Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Az elmúlt öt, most már hatodik esztendeje elég sokszor tapasztalhatjuk a Parlament falai között azt, hogy törvények, törvénytervezetek vagy különféle javaslatok úgy kerülnek a Ház elé, hogy nem kellően előkészítettek, és amelyeknek a folytatása az, hogy folyamatában újra kell rendezni a dolgokat, korrekciókat kell elvégezni, olyan korrekciókat, amelyek sok százezer ember életét mértékadó módon befolyásolják.

Ez a mostani történés is erről szól, az önök intézkedésének jóvoltából fakadóan most nagyjából 800-900 ezer fiatalt érint ez a történet. A törvénynek a korrekció kapcsán szükségszerűen módosulnia kell, ami ha nem következne be, akkor gyakorlatilag elesnének, eleshetnének azoktól a támogatásoktól, családi kedvezményektől, járulékkedvezményektől, amelyeknek jogosultjai kellene hogy legyenek. Próbaüzemben működünk, mondta annak idején a miniszterelnök is meg a miniszterei is. Hát, úgy látom, ez mindenre igaz, itt a Parlament falai között - az önök szemszögéből nézve - önök tényleg próbaüzemben próbálják működtetni ezt az országot.

Érdeklődéssel hallgattam a kormánypártok képviselőinek, illetve a törvénytervezet előterjesztőinek a gondolatait. Már azért is érdeklődéssel fogadtam, mert Bánki Erik képviselőtársam bevezető gondolataiban arról szólt, hogy újra működik Magyarországon az a fajta folyamat, ami mintha az emberek javát szolgálná. Tehát ő úgy fogalmazott, hogy a magyar reformok működnek. Igen, Bánki Erik képviselőtársam, a magyar reformok működnek kinn a plakátokon, meg a magyar reformok működnek a megfizetett médiafelületeken - ezt látjuk, ezt látjuk. (Hegedűs Lorántné: Keleti aluljáró!)

De tudja, amikor megy az utakon, ha vezeti az autóját, félretekint, és örömmel látja, hogy egy úriember önre nézve, önre tekintve azt mondja, hogy újra nő a minimálbér - tudja, újra nő a minimálbér, ez az ön reformja, az önök reformja -, akkor javaslom önnek, hogy kezdjen el gondolkodni ezen. Ezt csak példaként említem most, a témához illesztetten is szorosan kapcsolható, már csak azért is, mert nem baj, ha elkezdi elemezni a minimálbérnek, mondjuk, az elmúlt hat évben történő alakulását. Nem baj, ha tudja azt, hogy ez a minimálbér, mondjuk, 2010-ben bruttóban 73 500 forint volt, most bruttóban 105 ezer forint. Olybá tűnik, mintha hatalmas növekedésről lenne szó. Ennek a nettója 2010-ben 60 200 forintot meghaladó összeg volt, most 68 775 forint. Olybá tűnik, mintha 13-14 százalékkal több lenne, csak ugye, azt nem mondja el soha sehol senkinek, hogy 2010 és 2015 között volt egy 19-20 százalékos mértékű infláció. Ha ezzel visszaszámoljuk, akkor ez a minimálbér 5 ezer forinttal kevesebbet ér - ötezer forinttal kevesebbet ér! -, mint amennyit 2010-ben kézbe vehettek az emberek.

Magyarra fordítva a szót: ha bemegy a boltba vásárolni a mai minimálbérrel az ember, akkor 5 ezer forinttal kevesebb értékű árut tud megvásárolni. Na, ez az önök reformja, ilyen típusú reformokat nem kíván ez az ország. Nem azt igényli, hogy ezeket újra megismételjék és hasonlókat hívjanak életre. Nem ezt igényli, mert ez nem az ő javát, nem az ő boldogulását szolgálja, hanem pontosan ő ellenében cselekszik.

Azt kell mondjam, hogy persze a politikájukból sugárzik mindig az átlagokhoz való ragaszkodás, szeretnek szívesen beszélni átlagos bruttó bérekről, sok minden átlagról, de soha nem arról beszélnek, hogy ez hogyan érinti a Magyarországon dolgozó emberek messze döntő többségét, meg hogyan érinti a tehetősebb kisebbséget. Biztos tudja ön is - csak a példa kedvéért említem önnek -, hogy a mellett az említett minimálbér mellett, ami 5 ezer forinttal kevesebbet ér most öt év, a hatodik év elteltével lassan, mint 2010-ben, a munkaadóknak meg a munkavállalóknak együttesen 32-33 ezer forinttal több járulékterhet kell fizetniük. Tudja, tehát haszonélvező van, az a kormány, nem a munkavállaló és nem az őt foglalkoztató munkaadó.

