Szabó Szabolcs (független)

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár engem Vinnai Győző nem konferált föl három órával ezelőtt, de én is akkor hozzászólnék ehhez a vitához és elmondanám a véleményemet.

Talán mindannyian emlékszünk még arra, amikor néhány hónappal ezelőtt elindult az érdemi szakmai vita a szakképzés átalakításáról, amikor mindannyian olvashattuk azt a bizonyos szakképzési koncepciót, amit itt már több képviselőtársam is említett. Így én is azt gondolom, hogy célszerű ebből kiindulni egy általános vitában, hiszen erre épül az a törvényjavaslat-csomag, amit most tárgyalunk.

Az tény, hogy a szakképzés maga válságban van, azt hiszem, ezt minden hozzászóló elismerte. Én magam is gyerekkorom óta ezt látom, tapasztalom, hallom. Egyébként csak zárójelben megjegyzem, hogy én magam is szakközépiskolába jártam egyébként, és úgy kerültem utána egyetemre, úgy szereztem doktori fokozatot. De ez csak egy ilyen személyes vonulata ennek a dolognak.

Tehát azt mindenki tapasztalhatta, hogy válságban van a hazai szakképzés. Ennek alapvetően az az oka, hogy tönkrementek egyrészt azok a nagyvállalatok, termelőszövetkezetek, amelyek anno még a gyakorlati képzést tudták biztosítani, jelenleg pedig a hazai kis- és középvállalkozások, a multinacionális vállalkozások egyszerűen képtelenek biztosítani olyan kapacitású és minőségű gyakorlati képzési helyet, hogy a gyerekek valóban megfelelő tudást tudjanak szerezni.

Éppen ezért valós az a helyzet, amire többen utaltak már az elmúlt években, beszéltek erről elég hangosan a sajtóban is, hogy nemcsak önmagában az a probléma, hogy nem tudnak helyesen írni esetenként azok a gyerekek, fiatal felnőttek, akik kikerülnek a szakképző iskolákból, hanem egyszerűen a megfelelő szakmai ismeretek birtokában sincsenek.

(13.40)

Tehát önmagában ezzel a részével teljesen rendben van a dolog, hogy egy új struktúrát kell kitalálni, új irányba kell elindítani a hazai szakképzést. Egyébként van is jó néhány olyan iránya ennek a törvénymódosító csomagnak, ami teljesen rendben is van.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát Móring József Attila váltja fel.)

A probléma másik oka, amire szintén több képviselőtársam is utalt az elmúlt órákban, amióta itt beszélgetünk, és ez a szakmai vitákban is előjött az elmúlt években, hogy a szakiskolákat, a szakközépiskolákat választó gyerekek aránya csökkent. Ha megfigyeljük, tényleg kimutatható, hogy a gimnáziumba járó gyerekek aránya ‑ ha viszonyszámokat nézünk ‑ magasabb, mint 20-30-40 évvel ezelőtt. Azt viszont kifejezetten károsnak tartom, hogy erre már a szakképzési koncepció is mint egyfajta negatívumra utal. Nem hinném, hogy az probléma lenne, hogy a végzős általános iskolások 40 százaléka gimnáziumba megy.

Azt be kell látni, hogy a tudás önmagában érték. Az pedig alapvető statisztikai tény, hogy minél magasabb az iskolai végzettsége valakinek, annál alacsonyabb lesz a munkanélküliségi ráta, annál nagyobb valószínűséggel fog tudni elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Azt gondolom, itt alapesetben nem mennyiségi problémáról van szó, hanem minőségi problémáról. Itt van egy pici nézetkülönbség, de mondhatnám azt is, hogy jelentős nézetkülönbség közöttünk, mert nem azt kell elérni, hogy a gyerekek ‑ akár erőszakot is rákényszerítve a gyerekekre ‑ szakiskolákba, szakközépiskolákba vagy szakgimnáziumokba menjenek, hanem azt kell elérni, hogy aki ezt választja, az megfelelő minőségű képzést kapjon a későbbiekben.

Itt jegyezném meg, hogy már a szakképzési koncepció kapcsán is beszéltünk a Híd-programokról, ami a mai vitában szintén szóba került. Azt gondolom, az jó irány, ahova elindult az előterjesztő, hiszen ha szétválasztjuk a Híd-programot köznevelési és szakképzési Híd-programokra, akkor elérhető az, hogy amikor végez egy gyerek egy Híd-programban szakképző ágon, akkor van valódi végzettsége, amivel esetleg el is tud helyezkedni. Az más kérdés, hogy ezt majd tartalommal hogy sikerül feltölteni, és valóban olyan tudást kap-e, ami a munkaerőpiacon érvényesíthető lesz.

