Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy a magyar egészségügynek, a gyógyításra váró embereknek nem vitanapokra van szükségük. Mégis támogattuk a mai parlamenti eszmecserét, ennek egyetlen oka van. Abban bízunk, hogy legalább a problémák azonosításában egyetértésre jutunk, és talán ma egy kis lépéssel közelebb szorítjuk az Orbán-kormányt annak be-, el- és felismeréséhez, hogy nem teketóriázhat tovább. Ahhoz a felismeréshez, hogy már az azonnali cselekvés is megkésett.

Az, hogy az egészségvédelem és a gyógyítás rendszere Magyarországon problémákkal küzd, természetesen nem új keletű jelenség. De a Lehet Más a Politika úgy látja, hogy mára fordulóponthoz ért ez a szomorú történet. 25 év mulasztásai és mellényúlásai nyomán ma fel kell tennünk a kérdést, elismerjük-e, hogy Magyarországon nincs ingyenes, mindenki számára hozzáférhető egészségügy. Elismerjük-e, hogy a szektor kettévált, a jómódúak számára is költséges, a szegényebbek számára pedig elérhetetlen magánintézményekre és a feladatokra sokszor alkalmatlan, lepusztult állami szektorra? Elismerjük-e, hogy a gyógyulás esélyét alapvetően befolyásolja Magyarországon a pénztárca vastagsága? Kimondjuk-e, hogy az egészséghez fűződő alkotmányos alapjogok semmit sem érnek 2015-ben Magyarországon?

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha őszintén nézzük a dolgokat, akkor a fenti kérdésekre csak a szomorú beismerés lehet a válasz. De az LMP álláspontja, hogy ebbe sem nyugodhatunk bele. Az első és legfontosabb, amit Magyarország mindenkori kormányától elvárhatunk, hogy őszintén nézzen szembe a kérdéssel, mondja meg, hogy a fizetős, csak a jómódúak számára elérhető egészségügyben hisznek-e. A kormánypárt tettei és halogatása arra utalnak, hogy éppen ez a kormányzati szándék. Akkor is, ha közben mást mondanak. Ha ugyanis egy kormányzati politikus, állami vezető komolyan kijelenti, hogy a mindenki számára rendelkezésre álló ingyenes és igazságos egészségügyi rendszerben hisz, akkor azonnal százmilliárd forintokkal kellene ezt alátámasztania. Csak, hogy minimálisan hihető legyen, amit mond.

Márpedig a 2016-os költségvetésben az előrelépéshez szükséges forrásoknak a töredékét látjuk, tisztelt képviselőtársaim. Bizony, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nehéz már az önök szavait komolyan venni. Az elmúlt öt évben az egészségügyet ugyanúgy sokadrangú kérdésként kezelték, mint az összes többi kormány. Nagy ígéreteket hallhattunk, főleg még az ellenzéki Fidesztől, de a tényleges megoldás irányába egyszer sem indultak el. Átszervezésekre és központosítási kísérletre futotta az önök erejéből. Ez semmiben sem volt más, mint amit az elődeik tettek. Ezek gyakran több problémát okoztak, mint amennyit megoldottak. De a futballstadionok láthatóan fontosabbak voltak a Fidesznek a kórházaknál.

Mennyire vehetjük komolyan a kormányzati szándékokat, ha még az önálló egészségügyi minisztériumot sem tartják fontosnak? Mennyire vehető komolyan az az egészségpolitika, amely államtitkárának nem adják meg a megfelelő súlyt az ígéreteit teljesíteni?

Senki sem állítja, hogy az egészségügy tönkretétele kizárólag a Fidesz hibája. Az viszont ténykérdés, hogy a rendszer lezüllesztése 2010 után is valódi kormányzati felelősségvállalás nélkül folytatódott. A kormányzati propaganda épp azt mutatja, hogy nem vállalják a felelősséget, menekülnek a tények elől. Aki nem volt beteg az elmúlt években, akár azt is gondolhatná az önök szavaiból, hogy minden a legnagyobb rendben van. De a propaganda még senkit sem gyógyított meg.

A bajok ma már letagadhatatlanok. Akinek hónapokat kell várnia egy vizsgálatra vagy éveket egy műtétre, azt a világ összes Finkelsteinje és Habony Árpádja sem fogja meggyőzni az önök véleményéről. Azoknak nem jelent vigaszt a mellébeszélés, akik háziorvosi ellátás nélkül maradtak. Pedig önök is tudják, hogy mire lenne szükség. Pénzre. Sokkal több pénzre, mégpedig azonnal. Pont ez az, amit Varga Mihály miniszter úr kerek perec megtagadott a közelmúltban egy tévéinterjúban. Maradt tehát az igazságtalan hibrid rendszerünk, az, ahol aki csak teheti, fizetős magánintézményeket keres. Aki pedig alig jön ki a fizetéséből, rá van utalva a szétesés határán egyensúlyozó állami egészségügyre. A hálapénz miatt ez sem teljesen ingyenes, de cserébe XIX. századi hadikórházak élményét nyújtja a betegeknek.