Na, ezt az egy kis rövid kitekintést csak azért tettem meg egy példán keresztül, hogy a reformok mikéntjéről, a magyar reformok működésének mikéntjéről egy picit talán képet kapjanak azok is, akik hajlandók elgondolkodni mindazon, amit önök kiírnak a plakátokra, meg mindazon, ami a valóságban visszaigazolódik.

És akkor nem mentem bele és nem is megyek bele más felületekbe, hogy a közfoglalkoztatottak… ‑ akikkel olyan szívesen próbálják meg javítani a statisztikát, még az előbb Tállai képviselőtársam, államtitkár úr itt ülve-állva elmondta, hogy 400 ezerrel több a magyarországi foglalkoztatottak száma. Ő is tudja nagyon jól, hogy nagyjából a felét a közfoglalkoztatotti létszám bővülése teszi ki. Azt is tudja, hogy több mint 100 ezer ember abból fakad, hogy elüldözték őket ebből az országból, Magyar­ország határain kívül kénytelenek munkatevékenységet végezni - addig, amíg tehetik, amíg a schengeni folyamatok úgy vannak, mint ahogy most nem akarok belemenni itt az átvándorlás, bevándorlás, kivándorlás, egyebek kérdéskörébe.

Csak azt akarom érinteni önöknek, hogy önök minden tevékenységükkel még a ma létező, dolgozni tudó emberek helyzetét is kockára teszik. Önöket nem érdekli az én értékítéletem szerint ezeknek az embereknek a sorsa. Önöket egy érdekli: olyan képet próbáljanak és tudjanak festeni a mai magyar valósággal ellentétben, amely azokat az embereket, akik nagyon nem gondolkodnak el rajta, becsapottá tudja tenni.

Visszatérve magához ehhez a törvénytervezethez, két fontosnak vélhető passzusa van. Az egyik az, hogy az adóazonosító jel legyen meg, hiszen egyébként 2016-ban az eredeti állapotok szerint nem juthatnának hozzá azokhoz a családi kedvezményekhez az érintettek, amelyek megilletik őket. Szeretném jelezni, nem vagyok biztos benne, hogy most az a határidőpont-kitolás, ami egy év laufot ad e tekintetben, meg fog oldani majd minden problémát. Kérdőjelek sokaságát lehetne feltenni, mondok néhány példát ehhez illesztetten.

Biztos tudják, biztos emlékeznek arra is, hogy ebben a törvénytervezetben önök fogalmazták meg azt, hogy 2016 novemberéig kell gyakorlatilag elvégezni mindazt, ami ezzel kapcsolatosan elvégzendő, és ezt követően juthatnak hozzá ezekhez az úgymond igazolásokhoz vagy éppen az adójóváírás tekintetében szükséges számadatokhoz, nyilvántartási számokhoz az emberek. Ha gond van, probléma van, és 2016 novemberében majd azzal találja magát szembe a kormány, hogy nem tudott mindent az elvárások szerint megcsinálni, akkor egy hónapja, egy decemberi hónapja lesz majd arra, hogy egy korrekciót újra elvégezzen, hiszen ahogy mondtam, próbaüzemben működik Magyarország, amióta önök kormányoznak. Akkor gondolják, hogy ez az egy hónap elégséges lesz majd erre? És gondolják, ha nem tudják ezt a korrekciót egy hónap leforgása alatt megtenni, akkor majd ezt az emberek elégedettséggel fogják nyugtázni, amikor 2017 januárjában pedig a családi adókedvezményekhez emiatt nem tudnak hozzájutni?

Vagy a kérdéseket akképpen is fel lehetne tenni, hogy na jó, de hogyan fognak hozzájutni ezekhez az emberek. Kipostázzák számukra? Hova kell menni érte? Semmit nem lehet tudni arról, hogy hogyan és miképpen képzelik el mindezt. De ha nem formai részeket akarunk kérdezni e tekintetben, akkor lehet tartalmi vonatkozású kérdéseket is feltenni. Gyakorlatilag azt akarom érzékeltetni, hogy most 800-900 ezer fiatalt érintően - a 2006-os időpont itt az érdekes, mert azt követően már az automatikus nyilvántartás kialakult -, akik 2006 előtt születtek, és akik még nem töltötték be a 25. életévüket, áll fenn ez a fajta helyzet, itt kell a korrekciókat megtenni.

(17.50)

Azt gondolom, hogy e vonatkozásban nagyobb biztonsági háttereket kellene kiépíteni annak érdekében, hogy egy év múlva ne ugyanezzel a problematikával kelljen majd szembenézni.

Ha pedig a családi adókedvezménnyel kapcsolatosan néhány gondolatot meg kell fogalmazni, akkor az egyik alapvető probléma az volt mindig is az önök ötéves kormányzása időszakában, hogy pont a rászorultabbak voltak azok, akik kevésbé tudtak hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, nyilván az adókedvezményekből, az adókedvezmények lehívásából fakadóan, mint a tehetősebbek.

