Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor képzésről, köznevelésről, szakképzésről, bármilyen típusú képzésről beszélünk, akkor a jövőről, a holnapról, a holnaputánról esik szó. Nyilván ezzel a felelősséggel kell hozzányúlni a kérdéshez is. Természetesen számba kell venni azt is, hogy önök ugye öt év óta kormányoznak, és hogy ebben az ötben mit is tettek e tekintetben: van-e hozzáadott értéke a történetnek, vagy épp elvettek belőle?

Lehet számok sokaságát felsorakoztatni, sajnos azt kell hogy mondjam, hogy sok csalatkozás lenne, ha most ebbe én belekezdenék. Sok csalatkozás, merthogy a rendelkezésre álló források tekintetében is nem előrelépések, hanem visszalépések történtek az elmúlt öt esztendőben. Egyes esztendő tekintetében lehet pozitív képet kimutatni, de globálban a hátunk mögött lévő öt év viszonylatában sajnálatos módon az önök számára nem volt fontos az, ami a nemzet számára, az országban élő emberek számára fontos: a holnap, a jövő.

Gyermekeink jövője nagyban meghatározza a mi majdani létünket is, hiszen akkor is, amikor ez a mai nemzedék, aki az iskolapadokat nyomja, a gazdaság irányába tolódik majd el 10-15 év múlva, akkor láthatóan abba a helyzetbe kerül ez az ország demográfiai, egyéb más szempontok alapján és az önök jóvoltából, mely „jóvolt” ‑ idézőjelbe téve ‑ több százezer fiatal gazdasági menekültté való tételével párosult, hogy nagyon nehéz lesz gondoskodni majd az előttünk futó generációkról.

No, ezt a bevezető néhány gondolatot csak azért mondtam, mert azt hiszem, hogy ezzel a felelősséggel kell hozzányúlni mindegyikünknek, de legkiváltképp önöknek, akik kormányoznak, ezekhez a kérdésekhez. Nemcsak rendszereket és struktúrákat kell átalakítani, hanem alapfeltételeket kell biztosítani.

Az alapfeltételek egyikét már említettem, nyilván az a forrás megléte, a forrás biztosítása. Meggyőződésem szerint ettől fontosabb terület nem sok van. Mármint az, hogy először az alapfokú oktatásban, majd a szakképzés vagy/és a köznevelés bármilyen szintjén megfelelő mennyiségű forrás álljon rendelkezésre a megfelelő minőségi képzés érdekében.

Ha szakképzésről beszél Czomba államtitkár úr, és arról szól, hogy 300-400 ezer ember van úgy általában vetten nem egy adott esztendőhöz, hanem mondjuk, egy évtizedes időtávlatot felölelően a munkanélküliek, az álláskeresők körében, és közben persze ezzel párhuzamosan 50-60 ezer havonta mindig azoknak az álláshelyeknek a száma, amely rendelkezésre áll, akkor két kiegészítő gondolatot hozzá kell még ehhez tennem. Az egyik az, hogy azt is tudni kell, hogy ezek az álláshelyek persze nem ott vannak, ahol egyébként a munkavállalás oldaláról, a munkavállaló részéről a lehetőségek megadatnak. A másik oldalról azt is tudni kell, hogy Magyarországon sajnos a mobilitás nem olyan, mint amilyennek szeretnénk vagy lenni kellene, de hát ennek sokfajta gátja, korlátja van, és segítőeszköz pedig kevés. Mert nem mindegy, hogy ha már államtitkár úr így használta a szót, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de mondhatom én, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében akar valaki munkát vállalni, de a lehetőség csak Győr-Moson-Sopronban adatik meg, hát akkor az ingatlanjait nem oly könnyen tudja áruba bocsátani, és a másik megyében új ingatlanra szert tenni, mert a paritás e tekintetben nem nagyon van meg.

