Tuzson Bence (Fidesz)

TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Komoly kihívások előtt állunk informatikai téren is. Hiszen, mint önök is tudják mindannyian, az utóbbi időszakban egyre több szakember mondja azt, hogy a következő időszakban egy informatikai ugrás fog bekövetkezni. Ezt körülbelül ahhoz lehetne hasonlítani, amikor először vízvezetékeket építettek, és a vízvezetékek bokorvezetékként kezdtek kialakulni, azaz egymásból kötötték a különböző vezetékeket, majd utána egy egységes szabályozási elv alapján fővezetékeket alakítottak ki, és abból ágaztattak le vezetékeket.

Valahol az informatika világában is itt tartunk, tehát változik az informatika világa, sokkal inkább rendezett világgá válik. És a szemlélet is megváltozik. Míg korábban a hardver volt a fontos az informatikában, most egyre inkább az elmélet, a szoftver vagy a szoftver mögött lévő megoldások válnak fontossá.

(20.40)

Ebben a folyamatban részt kell vennie a magyar államnak is és részt kell vennie az államigazgatásnak is, egyébként nemcsak magyar szinten, hanem nemzetközi szinten is, és egyre inkább el is indultunk ebbe az irányba.

Nagyon jó nemzetközi példák vannak e tekintetben, ilyen például a többször emlegetett észt példa. Most, hölgyeim és uraim, én elmentem Észtországba, és meg is néztem ezt a rendszert, hogy hogyan működik, mert kíváncsi voltam rá. Egy nagyon jól kialakított rendszer, a magyar rendszertől némileg eltérő, és gratulálnom kell a magyar informatikai szakembereknek, mert egy olyan problémát oldottak meg, ami szinte megoldhatatlannak látszott. A magyar szabályozás, a védelmi szabályozás, tehát a személyiségi jogi védelmi szabályozás sok tekintetben sokkal magasabb szinten áll, mint általában az európai országokban, kimagaslóan erős a személyiségi jogi védelem, és e mellett a védelmi rendszer mellett kellett egy olyan rendszert kialakítani, ami alkalmas arra elméleti szinten is, hogy összekapcsolja egymással a modern informatikai elvárásokat egy magas szintű szabályozással, ami a védelmi szabályokat illeti.

Kérem önöket ‑ és e tekintetben egy kis szakmai segítséget is szeretnék nyújtani, mert nyilvánvaló az, hogy bizonyos szakmai ismeretek hiányoznak egyes képviselőtársaknál, amikor nyilatkoznak ezekben a kérdésekben ‑, hogy tanulmányozzák és a szakemberekkel is egyeztessenek a tekintetben, hogy hogyan működik egy ilyen rendszer, hogyan működik a magyar rendszer, miben különbözik más rendszerektől.

A magyar rendszer tekintetében ‑ és ez még a keretrendszerre vonatkozik, amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehet egymással összekapcsolni a különböző adatokat, hogyan lehetséges az vagy hogyan lehessen azt megoldani, hogy egy-egy kóddal, egy-egy adattal, mondjuk, ha csak a taj-kártyája van valakinél ott, elmenjen a földhivatalba vagy bármilyen más nyilvántartóba, és ezzel a kóddal is hozzá tudjon jutni a másik adatához, azaz le lehessen ellenőrizni azt, hogy az az adata, mondjuk, akár a személyi azonosító jele micsoda.

Ennek megfelelően egy nagyon speciális és nagyon jól kialakított informatikai rendszer ‑ és a mögötte álló szabályozás is egy nagyon jól kialakított szabályozás ‑ jött létre Magyarországon, és nem is kell összekeverni ezt másfajta szabályozással; ez azért fontos, mert maga a kártyarendszer is erre épül rá. Ennek a szabályozásnak a lényege az, hogy ezeket az adatokat nem kapcsolja össze egymással, hanem egy központi adattárba egy ebből képzett kód kerül be, és ez a kód alkalmas arra, hogy összekapcsolja egymással a különböző adatokat, de nem magát a számot kapcsolja össze, azaz, mondjuk, nem a személyi azonosító jelet a taj-számmal, hanem azt a sorszámot kapcsolja össze, amelyiken, mondjuk, a taj-szám szerepel az egyik nyilvántartásban azzal a sorszámmal, amivel, mondjuk, az adóazonosító jel vagy egyéb azonosító szerepel, és ebből tudja megtalálni a rendszer, hogy milyen adat kapcsolható össze a másikkal.

Azaz úgy van kialakítva a magyar rendszer, egy nagyon jó ötlettel ‑ nem tudom, ki volt az a matematikus, aki ezt kitalálta ‑ meg tudták azt oldani, hogy egy átmeneti tárolással valósul csak meg az, hogy két szám azonosan jelenik meg. Ez csak a képernyőn van így, de a mögöttes rendszerekben egyáltalán nem, tehát tulajdonképpen sehol nem találkozik egymással ez a két adat. Nem tudom, hogy ez világos-e, de nagyon jól ki van alakítva és nagyon jól ki van találva.

