Horváth Imre (MSZP)

HORVÁTH IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitanap kezdetén már szóltam arról, illetve a hozzászólásomban, hogy folytatom az államosítással kapcsolatos kérdéseket. Az államosítás volt az Orbán-kormány leglátványosabb beavatkozása az egészségügyi szolgáltatók körében.

Eredetileg ez nem szerepelt a 2010-ben hivatalba lépő államtitkár, Szócska Miklós szakmai programjában, de ennek ellenére ezt a kormányzat végrehajtotta. Rövid idő alatt hatalmas intézményrendszert, több mint 110 kórházat söpörtek be egyetlen állami fenntartó alá. Néhány hónapon belül kiderült, hogy ezt az intézménytömeget sem megszervezni, sem racionálisan működtetni nem tudja az állam. Bár gyűjtöttek adatokat, egyebek mellett sikerült megszámláltatni a főigazgatókkal a kórházi lovakat és a lábtörlőket, kevés használható információhoz jutottak a rendszer működéséről, vagy ha jutottak is, azokat nem hozták a külvilág tudomására. Így például évek múltán sem tudjuk, hogy hol hányan dolgoznak az egészségügyben, ez rendre megzavarja a bérnövekmények szétosztását is, és nincsenek adatok a gyógyítás minőségéről, holott ezen paraméterek nélkül nehéz a rendszert jobbító kormányzati szándékokat érvényesíteni.

A kudarc részleges meghátrálásra is kényszerítette a kormányzatot, a gigászi kórházműködtető hivatalt idén tavaszra átszervezték, visszanyerte önállóságát a gyógyszerhatóság, és létrejöttek azok a megyei hatóságok, amelyek majd valamifajta irányító és gazdasági ellenőrző szervként próbálják immár megyei szintről működtetni az intézményeket.

A négyéves államosítási kísérletnek azonban ára is volt, az egészségügy elvesztette azt a 100 milliárd forrást, amit korábban a tulajdonos önkormányzatok évente beletettek saját intézményeik működésébe. Korábban önállóan működő kórházi vezetőkből pedig kiszolgáltatott állami hivatalnokokat csináltak, a menet közben kitalált államosítás minden erőt lekötött, az intézményrendszer hatékony átalakítását és ésszerűsítését is gátolta. A struktúraváltásra szinte egyetlen szóba jöhető forrásként fölhasználható uniós fejlesztési pénzek elérését pedig jó időre blokkolta a tehetetlenség. A 220-230 milliárdos uniós pályázati keretből 90-100 milliárdra 2014-ig még a közbeszerzési pályázatokat sem sikerült kiírni.

(21.50)

Öt év veszteségeiről is néhány gondolatot. A Budapesti Corvinus Egyetem szakembereinek elemzése szerint az egészségügyben már megvalósult mintegy 336 milliárd forintnyi fejlesztés több mint felét a kórházak, ötödét a szakrendelők, nyolcadát az alapellátás kötötte le, néhány százaléknyi jutott a mentőkre, a vérellátásra, valamint egészségfejlesztésre.

Az Orbán-kormány egészségüggyel kapcsolatos mély bizonytalanságának igen korán megvoltak a jelei, az új Alaptörvényben már szó sem esik a társadalombiztosításról. A 2012-es költségvetési törvényben Rogán Antal javaslatára a társadalombiztosítási járulékot átkeresztelték szociális hozzájárulásra, azaz adóvá tették, így a napi politika szabadon járhat be az egészségbiztosítási kasszába, hol az adók, hol a járulékok törvényeivel érvelve csoportosíthat át összegeket. Így fordulhatott elő az is, hogy bár 2010-ben a Fidesz egészségpolitikai programja még 250 milliárdos többlettel számolt a rendszer-átalakító tervei megvalósításához, a Fidesz-kormány valójában kivont 400 milliárdot az ágazatból az első négy év alatt. Ennyit még az oly sokat szapult Gyurcsány-kormány sem vett el az egészségügytől. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)