Dr. Kiss László (MSZP)

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyik, amivel szeretném kezdeni, én mindenképpen örülök annak, hogy ebben az előterjesztésben a gyermekétkeztetés kapcsán a gyermekszegénység elleni küzdelemben valami elindult. Ez annyira fontos, hogy ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Bangóné képviselőtársam egy nehezebb sorsú régióból érkezett; én a III. kerület országgyűlési képviselőjeként, ugye, mondhatnám azt, hogy minden rendben. Ehhez képest, ha megnézzük az önkormányzat honlapját, ott láthatjuk, hogy a kerületi önkormányzat, összefogva a szalézi rend alapítványával, a Bosco Szent János Alapítvánnyal és az Összefogás Óbudáért Egyesülettel, rendszeresen ételt oszt a rászoruló gyermekeknek; 150 gyerekről van szó naponta, és ők egyébként az iskolai szünetekben is kapnak ételt.

Tehát ez a probléma olyan fokú ebben az országban sajnos, akkora a gyermekszegénység, hogy még egy fővárosi kerületben is több száz gyermeket érint. Ehhez képest tehát az, amikor arról beszélünk, hogy ez a 3 milliárd forint is nagyon jó, hogy van persze, de kicsit talán csepp a tengerben, ez mindenképpen jogos. Ennek ellenére én magam nagyon örülök, hogy előkerült ez a támogatási irány; bárcsak arról lehetne beszámolni, hogy mondjuk, a 2016. évi költségvetésben ez az összeg is majd emelkedni fog! Ha megengednek egy rossz szándékú, pikírt megjegyzést, azért is jó, hogy elfogadjuk még a nyárig ezt a költségvetést, mert akkor lehet majd módosítani szeptember-októberben is. Ilyen értelemben talán azt lehet mondani, hogy az a fajta feszesség, amit sokan kritizálnak, lehet, hogy jó lenne, ha a következő időszakban érvényesülne.

Az államadósság elleni harc nagyon fontos, és pró és kontra elhangoztak érvek, hogy mekkora is az államadósság. Igazából nekem ez kicsit olyan érvelésnek tűnik, mint annak idején régebbi korok szellemét idéző frazeológiák, amikor mindig kellett valamit találni, valaki vagy valami ellenséget; fontos eleme ennek persze, hogy sose lehessen tetten érni, sose lehessen ezt a harcot megnyerni, mert különben nincs az az ellenség, és nincs miért összefogni.

Én magam tényleg örülnék neki, ha a kormányzati intézkedések azt eredményeznék, hogy élhető lenne ez az ország, és eközben az államadósság is csökken. Mondjuk úgy, hogy akár ‑ én nem akarok számháborút folytatni, mert ezt tényleg fölöslegesnek látom, de az azért nyilván elmondható ebben a Házban, hogy mondjuk úgy, hogy véleményes az a kijelentés, hogy önök az államadósság ellen vagy leküzdése ellen sikeres harcot folytatnak. Még akkor is, ha minden igaz, amit itt elmondott államtitkár úr, na de hát azért látszik, itt többen mondjuk, hogy a statisztikával vitában vannak. Én ebben nem akarok igazságot tenni, csak azt lehet mondani, mondjuk úgy, hogy az erőfeszítések eredménye még a legjobb esetben sincs arányban azzal az erőfeszítés-nagysággal, amit önök művelnek itt; a magán­nyugdíjpénztárak ellopásától bármi mást is lehetne itt mondani.

Megint csak nem szeretnék pikírtkedni, de engedjék meg, amikor az Eurostat- és más statisztikai adatok idézéséről beszélünk, akkor itt fontos megjegyezni, hogy például a korai iskolaelhagyók számának változása kapcsán az önök kormánya egyébként vitatja annak az Eurostat-statisztikai adatnak a helyességét, amit a KSH alapján állít össze az Eurostat. Tehát az is érdekes, hogy ha elfogadjuk az Eurostatot, amit a KSH adatszolgáltatása alapján állítanak föl, akkor jó lenne, ha a kormányzatban összhang lenne, tehát például ‑ bocsánatot kérek ezért, a diákok mondják így ‑ a furcsa nevű minisztérium is elfogadná egyébként a KSH, illetve az Eurostat adatait a korai iskolaelhagyók számáról. De tudom, hogy ez nem államtitkár úr hibája, és nem is akarom önön számon kérni.

