Molnár Gyula (MSZP)

MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Én nem tudom vállalni azt, amit Z. Kárpát Dániel képviselőtársam elmondott. Én a magam részéről ezt a parlamenti patkót azért a politika és a szakma olyan határmezsgyéjének gondolom, ahol mondjuk, nevezzük most szakmapolitikai vitának, nyilván azt a saját végzettsége okán sokkal inkább a szakma felé tolta, én most lehet, hogy egy másik irányba fogom eltolni.

Azt gondolom, a világon, amikor arról beszélünk, hogy nemzeti bankok, akkor mindig van ennek egy ilyen pátosza. Van ennek valamifajta külső képe, és ez a külső kép nemcsak azért fontos, mert önöknek jobb érzés egy olyan munkahelyen dolgozni, amelyet szeretnek az emberek, hanem azért, mert a gazdaságra és az árfolyamra és sok minden egyébre ez bizony nagyon-nagyon komoly hatással van. Tehát amikor a világ bármelyik részén a jegybank, a nemzeti bank kérdése fölvetődik, akkor az embereknek van erről egy nagyon pozitív világképe.

Azt a kérdést szeretném önöknek feltenni, hogy ha most megállítanánk az utcán embereket és rákérdeznénk a Nemzeti Bankra, hogy a Magyar Nemzeti Bankról mit is gondolnak valójában, akkor milyen mondatok hangoznának el az emberek szájából. Mi jutna eszükbe a Magyar Nemzeti Bankról? Attól félek, hogy messze nem kapnánk olyan pozitív képet, mint ahogy a világ másik részén.

Miért van ez? Talán a vezető személye miatt, akinek ‑ én is szeretnék megemlékezni róla ‑ halaszthatatlan dolga volt, és az expozéja után el kellett távoznia, vagy pedig esetleg azok az ügyek, azok a vélelmek vagy sandaságok, amelyek a Magyar Nemzeti Bank tevékenysége, a közpénztevékenysége körül zajlik? Nem tudok annál rosszabbat elképzelni, megmondom őszintén, mint ha a jegybank ilyen típusú hitelessége csökken, és nem tudok annál rosszabbat elképzelni, mint ahogy most is volt itt egy fél mondata elnök úrnak, amelyben azt mondta, hogy „a miniszterelnök úr felkérésére”. Nagyon kíváncsi lennék, hogy bármelyik fejlett nyugat-európai országban, ahol a jogállamiság alapjai megvannak, van‑e olyan mondat, amikor a jegybank bármelyik elnöke azt mondja, hogy a miniszterelnök vagy az elnök kérésére a következő típusú lépéseket tettem meg.

Nem akarom most önök közé a viszály almáját behelyezni, hogy miért nincs itt a kormány képviselője. Nem akarom azt a vitát itt feleleveníteni, hogy miért kell a jegybanknak gazdaságpolitikai stratégiát csinálnia, miért kell a jegybanknak most is megsüvegelt módon több száz pontban összefoglalva elmondani, hogy mit is kellett tenni a kormánynak. Ez a mi felfogásunk szerint a gazdaságpolitikával foglalkozó kormánytagok feladata. Nem gondolom nyilvánvalóan, hogy ez egy konfliktusmentes világ önök között, már amennyire mi ezt a sajtóból látjuk, nem is akarunk ennél persze nyilván mélyebben ebbe belemenni. De mégis az egy valóságos kérdés, hogy ki mondja meg a gazdaságpolitikát, személyesen a Nemzeti Bank elnöke, vagy a Nemzeti Bank maga próbál meg ilyen szempontból gazdaságpolitikát csinálni.

