Schmuck Erzsébet (LMP)

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány napja a következő jelenetre lettem figyelmes. Egyik belvárosi terünkön sétáltam, illetve mentem keresztül, és előttem egy fiatal pár haladt. Egyszer csak megálltak, és az egyik tagja a párnak oldalra téve a lábát, a talpával lassan, komótosan eltaposott valamit. Közelebb értem, és akkor láttam, hogy nem mást taposott el, mint egy még végtagjait mozgató rózsabogarat. A pár másik tagja közömbösen nézte a jelenetet. A rózsabogár a napsütéstől beleégett az utcakőbe.

Arra gondoltam, hogy ezek a fiatalok biztosan nem voltak közte annak a 2012-ben megszámolt 1,4 millió ökoturistának, akik nemzeti parkjaink láto­gató­központjaiban ismerkedtek a biológiai sok­féleséggel. Sőt, ökoiskola hallgatói sem voltak, és az erdei iskolákban sem szocializálódtak a természet védelmére. Azt viszont gyanítom, hogy ők is azok közé az emberek közé tartoztak, akik gondolkodás és ok nélkül elpusztítják az eléjük kerülő élőlények javát, hisztérikusan reagálnak egy denevérre, utálattalnéznek egy békára, félelemmel egy kígyóra, chemotoxszal a hangyákra és szeretettel a panda­macira és az őzikére.

Az eset számomra több tanulságot rejt. Az első és legfontosabb, hogy az emberek legtöbbje nem tiszteli a teremtett világot, magát az életet, gondolkodás és ok nélkül megsemmisíti a körülötte lévő élőlények nagy részét, mivel abban kártevőt lát. Nem csoda, hiszen azt látja, hogy az ember ádáz harcot folytat a természettel, hogy szolgálatába állítsa.

(18.50)

Az ember kisajátította más élőlények élőhelyeit, jókra és rosszakra osztályozta a társteremtményeket aszerint, hogy azok számára szépek vagy közvetlenül hasznosak-e. A jók kihasználhatók, a rosszak feláldozhatók az ember érdekében. Ezt a szemléletet erősíti meg az iskola, a társadalom és gazdaság egész működése, viselkedése, így nem csodálható, ha a biológiai sokféleséggel kapcsolatos szemléletformálás eredménytelen marad. A rózsabogarakat eltapossák, ugye?

Az emberek műveltsége a biodiverzitással kapcsolatban sajnos sekélyes, hisz ez a tudás gátja lenne a rövid távú haszonszerzésnek. Még a tudomány is adós marad azzal, hogy feltárja az élet sokszínűségét, hogy legalább megnevezzük azokat a fajokat, amelyeket azelőtt irtunk ki, mielőtt megismertük volna őket. Feltételezzük, hogy a jelenleg ismert fajok és az ismeretlenek száma között a szorzó ötvenszeres-százszoros. Az ismeretlenség azonban éppen arra adna okot, hogy kíméljük azt, amit még nem ismerünk, hiszen nem tudjuk annak a nagy egészben játszott szerepét. Vajon hányan lehetnek itt a teremben is vagy az egész országban, akik tudják, mi a rózsabogár szerepe a nagy egészben? A rózsabogár feláldozható, ezt a fajt nálunk nem védi természetvédelmi oltalom, eltipróját nem fenyegeti a jog eszmei értékkel, állatkínzással, az eset nem fog az újságok címlapjára kerülni; csak egy rózsabogarat öltek meg a nyílt utcán, a látvány nem okoz közfelháborodást. Mint ahogyan az sem, amikor egy dózer végigszántja a természet, szakszóval ökoszisztéma testét, gyökerestül semmisíti meg az ott élőket, teljesen mindegy, hogy védett vagy védtelen státusú. A paradoxon, hogy a természetvédelem, ha tudja, szankcióval sújtja azt, aki elpusztít egy védett élőlényt, ám tehetetlenül kénytelen végignézni, ha egy fejlesztésre szánt zöldterületet betonnal fednek le.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő stratégia a biológiai sokféleség jelentőségének alacsony szintű kezeléséről tanúskodik. A biológiai sokféleség védelme a társadalom és gazdaság rendszerén belül lehetséges csak, ezért az egy ágazathoz való kötöttsége nem tükrözi azt a szándékot, hogy a biodiverzitás-politika átitassa az egész döntéshozást, a stratégia kapcsán egy ágazati partikuláris ügy marad, amely ráadásul nagy részben azonosítható a természetvédelem hagyományos felfogásával és eszközrendszerével, amely sajnálatos módon eddig sem volt képes megakadályozni a biológiai sokféleség hanyatlását.

