Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz)

DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Az Országos Fogyatékosságügyi Programhoz, illetve a bizottság részletes vitájáról szóló jelentéshez még annyit szeretnék hozzátenni a következő percekben, hogy az Országos Fogyatékosságügyi Program jelenleg, ami előttünk fekszik, a harmadik program, amit a parlament megvitat. Egy picit visszatekintve a korábbi programokra, illetve a saját és sorstársaim élethelyzeteire, nyugodtan lehet párhuzamot vonni.

1999-ben született meg az első Országos Fogyatékosságügyi Program. Én akkor államvizsgáztam jelnyelvi tolmács nélkül, abszolút akadályozottan úgymond. Tehát nem volt semmilyen lehetőségem szolgáltatások igénybevételére, illetve úgymond esélyegyenlőségre. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a lehetőségeimmel éltem akkor és nem a jogaimmal, mert azok akkor még nem voltak. Minden az egyetemi tanárok jóindulatán múlt, általában írásban vizsgáztam.

2006-ban, a második fogyatékosságügyi program megszületése óta már léteznek a jelnyelvi tolmácsszolgálatok. Jogunk volt tolmácsot igényelni, de akkor még nem volt olyan jogszabály, ami egységesen, egyértelműen szabályozta volna, mint most, a 2009. évi jelnyelvi törvény.

És most itt van előttünk az új fogyatékosságügyi program, a saját szempontunkból, azt gondolom, hogy jól állunk. Van jelnyelvi törvény, van tolmácsszolgáltatás, működik a Kontakt tolmácsszolgálat, ami lehetővé teszi azt, hogy a tolmács személyes jelenléte nélkül is igénybe tudjuk venni a szolgáltatást, és tudjunk akadálymentesen kommunikálni. Tehát nagyon sokat fejlődött a világ, és a fogyatékosságügy területén is sokat haladtunk előre.

Az alapelvek tekintetében is látszik a változás, illetve a stabilitás megteremtődése. Vannak olyan alapelvek, amelyek változatlanul szerepelnek 1999 óta. Ilyen például a prevenció elve, illetve az önrendelkezés elve, az egyetemes tervezés elve vagy akár a „semmit rólunk nélkülünk” elvet is említhetném. De vannak olyan alapelvek, amelyek 2006-ban kerültek be, például a támogatott döntéshozatal elve. Ez most nincs benne, mert ez gyakorlattá vált. Most már inkább a gyakorlati megvalósításában kell továbblépnünk és fejlődnünk.

A mostani programban új alapelvként jelenik meg a teljes és hatékony társadalmi részvétel elve. Ez magában foglal több korábbi alapelvet is, az integrációt, az egyéni szükségleteket, ezek figyelembevételének elvét, illetve a normalizáció elvét is, a rehabilitációt, az egyenlő esélyű hozzáférés elvét. Tehát ezek mind bekerültek a teljes és hatékony társadalmi részvétel elvébe, illetve új alapelv az ésszerű alkalmazkodás elve is. Tehát jogi szempontból is lehet látni azt, hogy a jogi megfogalmazás, a szükségletek, az igények, maguk az érintettek igényeinek figyelembevételével a meghatározások is változtak az idő folyamán.

Ugyanez a helyzet az alapvető célok területén is, a teendők területén is. Ugyanúgy fontos és változatlanul hangsúlyos cél 1999 óta az oktatás és a foglalkoztatás, az egészségügy, a kultúra, a sport, az ellátások, tehát ezek a területek azok, amelyeken mindig van tennivaló. Ezt a fogyatékosságügyi program is hangsúlyozza.

Ami számomra különösen hangsúlyos és fontos, az az oktatás és a képzés területe, illetve ezt megelőzően a korai felismerés és a korai fejlesztés. Bárkivel beszélek, bárkivel egyeztetek, bárkit hallgatok meg a fogyatékosság ügyével kapcsolatban, minden szál ide vezet vissza: a korai felismeréshez, a korai fejlesztéshez és az oktatáshoz, mert innen ered minden. Ott fog eldőlni, hogy a fogyatékossággal élő személy hogyan találja meg a helyét az életben, nyilván nem kifelejtve a család fontosságát és szerepét sem.

Többen is hiányoltak bizonyos elveket vagy feladatokat a fogyatékosságügyi programból. Én most is azt mondom, hogy ez egy keret. Az intézkedési tervre leszek kíváncsi, hiszen ott fognak eldőlni a fontos kérdések, és a fontos tennivalók ott fognak szerepelni.

(22.20)

Tehát ott érdemes kifejteni ezeket, azt, hogy a végrehajtást hogyan is fogjuk megvalósítani 2025-ig.

És még két fontos terület van számomra, a gyógyászati segédeszközök, illetve az önálló életvitelt segítő eszközök területe. A technológiai fejlődéssel ezeket a területeket is, azt gondolom, hogy érdemes szétválasztani. A következő három évben ez meg is fog történni, tehát a két terület szétválasztásra kerül. Például a hallókészülék az önálló életvitelt segítő eszközzé fog minősülni, mert ez nem eszközalapú, hanem személyalapú ellátást igényel a következő időszakban.

Végül pedig szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a programot, a javaslatot az Országos Fogyatékosságügyi Tanács áttekintette, megvitatta és egyhangúlag elfogadta.

Engedjék meg, hogy egy személyes történetet elmondjak zárásképp. Most hétvégén színházban voltunk a hallássérült gyermekeimmel. Váratlanul kaptunk meghívást, pénteken szóltak, hogy van jegy, mehetünk a színházba, de ugye nem volt tolmácsunk. Megkérdeztünk pár tolmácsot, hogy ki tudja vállalni, hogy két nap alatt felkészül, és vállalja a színházi tolmácsolást. Aztán megkérdeztük a színházat, hogy nyitott-e arra, hogy tolmácsot vigyünk a gyerekek számára, és hál’ istennek, abszolút nyitottak voltak erre, a szokásos akadékoskodás helyett, amit eddig a színházaknál tapasztaltam; húsz perc alatt megoldódott minden kérdés, és a gyerekek akadálymentesen élvezhették a színházi előadást. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy ehhez nem kell semmiféle országos fogyatékosságügyi program, hanem a társadalom tudatformálása és a hozzáállás, a befogadó hozzáállás, a befogadó szemlélet lenne szükséges minden területen. Ez pedig megint az oktatáshoz vezet vissza. De ettől függetlenül, azt gondolom, hogy sokáig szükség lesz a fogyatékosságügyi programra, hogy felhívjuk erre a figyelmet, és remélem, hogy a parlament egyhangúlag meg fogja szavazni ezt a tervezetet.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)