Ennek megfelelően egyébként úgy alakították ki a kártyát is, úgy kell elképzelni, mint egy kis kártyát, amelyen van egy nagyon okos chip, és ezen az okos chipen dobozok vannak egymástól eltérően ‑ erre vonatkozik a mostani szabályozás is ‑, ezek a dobozok teljesen különbözőek, és ezeket egymástól függetlenül lehet külön-külön kinyitogatni, de az egyikdobozból az egyik adatot a másikba nem lehet átpakolni.

Tehát maga a szabályozás és a mögöttes megoldás, amit egyébként itt Magyarországon egyedi módon kifejlesztettek, egy rendkívül jó megoldás. Jó, mert sokkal nagyobb védettséget biztosít, mint akár az osztrák vagy az itt idézett német rendszer, vagy akár az észt modell esetében.

Ha megnézzük, mondjuk, az osztrák rendszert, az egy egészen más típusú rendszer, ott maga a kártya azonosításra alkalmas, de önmagában feltétlenül adatot nem tartalmaz. Az osztrák rendszer ezért arra is alkalmas volt, hogy a teljes kártyát mint adathordozót kiváltsák, abban az esetben egy mobiltelefonos azonosítás is lehetséges. El is mentek az osztrákok ebbe az egyszerűsítési irányba, hogy mobiltelefonnal képesek legyenek egyes adatokat azonosítani.

Az észt modell megint egy teljesen másik modell. Ott egyféle azonosító létezik, de ott létrehoztak egy úgynevezett X-Road rendszert, aminek a lényege az, hogy a különböző adatbázisok ‑ amelyek lehetnek akár magánadatbázisok is ‑ erre az állami rendszerre rácsatlakoznak, konvertálják a különböző adatokat erre az X-Roadra, és a másik oldalán, az output, tehát a kimeneteli oldalán pedig amikor az állampolgár fellép a saját oldalára, láthatja az összes adatát úgy, hogy a számítógép abban a pillanatban szedi össze a különböző adatbázisokból, de ott egyetlenegy azonosító van.

A mi rendszerünk abban különbözik alapvetően a többi rendszertől, hogy ezeket az azonosítókat egymással nem lehet összekapcsolni, de meg kell azt oldani, hogy az állampolgár mégis képes legyen arra, hogy a különböző azonosítókkal egy felületen legyen képes kezelni a saját adatait. Nagyon nehéz kihívás ez, de ezt informatikailag meg lehetett oldani.

Felhívom a figyelmet ‑ itt felvetődött az ujjlenyomattal kapcsolatos kérdésre ‑, hogy minden ilyen azonosítónak két eleme van. Az egyik ez a bizonyos kártya, ami a mi esetünkben kártyaként, fizikai dologként jelenik meg, a másik oldalon pedig megjelenik egyfajta kód. Ez lehetne egy négyjegyű PIN-kód is, ami a kártyán van egyébként tárolva, tehát létezik ott a kártyán, és be kell ütnie, mondjuk, a banki azonosításnál a kedves ügyfélnek ezt a PIN-kódot. Tehát egy banki azonosítás így néz ki. Ilyen PIN-kód, ami egy négyjegyű szám, ugyanilyen jellegű PIN-kód ezer meg ezer van, ujjlenyomatból sokkal kevesebb, tehát ebben az esetben az ujjlenyomat magát ezt a kódot helyettesíti, így olyan veszély nem állhatna elő, hogy ezt az ujjlenyomatot, mondjuk, össze lehetne keverni egy másik ujjlenyomattal, hiszen ahhoz a hasonló ujjlenyomatú ember kezében kéne lennie a kártyának és a hasonló ujjlenyomatnak. Ennek a kettőnek a találkozása szinte lehetetlenség; technikailag pedig elég jól megoldható.

A Varju képviselő úr által említett eset nem erre vonatkozik, és a szöveg megfogalmazása sem az, mint aminek az értelmezésére ön e tekintetben gondol, hanem amikor leveszi az ujjlenyomatot, akkor annak az adata, azonosítója felkerül a kártyára, hogy a későbbiek során a kártya azonosítására ez alkalmas legyen; ez nem azonos azzal, mint ha lenne egy központi adatbázis.

A másik része a jogszabálynak, amit említett, arra vonatkozik, hogy abban az esetben, ha kétely merül fel a személy azonosításával kapcsolatban, de más oknál fogva, mondjuk, a bűnügyi nyilvántartás miatt egyébként az azonosítója jogszabály erejénél fogva rendelkezésre áll mint azonosító, akkor ellenőrizni tudja a hatóság azt a személyt, aki oda besétált, és azt mondja, hogy ezt a kártyát elő szeretné állítani és az ujjlenyomatával magát azonosítani, akkor azt a személyt ellenőrzi a már meglévő adattal, de a levett adat egyébként felkerül a kártyára, és az nem kerül be az adatbázisba. Tehát ez a rendszer e tekintetben így néz ki.

