Dr. Hiller István (MSZP)

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb egymást követően három nem hosszú, ugyanakkor, el kell ismerni, tartalmas bevezető hozzászólást hallottunk, és ha annak alapján alkotnának véleményt, amit az előterjesztő, az államtitkár és a legnagyobb kormánypárt vezérszónoka elmondott, abban igazából ‑ ha szakmai alapon nézzük a dolgot ‑ kivetnivalót nem találhat az ember. Azért nem találhat kivetnivalót, mert ki az az ostoba, aki a Cifrapalota értékét megkérdőjelezi, vagy ki az, aki bármelyik ‑ hogy ne sértsem meg az összes 18-at ‑ megyei könyvtárnak a tevékenységét negatívnak ítéli?

A bizottsági ülésen, és a bizottsági döntés azért volt egyhangú és adtuk hozzá a szavazatunkat, mert kimondottan azt akartuk, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén folyjék ez a vita, történetesen, hogy ne csak a bizottságban érintett képviselők hallják, hanem jegyzőkönyv szerint is; mert nem kétséges a képviselő úr megjegyzése, hogy történetesen a bizottsági ülésen valóban többen voltunk, mint jelenleg a plenáris ülésen, de azt meg tessék elismerni, hogy a bizottsági ülésen mégsem lehetett tudni előre, hogy a plenáris ülésen hányan leszünk. (Derültség.)

De a történet mégsem erről a részletről szól; arról szól, tisztelt Országgyűlés, hogy a történet nem 2012-ben kezdődött, nem azzal a 2012-es CII. számú törvénnyel kezdődött. Nyilván nem akarok most itt a magyar közművelődés egész történetén végigmenni, mert egyrészt unalmas lenne, másrészt irtózatos hosszan tartana ez a napirendi pont, és megértve elnök úr és a tisztelt jegyző urak tevékenységét, átérezve, hogy még egy napirendi pont van utánunk, mégse ezt válasszuk. De azért arra fel kell hívnom a figyelmet, hogy a 2010-es kormányalakításukat követően, bár nem ez volt a reflektorfényben, a kulturális politikában és a kulturális intézményrendszer átalakításában nem az a tendencia érvényesült, amit a 2012-es CII. számú törvény egyébként már mond (Dr. Hoppál Péter: Százötvenkettes!), hanem önök elkezdtek meggondolatlanul centralizálni, elkezdtek mindenféle szakmai tájékozódás nélkül, szakítva a korábbi, egyébként még korábbi saját önmaguk számára is irányt mutató dolgaikkal szembemenni… Szeretném magamat kijavítani, mert CLII. számú a törvény 2012-ben, nehogy a későbbi vitában ez félreértésre adjon okot, de szakmailag világos, hogy ugyanarról beszélünk.

A társadalom egészében és a társadalompolitikájuk egészében egy meggondolatlan centralizációt követtek el. Azért tisztelettel felhívnám a figyelmet arra, hogy különösebb szakmai egyeztetés nélkül került igen erőteljes állami fennhatóság alá mindaz, ami nagyon hosszú időn keresztül meghatározó önkormányzati befolyás alatt állt, és egyáltalán azt a helyzetet előidézni, amikor is a tulajdonos, a vagyonkezelő meg a fenntartó három különböző jogi személy, ezt nem az elmúlt évtizedek meg a rendszerváltás, hanem hát, azt kell mondjam, hogy az önök meggondolatlan törvénykezése hozta, amilyen helyzet leírásában egyébként, történetesen jelen ügy tárgyalásában képviselő úr előterjesztőként és egy nagyon fontos magyar város fontos tisztségviselőjeként érzi a napi problémákat.