Orvos, ápoló, gyógyszer, technika ‑ ezek közül legalább egy többnyire hiányzik manapság. Az olyan apróságokról nem is beszélve, mint az emberi fogyasztásra alig alkalmas kórházi koszt. Vagy az olyan kórtermek és mosdók, ahol nem leszünk rosszul még a látványtól is. Szeretném emlékeztetni önöket, hogyan reagáltak, amikor kiderült, mennyire tragikus a kórházi higiénia, a kórházi fertőzések statisztikája.

(17.40)

Talán megoldották? Ugyan dehogy! Inkább titkosították ezeket a statisztikákat, illetve nagyon alaposan elrejtették egy oldalon, ami aztán később előbukkant, de mint kiderült, nem egészen pontosak, hiányosak voltak a feltöltések.

Tudom, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, mindez önöknek egy távoli és megfoghatatlan probléma. Jól tudjuk, hogy egy családi összefogással szinte bármennyi pénzt képesek előteremteni. Önöket tárt karokkal várják az elit intézmények és a magánrendelések. Centralizáció ide, átszervezések oda, a kórházak alulfinanszírozottsága változatlan maradt. A kormány hárítja a felelősséget, amikor számon kéri rajtuk az adósságállományt. De jól látszik, hogy a rendelkezésre álló pénzből nem lehet teljesíteni a minőségi sztenderdeket, és közben még nullszaldósan gazdálkodni is.

2014 októberében a kormány beígérte az adósságok rendezését. Aztán kiderült, hogy erre a célra lényegesen kevesebb pénzt szánnak, mint amennyire szükség lenne. Hónapokon keresztül húzták a kifizetéseket. Amikor állami intézmények ilyen hosszú ideig tartoznak beszállítóknak, rendkívül rossz példát mutatnak; nem csoda, hogy ezt már az Állami Számvevőszék elnöke is szóvá tette. Nem is beszélve arról, hogy számtalan alkalommal lehet megtapasztalni azt, hogy ez a fajta egészségügy, amely ilyen módon akar spórolni, kifejezetten drága, hiszen a beszállítók már nem hajlandók ezeket a termékeket beszállítani olcsó áron.

De a történet még mindig nem ért véget. Több mint féléves időhúzással rengeteg magyar vállalkozást hoztak nehéz helyzetbe. Ezek pedig itthon teremtenek munkát, itthon adóznak. Amikor pedig a beszállítókkal tárgyaltak, a tárgyalásokból kihagyták az érintett magyar kkv-kat, akiknek lényegesen nagyobb terhet jelent a késedelmes fizetés, mint esetleg tőkeerős külföldi vagy multinacionális cégeknek.

A magyar egészségügy annyi sebből vérzik, hogy nehéz pontosan megjelölni, hol is kezdjük a tűzoltást, a struktúra megerősítését. A Lehet Más a Politika úgy látja, hogy a humán fronton a legnagyobb a baj, itt kell kezdeni a beavatkozást. Az egészségügy legnagyobb baja ugyanaz, mint Magyarországé: a dolgozói szegénység, sokszor a megélhetésre is kevés, versenyképtelen fizetések, s minden, ami ennek következménye. Az orvosok és ápolók kivándorlása, a szakemberhiány egy sor területen, és az itt maradók rettenetes túlterhelése.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök szerint rendben van, hogy sok ápoló nettó fizetése százezer forint alatt van? Hogy egy orvos átlagosan bruttó 222 ezer forintot kap? Hogy a technikai dolgozók, a mentőtisztek, a betegszállítók bruttó 130 ezer forint körüli pénzből nyomorognak? Hogy harcolni kell a kötelezően előírt túlórák kifizetéséért? A dolgozói szegénység az a jelenség, amikor valaki hiába dolgozza végig a napokat, heteket tisztességgel, a hó végén nem vagy csak alig tud kijönni a pénzéből. Ennél jobban semmi sem rombolja a munka becsületét, és mégis az adófizetők közel fele ebben a helyzetben van.

Mint a fenti számok mutatják, az egészségügyben dolgozókat érinti legsúlyosabban ez a jelenség. Miközben ők azok, akik a magyar emberek életéért, egészségéért, munkaképességéért felelnek. Ez teljesen elfogadhatatlan. Az is egészen döbbenetes, hogy az egészségügyben dolgozók azok, akiket leginkább sújtanak egészségügyi problémák, hiszen olyan túlterhelés mellett végzik a munkájukat. Az egészségügyi szakemberek a mieinknél jobban kormányzott országokban is keresettek, és ott meg is fizetik őket.