Nagyon fontos megjegyezni azt, hogy annak idején, amikor létrejöttek a magyar adatvédelmi szabályok a maguk időszakában, komoly védelmet jelentettek, magas szintűek voltak, de amögött elsősorban akkor még papír alapú adatbázisok voltak. Két dolgot jelent ez: egyrészt megváltoztak az adatkihívások, hiszen egészen más világban élünk most, mint akkor. Az, hogy abban az időszakban elkülönítettük teljes egészében egymástól ezeket a számokat, egész más típusú védelmet jelentett, mint a mai napon, amikor egyszerűen csak egymás mellé lehetne rendezni ezeket a számokat.

Tehát kétirányú fejlesztésre van szükség: egyrészt úgy kell megalkotni az új szabályokat, hogy ezeket az adatokat egymással ne lehessen fizikailag összekapcsolni, azaz ennek a technikai védelmét meg kell valósítani; a másik oldalon pedig úgy kell megalkotni a szabályokat, hogy azt a védelmi szintet, amit akkor biztosított a rendszer, magasabb szintre tudjuk emelni, hogy a kor mai technikai kihívásainak is megfeleljen.

És hangsúlyozom, hogy meg is felel, mert utalnom kell arra, hogy egy ilyen kártya nagyon sok mindenre jó, nagyon sokféle adatot tud tartalmazni, de amikor egy ilyen kártyára azonosító jel kerül fel, mondjuk, egy fényképpel ellentétben, amelyen valakit fel lehet ismerni, ahogy Varju képviselőtársam mondta, vagy pedig egy aláírással szemben, amit, mondjuk, szemmel lehet megállapítani, hogy vajon azonos-e egy másik ember aláírásával, egész más védelmi szintet biztosít. Abban az esetben, ha egy ilyen kártyán való adat bármilyen mértékben megváltozik ‑ és hozzáteszem, hogy ezeken a kártyákon az adatok csak egyirányúak, tehát csak bemeneti irány van, kimeneti irány nincsen, csak kódolt kimeneti irány ‑, mondjuk, csak attól, hogy az űrből érkezik egy foton, és pontosan úgy megy át a csipen, hogy megváltoztatott egyetlenegy bitet, akkor ez már azonosításra alkalmatlan, tehát ennek a védelmi szintje sokkal magasabb.

(20.50)

Tisztában vagyok egyébként azzal, hogy bizonyos szempontból egy kulturális változásnak is végbe kell mennie, és hosszú távon végbe kell mennie, én magam az X generációhoz tartozom, de nyilván a Z generációba tartozóak, vagy pedig olyanok, akik már az alfa generációnak a részesei meg még az Y, amit így kihagytam, generációnak a részesei, talán vannak itt olyan képviselőtársaim, akik odatartoznak, már máshogy értelmezik, és máshogy is értik ezeket a dolgokat, és ott a bizalmi index az ilyen típusú informatikai adatokban magasabb. Nem véletlen az, hogy egyébként európai országokban vagy más európai országokban a fiatalabb generációban jobban is terjednek ezek a megoldások, mint például választási megoldásra. Észtországban országgyűlési választást tartanak úgy, hogy önkéntes alapon természetesen informatikai úton lehet választani. Magyarországon nem tartunk még itt, azt gondolom, ez még a jövő zenéje, hogy ilyet Magyarországon meg lehet-e valósítani, de az biztos, hogy egy bizonyos formájú kényelmi szintet, a polgári társadalomnak egyfajta fejlődését jelenti az, ha lépést tudunk államigazgatási szinten is tartani azzal, ami egyébként az informatikai világ kihívása.

És menni is kell előre ezen az úton. Mert ha ezt nem fogjuk tudni tartani, akkor el fog távolodni egymástól az állam meg az állampolgár, mert az állampolgár elvárása akár az üzleti életből, a banki életből egy magasabb szintűvé fog válni, mint amilyen szolgáltatásra az államigazgatás maga képes. Ezért ez egy rendkívül fontos előrelépés, amit most megteszünk ennek érdekében, és azt gondolom, hogy tovább is kell haladni ezen az úton. Tovább kell haladni, mert önmagában egy kártya még csak egy azonosító, de ehhez össze kell tudni majd rendezni azokat az adatbázisokat, amiket emögött lehet használni.

Visszatérve az észt példára, ez az X-Roadhoz hasonló rendszer, ami azt jelenti, hogy egymástól elkülönített adatbázisként, de mégis együtt lehívható adatokban megvalósítva működtetni, ez egy fontos jövőbeli cél kell legyen, figyelembe véve azt, hogy itt Magyarországon milyen magas a személyiségijog-védelmi szint. Erre kell törekedni, mert azt gondolom, hogy ez fogja szolgálni a magyar államigazgatás fejlődését és azt, hogy Magyarországon az állampolgárok úgy érezzék, hogy valóban egy szolgáltató állam valósul meg, és olyan viszonyba kerülhetnek az állammal, amilyennel talán Európában még sehol.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)