Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ma, Florence Nightingale brit ápolónő születésnapján világszerte megemlékezünk e hivatás képviselőiről. Nightingale a krími háború idején tapasztalta meg a tábori kórházak borzalmait; túlterhelt személyzettel, szűkös gyógyszerellátással, minősíthetetlen állapotokkal találkozott. Figyelemfelhívó tevékenysége nyomán a brit kormány hathatós lépéseket tett, és rövid idő alatt 42-ről 2 százalékra csökkent le a halálozási arány.

Ma Magyarországon szerencsére nincs háború. Az egészségügyi intézményeket elnézve azonban biztos, hogy azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség. Az, hogy az egészségügy még nem omlott össze, csupán rogyadozik, a benne dolgozók elszántságának köszönhető.

Nem mondhatjuk, hogy ne lettek volna Nightingale-ek Magyarországon. A szakmák képviselői évek, sőt évtizedek óta figyelmeztettek, ez így biztosan nem mehet tovább, nem működhet örökké az „eddig is volt valahogy, ezután is lesz”. A kormány nem hallgathat, nem figyel rájuk. Az elmúlt évek kormányzása lenullázta az egészségügyet. 2010 és 2013 között reálértéken 189 milliárd forintnyi kivonás történt az egészségügyből, pedig már 2010-ben is az arányos uniós átlag alatt költöttünk az egészségügyre.

Így odáig jutottunk, hogy kórházainkban ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeni, amelyekkel Nightingale-nek kellett: túlterheltség, folyamatos eszköz- és gyógyszerhiány, lepusztult létesítmények, időutazás a múltba. Jelenleg a szakmai szervezetek szerint 26 ezer ápoló hiányzik a rendszerből. Ez egy elképesztő túlterheltség. Aki ma Magyarországon kórházba kerül, jó eséllyel nem kapja meg a szükséges figyelmet. A megfelelő ellátás az ápolók legjobb szándéka és áldozatvállalása ellenére sem biztosítható, mert alapvető feltételek hiányoznak. Az elhivatottság sem tud pótolni eszközöket, gyógyszereket vagy épp egy betegre szánt szükséges időt.

Ez, ami történik, felelőtlen játék emberéletekkel. Az a baj, hogy ezt például az elitbe tartozó vezető politikusok nem tudhatják. Ők ugyanis soron kívüli ellátásban részesülnek. Velük nem kell közölni az ápolóknak, hogy nincs több kötszer, azt sem hallották még soha, hogy hétvégére elfogyott a fájdalomcsillapító. Ebben a burokban élve könnyen azt hihetik, hogy az egészségügy működik, hogy nagy gondok nincsenek. Hát ne higgyék, mert semmi sincs rendben! Azonnali mélyreható lépéseket követel ma már mindenki, nem csak a szakma. Mindenki, aki tudja, hogy nem lesz pénze és kapcsolatrendszere az elitnek járó különleges bánásmódra. Már nem lehet az egészségügyi dolgozók szemét kiszúrni néhány ezer forinttal. A néhány éve adott 27 százalékos átlagbéremelésből megtanulták; az ápolóknak ebből alig jut, az átlagot ugyanis mások bére húzza felfelé.

Arról nem is beszélve, hogy a korábbi béremelések is elvesztették értéküket, mert nem az alapbérek növekedtek. Ezek után mindenki számára világos, hogy a múlt héten bejelentett béremelés édeskevés. Ezzel a pénzzel már évek óta tartoznak nekik, és ez az összeg sajnos nem lesz elég arra, hogy a helyzetük javuljon, hogy előrébb jussanak. A magyar ápolók fizetése nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony. Szinte minden uniós ország előttünk van, és Kelet-Európától is leszakadóban vagyunk. Megvárjuk, amíg mindenki Nyugatra költözik?

Azt sem hagyhatjuk, hogy a teljesített túlórák miatt a hónap végén kényszerszabadságokkal fizessenek a kórházak, vagy hogy a túlórákat hivatalosan ne jelentsék le. Ezek azok a fárasztó túlórák, amelyek még működésben tartják a rendszert. A becsületes munkáért tisztességes fizetés jár.

Az egészségügyi dolgozók mai összefogása példaértékű. Különböző szakmák szervezetei együtt demonstrálnak, hiszen a célok is közösek. A jól működő egészségügy mindannyiunk érdeke. Szégyellje magát az a kormány, amelyik előbb ad üresen álló focistadionokra, gazdagoknak adókedvezményre tíz- és százmilliárdokat, mint az emberek gyógyítására!

Végül szeretném köszönetemet és elismerésemet kifejezni az ápolóknak, hogy ilyen körülmények között is ellátják a betegeket. Erőt és kitartást kívánok minden demonstrálónak. Szeretném, ha tudnák, az ország velük van. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)