak visszaszorul, tehát úgy látjuk, hogy ekkora forrásbőségre nem számíthatunk, de körülbelül 12 000 milliárd forintnyi uniós támogatásról beszélünk az EU-csatlakozás 15 éve alatt. Ez, ha kiszámoljuk, akkor nagyjából a tavalyi GDP egyharmadának felel meg, tehát egy elképesztő, tetemes összegről van szó. Én nem látom a magyar gazdaságban ennek kizárólagos hasznosulását, és azt, hogy szintet sikerült volna lépni ebből, de adódik a kérdés, hogy mi lesz velünk akkor, amikor kevésbé forrásbő időszakban kellene ugyanilyen adatokat produkálni. A gazdasági növekedéssel is csínján bánnék, nemcsak azért, mert a következő évre már nem 5, hanem 3 százalékos prognózisokról szólnak az előzetes beszámolók és projekciók, hanem egyáltalán, engem érdekel a gazdasági növekedés összetétele.

Tehát érdekelne az, hogy ebből mekkora szegmens a multicégek eredménye, akik azért a közteherviselésben nem jeleskednek, és hogyan teljesítenek a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások. Tehát alelnök úr felé fordulva: az EU-tagságból kifolyólag ideáramlott eurótömeg sorsát érintően én hiányolok ebből a beszámolóból néhány megállapítást. Azt illetően pedig pláne, hogy a következő időszakban mi várható ezen a területen.

A bankok tevékenységéről, nyereségéről pár szót szólva, abszolút ‑ ahogy ezt elmondtam a vezérszónoki felszólalásban is ‑, egy regionális szinten kiugró eredményt találunk, ami egyébként érthetetlen, vagy annál is jobban érthető a gazdasági folyamatokat ismerve. A közteherviselés hiánya az érthetetlen, és azt látjuk ‑ ez inkább a kormány irányába megfogalmazott kritika természetesen ‑, hogy ha ez a két tényező benn lenne a költségvetésben, a multicégek közteherviselése, másrészt a bankok közteherviselés alá vonása, ez egy több száz milliárdos különbözetet okozna nem csak a társasági adó frontján, hiszen ott egy erőteljesen csökkentett kulccsal kell hogy számoljanak már ezek a cégek. De ez a több száz milliárd forint elegendő lenne a lakhatási krízis részleges felszámolására, és hadd ne soroljam tovább, hogy milyen, egyébként az MNB által is artikulált célokat lehetne megvalósítani belőle.

Kapacitálom tehát önöket afelé, hogy bátrabban viselkedjenek ezeken a frontokon, hiszen a közteherviselés egy olyan alapérdek, amely nem valósul meg Magyarországon, viszont megvalósulása esetén elképesztő gazdasági rúgást adna ennek a motornak. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.)