Mirkóczki Ádám (Jobbik)

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem kívánom kihasználni, csak az elhangzottakra azért szeretnék reagálni és néhány ellentmondásra felhívni a figyelmet. Azért Németh Zsolt képviselő úrtól idézve, azt én döbbenten hallhattam, talán a felszólalását így kezdte, direkt leírtam, hogy szó szerint tudjam idézni. Ugye, a kormányt dicsérte, amikor azt mondta, hogy „ezen katonai szerepvállalásunk látható, érzékelhető haszon, gratulálok a kormánynak”.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha ne adj isten, bekövetkezik a legrosszabb, és csak egyetlenegy, csak egyetlenegy magyar katona élete bánja, akkor odamegy majd, odamegy majd a hozzátartozóihoz, és azt mondja, hogy látható, érzékelhető haszon, gratulálok a magyar kormánynak? Miért kell magyar életeket, teljesen mindegy, hogy katona, teljesen mindegy, hogy önkéntes (Németh Zsolt: Hivatásos. Ő döntött!), teljesen mindegy, hogy hivatásos, önkéntes, miért kell nekünk belesodródni olyan szituációkba, amiből nem jöhetünk ki jól? Itt a jó eredmény, itt a jó eredmény (Németh Zsolt: Jelentkezett.), sportnyelven szólva 0:0. Tehát itt az tekinthető sikernek, hogyha megússzuk. Lehet azt mondani, hogy hivatásos, lehet azt mondani, hogy önkéntes, azért katonákkal beszélve (Csenger-Zalán Zsolt: Akkor nem jelentkezik!), képviselő úr, nyomjon majd gombot, és akkor én meghallgatom, ígérem, ahogy eddig is tettem. Katonákkal beszélve, azért nem elhanyagolható szempont az ő esetükben, hogy az ilyen külföldi missziókat azért vállalják bármekkora kockázat esetén is, mert extra fizetést kapnak hozzá. (Csenger-Zalán Zsolt: Nem!) Nagyon sok esetben ezért. Én nem azt mondtam, hogy csak és kizárólag. Nagyon sokan, nagyon sok esetben ezért. Ugyanúgy, ahogy folyamodnak különböző másodállásokhoz is.

De itt nem ez a kulcskérdés. Itt az a kulcskérdés, hogy kell-e magyar katonákat, kell-e magyar embereket, teljesen mindegy, milyen szinten, olyan konfliktusokba belesodorni, amihez az égadta világon semmi közünk. Ha a Magyar Honvédségről beszélünk, ha a magyar honvédelemről beszélünk, itt semmilyen kockázat nincs Magyarország esetében. Tudják, mikor lesz kockázat? Ha majd kimegyünk. És itt van, itt van a Végh Zsuzsanna főigazgató asszony által elmondott, már több mint 7 ezer bevándorló. Ugye, a koszovóiakat most tegyük félre, ők a legnagyobb részét adják a bevándorlóknak, de itt van március 16-ával, ezt az adatot tudom pontosan, már 7 ezer bevándorló menekült, letelepedési kérvényért folyamodó szír, afgán, iraki menekült, akiknek az identitását, az azonosságát nem tudjuk.

Itt van néhány kilométerre tőlünk az Iszlám Államnak Boszniában kiképzőtábora, ugye az átjárás ‑ fogalmazzunk úgy, idézőjelben mondom - vi­szonylag szabad, akár Magyarország területén is, és honnan fogjuk tudni azt, hogy adott esetben az itt tartózkodó menekültek között van-e olyan, aki tud radikalizálódni vagy adott esetben elkövetni olyan cselekményt, amit nagyon nem szeretnénk. És itt mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Azért Budapesten vagy az ország bármely területén nem lesz bonyolult. Nem lesz bonyolult! Azért a londoni metrómerényletek után nem véletlenül szereltek le minden kukát. Hogy ne történjen semmi; legalábbis próbálják minimalizálni. De ahogy az Alkotmányvédelmi Hivatal, ahogy a Terrorelhárítási Központ, ahogy az Információs Hivatal szakemberei elmondják, a mai terrorizmus már nem egy jól látható, nem egy kimutatható, nagy tömbben, nagy tömegben mozgó alakulatokat jelöl, hanem kifejezetten magányos elkövetők, akik közvetlenül nem is biztos, hogy kapcsolatban vannak a megbízóval. Ezt mi hogyan tudjuk védeni? Nem csak mi nem, senki más, az USA sem tudja védeni, a franciák sem tudták védeni, senki nem tudja védeni. De akkor mi a jó? Mert nyilván, ha védhetetlen… ‑ egy-egy magányos elkövető, aki inkognitóban megszervezi magának, megcsinálja a tervet, és aztán végre is tudja hajtani, az-e a jó, ha mi látványosan bevonulunk Irakba, és teljesen mindegy, hány katonával. És tudja, arra szeretnék utalni, hogy képviselő úr azt mondta, hogy különbséget kell tenni a szerepvállalás szintje, fokozata és nyilván a konkrét tevékenység között. Valóban, mi különbséget teszünk, igen, lehet azt mondani, hogy ezek nem harcoló alakulatok.