Ami a szakképzési koncepcióval kapcsolatban még marginális kérdés volt, az a tanköteles korhatár kérdése, amire több képviselőtársam is utalt. Csak finoman jelezném, abban a munkaanyagban az szerepelt, hogy azt javasolják a kormánynak, emeljék a tanköteles korhatárt, amivel én magam egyetértek. Persze, Duró Dórának abban az értelemben igaza van, hogy önmagában a korhatár növelése nem old meg semmit, azt megfelelő tartalommal kell feltölteni. De természetesen az sem oldott meg semmit, hogy lecsökkentettük a tanköteles korhatárt. Én magam ismerek olyan gyerekeket, akik 16-17 évesen kipotyogtak a középiskolai képzésből, és esélyük sincs arra, hogy bekerüljenek a munkaerőpiacra. Másrészt én meglehetősen szkeptikus vagyok abban az értelemben, hogy 17 éves gyereket ki fog felvenni ipari üzembe munkásnak. Én ugyan nem vagyok munkáltató, de az egyetemi hallgatóimon is azt látom, hogy 18-19 éves korukban is inkább gyerekek, és egy 17 éves gyereket több száz millió forintos gépekhez nem szokás odaengedni egy üzemben sem. Ilyenkor általában az történik, hogy maguk képzik még tovább a gyereket, tehát voltaképpen nem konkrétan termelőmunkát végez 17 éves korában, amikor bekerül egy üzembe, pont azért is, mert nem kapja meg a megfelelő képzést.

Itt utalnék arra, hogy szokták azt mondani szakemberek ‑ és teljes mértékben igazuk van ‑, a legfontosabb elvárható ismeret egy gyerek esetében az, hogy tudjon helyesen, értelmesen beszélni, magabiztosan tudjon írni és számolni, tudjon számítógépet használni, és beszéljen egy idegen nyelvet, amire Hoffmann Rózsa is utalt a hozzászólásában. A probléma az, hogy ezt jelen pillanatban nem kapják meg, és ezen kellene változtatni. Tehát önmagában már ezzel a szakképzési koncepcióval is összességében voltak problémáim, problémáink.

Ezután megkaptuk ezt a törvényjavaslatot, amelyben, mint említettem, vannak abszolút jó irányok, de vannak benne olyan problémák is, amelyek szerintem nem az előrelépést szolgálják. Jó iránynak tekinthető, hogy a köznevelést és a szakképzést próbálják valamilyen szinten egymásra építeni, bár megmondom őszintén, én azt a fajta átjárhatóságot nem látom biztosítottnak, amiről kormánypárti képviselőtársaim beszélnek. Szövegszerűen persze levezethető belőle ez az átjárhatóság, technikailag azonban sajnálatos módon nincs benne. Lehet, hogy majd a végrehajtási rendeletek kapcsán ez tisztul, de jelen pillanatban ez nem igazán vehető ki belőle.

Jó irány az, hogy a szakiskolákban a 9-11. évfolyamon fokozatosan megszüntetik majd azt a lehetőséget, hogy főiskolai végzettségű pedagógusok tanítsanak. Azt gondolom, hogy ez a minőségjavítás egyik fontos eleme lehet. S némi pozitívumnak érzékelem azt is az eddigiek mellett, hogy szóba került az MPK, a Pedagógus Kar szerepe is. Előírják nekik a törvénymódosító csomagban, hogy egyeztetniük kell majd a szakszervezetekkel. Bár összességében azt gondolom, hogy maga az MPK egy felesleges szervezet. Volt a bizottság előtt is a szervezet vezetője, és különösebb életjelekről nem tudott beszámolni, hogy csinálnának valamit. Szerintem nyugodtan meg lehetne szüntetni.

Mik a gondok? Csak néhányat emelnék ki, aztán a bizottsági ülésen nyilván majd lesz alkalmunk erről részletesebben is vitatkozni. Egyrészt azt gondolom, probléma az, hogy ha ugyanazok a tanárok ugyanolyan módszerekkel, eszköztárral, attitűddel, motiváltsággal tanítanak a szakközépiskolákban, szakiskolákban, szakgimnáziumokban ‑ nevezzük őket akár­hogy ‑, mint eddig, akkor voltaképpen semmi nem fog változni. Innentől kezdve ez sok szempontból inkább pénz kérdése. Egyszerűen szükség van új státusokra, szükség van például arra a forrásra, ami a törvényjavaslatban is szereplő módon a pszichológusok, konduktorok, egyéb segítő szakemberek alkalmazását, alkalmazási feltételeit lehetővé teszi. Ez értelemszerűen költségvetési kérdés, de nem látjuk, hogy a közeljövőben ebben előrelépés lenne.