(19.10)

Úgy van igaza, ahogy mondja, de nem az égből pottyant ez a helyzet. Először elkezdtek centralizálni egy másfajta kulturális vezetés alatt, mint ami jelenleg van, majd amikor ott váltás történt, az új miniszter viszonylag gyorsan rájött, hogy itt teljes csőd ez az irány, amit követnek, mert helyben sokkal jobban lehet érvényesíteni ezen, egyébként nemzetünk közös értékét megtestesítő ingatlanok és ingó vagyonok feletti gondoskodást, annak fejlesztését, minthogyha egy nagy regiszterben tartanák ezt az egészet. Na, ebben a törvényben, a 2012. évi CLII-esben öltött ez testet, amelynek hatálybalépése 2013. január 1-je, pontosan megegyezik azzal a dátummal, amikor is a közintézmények tekintetében megpróbálják helyrehozni azt, amit korábban elrontottak, a közoktatás tekintetében meg ez a nap az államosítás napja. Egy ugyanazon területen, ahol, mint az előbb mondtam, például Győr esetében, de bármely magyar város esetében, akik mégiscsak közösen gondolkodtak közgyűjteményekről, múzeumokról, iskolákról, két év alatt azt látták, hogy fenntartóváltás következik be, de mire rájöttek volna, hogy a fenntartóváltással járó összes problémának mi a megoldása, addigra megint történt egy fenntartóváltás, és kezdődött az egész procedúra elölről.

Teljesen más irányba megy ugyanabban az országban, ugyanabban az önkormányzatban, ugyanazokon a területeken a magyar társadalompolitika két meghatározó irányában, a közoktatásban és a kultúrában az a folyamat, amit levezényelnek. Ezt azért majd tessenek megmagyarázni, hogyan lehet, hogy az egyik oldalon esküdöznek a centralizációra, és az összes magyar iskolát állami fenntartásba veszik ‑ ugyan önök nem azt a szót használják, hogy államosítják, csak a magyar társadalom összes többi része mondja ezt és gondolja így ‑, a magyar közgyűjtemények esetében, illetve az érintett közgyűjtemények esetében pedig egy ilyen mandiner történet az, ami megvalósul, és aztán most, a 2013. január 1-jétől kialakított álláspontjukat - megjegyzem, azóta is eltelt mégiscsak majdnem két és fél év ‑ most itt próbálják tisztázni.

Nekem egyébként nem ezzel az iránnyal van a bajom, a másikkal, de minthogy ez a törvény nem a közoktatásról szól, abba nem akarok belemenni, csak szeretném érzékeltetni, hogy az nem megy egy országon, egy területen, egy ugyanazon lakosságkörön belül, akik délelőtt iskolába viszik a gyermekeiket és látják az államosítást, jó esetben délután a pedagógus elviszi a múzeumba a diákcsoportot vagy esetleg a szülő, ott meg egy teljesen más irányt lát, és ez egyébként a működésben is természetesen testet ölt. Ez nem egy egységes gondolkodásmód, nem egy koherens megjelenítése mindannak, amit elérni kívánnak, tartok tőle, hogy azért, mert nem volt tiszta, hogy mit akarnak, se az egyik ügyben, se a másik ügyben.

Ha már azonban, mint ahogy például azzal is egyetértek, hogy ez egy nagy jelentőségű, nem egyszerűen finomhangolás, akkor nem gondolják, hogy egy ilyen jellegű törvénynek mégiscsak a kormánynak kellene a Magyar Országgyűléshez fordulnia és a véleményét, szavazatát, kritikáját kérnie? Jogi értelemben természetesen teljes jogukban áll ezt egyéni képviselői indítványként beterjeszteni, a stíluson én még mindig vitatkoznék, bár sok tekintetben nyilván az elmúlt fél évtized kiábrándító volt e tekintetben is, de amikor nemzeti kincsünknek egy teljesen kézzelfogható, igen jelentős részéről van szó, ez nem egyszerűen csak elegancia kérdése, hogy a kormány mondja-e vagy pedig bármilyen jelentős befolyással bíró, talán öt kormánypárti képviselő. Azt szeretném fölvetni, hogy emögött mégiscsak az a tartalom van, és örvendek, hogyha a megyei jogú városok képviselőivel folytattak egyeztetést, de a törvény mégiscsak másfajta egyeztetéseket ír elő abban az esetben, ha a kormány a beterjesztő. Ez a bizalmat nem túlságosan erősíti ebben az esetben a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban.

