Volner János (Jobbik)

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször fölhívtam már arra a figyelmet, hogy ha a kormány valamelyik gazdasági szektorba be szeretne avatkozni, még ha méltányolható is a cél, akkor ezt a választási programban nemcsak illik megjeleníteni, hanem a magyar politikával szembeni bizalmat erősítő intézkedés lenne, hogyha előre deklarálná a kormány, hogy melyek azok az ágazatok, amelyekbe be szeretne avatkozni, és hogyha beavatkozik, akkor milyen gazdaságpolitikai eszköztár mentén fogja ezt megtenni.

Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert a Jobbik nyíltan kimondta már a 2010-es választási programjában és a 2014-esben is, hogy melyek azok a stratégiai ágazatok, ahol mindenképpen indokoltnak tartjuk az aktív állami jelenlétet, beavatkozást.

(8.40)

A Fidesz ezt eltitkolta. És az a helyzet, hogy a gazdaságpolitikával szembeni bizalmat nem éppen növelő intézkedés az, amikor a kormány titkolózik, és utána folyamatosan, éveken keresztül változtatja a szabályokat. Mi ezt őszintén elmondtuk. Vannak olyan stratégiai ágazatok, amelyekben az állam aktív szerepét nagyon fontosnak tartjuk, és a magántőke profitéhségével szemben a közösségi célokat tartjuk elsődlegesnek. Ilyen például az, hogy hogyan jutnak az emberek földgázhoz. Egyáltalán a földgázpiacon van-e szerepük különböző magáncégeknek? A kormány megteremtette a saját buliját, MET-nek hívják azt a földgázcéget, ami beverekedte magát a top 10 osztalékfizető cég közé. Sikerült elintézni azt, hogy a kormányfőhöz közel álló gazdasági körökhöz jusson az az ágazat.

Milyen az árampiac? Itt ismét csak azt láthatjuk, hogy a Fidesz közeli oligarchák ‑ jól ismerjük ezeket a neveket ‑ kereskednek az árammal, és rendkívül jól keresnek azon a piacon, ahol egyébként az áram árát lehetne csökkenteni, ha ezeket a magánszereplőket kivezetnénk a piacról és átalakítanánk a rendszert.

Az ivóvíz olyan terület, ahol rettenetesen sok a csacskaság, amit itt lehet hallani. Németh Szilárd képviselőtársam azt mondja, hogy a szolgáltató profitéhségétől függött az, hogy mennyiért szerződött az ügyfelekkel, mennyiért szolgáltatja a vizet. Én például meg tudom azt érteni, hogy mondjuk, egy sűrűn lakott településen, mint Budapest, a szolgáltató nem a profitéhsége miatt, hanem az önköltsége miatt olcsóbban tud ivóvizet teremteni, mint mondjuk ott, ahol én élek. Én tanyán élő ember vagyok, településünk 60 százaléka tanyán él. Természetes, hogy hozzám drágábban jut el önköltségben a víz, azonban nagyon fontosnak tartom azt is, hogy egységesüljön valóban az árszabás azért, mert a mi környékünkön lakó emberek például nem tudnák megfizetni ennek akár még csak az önköltségét is, ha valóban önköltségi áron szeretnénk a vizet eljuttatni hozzájuk. Tehát itt megint csak indokoltnak tartjuk az állami beavatkozást.

A csatornaszolgáltatás értelemszerűen megint csak hasonló, ahol közösségi tulajdonban kell hogy működjön az ezt szolgáltató vállalat. A hulladékgazdálkodás területén megint csak hasonlót látunk; tehát vannak olyan stratégiai ágazatok, ahol az állam szerepe szerintünk nagyon fontos és megkerülhetetlen. Megjegyzem egyébként, hogy amikor fölvetettük az ingyeninternet kérdését, egy minimális sávszélességet bizonyos elérhetőséggel, akkor bizony a digitális közművet egyre inkább ide kell sorolnunk az alapvetően fontos dolgok közé.

Azt is fontosnak tartom elmondani, amit Kepli Lajos képviselőtársam is megfogalmazott, és többször szerepelt a szakpolitikai törekvéseink között, hogy most, ha valaki egy 500-600 vagy akár ezer négyzetméteres házat birtokol, lényegesen nagyobb, sokszoros mértékben részesedik a rezsicsökkentés áldásaiból ‑ pedig egyébként erre gyakorlatilag nem is szorul rá ‑, mint egy olyan ember, akinek a mindennapi számlái befizetése is problémát okoz.