Na, szóval, vannak itt korlátozó tényezők, amelyekre ki kell térni, vagy amelyekkel foglalkozni kell. És hát persze van egy másik is, amit meg kell tanulni szerintem a munkaerőpiacon a munkaadói közegnek is. Az pedig az, hogy ha jó szakmunkásra akarunk szert tenni, akar szert tenni bármely munkaadó, megbízható, jó szakmai képesítéssel bíró munkavállalóra, akkor azt meg kell fizetni. Meg kell fizetni! Tudják, nem úgy, hogy a miniszterelnök orrba-szájba plakátoltatja a minimálbérnek az emelését, miközben ma is ötezer forinttal kevesebbet ér vásárlóerő-értéken a minimálbér, mint amennyit 2010-ben ért. Ez nem motiváció. (Közbeszólás a kormánypárt soraiból.) Ez nem motiváció! Tudja, mi a vásárlóerő-érték, képviselőtársam? Az, amennyit ér. Annyit, amennyi árut tudok érte vásárolni, ha bemegyek a boltba. Az a 60 200 forint, ami 2010-ben kézbe került, meg a 68 750 forint, ami ma kézbe kerül, a között az a különbség, hogy közben 18 százalék infláció volt ebben az öt esztendőben, ennek eredményeképpen az a 68 750 forint 55 ezer forintot ér. Ennyire egyszerű a történet, csak azért mondtam el, hogy legyen módja megjegyezni és továbbítani mások felé is. Így működik az élet, sajnos. A pénz az idő távlatában előrehaladva olybá tűnik, hogy ha vannak is olyan esztendők, amikor nem sokat inflálódik, de az elmúlt öt évben összességében 18 százalékot inflálódott.

Na, de a szakmai kérdéshez hozzáillesztetten, a szakképzés rendszeréhez hozzáillesztetten: azt gondolom, hogy vannak ezeknek a törvénytervezeteknek jó elgondolásai is, bár nyomelemeiben vélem csak felfedezni, de vannak. Vannak, mondjuk, a szakképzési hozzájárulás tekintetében a lehívhatóság, a hozzáférhetőség, az, hogy nem feltétlen módon és csak pályázati úton keresztül lehet hozzájutni ezekhez a forrásokhoz, ezt én személy szerint jónak tartom. Azt is jónak tartom, hogy ha tovább kívánják erősíteni azt a folyamatot, ami nem ebben az öt évben indult el, nem, a tanulószerződések kérdésköréről beszélek; évtizedek vannak a hátunk mögött, másfél évtizednyi időtávlatra személy szerint is vissza tudok nyúlni, amikor is a kamara berkein belül intenzív folyamatok indultak el, a Kereskedelmi és Iparkamara berkein belül intenzív folyamatok indultak el annak érdekében, hogy a tanulószerződések minél magasabb számban legyenek jelen.

No, jó az a gondolat, amikor arról beszélünk, hogy a felnőttképzés tekintetében is a tanulószerződésnek legyen létjogosultsága, csak szeretném a figyelmét ráirányítani államtitkár úrnak, hogy nyilván ez egy specifikus kezelést is igényel természetszerűleg, tehát erre is oda kell figyelni, nemcsak a kinyilatkoztatás szintjén kell azért megtenni a dolgot, hogy statisztikailag tudjunk mondani valamit.

Ugyanúgy jó, mint ahogy a 21 éves korról 25 éves korra történő korhatár felemelését jelenítik meg a nappali képzésben való részvétel tekintetében. Csak az a kérésem nagy tisztelettel, hogy ezt ne azért csinálják, hogy majd a statisztika másik oldalán azt tudják kimutatni, hogy a 15 és a 24 éves korosztályon belül a munkanélküliek, az álláskeresők száma csökken, hanem azért csinálják, mert komolyan gondolják azt, és komolyan gondoljuk közösen azt, hogy azt szeretnénk elérni, hogy minél magasabb szintű tudással, minél képzettebben, ha szabad azt mondani, talán Vinnai képviselőtársam fogalmazott így, hogy a gazdaság szolgálatában, igen, a gazdaság szolgálatában is, de nem csak a gazdaság szolgálatában kell munkatevékenységet folytatni. Összetettebb ez a történet, a gazdaság szolgálatában, a saját megélhetésünk, jólétünk érdekében, a társadalmi béke és sok minden más tekintetében.

