Dr. Bárándy Gergely (MSZP)

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Dunai Mónika képviselő asszony egy idézettel kezdett, ami, úgy gondolta, az e-kártya vonatkozásában helytálló. Amikor a Fidesz az elektronikus átállásokról beszél és rendelkezik, akkor nekem egy másik idézet jutott hirtelen az eszembe, ami persze kevésbé elegáns, de ugyanígy klasszikus, miszerint „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” ‑ mondta Yoda mester.

Nekem az a problémám ezzel, hogy a Fidesz nagyon sokszor megpróbálkozik az elektronikus átállással rengeteg területen, csak sajnos nem jár sikerrel benne. Akkor, amikor működnie kellene, mondjuk, egy elektronikus rendszernek, de az önkormányzati jegyzők még mindig kinyomtatják és papír alapon archiválják az egyes okiratokat azért, mert attól tartanak ‑ és okkal és alappal tartanak attól ‑, hogy ezek a rendszerek nem biztonságosak, akkor én azt gondolom, hogy sajnos, az a mondatrész igaz a Fidesz törekvéseire, hogy sajnos próbálja, bár ne tenné, vagy másként tenné legalábbis.

De térjünk vissza az elejére ennek a törvényjavaslatnak: az előkészítésről, azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes néhány szót ejteni. Ugyanis a törvényjavaslat tervezetét a kormányzati honlapon egyeztetésre bocsátották, háromnapos egyeztetésre.

Államtitkár úr, hadd kérdezzem meg, egy ilyen volumenű törvényjavaslatnál önök mit várnak három nap alatt? Azt, hogy tényleg az illető érintettek megalapozott véleményt tudnak majd prezentálni ennyi idő alatt? Nyilvánvalóan ez egyre jó, hogy elmondhassák tényszerűen azt, hogy volt egyébként ennek a javaslatnak egyeztetése, egyeztetésre bocsátották, de tartalmi szempontból ez biztos, hogy nem tekinthető annak.

(19.50)

Egyébként, hozzáteszem, hogy a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény 8. § (3) bekezdése szerint: „A tervezettel együtt közzé kell tenni a jogalkotásról szóló törvényben meghatározott előzetes hatásvizsgálat összefoglalóját is.” Úgy tűnik, hogy ezt a kötelezettségét egyébként a belügyminiszter megsértette, ugyanis ilyet nem tett. Ez nemcsak egy formális probléma, hanem ennél a témánál, ahol éppen az intézményi háttér megteremtésének a kérdése az egyik legfontosabb kérdés, egy óriási tartalmi probléma, azt gondolom.

Az egyeztetésre bocsátott törvényjavaslatnak a tervezetéről, szintén azt mondom, hogy jogszabály szerint, az idézett törvény 11. §-a szerint az előkészítésért felelős miniszternek mérlegelnie kell a beérkezett véleményeket, és azokról, valamint az elutasított vélemények esetén az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót kell készítenie, amit a honlapon a véleményezők listájával együtt közzé kellene tenni. Államtitkár úr, ez sem történt meg. Gondolom, azért, mert három nap alatt nem túl sok álláspont és vélemény érkezett be önökhöz. Jó lenne, ha államtitkár úr akkor legalább most a parlamenti vitában ismertetné azt, hogy kik véleményezték ezt a javaslatot, és azok milyen véleményeket fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.

A harmadik, amit az előkészítés kapcsán problémaként szeretnék mindenképpen kiemelni ‑ ez már szinte, azt kell hogy mondjam, a szokásos formai eleme az ellenzéki felszólalásoknak ezekben a témakörökben ‑, hogy a NAIH elnökének a véleményét nem ismerjük róla, holott a törvény szerint kötelező kikérni az ő álláspontját. Egyetlen információ van, illetve most már kettő, mert azt hiszem, hogy a hvg.hu is közölt erről egy rövid összefoglalót, de például a Magyar Hírlapnak adott interjújából tudhatunk bizonyos véleménymorzsákat a NAIH elnökétől, hogy mit gondol erről a javaslatról. Én egy idézetet találtam, ami így szól: „Például a társadalombiztosítási és adószámokat is tartalmazó új elektronikus személyi igazolvány kapcsán felmerül, hogy ez nem ellentétes-e az Alkotmánybíróság korábbi álláspontjával, miszerint tilos az univerzális azonosító, csak osztott információs rendszerek létezhetnek. Ez azt jelenti, hogy a különböző adatokhoz nem lehet egy leolvasóval univerzálisan hozzáférni. Nem csökkenhet a védelmi szint. Meg kell teremteni a megfelelő adatbiztonságot a kártyán, de a leolvasók esetében is.” Ez meg van teremtve, államtitkár úr? Mert ezt sehonnan nem tudom kiolvasni, és ön a bevezetőjében, az expozéjában sem nagyon tért ki arra, hogy ezek a feltételek teljesültek volna. Ugyanis az Adatvédelmi Hatóság elnökének ezek voltak ‑ legalábbis a sajtóban ‑ a legfontosabb észrevételei. Egyúttal kérdezném is államtitkár urat, hogy hol van a NAIH elnökének a véleménye, és azt mi honnan tudjuk megismerni hivatalosan.