Bár Orbán Viktor tavaly márciusban azzal büszkélkedett, hogy megállították az orvosok elvándorlását, a tények mást mutatnak. 2014-ben ugyanúgy közel ezer orvos jelentette be külföldi munkavállalását, mint egy évvel korábban. Ha nem történik semmi, borítékolható, hogy idén sem lassul az ütem. Láthatóan nem működik a fiatal orvosok itt tartására kitalált rezidensi ösztöndíj sem, hiszen tavaly közel 500-an már inkább külföldön vállaltak munkát. Nézzünk szembe a valósággal! 203 háziorvosi praxis tartósan, tehát évek óta betöltetlen. A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke elmondása szerint minden egyes nap három orvos és két ápoló hagyja el Magyarországot. Kétharmaduk nem is tervezi a visszatérést.

A nyugati országok eddig a Fülöp-szigetekről, Sierra Leonéból és hasonló országokból pótolták a szakemberhiányukat. Újabban Magyarország is stabil utánpótlása lett az angol, német, svéd egészségügynek. Mindez növeli a maradó dolgozók terheit, és a várólisták hosszát, tehát közvetlenül rontja a betegek gyógyulási esélyeit. Ellenzékben a Fidesz ennél kevesebbért is hatalmas patáliát csapott.

Miközben nincs elég szakember a nyugdíjba vonulók helyére, az idegenellenes plakátkampánnyal a kormány még azokat a bevándorolt orvosokat is távozásra nógatja, akik átmenetileg enyhítik a hiányt. Ennyit a propaganda és a valóság összevetéséről. Nézzük, mi olvasható ki a kormány terveiből, mit mutat a 2016-os költségvetés!

Az LMP hónapok óta a dolgozói szegénység felszámolását várja a kormánytól. Átfogó programunk a költségvetésen belüli átrendezéssel, tehát egy forint hitel felvétele nélkül érezhető előrelépést hozna. Számtalanszor elmondtuk, bemutattuk, kiszámoltuk: igazságosabb adórendszerrel, alacsonyabb járulékokkal havonta 21 ezer forinttal több maradna a minimálbért keresők zsebében. Az átlagbér nettója pedig 38 ezer forinttal növekedne. A kormány azonban hallani sem akart minderről, inkább a fekete és szürke pénzek tisztára mosását tették könnyebbé.

Ezenfelül javasoltuk az egészségügyi dolgozók alapbérének radikális emelését is, 100 milliárd forint átcsoportosításával. Igen, erre is képes lenne a magyar gazdaság és a magyar állam, ha az akarat megvolna rá. Ez 50-70 ezer forintos nettó bérnövekedést hozott volna minden egészségügyi dolgozónak. Ahogy a felszólalásom elején mondtam, aki hisz abban, hogy a gyógyulás nem lehet a gazdagok és a kiváltságosok privilégiuma, az a szükséges pénzt is tegye le az asztalra. Mi ezt tettük, de a kormány minden javaslatunkat félresöpörte. Csak magyarázkodásra, mások hibáztatására futja a tehetségükből? Vagy kimondatlanul, de szándékosan a kétszintű egészségügyet készítik elő? Erre választ kell adniuk a magyar embereknek. Egyféleképpen lehet hosszú távon spórolni a kiadásokon, a megelőzéssel. Az egészségvédelem és a szűrővizsgálatok erősítésével néhány év alatt százmilliárdos megtakarítást lehetne elérni. Kár, hogy a kormány sajnálja a pénzt erre.

Az iskolák sokaságában hiányzik a mindennapos testnevelés feltétele. Megbukott a kormány drogpolitikája. Ha jól értjük, kétségbeesetten igyekeznek változtatni az irányon. A szűrővizsgálatokra ösztönzés, a rákdiagnosztika felgyorsítása terén vannak pozitív szándékok, de erősen kétséges, hogy az intézményi háttér képes a jelenlegi feltételek között megfelelni ezeknek a törekvéseknek. És akkor nem is beszéltünk azokról a problémákról, amit a környezetszennyezés jelent, akár csak egy mondat erejéig az Illatos utat említve Budapesten.

Tisztelt Országgyűlés! Számtalan dologról lehetne és kell még beszélni. A lepusztított mentőszolgálat, az új szuperkórház körüli fideszes cicaharc, a kórházak amortizációja, a gyógyszerhiány igazából mind-mind megérne önálló vitanapot. Biztosak lehetnek benne, hogy a következő hónapok során ezeket is napirenden fogjuk tartani. De ha azt nézzük, mi a legfontosabb teendő, akkor szerintünk a fizetések megemelésével, az elvándorlás és a szakemberhiány megfékezésével, a túlterheltség csökkentésével kell kezdeni.

Felszólalásomat azzal szeretném zárni, amivel kezdtem. Mára Magyarországon kettévált az egészségügy. Van egy modern és drága magánszektora azoknak, akik elő tudják teremteni a pénzt a gyógyulásra, és van az állami szektor, amit már a benne dolgozók emberfeletti teljesítménye is alig-alig tart működésben. Aki nem tudja megfizetni a magánegészségügyet, az jóval kisebb eséllyel gyógyul fel, marad életben. A kormány pedig, amelyik ezt tétlenül nézi, az cinikus, gonosz és nem méltó az ország vezetésére. Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)