Beszéljünk szintén egy fontos dologról! Ezt előttem képviselőtársam inkább vádként fogalmazta meg, én szeretnék konkrétabban fogalmazni. Teljesen elképesztőnek tartom, hogy a forintárfolyam valamilyen formában nem mindennapos témája a politikai közbeszédnek itt a Házban, különösen akkor, ha gazdaságpolitikai kérdésekről beszélünk. Ma azt mondhatjuk, hogy az elemzések, mérések szerint a V4-ek között vagy ebben a gazdasági közösségben, ahol úgy tűnik, hogy a következő időszakot elképzeljük, az egyik leggyengébb valutával rendelkezünk. A román lej, a złoty, a cseh korona erősebb pénzek ma, mint a forint. Ha megnézzük az elmúlt tíz esztendőt, tehát a 2008-2018-as, 2009-2019-es időszakot, akkor azt látjuk, hogy 230 forintról 330 forintra ment fel az euró. Most szeretnék egy fontos mondatot idézni: „A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel. Gyengébb forint gyengébb államot jelent. Gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.” Ezt 2004-ben mondta Orbán Viktor nevű, akkor ellenzéki vezető.

(Arató Gergelyt a jegyzői székben Tordai Bence váltja fel.)

Az a kérdés, hogy önök gyenge emberek‑e akkor, merthogy úgy tűnik, hogy önök a monetáris politika egy jelentős részével és minden döntésükkel mesterségesen is fenntartják ezt a fajta gyenge forintot. 2008-ban a mostani miniszterelnök, akkor ellenzéki pártvezetőként odáig ment el, hogy a forintgyengülést, a 300 forintos határ átlépését egy miniszterelnök-cserével gondolta megoldani, mert azt vélelmezte, hogy a miniszterelnök-csere egy olyan bizalmi többletet jelentene az ország számára, amelyik azonnal az árfolyamot javítja. Ha ez az álláspontja megmaradna most is, mi ezt jó szívvel tudnánk támogatni. A forint megmentéséért akár még lemondanánk Orbán Viktorról is.

Mi is történik mostanság? 2008-ban volt az akkori kormánynak a Nemzeti Bankkal közösen egy koncepciója arra, hogy hogyan, miképpen lehet az euróra Magyarországon áttérni.

(12.30)

Önök valamilyen, nem teljesen világos, hogy milyen megfontolásból, ettől a kérdéstől teljesen elmozogtak. Érdekes módon ‑ nyilván az akkori politikai helyzetben ‑ ezt egy egy-két éves folyamatként is el tudta volna képzelni az akkori gazdaságpolitikai szereplők többsége. A külső elemzők is azt mondták egyébként, jelzem, hogy ha mindaz a program végrehajtható lesz ‑ ugye, ez a „Nemzeti átállási terv az euróra” címmel futott ‑, ha ez a program tartható, akkor 2014-ben Magyarország tagja lehetne az euróövezetnek. Ma már nem is látjuk ezt a dátumot, sőt rosszabb a helyzet, már nem is nagyon beszélünk erről.

Azt vélelmezem, és ez nyilván egy gazdaságfilozófiai vita, amit nem fogunk tudni e Ház falai között eldönteni, de szerintem nagyon sok országban a gyenge valuta exportserkentő hatásának a víziója megbukott. Gondoljanak bele, amikor a japán jent 50 százalékkal mesterségesen rontották, az semmilyen hatással nem volt érdemben Japán exportjára. És ha most megnézzük az angol font gyengélkedését, ott sem nagyon látszik ez, persze számtalan más ok is van a hátterében. Nem igazolja semmi azt, hogy a gyenge forinttal bármilyen szempontból javul a versenyképesség.

A bérversenynek annyival magasabbnak kéne lenni még mindig, hogy azt a fajta bérelőnyünket érvényesíteni tudjuk, amire szintén hivatkoznak, hogy odáig nyilván, vagy legalábbis reméljük, hogy nem fog elmenni az euró. Szóval, azt kell hogy mondjam, hogy az az indok, amire önök hivatkoznak, semmilyen formában nem támasztódik alá, viszont a hatása a magas eurónak pedig pontosan az, amit az előttem szóló képviselő elmondott, az emberek szempontjából, a mindennapok szempontjából rendkívül káros.

Ma már az látszik, hogy Magyarországon a kereskedelmi többlet csökken, és kimondhatjuk, hogy Magyarország bármilyen típusú növekedése sokkal inkább a belső keresletből, a belső forgalomból és kevésbé az exportnövekedésből áll össze.