Ahogy én utaltam erre, eddig a kormányzat, amikor az elektronikus átálláshoz nyúlt, akkor bár kétségkívül ez a jövő útja, és ezt mi sem szeretnénk elvitatni, hiszen mindenhol a világon az elektronizálás irányába haladnak, de káoszról káoszra haladunk sajnos Magyarországon. Pontosan azért lett volna fontos az, hogy egy előzetes hatástanulmányt lássunk erről a témáról, ugyanis nem az a kérdés, hogy kényelmesebb-e egy kártyával a zsebemben sétálni ahelyett, hogy ötöt hordok ott, és nem lenne-e egyszerűbb az, hogyha egy jól működő rendszerben én ezzel tudnám, mondjuk, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságomat igazolni ahelyett, hogy egy papírlapot hordok a zsebemben, amit persze mindenki néha otthon felejt, aki nem gyakorlott kórházba járó; ez nem kérdés, mert nyilvánvalóan kényelmesebb. De én azt gondolom, hogy itt elsősorban nem a kényelmi szempontok számítanak, amikor egy ilyen új eszközt kívánunk bevezetni a magyar, ha úgy tetszik, piacra. Először is: rendelkezésre áll-e az infrastruktúra? Tehát kérdezném én, hogy majd a kerületi meg a kisvárosi orvosi rendelőben a kormány biztosítja-e a törvény hatálybalépése után, illetve a kártya kibocsátása után azt a leolvasót, amivel ezeket az adatokat ott biztonságosan le lehet olvasni. Úgy biztonságosan, hogy közben nem férnek hozzá, mondjuk, az adóhatóság által kezelt adataimhoz a körzeti rendelőben. Mert ez, azt gondolom, elsődleges kérdés, amikor erről a témáról beszélünk.

Aztán ehhez kapcsolódóan a második, az adatbiztonság kérdése: hogyan teremtik meg, milyen technikai feltételekkel az adatbiztonságot? Én értem azt, hogy államtitkár úr megnyugtatott minket arról, hogy nem lehet majd leolvasni ezekkel a gépekkel, csak azt az adatot, amire az adott hatóság jogosult, de majd sorolok egy-két nemzetközi példát, pontosan itt merültek fel problémák a külföldi szabályozások esetén, és ma, úgy tűnik, hogy meg akarnak teremteni egy olyan egységes kártyát, egy olyan egységes, ha úgy tetszik, tárgyat, amin rajta szerepelnek azok az adatok is, amiket az adóhivatal kezel, az is, amit a társadalombiztosítás kezel, az is, amit a közlekedésrendészet, az is, amit a lakcímnyilvántartás. Tehát hol tudják azt garantálni, tisztelt államtitkár úr, hogy minden hozzáférési ponton ezek az adatok biztonságban lesznek, és csak az tudja leolvasni majd, aki erre jogosult? Erről egy szó sem esik nemcsak a javaslatban, hanem sehol sem. Azaz a célhoz kötöttséget kérdezném, államtitkár úr, egy mondatban, hogyan fogják azt tudni a technikai értelemben érvényesíteni.

A nemzetközi példák, amit ígértem, hogy szólok róluk, ezek egyáltalán nem megnyugtatók, és olyan országokban nem megnyugtatók, ahol lényegesen jobban működik az elektronikus nyilvántartási rendszer, mint Magyarországon, technikailag is, anyagilag is és sok más tekintetben is előttünk járnak. Ilyen például az Egyesült Királyság, ahol a kormányzat 2010-ben feladta az e-személyi kártya bevezetésének a tervét, mert nem látták maradéktalanul biztosíthatónak a magánadatok sérthetetlenségét. Az Egyesült Királyságban, tisztelt államtitkár úr, ahol anyagilag is és az elektronikus ügyintézés szempontjából is fényévekkel előttünk járnak, azt gondolom.

Az e-kártya elvesztése, illetve illetéktelen kézbe kerülése, a kártyával való visszaélés is komolyabb kockázati tényező. Németországban az elektronikus személyazonosító kártya 2010. évi bevezetésekor biztosították a lakosságot, ahogy ön most minket, hogy a kártyahasználat teljesen biztonságos. A rendszer gyenge pontjának a kártyaolvasó készülék bizonyult, ez volt az egyik sikeres támadás behatolási pontja. Magyarán szólva, tisztelt államtitkár úr, pontosan ez az, ami a kérdésem, hogy milyenek lesznek ezek a berendezések, hogyan fogják tudni az adatbiztonságot úgy szavatolni, mondjuk, egy vidéki rendelőben, hogy maradjak a példánál, de hogy ne csak vidéket említsek, egy budapesti körzeti rendelőben, hogy ott is olyan technikai fejlettségű gép álljon rendelkezésre, ami az adatbiztonságot maradéktalanul tudja szavatolni. Németországban ez nem sikerült, remélem, Magyarországon majd sikerül.

