Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! Egy részterülettel, méghozzá az egészségügyi részterülettel szeretnék foglalkozni, és megígérem, nem ennyire vicces lesz a téma, illetve nem ennyire viccesen fog indulni, még akkor sem, hogyha az egyébként a politikai vicc kategóriába illik bele, hogy a Fidesz, illetve a KDNP részéről egyetlenegy egészségügyi politikusnak sem sikerült megjelennie a vitára, pedig egyébként bőségesen van az egészségüggyel érintett rész, illetve téma. De azért csak teszek egy ellenpróbálkozást. Ha itt valaki magát mégis egészségügyi politikusnak érzi a Fidesz, illetve a KDNP soraiban, akkor nyugodtan felteheti a kezét. (Nincs jelzés.) Nem láttam kezeket emelkedni, tehát ezt azért a közvetítés számára közvetítem, hiszen ők nem láthatják a népes táborból, hogy kik vannak itt. Ez azért is kár, hiszen rendkívül sok kritikai megjegyzés található egyébként az alapvető jogok biztosának összefoglalójában, amelyet az egészségügy kritikájaként az elmúlt négy-öt, akár az azt megelőző ciklusok kritikájaként is értelmezhetünk, és nagyon komoly, fontos álláspontok vannak benne. Talán Székely úr meg is érezte, hogy kritikai érv fog elhangzani, és nem kíván részt venni a vitában ennél a pontnál, és menti a menthetőt, hiszen rendkívül sok komoly kritikát fogalmazott meg azzal a kormánnyal szemben, akinek egyébként, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy jó barátja volt, hiszen a Ptk.-kodifikációban is masszívan részt vett, illetve vele karöltve egyébként korábban is dolgozott.

Tehát hogy a probléma lényegére térjünk, és úgy, hogy egyébként sem Molnár képviselő asszony, sem Bene képviselő asszony, sem Kovács képviselő úr, sem Zombor államtitkár úr nincs itt, pedig ők azután tényleg tudhatnának a témáról, nem baj, az itt lévő politikusok majd nyilván közvetítenek feléjük; akkor jól figyeljenek, nagyobbrészt idézni fogom egyébként, hogy Székely úr mit talált ezzel a jelentéssel, miket tárt fel, és milyen visszásságok vannak.

Az egészségügyi ágazat rendszerszintű problémáinak átfogó jellegű, alapjogi alapú elemzésére az ÁJB-3927/2012… ‑ itt meg kell állni. 2012-es, tehát immáron két kormányon áthúzódó problémákról lesz szó, tehát 2002. ügyszámon folytatott hivatalbeli vizsgálata keretében került sor, amelynek aktualitását az akkori ‑ de ez jelenleg is így van ‑ gazdasági, jogi környezet változása, az egészségügyi ellátórendszer reformja adta. Idézek a vizsgálatból: „A vizsgálat feltárta, hogy az egészségügyi ágazat bérhelyzete rendkívül differenciált, a munkavégzés társadalmi hasznosságát, értékét tekintve pedig méltatlan. A bérezés sok esetben nincs arányban az elvégzett munka mértékével, a dolgozókra háruló felelősséggel, rontja az egészségügyi dolgozók önbecsülését, társadalmi megbecsülését, erősíti az amúgy is kritikus mértékű szakemberhiányt.”

A biztos utalt arra, hogy különösen méltánytalan a helyzet akkor, amikor az elvégzett túlmunka ellentételezésére változatos okokból egyébként elmaradás van. Problémaként jelölte meg, hogy az elindított bérrendezés több lépcsőben, nem feltétlenül az egészségügyi dolgozók beosztásához, aktuális személyi alapbéréhez igazodóan valósult meg. Mivel ez negatív irányban befolyásolta egyébként is az ágazatot, ezért a kormányzat hozzákezdett egy particio­nális, egy-egy kisebb szakmát érintő bérfejlesztéshez, amelyhez semmi mást nem csinált, mint felrúgta az egészségügyi ágazat látszólagos békéjét, és erős bérfeszültséget keletkeztetett, saját maga generált bérfeszültséget a szakmában, egyrészt a fiatalok, másrészt a szakképzett és már szakmai karriert maguk mögött tudó orvosok között.