Szeretnék néhány konkrétumról még szólni, ami szerintem jelentősen ‑ idézőjelben mondom ‑ javította a Magyar Nemzeti Bank külső képét. Itt vannak például a kötvényprogramok. Azt pontosan megértjük, hogy egy ilyen nagyságrendű felvásárlásnak, vagy nevezzük országkirablásnak, mint amit a NER meghirdetett 2010-ben, ennek bizony komoly forrásigénye van. Megértettük azt is, hogy ezek a források elfogytak. Tehát ma arról beszélni itt büszkén, hogy micsoda hitellehetőségek nyíltak meg, és valójában nem szól másról a dolog, mint hogy hitelből vásárolják meg Magyarország szinte minden működő gazdasági szervezetét... Ezek a pénzek egy ideig jöttek a kereskedelmi bankoktól, de a kereskedelmi bankok lehetőségei is fogytán voltak, és akkor itt beszállt ebbe a nemes versengésbe ‑ mi legalábbis így fogjuk fel, önök nyilván mást fognak mondani ‑ a Nemzeti Bank is, és létrehozta ezt a fajta növekedési kötvényprogramot. 300 milliárd forint lassan el is fog ebből a dologból fogyni.

És ennek kapcsán az is felvetődik kérdésként, hogy miért is kell a Magyar Nemzeti Banknak olyan cégekben, gazdasági magáncégekben részvényeket vásárolni, amelyek jól láthatóan a NER tetejéhez köthetők, mint a Duna Aszfalt, az Opus Global, az Appeninn, a Market. És mi úgy látjuk, nézegetve a beszámolókat, hogy az ilyen típusú részvénycsomagnak már 50 százaléka az olyan piaci szereplőkhöz köthető részvényvásárlások, amelyeket semmi nem indokol, és valójában nem szól másról, mint a nemzeti együttműködés rendszerének finanszírozásáról.

Én örültem volna, ha a Magyar Nemzeti Bank elnöke az expozéjában szót ejtett volna az Állampapír Pluszról. Értem, hogy ez egy máshova tartozó történet, és értem én, hogy megpróbálják ezt sikerként beállítani, de azért nagyon örültem volna, ha a Nemzeti Bank elnöke egy elemzést tesz arról, hogy ennek mi lesz a valódi hatása majd a gazdaságra, és egyébként én magam is úgy gondolkozom erről, hogy ezzel próbálják meg azt a horribilis mennyiségű pénzt, ami rendelkezésükre áll, valamilyen módon legalizálni és kivenni azok az emberek, akik az elmúlt években jelentősen meggazdagodtak. Csak az a probléma, hogy ezt az emberek fogják a következő időszakban megfizetni.

Beszéljünk arról is egy pillanatra, hogy helyes dolog‑e az, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Magyar Nemzeti Bank vezetése közel 2 milliárd forintért megbízza a fiának a legjobb barátját, egy FrankDigital nevű céget kommunikációs tanácsadással. Ez a cég négyfős, egy évre kap 2 milliárdot. Számoljuk ki, nem olyan rossz gázsi azért, és akkor tényleg az infláció kevésbé izgalmas, hogy gyakorlatilag egy főre egy hónapra 42 millió forintnyi összeg jut. Nem olyan rossz azért, megmondom őszintén, ennyiért dolgozni. Azt már csak zárójelben szeretném itt hozzátenni és megjegyezni, és tényleg nem akarok itt tényfeltáró újságírói szerepben feltűnni ‑ mert felém fordult Z. Kárpát képviselő úr ‑, hogy nagyon sokan sejtik azt, hogy ez a Száraz István lehet esetleg az MKB új tulajdonosa mögött; van egy ilyen titokzatos tulajdonos, aki megjelent az MKB felvásárlásánál. Tehát nem akarok ilyen nagyon hosszú elméletekbe meg fejtegetésbe belemenni, tudjuk, a hálózatos társadalom lényege az, hogy három lépéssel mindenkihez el lehet jutni, különösen ilyen kis Kárpát-medencei hazában, mint amilyen a miénk, de azért mondom, kis országban vagyunk, lehet, hogy három-néggyel el lehet jutni. (Dr. Mellár Tamás közbeszól.) Tehát azt gondolom, nyilván lehet látni, csak nagyon nem tetszik az, hogy 2 milliárdért kap egy ilyen kommunikációs tanácsadást, majd esetleg ugyanaz az ember az MKB-ba pedig jelentős összeggel beszáll.