Arra pedig külön szeretnék kitérni, hogy aki nem látja, hogy itt nem önmagában kizárólag kultúráról van szó, hanem igen jelentős nemzeti vagyonról, az félreérti a helyzetet. Belátom, azt nem tudhatták, legfeljebb ellenzékiek remélhették, hogy mire ez beterjesztésre kerül, a törvény számos pontjának kétharmados volta miatt itt nem önmagában a saját kormánytöbbségükkel kellene egyeztetni. Jelen esetben mégiscsak a beterjesztett törvény leglényegesebb pontjai kétharmados, sarkalatos törvényjavaslati pontok, amelyekhez jó néhány nem kormánypárti képviselőnek kell megnyerniük a szavazatát.

Abban a formában, ahogy előterjesztették, és abban a formában, ahogy nem világos mindaz az irány, amelyet 2010 óta, és nem önmagában ezzel a törvényjavaslattal a magyar kultúra, ezen belül a magyar közművelődés ügyével végeznek, ezek az igen jelentős oda- és visszalépések, amelyben meggyőződéssel én itt végigvitatkoztam ezt az időszakot különböző kollégáimmal ‑ ellenzékként ‑, akik a kormánytöbbségben a kultúra ügyét államtitkárként államtitkár úr előtt is többekkel, meggyőződéssel vallották annak az ellenkezőjét, amit én itt most látok, és nem kétséges, hogy önök most jó szándékkal próbálják finomítani mindazt, amit nem kis mértékben előidéztek.

Hallottam itt néhány mondatot a költségvetési részekről. Bár ez nem a költségvetés vitája, itt is ugyanazt kell elmondanom, mint amit a kulturális szakmai résznél, hogy ha 2012-ben kezdődött volna a magyar közművelődés története, akkor nem nagyon lehetne belekötni abba, amit itt hallottam, hogy történetesen lépésről lépésre, különböző módon emelkedett a költségvetése ennek a szférának. Azért tessenek szívesek lenni emlékezni, hogy 2010-12 között 35 százalékkal csökkentették átlagosan a magyar közművelődés költségvetési hozzájárulását az egyébként, elismerem, 2010-ben már messze nem fényes költségvetéshez képest, ami lényegesebb csekélyebb volt, mint 2008 előtt. Ennek az okait mindannyian ismerjük, ha kérdezik, elmondom, de ha nem kérdezik, akkor is tudjuk mindannyian. De azt az állítást önmagában fölhozni a Magyar Országgyűlés vitaülésén, hogy egyébként emelkedett a költségvetés 2012-ben, és nem hozzátenni, hogy egyébként sok tekintetben éppen csak hogy eléri most vagy éppen csak hogy meghaladja azt, amit sikerült előidézniük 2010-2012, történetesen 2013. január 1-jéig, ez olyan féligazság, ami nem mutatja be az egészet.

Ezért a Szocialista Párt frakciója nevében azt a javaslatot teszem önöknek, kérem, fontolják meg, hogy tartalmi és formai okokból és a beterjesztéshez képest előállt változások miatt ‑ történetesen, hogy beterjesztettek egy olyan törvényt, amelynek kétharmados részei, méghozzá fontos részei vannak, amikor beterjesztették, rendelkezésükre állt a kétharmad, amikor a Magyar Országgyűlés ezt a mai nappal tárgyalja, pedig nem áll már a rendelkezésükre a kétharmad ‑ ne egyéni képviselői indítványban, továbbá kormány-előterjesztésként a megszabott legkülönbözőbb szakmai és nem szakmai körökkel történő egyeztetés után a kulturális kormányzat, illetve az azt átfogó minisztérium előterjesztésében hozzák ezt a törvényt, ez egy más megítélés lenne.

Jelen pillanatban azonban ilyen formában és ebben a megjelenítési módjában, ahogy előttünk áll, az MSZP frakciója ezt az előterjesztést nem fogja támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)