Witzmann Mihály (Fidesz)

WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (A távozni készülő Schmuck Erzsébetnek:) Hadd kezdjem a végén, amíg még Schmuck Erzsébet vezérszónok benn tartózkodik az ülésteremben. Azt hiszem, még sincs olyan nagy baj, amikor már az elszámoltatással kapcsolatban a papír mennyiségét féltjük. Higgye el, hogy én is nagy környezetvédő vagyok, de amikor már nem tudunk másba belekötni, csak a keletkezett iratmennyiségbe (Schmuck Erzsébet: Mást is mondtam, csak nem figyeltél!) és abba, hogy hány fát kell kivágni ennyi papír előállításához, és szegény postásoknak ez milyen terhelést jelent, megértve egyébként a postások által kihordott levelek mennyiségét, ez jogos, de amikor már másba nem tudunk belekötni, akkor olyan nagy baj nincs ezzel a törvénnyel, azt hiszem. (Schmuck Erzsébet: Akkor nem eléggé figyelt, mert ez csak egy tétel!) Köszönöm, most nálam van a szó, azt hiszem, lesz még kritikám, ha tetszik várni, el fogom azt mondani.

Másrészt, ahogy ezt már sokszor tapasztalhattuk, most ismét azt láthattuk, hogy az MSZP és a Jobbik koalíciója egy csipetnyi LMP-vel kiegészülve remekül működik. (Z. Kárpát Dániel: Ez még tőled is gyenge! ‑ Szilágyi György: Azt a mindenét!) Azt hiszem, amikor Tóth Bertalan és Z. Kárpát Dániel egymást vállba veregetve hangoztatják, hogy kapkodva, előkészítetlenül került ez a törvény a Ház elé, akkor tulajdonképpen azt kell elmondanunk, arra kell felhívnunk a figyelmét mindenkinek, hogy ha így is van és vannak benne hibák ‑ és kritikai észrevételeikkel sok esetben adott módon nem is szeretnék vitatkozni, mert biztos van olyan meglátás, amit jól gondolnak ebben ‑, de még soha nem volt eddig ilyen Magyarországon.

A bankok elszámoltatására Magyarországon eddig nem volt példa; de az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy másutt sem nagyon. Tehát csak azt akarom ezzel mondani, hogy semmiféle tapasztalat nem volt korábban a bankok elszámoltatásának menetével kapcsolatban, hogy hogyan kellene ezt végrehajtani. A bankoknak, pénzintézeteknek az ügyeskedésére természetesen, mint nyilván önök is, mi is számítottunk, mindannyian számíthattunk erre. A bankok helyében nyilván fordított esetben nagyon sokan így próbálnának viselkedni, hogy különféle trükkökkel próbálkoznak. De hogy ezek milyen trükkök lesznek és milyen alternatív kibúvókat próbálnak találni a bankok és a pénzintézetek, ezt előre nem láttuk, lehet, hogy önök látták, de nekünk nincs varázsgömbünk, mi ebbe nem láttunk bele.

Szeretném felhívni a figyelmét arra is elsősorban a Szocialista Párt képviselőinek, bár Tóth Bertalan a vezérszónoki hozzászólását megtette, aztán elhagyta a termet, hogy nem lett volna az elszámolási törvényre és eleve a devizahitelesek megsegítésére sem szükségünk, ha a szocialisták kormányzása alatt nem engedték volna el a bankokat a devizahitelek tekintetében, nem engedték volna, hogy korlátlanul és kontrollálatlanul ezek a devizahitelek elszabaduljanak. Úgyhogy szeretném azért emlékeztetni a tisztelt szocialistákat, hogy 2002-ig Magyarországon devizahitelekről nem nagyon vagy csak nagyon csekély számban beszélhettünk. 2002 után, ha úgy tetszik, 2002 és 2010 között, ha úgy tetszik, abban a bizonyos nyolc évben szaporodtak el a devizahitelek ilyen nagy mennyiségben, mint ahogy annak a példáját láthattuk. Ezért nagyon furcsa, azt kell megint mondanom, hogy a szocialisták nemhogy nem tanultak a múltbéli hibáikból, ahelyett, hogy csendben, a fejüket lehajtva támogatnák az ilyen jellegű kezdeményezéseket, most is csak azt láthatjuk, hogy sokkal inkább a kritikákat tudják megfogalmazni.

