Teleki László (MSZP)

TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én egy kicsit más aspektusból szeretném megvilágítani ezt a törvénytervezetet, mert azt látom, hogy fontos dolgokat látunk az előterjesztésben, mert lebont olyan korlátokat, amelyeket eddig láthattunk. Például lebontja a gyednél a biztosítási részhez tartozó részt, amit nagyon fontosnak tartok, mert nagyon sok embert el fog érni azáltal, hogy nem másfél évig írja elő a biztosításhoz való kötelezettséget.

A másik részről pedig azt látom, hogy nagyon sok esetben nem kapja meg a hátrányos helyzetű réteg azt a segítséget, amit meg kéne kapni, amit ‑ mondom még egyszer, annak ellenére, hogy látok javulást ebben a törvénytervezetben ‑ azért nem látok, mert az a közel 500 ezer gyermek, aki éhezik, és az a közel 4-4,5 millió ember, aki a létminimum alatt van, azok, úgy látom, most is ki vannak szolgáltatva az egészségügyben, és teljes mértékben ki vannak szolgáltatva, és ez a törvény nem kezeli és nem rendezi azt a kérdést, hogy ezt a közel 4 millió 500 ezer embert hogy lehet elérni úgy, hogy folyamatosan, gyerekkorától egészen felnőttkoráig az egészségügy teljes ellátási spektrumát meg tudja kapni. Azért nem látom ezt, mert gondoljunk bele a gyakorlatba, és képzeljük magunkat a gyakorlat színterére, akkor azt láthatjuk, hogy azok az összegek, amelyek megjelennek akár a gyednél, akár pedig a gyermekgondozási segélynél, valóban elég nagy összegnek minősülnek abból a szempontból, hogy a nullánál több. Viszont amikor a betegség felüti a fejét egy olyan családban, ahol egyik fél sem dolgozik, viszont van kettő vagy három gyermek, akkor azt gondolom, nagyon nehezen lehet azt elképzelni, hogy azokból az összegekből akár a gyógyszerellátás, akár pedig egyéb más ellátás terén ‑ nem is beszélve a prevencióról, a megelőzésről ‑, abban a kérdésben előrelépés történne.

Ezért a magam részéről fontosnak tartanám akkor, amikor az egészségügyről beszélünk, hogy azokat a dolgokat is említsük meg, amiket tegnap a tüntetésen hallhattunk, és jogos követelések voltak, ami nem ennek a törvénynek a tárgya, én nagyon jól tudom, de mindenképpen érinti: azoknak az orvosoknak, betegellátóknak, szakápolóknak a helyzetét hogyan kezeli, hogy ők még többet tudjanak tenni annak érdekében, hogy azok a hátrányos helyzetűek, akikről beszélek, olyan ellátást kapjanak, ami nagyon emberi. Azért tartom fontosnak ezt a részét, mert gondoljanak bele abba, ha bekerül valaki egy ellátórendszerbe, akkor ott az ellátást egyformán kell biztosítani, és azoknak az embereknek, akik ma nem érzik jól magukat a munkahelyükön csak azért, mert a saját családjukat is veszélyben tudják, mert nem tudják a létfenntartást biztosítani, hogy tudják ellátni a munkájukat. Ezért azt gondolom, a kormányzat felelőssége az, hogy kezeli ezt a kérdést, és hogy próbálja meg az egészségügyi dolgozókat ‑ a szakápolótól egészen a szakorvosig bezárólag ‑ úgy ellátni, úgy finanszírozni, hogy az valóban a munkájára tudjon figyelni. Mert akkor azt mondom, hogy az a hátrányos helyzet, amiről beszéltem, az a közel 4 és félmillió ember valóban nyugodtabb tud lenni, mert nem minden esetben az fog dominálni, hogy éppen mennyi a segély összege vagy éppen mennyi a gyed összege, hanem biztos ellátást tud kapni. Ezért tehát a magam részéről azt tudom mondani, és azt látom, hogy ezeket a kérdéseket szinkronba kell hozni, és össze kell hozni a többi ellátórendszerrel.