A szakközépiskola funkciója átkerül a szakgimnáziumokba, ahol az eddigieknél erőteljesebb szakmai alapozást terveznek bevezetni a diákok számára. Megmondom őszintén, nem nagyon értem a törvényben azt, hogy önmagában a Nemzeti alaptantervben szereplő tudásanyagra fordított idő arányát 70 százalékról 60-ra csökkentik az első két évfolyamban. Én ezt ellentétes hatású szabályozásnak látom. Ezt mindenféleképpen érdemes lenne átfogalmazni vagy átgondolni.

Megmondom őszintén, jelen pillanatban nem nagyon látom annak a lehetőségét, hogy a szakgimnáziumokból tömegesen fognak majd a jövőben bekerülni nem kifejezetten felsőfokú szakképzési szakirányokra az egyetemekre a gyerekek, ha elvégzik a szakgimnáziumokat és ott fognak érettségizni. Hiszen azt láthattuk, a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című stratégiából is az derül ki, hogy szigorítani fogjuk, fogja a kormány vagy a kormánypárti többség az egyetemi felvételiket, például azzal, hogy a nyelvvizsgát előírják, és még jó néhány dolog itt szóba került. És azt is előrevetítette a felsőoktatási stratégia, hogy létszámában évről évre csökkenni fog a felvett gyerekek száma, részben nyilván demográfiai okok miatt ‑ ennek lehet magyarázata ‑, de azt gondolom, tudatosan is próbálják szűkíteni a felsőfokú képzésbe felvett gyerekek számát.

Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor ezek a gyerekek versenyhátrányban lesznek, ők nem fogják megkapni azt a fajta tudást, mint egy főgimnáziumban. Bár szerintem a főgimnázium kifejezés egy picit avíttas, és ahogy Hoffmann Rózsa mondta, félreérthető kifejezés például a normál gimnázium, és furcsa is, mert mit tekintünk normálisnak és nem normálisnak.

(13.50)

Szóval, a lényeg az, én inkább azt látom ebben az intézkedésben, hogy a szakgimnázium átnevezéssel semmi más nem fog történni, csak statisztikailag ki lehet mutatni, hogy a gimnáziumi diákok aránya nem csökken, lévén, hogy névleg ők is gimnáziumba járnak, de egyszerűen nem fogják megkapni ugyanazt a tudást.

Megmondom őszintén, itt nagyon ludasnak érzem az iparkamarát, itt szóba került már az iparkamara és annak vezetője. Nem magukkal a helyi szervezetekkel és azok tagságával van problémám, én is jó kapcsolatban vagyok egyéni képviselőként a választókerületemben működő kamarák tagjaival. Az a probléma, hogy amikor ők mondanak valamit, a saját szervezetük nem veszi azt figyelembe, és a szakmaszerkezeti döntésnek semmi köze nincs ahhoz, amit alsó szinten ők mondanak. Innentől kezdve ez nem működik. Az, ami Parraghék részéről működik, vagdalkozás mindenféle szakmai tartalom nélkül. Azt erősen javasolnám a kormánypárti képviselőknek, hogy próbáljanak egy kicsit eltávolodni ettől, és inkább valódi szakemberekkel próbáljanak beszélni.

Néhány apró megjegyzés még a törvénymódosítás kapcsán: például, ha már a kamara szóba került, a köznevelési törvény módosításának 9. §-a úgy módosítaná a törvényt, hogy a gyerekek személyes adatai kiadhatók lennének a kamaráknak, mondván, hogy majd a szerződéseket meg tudják kötni. Megmondom őszintén, ezt abszolút nem értem. Milyen alapon kezeli a gyerekek adatait a kamara? Neki ehhez semmi köze. Ha bevonják már őket ahhoz, hogy ezek a tanulói szerződések megszülessenek, akkor szervezzen, de ne akarjon adatokat kezelni. Az meg végképp nonszensz, hogy a szakképzési törvényből kiderül, hogy a kamara akarja vizsgáztatni a gyerekeket a 9. évfolyam február első tanításai napja és április utolsó tanítási napja között. Ez teljesen abszurd, a kamara ne vizsgáztasson, neki nem ez a dolga! Az a tanárok dolga, meg utána az őket felügyelő szervezetek dolga.

Én magam azt sem értem például, hogy a szakközépiskolákban a nyelvi előkészítő évfolyamokat miért akarják kifutó jelleggel megszüntetni, és nem világos ezeknek a bizonyos szakképző centrumoknak a létrehozása. Miért ennyi jön létre, miért pont a 2 ezres limittel jön létre? Szóba került itt, hogy a KLIK milyen jól működik, és ez majd jó lesz a szakképző intézetek esetében is. Jelzem, hogy a KLIK nem működik, tehát az félreértés, ha azt jó modellnek tekintjük. Ez sem fog működni ebből a szempontból.

A többi észrevételemet majd a részletes vitában a bizottságban elmondom. Köszönöm szépen.