Tisztelt Hölgyem és Uraim! Az, hogy valaki őrző-védő szerepet vállal el egy objektumnál, az, hogy valaki karavánokat vagy éppen kiképzőknek az útvonalát biztosítja, arra azért sok mindent lehet mondani, de azt, hogy nem harcoló, azt nem lehet mondani; lehet nem támadó. Mi bemegyünk egy idegen országba egy idegen népnek a területére, ők, az ott élők, legyen az akár az Iszlám Állam dzsihádista harcosa, vagy legyen bármilyen más, ő azért nem a megváltó szerepében fogja látni adott esetben a magyar katonákat, hanem kifejezetten a betolakodó, az agresszor szerepében. És amikor magyar zászló lobog Erbílben, vagy magyar zászló lobog bármelyik harci járműben, aki kíséri a konvojt, ők nem azt fogják nézni, hogy nézzük csak meg, ja, igen, ők más szerepvállalási szinten vannak, ők nem támadó katonák. Egy nagy túrót! Azt fogja látni, hogy igen, ti is? Hát akkor nézzünk körbe az internet világában, hol van legközelebb Magyarországhoz akár sejtünk, akár emberünk, akár csoportunk, aki véghezvisz, vagy véghezvihet valamilyen szörnyű bűncselekményt.

Itt erről beszélünk, hogy az egyik pillanatban azt mondják, hogy az a jó, és akkor csökkentünk kockázatot, hogyha felvesszük a harcot az Iszlám Állam ellen, hiszen ha hozzájárulunk az elpusztításukhoz, az nekünk jó. Valóban, ha elpusztul az Iszlám Állam, az nemcsak nekünk jó, hanem mindenkinek jó. De azáltal, hogy mi ténylegesen kiküldjük ezeket a katonákat, hatványozottan megnő a biztonsági kockázat. Ez meg nem jó. És ezért ki fogja vállalni a felelősséget, ha létrejön a legrosszabb? És röpködhetnek itt a számok, hogy most ez 12 milliárdba fog kerülni, 13 milliárdba, 20-ba vagy 30-ba. Hát fogjuk ezt a pénzt akkor, ha mindenképpen erre a területre szeretnénk befektetni, ezt mi is támogatnánk, költsük akár a honvédség fejlesztésére, költsük akár a Terror­elhárítási Központ, az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal kapacitásainak bővítésére, hogy ezek ellen a magányos elkövetők ellen a kockázatokat a lehető legminimálisabbra tudjuk vinni. Itt ezt kell mérlegelni.

Szóval, szeretném azt hangsúlyozni, hogy ez egy nagyon-nagyon rossz álláspont, és önök sokszor ellentmondanak egymásnak. Ami pedig a kormányzati szintű meghívást illeti az Amerikai Egyesült Államok részéről, én azt elhiszem. Annak az úriembernek, annak a katonának, aki küldte a meghívót, vagy küldte azt az ominózus levelet… ‑ ami valóban igaz, Kósa elnök úrnak igaza van, a miniszter úr bemutatta a Honvédelmi és Nemzetbiztonsági bizottság közös bizottsági ülésén. De azért a tényszerűség kedvéért szögezzük le: a felkeresés nem a Fehér Házból jött, nem politikustól jött. Én elhiszem, hogy megbízásából, de erről senkit nem lehet meggyőzni, mert ilyen megbízást mi nem láttunk.

(16.40)

Én elhiszem, én ezt csak azért mondom, mert valóban lehetett látni egy levelet, én nyilván nem fogok mondani nevet, rendfokozatot s a többi, mert ha jól tudom, azért minősített adatról beszélünk, de szögezzük le, hogy nem a Fehér Háztól jött. Tehát politikai felkérés ilyen értelemben a tényszerűség kedvéért nem volt vagy legalábbis általunk nem látott.

Azt persze nem zárom ki és nem mondom, hogy nem történt esetleg háttér-, akár a Külügyminisztérium, akár a Honvédelmi Minisztérium részéről telefonos vagy bármilyen más személyes megkeresés, ezt nem mondom, de a bizottsági szinten szögezzük le, hogy ez nem onnan jött.

