Magyar Zoltán (Jobbik)

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a kormány részéről senki nem tartotta annyira fontosnak ezt a témát, hogy most itt esetleg választ tudjon adni vagy meghallgassa egyáltalán.

A helyzet az, hogy 2017-től kivezetik a cukorkvótát Magyarországról, ami egy normális államban, egy felkészült, a saját iparára, mezőgazdaságára adó országban jó hír lehetne, hiszen ezáltal újra lehetőség nyílik arra, hogy a szocialista kormányok alatt teljesen önfeladó módon leadott cukortermelésünk legalább egy részét vissza tudjuk szerezni, azonban jelen állapotunkban úgy néz ki a helyzet, hogy ez semmi mást nem fog jelenteni, mint hogy az az egyetlen cukorgyár, ami még Kaposvárott működik, be fogja zárni a működését, legalábbis minden piaci elemző erre hívja fel a figyelmet.

A múltbéli hibákról is ilyenkor említést kell tenni, amikor a magyar cukoriparról beszélünk. A rendszerváltásnak nevezett időszaktól kezdve zuhant Magyarországon a cukoripar minden szempontból, de a végítélet az európai uniós csatlakozásunkat megelőző szocialista kormányokat minősíti, hiszen ez volt az az állapot, ami lehetővé tette azt, hogy mára már csak Kaposvárról tudunk beszélni.

Az MSZP gyakorlatilag teljes önfeladó módon a magyar cukoripar 75 százalékáról lemondott azáltal, hogy ekkora mennyiségű kvótát nem igényelt, és csak a maradékot tartotta szükségesnek. Az azóta eltelt időszakban nem nagyon történt előrelépés. Az előző ciklusban, 2010-et követően a Jobbik követelésére, nyomására felállt ugyan egy, a cukoripart és annak szétverését vizsgáló bizottság, ami egyébként az én előző ciklusom, mondhatom, legtanulságosabb fél éve volt, de ennek az elfogadott jelentése már nem tartalmazza azokat a legalapvetőbb kérdéseket és legalapvetőbb felelősségre vonási kísérleteket, amelyeket egyébként a Jobbik szeretett volna beleépíteni.

Nem igazán értettük, hogy egy komoly munkát felmutató bizottság ‑ ami, ahogy említettem, fél évig dolgozott ‑, hogyan tehet le egy olyan jelentést az asztalra, amely nem tartalmazza a politikai felelősségen túl azt, hogy jogilag kiket lehetne vagy kellene felelősségre vonni; nem tartalmazza azt, hogy a jövőben miként kellene eljárnia a magyar kormánynak mind Brüsszel irányába, mind pedig idehaza a jogalkotáson keresztül annak érdekében, hogy ezt az áldatlan állapotot felszámoljuk.

Mi is ez az áldatlan állapot? Ma ott tartunk, hogy saját cukorfogyasztásunknak is csak mintegy harmadát fedezzük Kaposvárról, ami egyébként ‑ zárójelben jegyzem meg ‑ nem magyar tulajdonban lévő cég, ez még ugye hab a tortán; a többit mind külföldről szerezzük be, miközben hajdanán, még a 80-as években bőségesen tudtunk külföldre is cukrot szállítani.

Tehát ez a jelentés ilyen módon hiába tartalmazta azt, hogy kiket hallgattunk meg, hiába írta le tényleg korhű módon és megfelelő szakmaisággal azt a folyamatot, ahogyan a magyar cukoripart szétverték az 1990-es évek elejétől, nem tartalmazott sem a jövőre vonatkozó előremutató intézkedésekre javaslatot, sem pedig a bűnösök elszámoltatását nem említette meg és nem tette lehetővé. Pedig igenis készülnünk kell a jövőre, ahogy említettem, ez a 2017-es dátum itt lebeg a levegőben. Azáltal, hogy a kvóta megszűnik, és teljesen szabadpiaccá változik az egész Európai Unió területén a cukor, olyan nagy, világot átszövő multinacionális vállalatokkal kell megküzdeni, akiknek egyáltalán nem érdeke az, hogy Magyarországon feltámadjon a cukoripar. Pedig szó nincs arról, hogy kizárólag ilyen nagy globális vállalatok lennének piacképesek.

A Jobbik abban hisz, hogy helyi, lokális, egy-két-három megyét ellátni képes, közepes méretű üzemek igenis képesek lennének talpon maradni, képesek lennének szerves részét képezni újra a magyar vidéknek. Hiszen ne felejtsük el, hogy amikor a cukoriparról beszélünk, akkor nem pusztán arról van szó, hogy a gazdák megtermelik a répát, és ezt egy üzembe beszállítva aztán feldolgozzák. Számtalan egyéb ág, ágazat függ össze, a cukorgyárak környékén virágzott a vidéki élet, a legkisebb családi vállalkozásoktól kezdve egészen az állattartó telepekig mindenki hasznot húzott abból, ha a környezetében egy jól működő cukorgyár volt. Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor arról beszélünk, hogy óriási veszteség érte hazánkat és legfőképpen a magyar vidéket akkor, amikor szétverték a magyar cukoripart.

Egy igazi állatorvosi lóról beszélünk. A magyar élelmiszeripar leépítésének mintapéldája volt az, ahogyan a cukorgyárakat átjátszották a korábbi kormányok magyar tulajdonból a külföldi spekulánstőke részére. Ezért szerettem volna felhívni erre a figyelmet, és hogy készüljön a kormány 2017-re, mert nem lesz egyszerű menet. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)