Dr. Kiss László (MSZP)

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, néhány dolog azért maradt még, és érdemes erről is beszélni. A nemzeti jelentőségű intézmények kapcsán folytatnám azt a sort, amiről szó volt.

Ha már Kárpátaljánál hagytuk abba, akkor folytassuk is itt. Érdemes megjegyezni például, hogy amíg a beregszászi főiskola több száz milliós támogatást kapott 2013-ban, addig például az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara 600 ezer forintot, a Hungarológiai Központ 450 ezer forint támogatást kapott nyílt pályázat keretében. Tehát ezek a számok, amiről beszéltünk a nemzeti jelentőségű intézmények kapcsán, ilyen arányok tárhatók föl.

Szó volt Horvátországról, ahogy ezt Szávay képviselőtársam is megjegyezte. 2011-ben kisebbségi önkormányzati választásokat szerveztek a megyei kisebbségi tanácsok esetében, 99:1 arányban a Magyar Egyesületek Szövetsége nyerte ezt a választást a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségével szemben. Városi és járási szinten is a MESZ adja a képviselők többségét, illetve a legutóbbi két parlamenti választáson is a magyar parlamenti képviselőt is a MESZ színeiben választották meg. Ennek ellenére mind a két horvátországi magyar nemzeti jelentőségű intézmény HMDK kötődésű, a MESZ által javasolt Baranyai Júlia Népfőiskola pedig kiesett a korábbi listából.

Ez azért lényeges dolog, mert azt gondolom, hogy úgy kijelölni nemzeti jelentőségű intézményeket, hogy azok egyébként nem fedik le a helyi közösségek elvárásait, nem fedik le a helyi közösségek valódi szándékait, mindenképpen hiba. Ugyan valóban megígérték nekünk, hogy az ellenzéki pártok is javaslatot tehetnek erre a listára, azzal a tudattal még együtt tudnék élni, ha mondjuk, a Jobbik, az MSZP vagy a Fidesz vagy bármely más párt egyébként erre nem tehet javaslatot, az azonban sokkal nagyobb problémát jelent, hogy tudjuk azt, hogy az ott élő közösségek sem tehetnek érdemi javaslatot, illetve nem rajtuk múlik, hogy ki kerül fel erre a listára és ki nem.

A beszámolóból nem derül ki, hogy ténylegesen milyen céllal hozta létre a BGA két leányvállalatát Romániában és Szlovákiában. Az Állami Számvevőszék sem vizsgálta ezt a két leányvállalatot, ahogy azt megerősítette a Számvevőszék képviselője a Nemzeti összetartozás bizottságának az ülésén. Az sem tisztázott, hogy a romániai BGA Pro Transilvania Kft. tevékenységi körének meghatározásában mit takar a napilapkiadás, a folyóirat-kiadás, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbe adása, ingatlankezelés, piac- és közvélemény-kutatás.

A BGA Komárom Kft. esetében mit takar a kereskedelemmel és szolgáltatásokkal kapcsolatos közvetítői tevékenységek, pénzügyi lízing, hitel- vagy kölcsönközvetítés, reklám- és marketingszolgáltatások, film-, videogyártással kapcsolatos szolgáltatások?

Az említett leányvállalatok végeztek-e ilyen tevékenységet a beszámolási időszakban, illetve ez mennyiben egyeztethető össze a BGA alaptevékenységével, amennyiben végeztek?