És bizony nemcsak szociálisan tartjuk méltányolható szempontnak, hanem a kormány gazdaságpolitikájának társadalmi kárát is csökkentené az, ha bevezetnék azt, hogy ha valakinek alacsonyabb a fogyasztása, nyilvánvalóan általában a szegény emberek fogyasztanak kevesebbet, ők azok, akiknek nem az úszómedencébe kell a víz, hanem a fazékba vagy a pohárba, akkor ezeknek az embereknek egy kicsit több juthasson a rezsicsökkentés áldásaiból, mint mondjuk, azoknak, akik sokszoros fogyasztással gyakorlatilag nem is számítanak egyáltalán rászorulóknak.

Tehát át kellene végre csoportosítani a jövedelem egy részét a szegényebbek felé. Ez már csak azért is indokolt lenne, mert ha megnézik képviselőtársaim az Eurostat adatait, az Európai Unió statisztikai hivatalának különböző számadatait, azt lehet látni, hogy 2010-hez, a Fidesz választási győzelméhez képest is nőtt a szegény emberek száma Magyarországon. Most már a lakosság 33,5 százaléka számít szegény embernek, és kilenc olyan dolgot nevesítettek, amelyek a szegénység, a mélyszegénység kritériumaként jelennek meg. Ebből négy olyan van, amihez Magyarországon a mélyszegények, akik több mint a lakosság egynegyedét teszik ki, nem jutnak hozzá. Ilyenek például a jó minőségű ivóvíz vagy a húsfogyasztás és hasonló dolgok, tehát nagyon alapdolgokról beszélünk, és sajnos ezen a területen bizony lehet látni a krízist. Itt kérdés az, hogy a kormány szeretne-e valamit tenni annak érdekében, hogy a szegény emberek, azok, akiknek tényleg a túlélés a tét, magasabb hozzájárulást kapjanak a rezsicsökkentés költségeiből.

Fontosnak tartom azt is, hogy ha már egy közösségi tulajdonú rendszer áll föl az ivóvíz területén országos szinten, akkor legyen világos a hálózatfejlesztés kritériuma. Ne lehessen az, hogy különböző lobbiérdekek mentén történik vagy nem történik a hálózatfejlesztés, ugyanis egyrészt fölbukkant az az aggály több más, a rezsicsökkentésben érintett ágazatnál is, hogy a kormány gyakorlatilag nem pótolja vissza még az amortizációt sem, leépülnek egyes ágazatok. Itt érdemes egyébként az energetikai ágazat beruházási rátáit 2010-től fogva megnézni, hogyan alakult; nemes egyszerűséggel nem tettek bele a cégek elegendő pénzt például a magyar áramtermelésbe, emiatt az egekbe szökött az importáram részaránya. Most, a nyári időszakban például a magyar áramfogyasztásnak több mint a fele külföldről fog származni, mert leálltak az erőművek, tönkrementek, emberek százait elbocsátották. Ez persze sajnos a rezsicsökkentés káros hatása, az át nem gondolt gazdaságpolitikának bizony megvan a költsége.

A másik nagyon fontos dolog pedig az egyrészt, hogy legyen világos, hogy pontosan milyen elvek mentén folyik a hálózatfejlesztés, a másik meg az, hogy egyáltalán megtörténjen a hálózatok korszerűsítése. Láthatóan bizony a kormány azon próbál most jelenleg spórolni, hogy a rezsicsökkentésben érintett ágazatokban… ‑ mivel a kormány gazdaságpolitikája finoman szólva tehetségtelen, ezért nem jut elegendő adóbevétel ahhoz, hogy visszapótoljuk ezeket az amortizációs költségeket, egyes ágazatok pedig jelentős mértékben leépülnek. Bizony, ezekben a dolgokban is, úgy gondolom, tisztán kellene látni.

Végül, de nem utolsósorban azt szeretném kérni a kormánytól, hogy a rezsicsökkentés politikáját fenntartható módon valósítsa meg, önmagában a magyar társadalmi és gazdasági folyamatok sem fenntarthatóak. Azok a kifogások, amiket itt megfogalmaztunk, úgy gondolom, megalapozottak, szakmailag azok ellentmondásaira a kormány politikájában rámutattunk, ami a rezsicsökkentést jellemezte. Tehát azt kérem képviselőtársaimtól kormányoldalról, hogy ezeket legyenek kedvesek vagy most, vagy a későbbiekben beépíteni a kormány javaslatai közé. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)