A megjegyzés ezzel kapcsolatosan: lám, nemcsak 2012-ben, 2013-ban volt ez így, hanem jelenleg is ez van, sőt a kormány olyannyira nem olvassa ezt a jelentést, és olyannyira nem szokta a beszámolókat végigolvasni, hogy ugyanilyen tervet indított el az egészségügyi ágazatban dolgozók úgymond bérfejlesztésére, amelyben egyébként most már lassan egy tucat olyan magánlevél, orvosoktól, intézményvezetőktől, vezető főorvosoktól származó magánlevél keletkezett, amelyben arra hívják fel az egészségügyi vezetők figyelmét, hogy ugyanezen metódus szerint menő particionális béremeléssel méltánytalan helyzetbe hozzák az egészségügyben dolgozó orvosokat, arról nem is beszélve, hogy mindezen mellé röghöz kötést, a munkahelyük megkötését kérik, összességében pedig a fizetés emelése alamizsna, a nemzetközi béreket, de legalább a nemzetközi bérekhez közelítő béreket is figyelemmel kísérve. Tehát az egészségügyi dolgozók munkafeltételei a bérezésen túl mindenképpen csorbát szenvedtek a vizsgált időszakban az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei keretében is, noha több fejlesztés és beruházás is történt az országban.

Számos ellátónál történt eszközállomány-fej­lesz­tés az elmúlt tíz évben, de itt is megjegyzésre szorulunk. A fejlesztési ciklusban az az 500 milliárd forint, amely az egészségügyi fejlesztésre ment, közel 85 százalékában úgynevezetten ‑ az egészségügyi szakma úgy mondja ‑ betonba ment bele, tehát semmi másra nem fordítódott az a pénz, mint nem az egészségügy eszköztechnológiai oldalára, hanem az épületek fejlesztésére. Például kifejezetten szép épületeket lehetett varázsolni külső üvegfelületekkel egy-egy kórházból, mondhatjuk úgy, hogy Las Vegas-i típusú szállodákat varázsoltak belőle, holott ezekben az intézményekben szakorvoshiány volt, ápolóhiány volt, ápolóhiány van, szakorvoshiány van. Tehát ezekben az intézetekben az embereknek nem az volt a legnagyobb gondjuk, hogy hogy tudnak gyógyulni, és milyen szép környezetben gyógyulnak, hanem lesz-e kellő orvos, aki megműti, lesz-e kellő ápoló, aki a műtét után vele foglalkozik, és nem az érdekelte őket, hogy Las Vegas-i stílusú európai uniós pénzből megépült, mondjuk úgy, betonba ment fejlesztések vannak körülöttük, hanem azok a banális hiányok érintették őket, amelyek a munkaerőhiányból eredtek.

Másrészről hiányzott ezekből a fejlesztésekből az eszközfejlesztés is, ahol pedig sikerült az eszközöket beletenni ‑ látom, azért vannak, akik bólogatnak ‑, sikerült az eszközfejlesztéseknél olyan szolgáltatót választani, akik magáncégek. Feltettem azt az írásbeli kérdést az egészségügyi államtitkárhoz, válaszolják meg azt, hogy hány állami fenntartású CT, MR van Magyarországon üzemelőben, és hánynak kellene még lennie, hányat bérelnek. A válaszra még most is várok, de azt tudom, hogy legalább még 26-nak kellene lennie az országban, hogy legalább európai szintű és színvonalú ellátás legyen, és ezeket lassan már nincs hová letelepíteni, mert önök, illetve a tőlem egyébként jobbra található baloldal sikeresen leépítette az ágyszámokat, sikeresen bezárta a kórházakat, és tovább csökkenti egyébként az ágyszámokat, és az elkövetkezendő egészségügyi úgymond átalakításnak, struktúraváltásnak is az lesz következménye, hogy még távolabb fogják vinni ezeket. Tehát manapság nincs hová tenni azokat a készülékeket, amelyekre egyébként létfontosságú szükség lenne ezeken a településeken. Például szükség lenne Tapolcán, például szükség lenne Mezőtúron, de mondhatjuk még hozzá, hogy szükség lenne Marcaliban is, illetve Nagyatádon is szükség lenne még fejlesztésre.