(10.40)

A BGA által végzett pályázati ellenőrzések és helyszíni szemlék vonatkozásában is némi ellentmondást lehetett találni, és mind a beszámoló, mind Semjén miniszterelnök-helyettes úr írásbeli kérdésemre adott válaszában, mondjuk úgy, hogy ezekkel az ellenőrzésekkel kapcsolatban, amikor arra voltam kíváncsi, hogy hány helyszíni ellenőrzés kerül lebonyolításra ‑ egy szám sem stimmelt. Tehát mást mondott a miniszterelnök-helyettes úr az írásbeli kérdésemre adott válaszában, mást mondott a BGA jelentése, és csak zárójelben jegyezném meg, hogy az Állami Számvevőszék meg egy harmadik számról tud. Igazából összességében szerintem nyilván van egy szám, ami igaz ‑ lehet, hogy a három közül akár egyik sem ‑, de az sok mindent elárul, hogy egy adott kérdésre három dokumentumban vagy válaszban három különböző szám szerepel. Az a kérdés pedig az volt, hogy hány helyszíni ellenőrzésre is került sor a BGA működése kapcsán.

Az Állami Számvevőszék jelentéséről érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy az Állami Számvevőszék képviselője megemlítette a Nemzeti össze­tartozás bizottságának ülésén, hogy persze az Állami Számvevőszék ellenőrzése nem pótolja a BGA saját természetes működésének ellenőrzését is, például a pályázatok kontrollja teljesen a BGA feladata kellene legyen, vagy az is.

Nem derül ki, hogy az 1939 támogatási szerző­déshez, illetve a relatív nagy számú ingatlan­fejlesztéshez és beruházáshoz miért ilyen kevés számú, tehát néhány tucat helyszíni ellenőrzést bonyolítottak le. Van-e helyszíni ellenőrzési terve a BGA-nak? Milyen dokumentumokat kérnek ilyenkor? Kikerülhető-e ezekkel az ellenőrzésekkel egy esetleges számlagyár? Ez azért nagyon lényeges dolog, mert nyilvánvalóan nem állítom azt, hogy bárki szeretné azt, ha bármilyen csalás lenne az intézmény­rendszerben, azonban az nyíl­vánvaló, hogy az 1939 támogatási szerződéshez köthető 54, 23 vagy 113 ‑ mert nem tudom, hogy mennyi ‑ ellenőrzés, az nem mondható soknak. Ebből adódóan azt lehet mondani, hogy adott esetben akár az összes ellenőrzést tekintve az összes támogatási szerződés 10 százalékát ki nem tevő ellenőrzés semmiképpen nem tekinthető soknak.

Ebből adódóan viszont nem is értem azt, hogy Semjén miniszterelnök-helyettes úr miért tájékoztatott engem írásban arról, hogy a sikeres pályázatok szabályosan számoltak el a működési költségre for­dított támogatásokról, illetve az összeget személyi kifi­zetésekre és azok járulékaira fordították. Úgy gondolom, hogy ilyen mennyiségű ellenőrzés alapján egyál­talán nem jelenthető ki, hogy minden esetben szabályosan történt minden, egyéb ügyekről pedig nyilvánvalóan vannak forrásaink. Azt gondolom, hogy kívánatos lenne a jövőre nézve, tehát 2015-re nézve is az, hogy ezek az ellenőrzések rendben legyenek. Ha véletlenül, mondjuk, az idei év kapcsán egy hasonló kérdést tennék fel miniszterelnök-helyettes úrnak, akkor tiszta szívvel tudja azt mondani, hogy igen, minden rendben van, nem tárt föl semmilyen ellenőrzés semmiféle problémát.

Azt csak zárójelben jegyzem meg persze: az, hogy az összegek jelentős részét személyi kifizetésre és azok járulékaira fordították, azt jelenti nyilvánvalóan, hogy a magyar költségvetési forrásból gazdagították a szomszédos országokban a járulék befizetését. De nyilván, ha ez szükséges volt, akkor természetesen ezt kellett tenni.

Azt gondolom, hogy ebben a beszámolóban valóban nem lehet nem beszélni arról, hogy jelentős eszköze volt a BGA támogatási rendszere is annak a megosztó politikának, amit 2013-ban a Fidesz a külhoni szervezetek kapcsán végzett. Azt kell mondjam, hogy ez egy olyan fontos momentuma ennek a támogatáspolitikának, amit mindenképpen kritika alá kell vonnom. Ezért aztán azt lehet mondani, hogy olyanfajta korszakváltás, amit beharangoztak 2010-ben, maximum csak annyiban történt, hogy míg 2010 előtt nem volt jellemző az, hogy a támogatás­politika konkrétan direkt politikai célokat szolgált volna, 2010-től azonban, főleg ’13-ra ez egyértelműen látszik, ez látszott.