Ha megengednek egy másik megközelítést, az ókori rómaiak entitásnak neveztek minden élőlényt, amely egyébként fontos sajátossággal bír a tekintetben, hogy több, mint az alkotórészeknek az egésze. Ilyen értelemben, ha tetszik, akkor azt tudom mondani, hogy például Magyarország is egy ilyen entitás, merthogy lényegesen több, mint az azt alkotó polgárok közössége, egy nemzet, egy egység. Ilyen értelemben azt kell mondjam, hogy ez a törvény viszont sajnos lényegesen kevesebb, mint az azt alkotó elemek összessége. Kevesebb, mert számos olyan elem van, ami egyébként részemről abszolút támogatható; említettem itt a gyermekétkeztetést, aminél azt mondom, hogy a 3 milliárd forint is több, mint a nulla, és bár 3,5 milliárdot ígértek, de 3 milliárdot adnak, de én ennek is nagyon örülök. Úgyhogy én most nem is akarok vitatkozni ezen, én ezt csak pozitívumként szemlélem.

Ugyanakkor azonban van néhány olyan dolog, ami miatt azt kell hogy mondjam, hogy mégiscsak az előttünk álló dokumentum kevesebb, mint az azt alkotó részek összessége; ha tetszik, ilyen értelemben, a régi rómaiakat idézve, semmiképpen nem nevezhető entitásnak.

Az egyik Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalása: én ezt rendkívül hevesen elleneztem már a frakción belüli vitákban is, és ezt teszem most is. Erre semmiféle szükség nincs. Azt gondolom ‑ és ezt megint csak nem államtitkár úron akarom úgymond leverni, de azért fontos ebben a Házban rögzíteni ‑, a kormányzat semmilyen érdemi indokot nem mondott, hogy mi ebben miért vegyünk részt. A kormányzat három különböző egyeztetésen három különböző dolgot mondott; a helyet sem tudta kétszer egymás után megjelölni, hogy hova megyünk; azt, hogy pontosan mit csinálnak a katonák, és ez mibe kerül, azt sem tudta elmondani. Amikor decemberben ennek az ügynek az etnogenezise előkerült, akkor arról hallottunk, hogy egy nagy nemzetközi koalíció részeként, a nagykoalíció által fizetve mennek oda magyar katonák; amiből az lett a vége, hogy máshova, más okkal és más támogatási összeget igényelve megyünk oda. Azt gondolom, magyar katonáknak ott akkor sincs keresnivalója, ha ez nem 10 milliárd forintba kerülne, hanem egy forintba se, de hogy ez egyébként 10 milliárd forintba kerül, mondjuk, az nem növeli az én pozitív elszánásomat ebben a kérdésben. Csak zárójelben szeretném megjegyezni egyébként, hogy a kurdisztáni szerepvállalás vitájának középső szakaszában még 20 milliárd forintról beszéltek, ami jó, hogy lecsökkent 10 milliárdra. Igazából szerintem egyébként mindegy is, hogy ez mennyi ‑ önök ebben a kérdésben nem szavahihetőek ‑, magyar katonáknak ott nincs keresnivalója, én pedig nem tudok megszavazni olyan törvényt, amely ezt a dolgot megalapozza.

A Liget Budapest projektről is sokat beszéltek ebben a Házban. Én nem akarom ezt a vitát kinyitni, és államtitkár úrral sem lenne tisztességes, ha ezt a vitát lefolytatnám, hiszen nem az ön területe, és emiatt nyilvánvalóan nem is kívánom ebbe a kellemetlen helyzetbe hozni. De azért mégiscsak megjegyezném azt, amit a környezetvédő szervezetek vagy akár az építészkamara különböző tagjai és szervezetei mondanak, hogy zöldterület és zöldterület között azért van különbség. Nem mindegy az, hogy a Ligetben meglévő, akár több száz éves parkkörnyezetet nevezzük zöldterületnek, vagy pedig a P+R parkoló fölé felhúzott gyepet vagy sétálóterületet nevezzük zöldfelületnek. Tehát egész egyszerűen nem ekvivalens ez a kettő egymással. Ezt csak azért fontos közölni, mert állandóan jönnek ezzel, hogy persze 60 százalékról 65 százalékra nő, és én nem vonom kétségbe a pozitív szándékot sem ebben a dologban, de azért mégiscsak azt szeretném elmondani, hogy azért ne tegyünk már egyenlőségjelet egy több száz éve működő biológiai rendszer, egy park, illetve egy parkoló tetejére felhúzott gyepszőnyeg között! Ez semmiképpen nem tehető meg. Ezzel együtt nyilván ennek a Liget Budapest projektnek számos más előnyét vagy hátrányát is fel lehetne hozni, de ehhez megint csak azt tudom mondani, hogy nem ennek a vitának a része, nem hoznám önöket ebbe a helyzetbe, hogy most erről beszéljünk.

