Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány ponttal én is szeretnék foglalkozni, ami a jelentésben van. Ezek majdnemhogy mind a saját szakterületemen lévő szociálpolitikát és szociális szakpolitikát érintő kérdésekről szólnak.

Az első pont, ami nagyon jelentős pont, és mostanában nagyon sokat foglalkoztam vele én is itt a parlamentben, ez a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése Magyarországon. Nagyon sok feltárt esetet tartalmaz ez a jelentés, amelyeknek a végén azt a következtetést lehet levonni, hogy hibák vannak a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésében.

Ha az eseteket végignézem, akkor szinte mindegyik szereplőjét megtalálom a gyermek­vé­delmi jelzőrendszernek, akiket aztán végül a jelentéshibás­nak hozott ki, rosszul működtette a gyermekvédelmi jelzőrendszert. Egyébként, ha még figyelembe vesszük azt is, hogy ez a jelentés az azóta napvilágra került borzalmasabbnál borzalmasabb eseteket nem tartalmazza, mert időben nem tartalmazhatja, akkor elmondhatjuk azt is, akár ezzel is alátámasztva, hogy igenis, meg kell reformálni a gyermekvédelmi jelzőrendszert.

Egyrészről kifinomultabb szabályozás kellene, egyértelműbbé kellene tenni a benne szereplők szerepét a különböző jogszabályokban, illetve ami még hiányzik: fokozottabb védelemre lenne szükség akár Btk.-szinten is az ebben jelzőrendszerben részt vevő személyek számára. Ugyanis nagyon sokszor nem a hanyagság vagy a hivatás feladatai nem teljes körű ellátásának a következménye az, hogy jelzéssel nem élnek egy-egy fellelhető vagy akár szemmel látható eset kapcsán, hanem nagyon sok esetben a félelem az, ami a jelzés hiányát motiválja. Ezt egyrészről csak úgy lehet megtenni, ha fokozottabb törvényi védelmet is kapnak az ebben részt vevő személyek. Ugyanis nekik ugyanazon a területen ugyanazon ellátottakkal a következő napon, a jelzés utáni következő napon is folytatniuk kell a feladatukat. Nagyon sokszor ‑ akár a gyermekjóléti szolgálatot, mint a jelzőrendszer részét nézzük, vagy akár a védőnői szolgálatot is ‑ akár arra a területre kimenve, fizikailag ott jelen léve kell ezeket a feladatokat ellátniuk és a jelzésüket megtenniük. Tehát akár erre a jelentésre is hivatkozva kérem a kormányzatot, hogy fontolja meg a jogszabályok megváltoztatását a jelzőrendszer zökkenőmentes működésének az érdekében.

A másik nagy szelet, amivel foglalkozik a jelentés, az a fogyatékossággal élő személyek jogai, az ő érvényesülésük, az ő jog előtti egyenlőségük. A 2013-as évről szól ez a jelentés, de foglalkozik még a 2012. január 1-jén hatályban lévő törvény hatásaival is, ugyanis ezek átnyúltak a következő évre, ez a megváltozott munkaképességű személyekről szóló törvény, ami egy csapással eltörölte a rokkant­nyugdíjakat. Több konkrét esettel is alátámaszthatóan bizonyítható, hogy hibásan törölte el egy csapásra ezt az intézményt. Úgy vezetett be egy másikat, hogy eleve már valószínűleg a tervezetben is az szerepelt, hogy egy részét ezeknek a rokkantnyugdíjban része­sü­lőknek ki kell zárni az ellátásból, még abban az esetben is, ha akár a szakma szabályait figyelembe vesszük, akár orvosi szempontból nézzük, akár a társadalmi szolidaritás jegyében is nézzük, vannak olyan emberek, akik úgy szorultak ki ellátásokból, hogy arra méltatlanok voltak, mármint a kiszorításra méltatlanok volt, és igenis, az egészségügyi vagy mentális állapotuk következtében jártak volna nekik azok a bizonyos ellátások. Foglalkozik a jelentés a felülvizsgálatok sokszor jogsértő mivoltával is, és nagyon sokszor ezeknek a jogsértő mivoltoknak a következtében szorultak ki arra rászoruló emberek bizonyos ellátásokból.