Sokszor elmondták és sokan jelezték, hogy a pályázók véleménye szerint a BGA pályázati rendszerére bonyolult ügymenet és túlszabályozottság volt jellemző. Bizottsági üléseken ez számos esetben szóba került, itt meg is ígérték többen azt, hogy ez a helyzet megváltozik. Úgyhogy remélem azt is, hogy ha majd a 2015-ös beszámolót fogjuk vitatni, akkor itt már mindenképpen előrelépésről fogunk tudni beszélni.

Számosan kritizálják a Szász Jenő-féle kutatóintézetet. Igazából én most nem akarnám ezzel gazdagítani a vitát, hogy még ezt is bevonjuk ebbe, de azt én is halkan jegyezném meg, hogy a mangalicafesztiválokat és focikupát szervező, egyébként nem túl átlátható intézmény, amelynek a honlapja csak néhány hónapja működik, mondjuk úgy, hogy azt az egymilliárd forintot, amit a működésére kapott, bizonyosan nem tudja olyan színvonalon elkölteni a nemzetpolitikai intézményrendszer üdvére, ahogyan azt egyébként más intézmények teszik.

Hogyan kellene ezt jól csinálni? Nem gondolom azt egyébként, hogy a kormányzati nemzetpolitikából minden elvetendő, amiről itt szó volt. Államtitkár úr is az expozéjában értékes stratégiai irányokat vázolt fel, amelyek egy része vagy jelentős része szerintem abszolút támogatható. Az első fontos dolog, hogy azt a fajta politizálást, amely a határon túli magyar közösséget megosztja, az egyes szervezeteket diszkriminálja, a magyar belpolitikai konfliktusokat pedig exportálja, mindenképpen meg kellene változtatni. Ennek fontos eleme lenne a támogatáspolitika megváltoztatása. Egy olyan konszenzusra lenne szükség a határainkon belül vagy akár határainkon túl is, amelyben megállapodunk abban, hogy milyen politikai kultúrát is teremtünk, amelyben a tiszteletet megadjuk egymásnak, és nem megsemmisítendő ellenségnek tekintjük azokat a szervezeteket, amelyektől eltérő, más a véleményünk. Megjegyzem, hogy ez jó lenne, ha határainkon belül is így lenne, de nem lenne baj, ha a határainkon túl is így viselkednénk a külhoni szervezetekkel.

Szükséges lenne abban is megállapodni, hogy minden magyar politikai erő tiszteletben tartja a határon túli magyarság szervezeteinek szuverenitását, nem szól bele erőviszonyainak alakulásába, ugyanakkor támogatja autonómiatörekvéseiket, és elősegíti, hogy szülőföldjükön magyarként boldogulhassanak. Azt gondolom, ez egy alaptétel, amit mindenképpen rögzíteni szükséges.

Nyilvánvaló, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztését a partnerségi intézménynek számtalan formális és informális eszközével és felhasználásával kellene szervezni.

A magyar fejlesztéspolitikának markáns álláspontot kellene kialakítani a Kárpát-medencei gazdasági térről, illetve annak erősítését szolgáló intézkedésekről. Ilyen tárgyú javaslattal élt a Magyar Szocialista Párt elnöke a Magyar Állandó Értekezlet több ülésén, illetve országgyűlési határozati javaslat formájában is, amelyet azonban sajnos a kormányzati többség napirendre sem tűzött. Azért lényeges az, hogy napirendre sem tűzték, mert vitatkozni sem voltak hajlandóak róla.