Szintén Tóth Bertalan említette meg, hogy négy évig nem tettünk semmit. Erre csak azt tudnám megkérdezni, hogy nyolc évig önök mit tettek, kedves szocialisták. Miért engedték, hogy egyáltalán idáig elfajuljon a dolog?

A magáncsőd ügyével kapcsolatban az MSZP többször tett javaslatot korábban. Ezt is az MSZP vezérszónokától hallhattuk. Megint csak az a kérdésem, hogy 2002 és 2010 között miért nem hozták be az Országgyűlés elé, ha ezt ennyire fontosnak, szociálisan, társadalmilag, gazdaságilag fontos témának érezték. Tehát úgy beszélni valamiről, hogy előtte megvolt a lehetőségük ugyanazon a pályán focizva a labdát berúgni a kapuba, közben gyakorlatilag a labdát nemhogy nem vették át, nemhogy le sem kezelték, még csak felé sem néztek, akkor tulajdonképpen nem értem, hogy most miért példálóznak ilyen dolgokkal ellenzékből. Lehet, hogy a felelősség terhe kicsit ilyenkor kisebb.

Z. Kárpát Dániel vezérszónok úr, képviselőtársam szavaira még néhány reagálást felírtam. Azt mondta a képviselő úr, hogy 185 forinton kellett volna elszámolni. (Z. Kárpát Dániel: Nem ezt mondtam!) Ön mondta, szó szerint jegyzeteltem. (Z. Kárpát Dániel: Rosszul jegyzetelt!) Az elszámoltatás révén körülbelül 190 forintos… ‑ nem csak a forintosítást nézzük, a Jobbik itt téveszt, mert csak a forintosítást nézi. Az elszámolást is kell nézni. Ha mindent összeadunk, nyilván kisebb-nagyobb eltérésekkel, körülbelül 190 forintos törlesztésnek minősül gyakorlatilag az a lehetőség, amivel törleszteni lehet a hiteleket. Annak idején, amikor ez a törvény elfogadásra került, pontosan a Fidesz frakcióvezetője, ha jól emlékszem, Rogán Antal egy sajtótájékoztatón több táblázaton keresztül hosszasan mutatta be, hogy körülbelül mit is jelent az eladósodott háztartások számára és milyen előnyöket jelent az elszámoltatás és a forintosítás együttvéve a háztartások számára.

Ha már 185 forintos árfolyamról beszélünk, akkor tudok én ettől jobb árfolyamot is mondani. Számháborúba is belemehetünk. 2008 nyarán, amikor a válság kirobbant Magyarországon, ha jól emlékszem, 136, 138, 140 forintos svájcifrank-árfolyam volt. A végtörlesztőket kár bántani azért, mert egyébként lehetőségük és módjuk volt 180 forintos árfolyamon (Z. Kárpát Dániel: Ki bántotta őket?) könnyíteni magukon és megszabadulni a hitel terhétől. Ők is mondhatták volna, hogy de mi meg 136 forinton szeretnénk visszatörleszteni. (Z. Kárpát Dániel: Ezt kellett volna mondani!) De ők 180 forinton törlesztettek vissza, és én nem találkoztam olyan végtörlesztővel, megmondom önnek őszintén, aki elégedetlen lett volna; lehet, hogy ön igen, de én nem. Mert legalább végre valamiféle megoldást kaptak erre vonatkozólag.

(14.30)

Tehát röviden igyekeztem itt a felvetésekre reagálni mint a frakció vezérszónoka. Én csak annyit szeretnék önöktől kérni, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy azért egy egészséges nemzeti minimumot ‑ különösen, ha a Jobbik is hozzászól - pró­báljunk meg az olyan stratégiai jellegű kérdésekben megütni itt a Házon belül, a ház falain belül és a hétköznapi életben is, amely valóban a bajba jutott családok, a bajba jutott magyar háztartások több százezreinek tudnak segítséget nyújtani, és legalább ezekben a kérdésekben, ha ideológiailag, politikai tekintetben nem is mindig mindenben értünk egyet, de legalább a magyar nemzeti érdekekben próbáljunk meg egy irányba gondolkodni.

Lehetnek apróbb nézetkülönbségek, de azt gondolom, hogy összességében, és ezt azért talán el lehetett volna mondani minden hozzászóló részéről, hogy összességében az elszámolási törvény, illetőleg annak most a pótlólagos módosítása jobb irányba viszi a dolgot, mint ami előtte volt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)