Fontos megemlíteni az adósságkonszolidáció kérdését is. Számos esetben felmerült az, hogy vajon azok az önkormányzatok, amelyek zömében fideszes önkormányzatok voltak, és a rossz gazdálkodási gyakorlatnak köszönhetően, mondjuk úgy, direkt vagy pedig hibás, könnyen beláthatóan hibás döntéseket hozva adósodtak el, mennyiben érdemlik meg az adósságkonszolidációt, de hát ezen a vitán már túl vagyunk. Azonban mégiscsak azt lehet mondani, hogy erre is súlyos költségvetési források mentek el. Most ehhez képest nyilvánvalóan azokkal a településekkel szemben, amelyek egyébként nem gazdálkodtak rosszul, méltányosnak tűnik az a javaslat, amely itt előttünk van, csakhogy ezt megelőzte egy olyan dolog, hogy a magyar adófizetők pénzéből több olyan önkormányzatot stafíroztak ki, amelyek egyébként úgy bocsátottak ki kötvényeket feladatokra, hogy semmilyen módon nem látták annak a kötvénynek a finanszírozási módját, majd az állam ezt, mondjuk úgy, eléggé gavallér módon rendbe tette. Most ehhez képest nyilvánvalóan az ebben részt nem vevő települések többlettámogatása nem tűnik nekem méltánytalannak, tehát ezt semmiképpen nem venném ki, csak hát a történet nem itt kezdődik.

S lehet beszélni a közgyűjteményi dolgozók juttatásának emeléséről, amit én magam pedagógusként mindenképpen támogatok, hiszen fontosnak tartom a közgyűjteményi dolgozók tevékenységét. De általában lehet mondani számos olyan elemet is, amit én magam egyébként támogatnék. Csak az a baj, tudják, ezekkel a salátadolgokkal, salátatörvényekkel, amilyen itt előttünk van, már bocsánatot kérek ezért a profán hasonlatért ‑ ez egy humoristának a sajátja ‑, hogy ha van egy étel, amire csak nemmel lehet válaszolni, ez a finomfőzelék: ugye, egy finomfőzelék nem finom főzelék. Ha megnézzük, ez az étel zöldborsóból és sárgarépából áll főzelék formájában, és ha valaki valamelyiket nem szereti, akkor a végeredményét nem fogja szeretni.

(20.30)

Ha valaki ennek a salátatörvénynek sok elemét egyébként nem szereti vagy néhány elemét nem szereti, akkor sajnos az egész ehetetlen számára. Tehát amikor itt a javaslatban benne van egy tízmilliárdos kurdisztáni szerepvállalás, amiről azt gondolom, hogy semmilyen módon nincs helye a magyar politikában annak, hogy magyar katonák Kurdisztánban 10 milliárd forintért védjék a nem tudom milyen ügyet, amit nem tudtak nekem megfelelően megindokolni, és ha tetszik, akkor olyan módon nem tudtak megindokolni, hogy én, aki meggyőződéses pacifista vagyok, még csak meg sem kellett fontolnom azt, hogy ebben hogy szavazzak, mert teljesen természetes, hogy ilyen rezümé miatt nem szavazhattam ezt meg, nos, ha ez szerepel benne, akkor én ezt már nem tudom támogatni. Ha szerepel benne az a Liget-beruházás, amelyet a fővárosi zöldterületek iránt elkötelezett emberként nem tudok támogatni, akkor ezt nem tudom megszavazni.