(11.40)

Azt szeretném mondani, hogy a használható tudás megléte nyilván elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember tisztességes jövedelemre tudjon szert tenni, de a használható tudáshoz a szakképzés tekintetében arra is szükség van, hogy szakképző helyek álljanak rendelkezésre. Tudják, amikor Magyarországon a munkaadóknak nincs 2 százaléka a munkaadói körön belül, a kkv-szektoron belül, akik gyakorlatilag a tanulószerződések, a gyakorlati képzőhelyek biztosításában szerepet vállalnának, részt vennének, akkor ennek is egy motivációs hátterét kellene megteremteni. Ehhez persze nyilván egy erős gazdaságnak kellene működnie, nemcsak a közfoglalkoztatás színterén kellene eredményeket elérni, hanem adóforintokat termelő, a gazdaságban létező munkahelyek szintjén is, és azok a vállalkozások, akik erős pozícióra tudnak szert tenni, ők lesznek alkalmasak arra, hogy ilyen tanulószerződések keretei közötti gyakorlati képzőhelyeket biztosíthassanak. Azt kellene a kormánynak ösztönözni, hogy minél több ilyen gyakorlati képzőhely szülessen, nem l'art pour l'art alapú, hanem valóságos tartalommal bíró, olyan, amely tényleg a gazdaság szolgálatához illeszkedő és használható tudással bíró gyakorlati képzőhelyet biztosít a fiatalok számára.

Talán még két gondolatot szeretnék mondani. Az egyik az, hogy mindazt az átalakítást, amit önök csinálnak, azt sokféleképpen meg lehet közelíteni. Az egyik oldalról azt mondják, nem én feltétlen csak, hogy káosz, amit csinálnak, szétverés, amit csinálnak, önök meg azt mondják, hogy összerakás meg fejlesztés. Tudják, akkor, amikor a KLIK, az elhíresült KLIK ‑ és nem kell részletekben beszélnem róla, a Klebelsberg Intézményfenntartó ‑, illetve a most megalakuló Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal között 500 intézmény átrendezéséről esik szó, akkor, amikor ennek az átrendezésnek a belső tartalmisága tekintetében oly keveset látni, mi lesz egymás között a kapcsolattartás, a felelősség és sok minden más tekintetében, akkor, amikor a KLIK-ből gyakorlatilag ezen keresztül kiszorítódik a szakképzés, akkor azt mondom, hogy nem egy nem működő rendszer lesz, hanem feltételezem, már két nem működő rendszer lesz, és tudják, két nem működő rendszer ugyanannyit ér, csak nagyobb kárt okoz, mint egy nem működő rendszer, úgyhogy e tekintetben is óvatosságra inteném önöket.

Azt gondolom, nem kellene minden tekintetben centralizálni, sok esetben sokkal jobb eredményt érnénk el, hogyha decentralizálnánk. Hogyha anno, mondjuk, a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városok, önkormányzatok szintjéhez illesztett, közvetlen kapcsolódással bírt intézményi struktúrarendszer erősödhetett volna tovább, az azt eredményezhette volna, hogy sokkal nagyobb készséggel, hajlandósággal, együttgondolkodással állt volna a „mikroközösség” az intézmények működéséhez, mint akkor, amikor ilyen centralizált helyzetek vannak.

Még egy dolgot szeretnék szóba hozni, a hiányszakmák kérdését, amelyet államtitkár úr kellő érzékenységgel érintett meg, de szeretném jelezni az ön számára is, de legkiváltképp nem az ön számára, hanem a minket figyelők számára, hogy tudja, a hiányszakmák tekintetében az a folyamat, ami elindult, mármint hogy a hallgatók, a diákok, akik ilyen szakmai képzésben vesznek részt, azok kellőképpen motiváltak legyenek, az nem az önök kormányzásának időszakában alakult ki. Nem! Nyugodjon békében, Kiss Péter minisztersége alatt indítottuk útjára ezeket a folyamatokat, ahol gyakorlatilag 5-12 szakma kijelölésére került sok a hiányszakmák tekintetében és olyan szintű finanszírozására, hogy már akkor, 6-8-10 évvel ezelőtt 40-50 ezer forint javadalomhoz tudott hozzájutni egy tanuló, aki jó minőségben végezte a tanulmányait. Nem az a lényeg, hogy ezt 12-ről 20-ra emeljük, hanem az a lényeg, hogy az adott térség igényeihez illesszük.

Én minden tekintetben azt javaslom önöknek, legyen forrás hozzá, ne csak a hatalmi centralizáció diktálja a lépéseiket, hanem a gyermekek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a gazdaság és a környezet igényei befolyásolják mindazt, amit tenni akarnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)