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása területén is megfogalmaz kritikákat a jelentés, amelyek egyébként még mindig időszerűek, magában a rendszerben azóta nem történtek változások. Kiemeli azt a jelentés, hogy a rehabilitációs hozzájárulás emelése, vagyis annak az idézőjelben vett büntetési tételnek az emelése, ami azokat a foglalkoztatókat, munkáltatókat sújtja, akik megfelelő arányban nem foglalkoztatnak fogyatékossággal élő személyt, tehát ennek az emelése olyan szempontból talán elérte a célját, hogy a foglalkoztatási számok javultak, csak nagyon sok esetben ezek mögött tényleges munka­végzés nincs, hanem nagyon sokszor csak arról szól, hogy az a fogyatékossággal élő ember az x+1-edik, akit föl kellett venni a főnöknek azért, hogy azt a rehabilitációs hozzájárulást, azt a közel egymillió forintot ne kelljen kifizetnie. Ez nem jó irány.

A jó irány az, amit én már nagyon régóta mondok, mondhatnám azt is, hogy a parlamentbe bekerülésem óta, a 2010-es parlamentbe kerülésem óta folyamatosan mondok az ilyen témaköröknél, ami nagyon fontos lenne, az az érzékenyítés. Nem­csak a rehabilitációs hozzájárulás mértékének vagy összegének az emelésével, illetve a megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatási körülményeinek anyagi szempontból történő javításával kell ezt a helyzetet megvál­toz­tatni ‑ konkrétan itt most arra gondolok, hogy nem a járulékkedvezménnyel vagy mentességekkel kell csak a fogyatékossággal élő személyek foglal­koztatási ered­ményeit, illetve mutatóit javítani ‑, hanem igenis normális érzékenyítésre, normális motivációs prog­ramokra van szükség, hogy az a foglalkoztató, az a munkáltató, aki ilyen személyt szándékozik fölvenni, tisztában legyen ne csak az anyagi előnyeivel vagy a felvételének hiánya következtében várható anyagi hátrányokkal, hanem tisztában legyen a tényleges előnyökkel is; akár egy szakterületen, akár egy bizonyos termelési szakban vagy típusoknál előnyt is jelenthet bizonyos fogyatékosságnak akár a megléte. Tehát ezek még mindig hiányoznak a rendszerből. Hiába 2013-as a jelentés, ezek még mindig nincsenek meg, ezek a rendszerek még mindig nem működnek úgy, ahogyan amúgy működniük kellene.

Szóba került a felvezetőben is a gyűlöletbeszéd kérdése, hogy a gyűlöletbeszéd, amióta a gyűlölet­beszéd a jogszabályokba bekerült és büntethető is, azóta milyen mértékben jelentkezik, és ez az ítéletek számában is akár hogyan mutatkozik. Még az előző ombudsman működésének az idején részt is vettem egy konferencián a hivatal épületében, ahol ez a passzus szóba került, talán pont erről az évről vagy az előtte lévő évről szólt. Igaz, hogy ott is a cigányságot hozták szóba ezzel a kérdéssel kap­csolatban, csak éppenséggel nem a sértetti oldalon, hanem az elkövetői oldalon. Már egy ideje hatályban volt ez a jogszabály, és egy ideje alkalmazták is a bíróságok, csak azt lehetett megfigyelni, hogy általában a cigány kisebbség részéről megfogal­mazott, a többségi társadalom ellen uszító gyűlöletkeltő beszéd volt az, ami több esetben is a bíróság szerint jogsértő volt, és ezért ítéletek is születtek.