Máskor a támadóknak az online szoftverfrissítéshez használt állami szerver helyett egy csaló szerverre sikerült átirányítani a böngészőt, és egy fertőzött fájlt installálni a felhasználó számítógépére.

Hollandiában 2013 decemberében 150 állampolgár adatait lopták el, és a megszerzett adatokkal visszaéléseket is elkövettek.

És hogy egy rosszmájú megjegyzést is hozzátegyek, tisztelt államtitkár úr: én megmondom őszintén, hogy nem szívesen adom meg az Orbán-kormánynak azt a felhatalmazást, hogy a profilalkotást ilyen könnyen meg tudja oldani a magyar állampolgárok vonatkozásában, egy kártya segítségével.

Azt tudom javasolni, hogy ha bevezetni szándékoznak egy ilyet, akkor első körben legalább ne kötelező jelleggel tegyék; aki kívánja, aki ezeket a kockázatokat vállalja, aki a kísérleti rendszer kockázatait a kényelem érdekében vállalja, az élhessen ezzel. Tegyék lehetővé, mondjuk azt, hogy az ügyfélkapu használata könnyebbé válik egy ilyen kártya használatával. Nézzük meg, hogy az állampolgárok hány százaléka szeretné ezt a kényelmet, cserébe azokért a veszélyforrásokért, amiket én most felsoroltam. Úgyhogy én azt gondolom, hogy például egy ilyen változás indokolt lenne.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Ország­gyűlés alelnöke foglalja el.)

Aztán, tisztelt államtitkár úr, hogy más témára is kerüljön sor még a maradék időkeretben.

(20.00)

Nem tartoznak majd a népesség-nyilvántartási törvény hatálya alá a Rogán-letelepedettek, azaz a letelepedési kötvényt offshore-cégeken keresztül vásárló külföldiek, mert a 45. oldalon található indokolás szerint jellemzően nem élnek az országban. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha valami és valahol, akkor itt van a beismerés, hogy a letelepedési kötvényeseknek esze ágában sincs Magyarországon élni, a kötvénybiznisz most lepleződött le, ha máskor nem, de most biztosan. Saját maguk írták bele az indokolásukba azt, hogy ezek az emberek jellemzően nem élnek az országban, de azért pénzért megvehetik a letelepedési kötvényeiket egy olyan offshore-cégtől, amit nem kívánok most részletezni, mert mondjam azt, közismert, hogy hova vezet vissza. Azt gondolom, hogy ez nincs rendben, tisztelt államtitkár úr.

Aztán még meg sem száradt az államfői pecsét az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi törvényen, még hatályba sem lépett, de már most kiderült, hogy fogalmai, terminológiái használhatatlanok, mert számos ponton el kell térni a rendelkezéseitől. Az állandó személyazonosító igazolvány ugyanis valójában elsődleges kártyának tekintendő, így a most tervezett szabályozás az eredeti koncepcióba nem is illik bele. Az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor azt a kormányzati célt kommunikálták, hogy a kerettörvényt azért hozzák létre, hogy majd kibocsátáskor alkalmazhassák az egyes ágazati törvényekben előírtakat a konkrét elektronikus kártyák bevezetésekor. Ehhez képest most az elsődleges kártya funkcióját a személyazonosító igazolványra helyezik, és az indokolásból úgy tűnik, hogy ez egy új vagy a 2008-as tervezethez képest újabb ötlet, vagy a kerettörvény megalkotásakor nem volt átgondolt a tervezett rendszer, vagy félő, hogy most nem az.

Nem támogatható, tisztelt államtitkár úr, a rendőrségről szóló törvény módosítása. A szöveg szerint: „A rendőrség feladatai ellátása során, ha az érintett személyazonosságának megállapítása szükséges, az érintett személyazonossága megállapítása céljából a személyazonosító igazolványnak az érintett ujjlenyomatát tartalmazó adatát kezelheti.” Ezt az adatot az érintett hozzájárulása alapján, vagy ha a törvény lehetővé teszi, összevetheti az érintett ujjlenyomat adatával. Ez a rendelkezés pedig nem tesz eleget a célhoz kötöttség követelményeinek a „feladat ellátása során” fordulat miatt.

Ráadásul, ha az érintett személyazonosító igazolványa megvan, akkor nem lehet kérdéses az érintett személyazonossága sem, hiszen maga az igazolvány fogja igazolni a személyazonosságot. Ezzel igazolódik az aggályunk, hogy bizonyos esetekben a személyazonosság megállapításához nem elégséges a személyazonosító igazolvány, az ujjlenyomat is kell. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Tisztelt Elnök Úr! Folytatni fogom még a későbbiekben a felszólalást, jelen esetben ennyi fért az időkeretbe. Köszönöm szépen. (Demeter Márta tapsol.)