Nyilvánvalóan fontos és kiemelt terület az oktatás és a kultúra támogatása. Az eddigi támogatáspolitikai gyakorlatot itt meg kell változtatni. Teljesen természetesen működő programokat kell kialakítani. Különösen fontos a közép- és felsőoktatás megerősítése, emellett a szórványközpontok és kollégiumok létrehozása és működtetése, szórványtanári és lelkészi ösztöndíjprogramok elindítása. A felelős, a határon túli magyarság érdekeit szem előtt tartó nemzetpolitika emellett ösztöndíjprogram indítására, PhD-képzés támogatására, könyvtárak és dokumentációs központok működtetésére is kell hogy forrásokat szánjon.

Nagyon lényegesnek tartjuk azt, hogy a támogatáspolitika esetében hazai és határon túli szakértők bevonásával kellene a forrásokat elosztani. Javas­latot kellene tenni egy 20 éves Kárpát-medencei fejlesztési programra, ahogy az MSZP ezt már régóta mondja. Ez a program az egyes határon túli régiók, akár tájegységek vagy települések, városok szintű lebontásával vizsgálná meg az ottani magyar közösség fennmaradásának legoptimálisabb feltételeit, ugyanakkor a régió és a helyi közösség erőforrásainak figyelembevételével javaslatot tenne a fejlesztésekre.

Az így összeálló Kárpát-medencei fejlesztési programot tűzné napirendre a MÁÉRT plenáris ülése. A MÁÉRT tagjai pedig, amennyiben megállapodnak abban, hogy ez a program jó vagy módosítják azt, innentől kezdve kötelezőnek tekintenék ezt a programot, amelynek feladatait évenként áttekintve és csak egyhangúlag módosítva biztosítható a támogatáspolitika szakmai folytonossága. Ez azért nagyon lényeges történet, mert így egyrészt a MÁÉRT szereplőinek a bevonása megtörténne az őket érintő stratégiai támogatáspolitikába, másik oldalról pedig a MÁÉRT maga is egy komoly ellenőrző funkciót kapna abban, hogy az őket érintő stratégiai fejlesztések hogyan és miként hajtandóak végre.

Azt gondolom, hogy ebben a Házban nem foglal helyet olyan személy, aki mást gondol arról, hogy azt szeretnénk, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság ügye mindenképpen egy pozitív fordulatot vegyen. Az MSZP is azt támogatja, hogy mindenképpen a magyarság a szülőföldjén is találja meg azt a boldogulást, ami őt megilleti.

(10.50)

Ehhez képest riasztó, hogy egyes előrejelzések szerint 2020-ra várhatóan mintegy 10 százalékkal csökken a magyarság létszáma, a határon túli régiókban pedig ez a csökkenés ennél sokkal intenzívebb, elérheti akár a 30 százalékot is; nem beszélve arról, ha olyan kataklizmák következnek be, mint ami a határon túl éppen Ukrajna, illetve Kárpátalja esetében történik, ahol lehet arra számítani, hogy az egész kárpátaljai magyarság is végveszélybe kerül.

Sajnos, a kutatások azt is mutatják, hogy az egyre romló gazdasági helyzet miatt az elvándorlást választó, határon túli magyarok számára Magyarország már nem vonzó letelepedési célország, egyre inkább ‑ hasonlóan az itteni, belföldi magyarokhoz is ‑ Londont, Berlint vagy Európa nyugati felét választják lakhelyül a szülőföldről elvándorlók. Ezért mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy akár Magyarországon is, akár pedig a régióban is jelentősen változtassuk meg a gazdaságpolitikai, illetve demográfiai folyamatokat. Ehhez pedig mindenképpen elengedhetetlenül szükséges egy közös nemzetpolitikai stratégia.

Az MSZP az elmúlt időszakban is partner volt és most is partner abban, hogy ezt a fajta nemzetpolitikát közösen gondoljuk végig, s ezúton is kijelenteném, hogy mindenképpen támogatjuk a közös együttgondolkodás mindenfajta fórumát. Viszont attól tartok, hogy az elmondottak miatt a BGA-t nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)