Az alárendeltséget jelzi, hogy a stratégia előterjesztője a Földművelésügyi Minisztérium; hogy témánknak megfelelő stílusban fogalmazzak: a döntéshozás a kecskére bízta a káposztát. Ugyanis a földművelés valóban terjedelmes kapcsolatban áll a biológiai sokféleséggel a hatásmechanizmusát tekintve, de kétséges annak elvárása, hogy az alapjában véve gazdasági teljesítményelvárásokat szolgáló ágazat képes legyen önmagát korlátozni a biológiai sokféleség védelme érdekében.

A stratégiában bizonyosságát találjuk ennek, amikor a mezőgazdasági és biológiai sokféleség összefüggéseit tárgyalja az anyag. Hogyan lehetséges az, hogy a talaj biodiverzitásáról egyetlen szó sem esik, a talaj rövidke úton, mint a növénytermesztés letéteményese, a tápanyag-ellátottság szempontjából kerül csupán említésre. Pedig ez az év a talaj nemzetközi éve, és nem véletlenül. A Földön élő fajok tetemesebb része, mintegy kétharmada a talajban él, vagyis a biodiverzitás nagyobb része köthető a talajhoz. Ennek mi azért sem vagyunk tudatában, mert ez az élet nem a szemünk előtt zajlik, és a mikroszervezetek, paránylények szemmel amúgy is láthatatlanok. Ugyanakkor ezek a paránylények a felelősek a tápanyagforgalom 60-80 százalékáért. Egy gramm talajban hozzávetőlegesen egymilliárd alacsonyrendű élőlény található, és az élőlények együttes tömege egy hektár természetes vegetációval takart területen meghaladja a 15 tonnát és elérheti a 35 tonnát is. A talajlakó paránylények száma feltehetően meghaladja a másfél milliót, amelynek jelenleg néhány százalékát ismerjük csupán. A talajban lévő élőlények nélkülözhetetlen elemei a talajban zajló folyamatoknak, élőlények végzik a talaj lazítását, az elhalt szerves anyag lebontását, a tápelemek körforgalmának biztosítását, a talaj méregtelenítését.

Ezzel szemben a szántóföldek lassan sivataggá válnak az élővilág számosságának és mennyiségének tekintetében. A szervesanyag-takarójától megfosztott talaj ki van téve a szél és víz koptató hatásának, a talaj tömörödésének, a kiszáradásnak, a fagyváltozékonyságnak, a benne lévő élővilág pedig az éhenhalásnak. Összehasonlítva a természetes vegetációval takart talajokkal, az említett 13-35 tonna/hektár élőlénnyel szemben itt jó, ha 2-4 tonna található. Az ember a talaj élővilágának oktalan elpusztításával a talaj támogató és szabályozó ökoszisztéma-szol­gáltatását csökkenti le, amely végső soron az ellátó funkciókat is lecsökkenti, és a talaj pusztulásához és az alacsony élelmiszer-minőséghez vezet.

A stratégiában fenntartható hasznosításról beszélni, miközben a talaj lényegesen gyorsabban pusztul, mint megújulna, meglehetősen hiteltelen. A mezőgazdaságban tehát nagyléptékű technológiaváltásra lenne szükség, azokat a közösségi forrásokat, amelyek ma még rendelkezésre állnak, nem a rövid távú haszonszerzés támogatására, hanem a közjó szolgálatára kellene költeni.

Tisztelt Országgyűlés! A biológiai sokféleség védelme nem holmi széplelkűség, hanem az emberi élet fennmaradásának záloga. A stratégia szerint a nemzetközi kutatások 33 billió USA-dollár átlagértékre becsülték az ökoszisztéma világmértékű értékét, amely a világ éves gazdasági kitermelésének közel fele. De vajon mekkora értéket termelne a világgazdaság, ha csak egyetlen napig nem lenne támogató és szabályozó szolgáltatása az ökoszisztémáknak? Ezek nélkül egyetlen nap alatt elfogyna a levegőnk, mérgezettek lennének vizeink, elhervadnának a táplálékot adó növények, megszűnne az élet feltétele.

A biológiai sokféleség maga az élet, védelme pedig az élet védelme. Az emberi lét elképzelhetetlen biológiai sokféleség nélkül. Ehhez a nagy ívű igazsághoz képest ez a stratégia sajnos gyenge eszköz. Nincs olyan átfogó eszközrendszere, amely alkalmas lenne arra, hogy a biodiverzitás-védelem átfogó szempontjait érdemben be lehessen ágyazni a különböző szakpolitikákba. Nem tudjuk, hogy egy ilyen eszközrendszer hiányában mi akadályozza meg a zöldterületek további fogyását, az élőhelyek feldarabolódását, az invazív fajok elterjedését, mitől várjuk az ökoszisztéma-szolgáltatások javulását, vagy miért nem fogja történetünk főszereplője eltaposni a rózsabogarat. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)