Azért gondolom, gondoljuk azt, hogy azzal szemben vagy inkább mellett, ami az adókedvezmények lehívását érinti, ugyanúgy a családi pótlékok vonatkozásában is érdemes lett volna elgondolkodni; ugye, ez az a kategória, amihez önök öt-hat év leforgása alatt semmit, egy árva fillért nem pakoltak hozzá. A hitvallásukat, a filozófiájukat érintően én úgy látom, hogy önöket - és bocsássanak meg nekem, ha úgy gondolják, hogy nincs igazam, de a tapasztalatok ezt igazolják vissza - pont azok az emberek nem érdeklik, akik félelmetesen nehéz helyzetben élik ebben az országban az életüket. Nagyon egyszerűen fogalmazva, azt kell hogy mondjam, és nem is én mondom, Tállai államtitkár úr nyilván legalább olyan jól tudja és ismeri ezt, hiszen a NAV adatait használom, és ha készül, ha nem készül bármilyen váltásra, neki evvel tisztában kell lennie. (Derültség a Fidesz soraiban.) Tehát a NAV adatait ismerve Magyarországon ma a dolgozó emberek egyharmada, azaz minden harmadik ember minimálbért keres vagy attól kevesebbet.

Tudják, akkor, amikor családi adókedvezményről beszélünk, annak a lehívási lehetőségéről, ezek fontos kérdések, de akkor azt szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy fontos a kedvezmény, fontos mindenfajta költségcsökkentés, de a legfontosabb a bér. A legfontosabb az, hogy az emberek kezébe minél több, minél magasabb vásárlóerő-értékkel bíró pénz jusson, és minél több embernek, és ezeknek a pénzeknek a felhasználásáról természetesen a család és a gyermekek igényeihez illesztetten szabadon gondolkodhassanak és gondoskodhassanak. Nem úgy, ahogy önök ezt teszik, hogy kiszolgáltatottá kívánják tenni minél nagyobb mértékben az embereket. A lehetőséghez illesztetten nagyon sokaknak - itt másfél millió emberről beszélek most, amikor a minimálbérről és az alatta levő jövedelmekről beszélek, nem én mondom, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal -, ezeknek az embereknek a sarokba szorításáról van szó. Ezek az emberek az időben előrehaladva egyre kevesebb forráshoz jutnak hozzá. Sőt, önök még ezt a minimálbért - ami, mint mondtam, 2010-ben 5000 forinttal többet ért, mint most jelen időszakban - még adóteherrel is megáldották, 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadót tettek mellé.

Azt is tudják persze, itt a képviselőtársam az előbbiekben elmondta, hogy az átrendezett személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül életre hívtak egy olyan helyzetet, ahol közel 500 milliárd forint pénzügyi felhasználása, adóbevételtől való eltekintése mellett az szja-n keresztül, ennek a 74 százalékát a felső két decilisbe, fizetési kategóriába tartozó emberek hívták le, és ezeknek messze döntő többsége egyébként gyermektelen. Szóval, ha családi adókedvezményről beszélünk, akkor azon is el kellene gondolkodni, hogy az egyéb intézkedéseik, amelyek akár a személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül, akár, nem akarok máshova elmenni, az áfa megfizetésén keresztül, sok minden egyéb máson keresztül realizálódik, akkor hogyan és kiket miképpen érint. Az önök intézkedései a tehetőseket kedvezményezik, akár a személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül, akár a másik oldalról nézve az áfa, az általános forgalmi adó vonatkozásában pedig a szegényebbeket sújtják, merthogy az általános forgalmi adó, tudják önök is, alapvetően a szegények adója, és önök egy világrekord adót, 27 százalékos adót tartanak fenn e tekintetben.

De hogy ne érjen az a vád, hogy a törvényjavaslat alól kibújva másról beszélek, csak a képviselői mondásokra történő reakciókat tettem meg, ezért azzal fejezem be a gondolataimat, hogy mindezekkel együtt, mivel mint mondtam, 800-900 ezer olyan fiatalt érint ennek a kérdéskörnek a rendezése, és a fiatalok számára a különféle családi adókedvezményekhez való hozzáférésnek a lehetősége történhet meg azáltal, hogy ezek a korrekciók elvégzésre kerülnek, ezért a Magyar Szocialista Párt ebben a történetben a támogató voksát fogja kifejezni, de nem tehettem meg azt, hogy a képviselői megszólalások kapcsán ezeket a reakciókat ne mondjam el önöknek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps és közbeszólások az MSZP soraiból: Úgy van!)