De visszakanyarodva a lényegi elemekhez: több intézményben tehát hiányoznak a megfelelő személyzeti, szociális helyiségek, ezt is feltárta a jelentés, ennek következtében nő a fizikai és lelki igénybevétel, és erősödik a kiégés érzete. Ezen akut problémák kezelésére, orvoslására alkalmas programok, képzések száma ugyanakkor elenyésző volt a graduális és posztgraduális képzés, valamint továbbképzés rendszerében, holott az ágazatban dolgozók részéről erre erős igény mutatkozik. Tehát jól látjuk, az egészségügyet a humán erőforrás mellett egy úgynevezett burnout-szindróma is ugyanúgy terheli, ami egyébként nemcsak az egészségügy sajátja, hanem a szociális ellátásnak is a sajátja. A jelentés egyébként összességében kitér az egészségügyet érintő létszámhiányra, és sorra veszi azokat a számadatokat, amelyeket egyébként én már korábban a felszólalásaimban ismertettem.

Összességében jól és helyesen állapítja meg azt, hogy az adatok arra mutatnak rá, hogy az aktív orvostársadalom elöregedőben van, a relatív mértékű egészségügyi szakemberhiány csaknem minden egészségügyi intézményben kimutatható. A biztos szerint ezek a rendszerszintű problémák összességében olyan mértékben befolyásolják az ellátás színvonalát, hogy végső esetben a betegek egészségéhez fűződő és az egészségügyi ellátáshoz való alapvető jogával, illetve az ehhez kapcsolódó állami kötelezettséggel összefüggő visszásságot idézhetnek elő.

(15.00)

Az ombudsman ennek kapcsán javasolta olyan egészségügyi életpályamodell kialakítását, amely már elhangzott ebben a Házban többször is, amelyet egyébként a Jobbik többször hangoztatott, és amelyet 2010 óta, immáron lassan hat éve ‑ figyelembe véve azt, hogy 2016-ra ígérték talán az életpályán való elgondolkodást a kormányzattól ‑ sikeresen halogat a Fidesz-kormány. Most már két kormányon átívelő módon a szakmai szervezetek kérése, a civil lakosság kérése, sőt, mondjuk úgy, hogy a politikusok kérése ellenére is halogatja, méghozzá úgy, hogy bőségesen voltak olyan, jelenleg képviselőként benn ülő fideszes politikustársaik, akik kórházigazgatóként álltak ki még annak idején az életpályamodell bevezetése mellett. Tehát helyesen mutatott rá az ombudsman, hogy a részleges fizetésemelések is bérfeszültséget okoztak a szakmákon és a képzettségi szinteken belül. Emblematikus esetként említhetjük azokat a fogorvosokat, akik a particionális, részleges fizetésemeléseknél sorozatosan fordultak egyébként panasszal az alapvető jogok biztosához, pontosan azért, mert bérfeszültséget sikerült a nem életpályamodell szintű, hanem a részleges szintű fizetésemelésekkel elérni.

Ezeket a feszültségeket azonban, azt kell látni, a kormány mindezidáig nem szüntette meg, pedig mind a kétharmad, mind a gazdasági lehetőség, mind a szándék rendelkezésére állt volna, csak nem éltek ezzel az akarattal, és nem is nagyon akarták ezek szerint ezt bevezetni. Így hát azt látjuk, hogy újra-újra generálja a kormány mindazokat a problémákat, amelyek az egészségügyi dolgozókra vonatkoznak, és ami az életpályamodellre vonatkozik. Tehát 2012 óta, de kibővíthetjük, talán 2010 óta, egy helyben toporog a kérdés, és nem csodálkoznék, ha 2014-ben a 2014. évi beszámoló, a 2015. évi beszámoló, vagy sorolhatnánk tovább, a többi beszámolóban ugyanezeket tapasztalnánk és ugyanezekkel a leírásokkal találkoznánk.