Szabó Sándor képviselőtársam mondta, hogy az oktatás milyen fontos, és a szociális ágazat összekapcsolása. Én magam is még egy dologra felhívnám a figyelmet. Ha kormányzati programról van szó, akkor összehangolt kormányzati programokat kellene látnunk, olyanokat, amelyek illeszkednek egymáshoz. Ebben az esetben nem nagyon látjuk azt, hogy illeszkedne egyik a másikhoz, azért, mert ha azt nézzük ma, hogy azok az országok költenek nagyon sokat egészségügyre, amelyek a prevencióra, a megelőzésre keveset költenek, akkor ez Magyarországra is így igaz. A kérdés az, hogy a foglalkoztatás területével mennyire tudja szinkronba hozni az egészségügy helyzetét a kormányzat, egy ország kormányzata. Mert ha minél többen dolgoznak egy társadalomban, annál kevesebben járnak el az egészségügyi intézményekbe különböző ellátásokra, mert nincs annyira szükség rá. Viszont ebben a helyzetben azt látom, hogy a foglalkoztatást is meg kell említeni a szociális ellátás és az oktatás mellett, mert ez a két terület is még szűken és szorosan hozzátartozik ahhoz, hogy a társadalomban egy teljesen más attitűdöt éljenek meg az emberek, mint amit most megélnek, mert azt gondolom, hogy látják és érzik.

Amikor azt mondtam, hogy gondoljunk bele sok család életébe, és gyakorlati tapasztalatot merítsünk, akkor még egy számot mondok, amit már nagyon sokszor elmondtam ebben a Házban, de újra elmondom: ne feledkezzünk meg arról a szegénységen belüli csoportról, akiket romáknak, cigányoknak hívunk ebben az országban. Közel 500 ezren vannak, akik közül mintegy 100-120 ezren cigánytelepeken élnek, ahol még vécét sem lehet találni, tehát még latrina sincs az adott településen. Azokkal mi fog történni, azok milyen egészségügyi prevenciót fognak kapni, és hogy fognak ők egy olyan ellátást kapni, amiből jól ki tudnak jönni? Azt gondolom, hogy erről a 120 ezer emberről igazából lemondott a kormány, mert nem látom azt, hogy történne olyan prevenciós programcsomag, amely kezelné ezt a kérdést, akár a szegénység kérdését, ami újabb létszámmal növelné ezt a kérdést, mert nemcsak a romáknál lehet látni most már az áldatlan állapotokat, hanem nagyon sok kelet-magyarországi, de talán már nyugat-magyarországi országrészben is. Ezért tehát nagyon fontosnak tartanám, ha gyedről és gyesről beszélünk, hogy a prevenció is mindenképpen idejöjjön, és arról is tudjunk beszélni. Nagyon nagy problémának látom, hogy ezeket nem kaptuk meg, és nem tudjuk tárgyalni sem ebben a csomagban, sem egyébként nem láthatjuk az elmúlt időszakban a különböző kapcsolódó szakterületek programjaiban.

A magam részéről az utolsó zárómondatként azt kérném államtitkár úrtól, a kormány szakpolitikusától, gondolja át, hogy az összekapcsolások a különböző szakterületeken keresztül hogy történhetnének meg, hogy az egészségügyben az ellátás bővülni tudjon, hogyan tudja azt kezelni a kormány, hogy a különböző szociális és társadalompolitikai kérdéseket próbálja meg kezelni a kormány, mert akkor az egészségügyet mentesítené.

(11.10)

Ma azt látjuk, hogy az egészségügy mentesítése nem történt meg, mert sokkal több a beteg és sokkal több az ellátott, viszont egyre kevesebb forrás jut; még akkor is, ha azt mondjuk és látjuk egyébként talán néha a sorokban is, hogy növekedett a kórházra, az egészségügyi intézményekre szánt forrás, viszont a betegek száma abszolút értékben növekszik. Ezért azt gondolom, a kórházak helyzetébe is mindenképpen bele kell gondolni, és azt az ellátási rendszert, amit kialakítottak ‑ tudom, hogy friss és új ‑ azért talán át kéne gondolni.

Mondok egyetlenegy példát még zárógondolatként, hogy az ellátási körzetek is módosulni fognak az én tudomásom szerint, ami nem biztos, hogy jó azokban a megyékben, ahol nagyon közel vannak a megyehatárok, mert az azt jelenti, hogy az egyik megyéből a másikba nem lehet majd átmenni beteget gyógyítani, hogy kapjon ellátást. Ebből adódóan nagyon sok olyan konfliktus lesz, amit már most lehet mérni, és amivel a kórházak helyzetét újra fogják rombolni. Ezért tehát át kell gondolni, hogy ezeket a kérdéseket hogyan kívánják a közeljövőben úgy kezelni, ahogy egyébként ‑ még egyszer említem ‑ egy-két dolog ebben a törvényben jónak mutatkozik.

Ezért várjuk azt, hogy talán az egészségügyi tárca vagy az egészségügyi része a kormánynak tud valamit tenni annak érdekében, hogy az össz­társadalom jobban érezze magát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)