A harmadik ilyen, amiről szeretnék szólni, az infláció mérésének változtatása. Készséggel elfogadom, hogy a XXI. században nem lehet XX. századi módszereket használni, de könyörgök, miért nem értik meg, hogy amikor önök ezt mondják, akkor senki nem egy tudományos vitáról beszél vagy senki nem egy tudományos vitát lát e mögött, hanem azt látjuk, hogy a szegénységmérést megszüntetjük, ergo nincs szegénység Magyarországon. Az inflációmérést aszerint igazítjuk, ami nekünk kedvező, és ha hosszabb tendenciákat megnézünk, azért az látszik, hogy bizonyos szempontból a pénzromlás, az infláció, az árak növekedése azért nagyon-nagyon közel van egymáshoz.

És ha már önök inflációmérés-változtatást akarnak, akkor miért nem úgy kezdik a dolgot, amiről ma itt beszéltünk, meg fogunk is, gondolom, beszélni, hogy a lakásrezsiköltségek, a lakásárak, a lakásbérleti díjak, mondjuk, legyenek benne ebben a kosárban, nem néhány százalékkal, hanem akár 20-30 százalékkal.

A magánegészségügyre elköltött pénzek. Meggyőződésünk, hogy önök bizonyos szempontból szándékosan terelik át a tehetősebb emberek egy jelentős részét az állami egészségügyből a magánegészségügy felé.

A negyedik. Időm fogytán, kicsit gyorsabban fogalmazok. Már említettem az euróra való átállás szemétbe dobását, de ennél eggyel messzebb ment Nemzeti Bank-elnök úr az eurázsiai korszak megjelenésének víziójával, tehát amikor bejelentette azt, hogy az eurónak vége, az euró halott. Annál, hogy a Szovjetunió ellen hozták ezt valamikor létre francia nyomásra, a Szovjetunió felbomlott, tehát az euró se kell, azért szerintem ennél egy picit a világ árnyaltabb a XXI. században, tehát érdemesebb ezt egy kicsit szofisztikáltabban megtekinteni. De hogy innen hogy lehet egy akkora ugrást tenni, hogy hirtelen azt mondja a Nemzeti Bank elnöke, hogy eurázsiai valuta létrejöttéhez való csatlakozás lenne Magyarország érdeke?

Mindenki pontosan tudja, aki a politikával pályakezdő módon foglalkozik, hogy ez tipikusan orosz és kínai geopolitikai érdekeket szolgáló dolog. Tényleg, őszintén gondoljuk, hogy Magyarország jövője abban a fajta összefogásban találtatik meg? Én nem állítom, hogy ezt le kell becsülni, de akkor volt Magyarország sikeres, akkor tudott Magyarország haladni, akár a történelme során, akár az újkori időszakban, amikor képes volt azt a híd szerepet betölteni bizonyos szempontból a Kelet és a Nyugat között. És egyébként az elődeink vágyát, hogy hogyan, miképpen lehet a Nyugathoz csatlakozni, sem dobnánk el ilyen könnyedén.

A mai napi.hu-ban, nem akarok reklámot csinálni senkinek, van egy cikk, erről is szívesen hallottuk volna a véleményét, hogyan lehet az, hogy valamit megvesznek pénzért, ingyen odaadják valakinek, közpénzből felújítják, majd piaci áron visszaveszik. Azért, megmondom őszintén, ha ez pár évvel ezelőtt történik, amikor az ügyészség még más szemmel nézett az ilyenekre, nehezen tudom elképzelni, hogy legalább egy vizsgálat ezzel kapcsolatban ne lett volna.

Elnök úr úgy kezdte a beszédét, hogy az MNB eredményesen és az MNB sikeresen működik. Én most ezt úgy mondanám, úgy változtassák meg a szöveget, hogy az MNB működik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és a Párbeszéd padsoraiból.)