Ami pedig még Németh képviselő úr felszólalását illeti, nem tudom, miért, de idesorolta az ukrán konfliktust a szomszédunkból, és folyamatosan orosz agresszióról beszél. Nekem nem tisztem, hogy megítéljem vagy akár felelősöket találjunk az orosz-ukrán konfliktusban. Nyilván megvannak a felelősségek. De akkor a „hallgattassék meg a másik fél” elvén azt is szögezzük le: vajon Oroszország az, amely az Amerikai Egyesült Államok szomszédságába rakétákat telepít vagy éppen fegyvert küld? Vagy éppen fordítva? Ha a tényszerűség kedvéért megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy éppen az USA teszi azt meg a NATO, ami ellen Oroszország fellép. Hogy az jó-e vagy nem, én annak szurkolok, és a saját magunk korlátozott szintjén és minimális szintjén azért próbálunk tenni, hogy ott minél előbb béke legyen, de nem lehet ilyen feketén meg fehéren látni nemcsak az orosz-ukrán konfliktust, hanem ezt az egész Iszlám Állam által kirobbantott konfliktust sem.

Szóval, én csak annyi önmérsékletet kérnék mindenkitől, hogy nézzük meg folyamatában, akár kronológiailag, akár kontextusában az egész kirobbanásának körülményeit, az egész közel-keleti válság kirobbanásának körülményeit, meg fogjuk találni és mindenki megtalálhatja a felelősöket, és utána nézzük meg a mi szerepünket benne.

Itt nem arról szól a történet, hogy kell-e segítenünk vagy sem; persze, hogy kell, tényleg emberi kérdés, erkölcsi minimum. Ez egy morális szint, amiben nem hiszem, hogy vita van itt bárki között. A rászorulónak segíteni kell, de igen, ahogy Sallai képviselő úr is említette. Az nem volt túl jó példa, hogy valaki balesetet szenvedett és megállunk-e. Egyetértek, meg kell állni, segíteni kell. Na de itt van a kutya elásva, hogy van, amikor megállunk, van, amikor nem.

Ott van a Boko Haram, dettó ugyanazt végzi, most már testvérszervezetek az Iszlám Állammal. Ott miért nem fáj nekünk a keresztények mészárlása? Föl se merül, hogy akkor oda küldjünk akár humanitárius segélyt vagy éppen katonát. Hozzáteszem, ott se támogatnánk azt, hogy katonákat küldjünk. Igen, tudom, hogy Afrika több országában is van jelenleg magyar katona akár kiképzőként, akár másként, de valahogy az egyensúlytévesztés és az aránytalanság megvan.

Amikor mi ezt az akciót elutasítjuk, nem azért utasítjuk el, mert, nem tudom, kedvelnénk az Iszlám Államot, vagy egyetértenénk azzal az elmebajjal, amit naponta, percenként végeznek: minél hamarabb megszűnik és megsemmisül, annál jobb. De felelősséggel viseltetve a magyar emberek sorsa iránt, felelősséggel viseltetve katonáink sorsa iránt, semmi keresnivalónk ott. És nem beljebb leszünk ebben az ügyben vagy ennek az ügynek a megoldásával, hanem óriási kockázatoknak tesszük ki Magyarországot és a magyar állampolgárokat.

Még egyszer mondom, majd amikor mindenki gombot nyom, csak arra gondoljon, hogy ne legyen igazunk, adja a Jóisten, hogy ne történjen semmi, de Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója a Nemzetbiztonsági bizottság egyik zárt ülésén nem mondhatnám, hogy megnyugtatta a bizottság tagjait. Ő nagyon diplomatikusan és nagyon udvariasan úgy fogalmazott, hogy nem fog csökkenni a terrorveszély, és akkor ezt értse jól mindenki. Ha valami elmebeteg olyanra vállalkozik, amit nem szeretnénk meg ami ellen akarunk küzdeni, akkor majd önök vállalják a felelősséget, és azt mondják, hogy milyen nagyszerű döntés volt? Nem hiszem. Akkor mindenki sunnyogni fog, hogy juj, de szörnyű. És akkor mi lesz a következő lépés? Növeljük majd a katonáink számát? Ez olaj a tűzre.

Tényleg azt látni kell, hogy az Amerikai Egyesült Államok a maga kapacitásával, a maga haderejével, akár ott a térségben jelen lévő haderejével is, ha akarná, most nyilván katonai léptékkel számolva, de pillanatok alatt rövidre zárhatná a kérdést. De valami úton-módon nem ezt teszi, hanem minél több országot, minél több nemzetet be akar vonni, felelősséget, áldozatot, költségeket szétteríteni. Ehhez nem kellene nekünk asszisztálni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból. ‑ Sallai R. Benedek tapsol.)