Összességében egyébként azért is volt hasznos ez a beszámoló, mert egy valós képet próbált felvázolni mindarról, amelynek az elhallgatása folyik, mindazokról a problémákról, amelyek az egészségügy területén jellemzően a szőnyeg alá söprődnek a kormány által, és rámutatott nagyon helyesen mindazokra a problémákra, amelyek még mindig, most már két Orbán-kormányon átívelően feszítik az egészségügyet. Sajnálatos, hogy ezt a polémiát, illetve a jó szándékú kritikai javaslatokat sajnos egyetlenegy más egészségügyi politikus sem tudta végighallgatni, de a Jobbikot nem tántoríthatja el semmi attól a szándékától, hogy az egészségügyet kiemeltként e ház falai között folyamatosan szinten és napirendi pontok között tartva folyamatosan felhozza, behozza, hiszen az egészségügy egy igazán fontos témakör, egy olyan politikai termék, amellyel lehetőleg többet kell foglalkozni a Ház falai között, mert az utóbbi időben kiszorult, és az egészségügy elsődleges és igazi érdeke az, hogy például ilyen napirendi pontokhoz kapcsolódóan is, aminek van egyébként egészségügyi vonatkozású témája, tehát nem ráerőltetjük a témát, az ilyen napirendi pontok között is az egészségügyről lehessen vitát folytatni, és ne csak arról kelljen majd vitát folytatni, hogy fel fog állni fideszes képviselőtársam, és el fogja mondani esetleg, hogy Nyíregyházán milyen fejlesztések voltak, vagy fel fognak állni és el fogják mondani, hogy milyen megyei intézményben milyen fejlesztések voltak.

Egyébként jó, ha tudják, hogy a megyei intézmények nagy része fölözte le azt az európai uniós fejlesztést, amely vidékre ment, nem a kisebb kórházak. Például Jász-Nagykun-Szolnok megyében 58 százalékában csak a Hetényi Géza Kórház vitte el a nagyobb fejlesztési pénzeket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ha minden igaz, ennél még rosszabb az arány, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében majdnem minden Nyíregyházára koncentrálódott. Természetesen érthető. Ki lehet javítani, egyébként rendelkezésre áll az egyik szakmai műhely által kidolgozott európai uniós fejlesztési pénzek elosztása, nagyon komoly arányokat mutat. Ez is mind abba az irányba mutatott, hogy a megyeszékhelyen lévő intézmények elszívták a levegőt a kisebb intézményektől, és volumenében jóval kisebb beruházások valósultak meg.

Így hát összességében azt lehet mondani, hogy a megállapítások által felvázolt holtpontról egy jottányit sem haladt előre az egészségügy helyzete. A helyzet ugyanazt mutatja. Úgy tűnik, a kormány egyik mostohagyermeke az egészségügy. 2012, ’13, ’14, a sorminta folytatódik, és úgy tűnik, hogy a kormánynak továbbra is mostohagyermeke a jelentésben egyébként szereplő összes egészségügyi dolgozó, nem szándékozik hatékonyan fellépni az érdekeik segítségében. Pedig a példa 2013 óta, illetve a mai nap óta, ha úgy tetszik, ha valaki ma olvasta először, ismert és megoldásra vár. Arra kérjük tehát a kormányt, hogy érdemben foglalkozzon az egészségügyi dolgozók helyzetével, érdemben foglalkozzon az egészségügyi intézmények helyzetével. Kíváncsian várom egyébként majd azokat a reagálásokat, amelyek az uniós fejlesztésre fognak vonatkozni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)