Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányzat nagy ívű elképzelései szerint az újraiparosítás a gazdaság egyik sarokköve, mondván, hogy az iparosításnak az új munkahelyek megteremtésén kívül azt a célt is szolgálnia kell, hogy a magyar gazdaság szerkezete megváltozzon, egészségesebbé váljon. A kormányzat részéről ‑ legalábbis propagandaszinten ‑ a járműipart, az élelmiszeripart, a logisztikát, az elektronikát és az egészségipart helyezik középpontba, és nagy sajtónyilvánosságot kerítenek az úgynevezett stratégiai megállapodások megkötésének is.

Ezzel persze nincs is probléma, hiszen valóban fel kellene támasztani a hajdan világhíres ágazatok ipari gyártóbázisát hazánkban, mert ez szükséges előfeltétele a valódi ‑ és nemcsak a győzelmi jelentésektől hemzsegő orwelli híradókban létező – gaz­dasági növekedés fokozásának, új, a magyar munkásokat megillető minőségi munkahelyek létrehozásának és a környezeti szempontból is fontos, fenntartható iparba való átmenetnek.

Ezzel szemben a valóság már korántsem fest ilyen szépen, talán nem csupán Simicska Lajos bosszújának tudható be, amikor a Magyar Nemzet Fónagy János államtitkár úr szavait idézte a minap. Az államtitkár úr azt nyilatkozta: „Egy buszgyár éves ideális kapacitása 10-12 ezer darab, miközben a magyar igény mindössze 600-800, tehát autóbuszgyártást ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan működtetni.” Ezen megdöbbentő vélemény az elmúlt négy év alatt sajnos valósággá lett: míg 2013-ban 432 darab, tavaly pedig 467 egységet értékesítettek idehaza, addig az eladott buszok nagyrészt külföldi gyártóktól származtak, hiszen a győri-moson­magyar­óvári Credo buszok pécsi megjelenése sajnos csak kismértékben árnyalja az összképet.

Helyénvalónak érzi-e a kormány, hogy miközben elsorvad a korábban beharangozott nemzeti autóbusz­program, és miközben a Volán-társa­ságok - le­­számítva a Pannon Volán egyébként nagyon dicsérendő mostani 60 darabos hazai megrendelését ‑ svéd-lengyel járműveket vesznek, a budai Várba pedig török járművek érkeznek, addig teljesen kivérezzen a hazai mérnökök innovációi, a magyar szakmunkásgárda minőségi teljesítménye okán egykor méltán sikeres hazai buszgyártás?

Itt azért meg kell említeni, hogy ezek a járművek nemcsak a vasfüggönyön innen voltak sikeresek, hanem bizony nagyon sok esetben a vasfüggönyön túl is felfigyeltek rá a piacokon, és igenis keresettek voltak. Éppen ezért nemzetgazdasági szempontból is érthetetlen dolog, hogy sorra-rendre a külföldi cégeket juttatjuk zsíros megrendelésekhez, holott még az EU-s fejlesztési források elköltése terén is fokozottan kellene ügyelni a hazai beszállítói réteg eddigieknél lényegesen nagyobb mérvű bevonására. Elsőrendű cél kellene hogy legyen, hogy a járműpark megújítását célzó beruházások járjanak együtt a hazai gyártókapacitás felélesztésével.

A stratégiai Rába-Volvo együttműködés keretében a Volvo buszok a cég lengyel gyárából érkeztek tulajdonképpen készre fényezve, a győri Rábánál csak az utastájékoztató eszközök beszerelése történt, ami a mi, tehát a Jobbik olvasatában legfeljebb abszurd viccnek, a magyar partner megalázásának, de semmiképpen sem stratégiai együttműködésnek ne­vezhető.

Az együttműködés hazai szempontból mindenképpen negatív. Mondhatjuk azt, hogy nincs másról szó, mint a Rába cégére alatt végrehajtott drága importról, és habnak a tortán itt a budai Várba kerülő külföldi midibuszok ügye is. Ugye, mondanom se kell, hogy mi nem ilyen keleti nyitásban gondolkodtunk. És az a szörnyű, hogy ezt a jelenséget nyugodtan kiterjeszthetjük, mondjuk, a járműgyártás más ágazatára is, a másik nagy hagyományokkal bíró ágazatra, a vasúti járműgyártásra is. Azt megértjük, hogy ha nincsen pénz új járművek beszerzésére, akkor, mondjuk, használt járműveket vásárolnak, teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben ezek külföldről érkeznek. De azt kérjük, azt követeljük a kormányzattól, hogy amikor új beszerzésben gondolkodnak, akkor igenis kapjon elsőbbséget a hazai. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)