(14.30)

A szociális ellátásokhoz való hozzáférésnél kiemel egy ma Magyarország területén, úgy gondolom, nagyon jól működő, helyi szociális programot is, az érpataki modellt, persze nem pozitív fényben, ahogy mi általában emlegetni szoktuk, hanem negatív fényben. Én úgy gondolom, hogy az a liberális irány, ami sajnos a rendszerváltás óta jellemező a szociálpolitikára ‑ sőt azt is mondhatom, hogy hiába a magát nemzetinek és konzervatívnak mondó kormány van 2010 óta hatalmon, ez a liberális irányultság megmaradt ‑, helytelen. Nagyon tágan értelmezhető jogszabályok alapján kritizálja az érpataki modellt egyébként a jelentés; a tágan értelmezhetőre gondolok ott, hogy a rászorultság kérdése, a rászorultság meghatározásának kérdése, a jogosultság meghatározásának a kérdése. Ezek nagyon tág fogalmak, és ezekbe a tág fogalmakba beleilleszthető akár az érpataki modell is és az érpataki polgármester, illetve az ottani képviselő-testület által hozott rendeletek és határozatok is.

Többféle szempontból lehet ezt vizsgálni. Én helytelen iránynak tartom azt ‑ főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a szociális ellátásoknál, akár az igénybevételnél milyen visszaélések vannak ‑, hogy liberális szempontból vizsgáljuk, és azt mondjuk, hogy ez azt foglalja magában, hogy ezeket a jogokat minél jobban ki kell szélesíteni, és minél nagyobb rétegnek kell ezeket a szociális juttatásokat folyósítani, juttatni. Én inkább azon az elven vagyok, hogy ezt a lehetőséget kihasználva inkább szűkítsük a kört, és ne a hozzáférők számában szűkítsük a kört, hanem a hozzáférés feltételében szűkítsük a kört.

Tehát én a helyes iránynak azt tartom, hogy persze a társadalmi szolidaritás jegyében a nehéz helyzetbe, krízishelyzetbe jutott állampolgárokon vagy akár saját településünkön élő személyeken segítsünk, viszont azt az irányt tartom helyesnek, hogy ezzel párhuzamosan feltételeket is követeljünk. Tehát egy az, hogy a feltételeknél az együttműködés egy alapvetően elfogadható feltétel, aminek meg kell valósulnia, másrészről pedig igenis azt is vegyük figyelembe, hogy ha valaki a mindennapi magatartásával akár veszélyeztet egy közösséget, akár folyamatosan antiszociális cselekményeket hajt végre akár a saját lakótársaival, a településen élő más állampolgárokkal szemben, akkor őket igenis bizonyos ellátásokból, amire a törvény lehetőséget ad, a helyi önkormányzat zárja ki. Én ebben semmi kivetnivalót nem találok sem emberi jogi, sem a magyar jogszabály átvizsgálása után jogi szempontból.

Tehát a kritikájánál ennek a modellnek vagy ezeknek a törekvéseknek, vagy a hasonló törekvéseknek ‑ ugyanis nemcsak az érpataki modellel kapcsolatban, hanem más települések szociális juttatásaival kapcsolatban is felmerült ez, hogy jogosulatlanul zár ki bizonyos személyeket az ellátásból ‑ azt javasolnám, hogy a továbbiakban ebben a jelentésben vagy akár a vizsgálatokban is ne csak ezt az egyoldalú utat vagy ezt az egyoldalú lehetőséget vegyék tekintetbe, hanem igenis értelmezzék tágan a jogszabályt, és az általam megfogalmazott kívánalmakat is akár szakmai szempontból vegyék figyelembe. Mivel a szociális ellátórendszer ‑ ahová eljutottunk, mondom, a helytelen liberális irányvonalnak köszönhetően 2015-re ‑ nagyon nagy része végállomás jellegű, a szemléletváltással tudjuk egyedül elérni azt, hogy a végállomás jelleg megszűnjön, és igenis egy motivációs és reintegrációs feladatot és szerepet is el tudjon látni. Mindemellett még nem elhanyagolhatóan a többségi társadalom, az adott településen élő többségi emberek ‑ vagy akár azt is mondhatnám, hogy nem krízishelyzetben lévő emberek ‑ érdekeit és védelmét is figyelembe kellene venni bizonyos ellátások meghatározásánál.

Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mon­dani. (Taps a Jobbik soraiban.)