Dr. Schiffer András (LMP)

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Holnap a törvényjavaslatot meg fogjuk szavazni, viszont továbbra is hiányolom, hogy nincs egy átfogó új kodifikálása a végrehajtási jognak. Az általános vitában is elmondtam, hogy az igazi megoldás az lenne, ha a három új eljárási törvénnyel párhuzamosan a negyedik eljárási törvény újrakodifikálása is megindulna minél hamarabb az igazságügyi tárcánál. Ha csak az eljárási szabályokat nézzük, a jelenlegi Vht. nem igazán alkalmas arra, hogy a holnap minden bizonnyal elfogadásra kerülő magáncsőd intézményét alkalmazza a végrehajtási jogon belül. Tehát már csak ezért is, eljárásjogi szempontból is szükség lenne egy átfogó revízióra.

De ami magát a végrehajtói rendszert illeti, továbbra is azt tudom mondani, amit már 2013 nyarán, amikor Tarnai képviselőtársunk egy törvénymódosítással előjött, hogy az egész ’94-es végrehajtási rendszert be kell szántani. Nem lehet megállni félúton, ez a hibrid megoldás hosszú távon csak problémákat fog okozni. Az általános vitában elmondtam, hogy nem igazán lehet látni, hol van a hatóságnak, a hivatalnak, a minisztériumnak a felségterülete, hol van a kvázi köztestületi hatáskör, ez hosszabb távon nagyon komoly zavarokat fog okozni, olyanokat, ahol egyébként adott esetben az Alkotmánybíróság is beavatkozhat.

Én is csak azt tudom ismételni, hogy helyre kell tenni a dolgokat, államosítani kell a végrehajtói rendszert. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egészen szélsőséges megoldás volt, nyilván a kor szellemének megfelelően ’94-ben, hogy az egyik legalapvetőbb állami funkciót, tehát a köztársaság címere alatt kihirdetett ítéletek végrehajtását magánvállalkozókra bízzák, majd ezeknek a magánvállalkozóknak a felügyeletét egy magán- vagy félmagánszervezetre, egy köztestületre. Már a ’94-es modell magában hordta a fokozott visszaélés veszélyét. Magában hordozta azokat a tragédiákat, amelyek egyébként a devizahitel-krízisnél csúcsosodtak ki, ahol végrehajtók packáztak az adósságcsapdába esett családokkal, működtek együtt egyébként különböző félbűnözői csoportokkal. A rendszer, amely ’94-ben, az akkori neoliberális hullámnak megfelelően létrejött, már magában hordozta ezt a kockázatot.

Azt tudom továbbra is ismételni, hogy ahogyan az ítéletek meghozatala állami monopólium, ahogyan az ítéletet a köztársaság nevében hirdeti ki a bíróság, onnantól kezdve a végrehajtás nem magánérdek. Ott magánvállalkozónak semmi keresnivalója nincs. Már csak azért is így van ez, mert a jelenlegi rendszer, még akkor is, ha a törvénymódosításban egy apró lépés a helyes irányba történik, aránytalanul növeli az igazságot kereső polgárok költségeit a végrehajtásnál. Az egy dolog, hogy amikor az ember a pénzéért pert indít, már az eljárás kezdeténél illetéket kell fizetnie, itt viszont olyan költségelőlegezésre kérik a végrehajtók ‑ anélkül egyébként, hogy a jogkereső állampolgárnak lenne biztos esélye arra, hogy valóban kielégítést talál a végrehajtási igénye, sok esetben nincs erről szó ‑, amit egész egyszerűen nem bír fedezni. A húsz éve működő végrehajtási rendszer a gazdagoknak segít, a gazdagokat segíti hozzá az igazsághoz, a szegényebb embereket pedig a ’94-es rendszer, amit az akkori ballib kétharmados többség fogadott el, egész egyszerűen hátrányba sorolja az igazságkeresésben. Erről van szó.

Ez a társadalmi igazságtalanság, valamint az, hogy magánvállalkozókra bízzák az állami ítéletek végrehajtását, ez a két tényező párban jár, éppen ezért ez ugyan egy helyes irányba tett lépés, de kis lépés. Továbbra is azt szeretném, azt kérjük, követeljük a kormánytól, hogy mihamarabb hozzanak a Ház elé egy új végrehajtási törvényt, amelyet egyébként hozzáigazítanak az elmúlt 20-21-22 év eljárásjogi tapasztalataihoz, beleillesztik a magáncsőd intézményéből eredő különböző kötelezettségeket, és végre újra állami feladattá teszik az állami döntések végrehajtását. Álláspontunk szerint ennek az intézménynek leginkább az igazságszolgáltatás szervezetrendszerén belül lenne a helye.

Még annyit szeretnék megemlíteni, hogy az első parlamenti ciklusban még ez így is működött. A bíróságok alá volt betagolva a végrehajtói rendszer. Nem látom okát, hogy ’94-ben ehhez a rendszerhez miért kellett hozzányúlni. Köszönöm szépen.