És hiába vannak benne olyan elemek, mint például ‑ aminek én nagyon örülök, hogy szerepel benne ‑ a gyermekétkeztetés, a gyermekszegénység elleni harc egy fontos lépése, aminek nagyon örülök, hogy szerepel ebben, és nagyon szeretném ezt elmondani, hogy tényleg jó, hiszen ez a III. kerületben is probléma; hiába van benne, de együtt számomra ez a finomfőzelék nem finom főzelék, ez nem ehető. Kérem önöket ‑ tudom, ez régi gyakorlata a kormányzatnak, hogy olyan helyzetbe hozzák a képviselőket, hogy ilyen salátákat hoznak be, aminek az a vége, hogy valóban egy ehetetlen dologról mondhatok véleményt, hogy ehető vagy nem ehető, de próbáljuk meg egymást ne ilyen helyzetbe hozni. Mert ebben az esetben gyakorlatilag nincs más módja egy embernek, aki elfogadhatatlannak tartja egy törvényrész egyes elemeit, amelyet egyébként lehetne külön kezelni, nincs más módja, csak az egész leszavazása. Nincs más mód!

Ez sajnos nemcsak ebben az esetben látszik így, hanem rengeteg esetben van, sőt sok esetben a kormányzat akkor is követi ezt a gyakorlatot, amikor oda nem tartozó törvényeket von össze. Mert persze államtitkár úr mondhatja, hogy ezt kénytelenek együtt tárgyalni, hiszen a költségvetési törvény módosításáról van szó, ezt mégsem lehet behozni 15 tételben, ezt még akár el is fogadom. De sajnos a kormányzatnak gyakorlata az is, hogy oda nem tartozó törvények esetében teszi ugyanezt. Ezért kérem, államtitkár úr, fontolják meg, hogy ha nem is ebben az esetben, akkor a későbbiekben ezt a gyakorlatot mindenképpen módosítani fogják.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy… ‑ ja, igen, elnézést, és még van egy utolsó eleme a történetnek, a BKV. Magam nagyon egyetértek azzal a kérdéssel, hogy önmagában nagyon jó, hogy ez az adósságátvállalás megtörténik. Én magam budapestiként ezt üdvözlöm, hiszen azt hiszem, hogy más módon nem lehet működtetni most a BKV-t, mint ami most történt. De az a kérdés, hogy mi lesz jövőre, mi lesz egy év, két, három, négy év múlva, a BKV működése nem termeli-e ki ugyanezeket az adósságokat. Államtitkár úr engem abban próbált megnyugtatni, és érzem a pozitív szándékot, hogy a kormányzat próbál azért tenni, hogy ez ne így legyen és egyeztet a fővárossal. De ehhez képest már döntöttek egy éve arról, hogy az agglomerációs közlekedést átszervezik, és döntöttek arról, hogy a BKV alvállalkozóknak adja ki az agglomerációs közlekedést. Mellesleg csak zárójelben: erről sem hallunk semmit, hogy ebben mi történik. Ehhez képest folyamatosan felmerül a pletyka, ami engem is mint III. kerületi képviselőt érint, hogy mi lesz a BKV buszgarázsaival, hiszen nyilvánvaló, hogy abban az esetben, ha a BKV kapacitásának jelentős részét kiszervezik, akkor ezekre a buszgarázsokra nincs szükség, többek között az óbudai buszgarázsra sem, ami a választókerületemben van.

De azért, ha megnézzük ezeket a szerződéseket, amelyeket a BKV előkészített és megkötött, akkor mégiscsak azt látjuk, hogy ezekkel az alvállalkozókkal önök magasabb áron kívánnak szerződni, illetve a BKV ellenében magasabb áron kívánnak szerződni, mint amit a BKV jelenleg kér. Azért felmerül bennem a kérdés, hogy amikor a BKV-nak egy átlag autóra 643 forintos átlag kilométeróra-költség jön ki, és a szerződésben pedig az alvállalkozókkal 663 és 746 forintos kilométerköltséget számolnak el, tehát az egyik esetben 100 forinttal, a másik esetben pedig 20 forinttal többet számol el az alvállalkozó, mint amibe a BKV kerül az országnak, akkor vajon mennyire vehető komolyan az az ígéret, ami arról szól, hogy a BKV nem fogja ezeket a költségeket újratermelni.

Az a probléma, hogy amikor a BKV-ra olyan szerződéseket kényszerítenek rá, ami garantálja a rossz működést, akkor nehezen elképzelhető számomra, hogy mondjuk, két év múlva nincs itt egy ugyanilyen törvény. Ezt pedig semmiképpen nem szeretném. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)