Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen az elején én is leszögezném, hogy a Jobbik képviselőcsoportja ugyanúgy fontosnak tartja a fogyatékossággal élő személyek és hozzátartozóik, családjaik helyzetét, ezért, bár kritikai észrevételeim nekem is vannak a programmal kapcsolatban, természetesen a határozati javaslat elfogadását támogatni fogjuk.

Az első kritikai észrevételem az, hogy miért most van ez a program az Országgyűlés előtt. Ugyanis az előző program, az új fogyatékosügyi program 2013-ban lejárt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy most került elénk, az első tervezet megalkotására három hónap van, akkor azt mondhatjuk, hogy ennek 2015 hatodik hónapja előtt nem indulhat el a tényleges végrehajtása, tehát eleve már az is sántít, hogy 2015-től indul a program, mert 2015 júliusától, augusztusától fog tudni indulni ennek a végrehajtása. A másik pedig az, hogy mi volt 2014-ben, ugyanis az előző program 2013-ban lejárt.

Szép megfogalmazásokat, szép mondatokat találunk ebben a programban, de ha akár az előző fogyatékosügyi programmal összehasonlítjuk, hiányérzetem támad. Az egyik az, amit már az előzőekben is hallhattunk, hogy hiányzik a forrásmegjelölés. Tehát ami a programban le van írva, és azt üdvözlöm még így is, rengeteg többletforrás bevonását kívánja a rendszerbe anyagi szempontból, pénzügyi szempontból, de ennek fedezetét nem igazán látjuk ebben a programban.

Én is hiányolom még, hogy a kötelezettségek bizonyos jellegű határideje vagy kitűzött cél megvalósításának határa nem szerepel benne. Gondolom, ez azért van, mert az előző fogyatékosügyi programokból rájöttek arra, hogy végrehajthatatlan célokat fogalmaztak meg benne, és ez ki tudja, mikorra is fog megvalósulni. Tehát most már inkább, ugyanúgy, ahogy a törvényben, az időpontok és határidők kimaradtak, beszélhetünk akár az akadálymentesítésről is. Azért tényleg érdekes kérdés, hogyan állunk a közintézmények akadálymentesítésével, itt mi a helyzet, mi ebből a tényleges akadálymentesítés, és mi az, ami nem. Mert példaként mindig azt a gyönyörű szép épületet szoktam említeni, amiben most is vagyunk. Ez az Országgyűlés épülete, és még a Kossuth tér rekonstrukciója előtt nagy táblákkal hirdette, hogy egy teljesen, százszázalékosan akadálymentes épületről van szó. Ahhoz képest, most személyes érintettség okán is mondhatnám, de egy-két példát említve: a Jobbik frakcióirodájába nem lehet eljutni akadálymentesen, ezen kívül a Honvédelmi és rendészeti bizottság termeit sem lehet megközelíteni akadálymentesen, és ami a legfelháborítóbb, az orvosi rendelőt sem lehet akadálymentesen megközelíteni az Országgyűlés épületében.

Innentől fogva, az új alagsori részek beiktatásával elképzelhető, hogy egy-két objektum már megközelíthető, de amikor még jelen volt a tábla, ezek a létfontosságú részek egyáltalán nem voltak megközelíthetőek, és egy részük még most sem az. Tehát innentől fogva, ha a táblával hirdetett akadálymentesítésnél ilyen körülményekbe botlunk, akkor kérdés az, hogy mi a helyzet országosan, és mi a helyzet olyan szempontból, hogy mennyi közintézmény van még, amelyik nem közelíthető meg akadálymentesen.

Itt mondanám el azt, hogy az ésszerű akadálymentesítés bevezetését mi is üdvözöljük. Jó, hogy ez a rész belekerült, ugyanis komplexen kell nézni akár az akadálymentesítést is, hogy mit hogyan vonunk el, mit hogyan teszünk hozzá. Ha mondjuk, műemlék jellegű épületről van szó, és csak a műemlék jelleg szétrombolásával valósítható meg az akadálymentesítés, akkor az eszközölhető-e vagy nem. Meg a ráfordítás és az eredményesség is mérlegelés tárgya lehet ezekben a kérdésekben.

A foglalkoztatás kérdése. Az már egy jó dolog, hogy hangsúlyosan szerepel a más struktúrájú fogyatékosságügyi programban is az érzékenyítés mint fogalom. Már az előző vitában is elmondtam, elképzelhető, hogy van motiváló ereje annak, hogy ha valaki nem foglalkoztat fogyatékossággal élő személyt, akkor szankcionáljuk, vagy esetleg van motiváló ereje annak, hogy ha valaki fogyatékossággal élő személyt foglalkoztat, akkor pluszkedvezményekhez, illetve pluszforrásokhoz juthat. De a kérdés az, hogy ez elegendő-e. Azt gondolom, hogy ez a része a fogyatékosfoglalkoztatási koncepciónak túlhangsúlyozott a jelenlegi helyzetben.

Egyetértek Tapolczai Gergely képviselőtársammal, hogy az elérendő cél az, hogy ilyenekre ne is legyen szükség, hanem egy belülről jövő igény legyen a munkáltatók részéről, hogy megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztassanak. De ehhez még az érzékenyítés sem lesz elég. Ugyanis az elérendő cél egyrészről az, hogy az érzékenyítés eredményeképpen, a társadalmi szolidaritás felelősségét érezve, a munkáltató foglalkoztasson fogyatékossággal élő személyeket, de cél az is, hogy motivált legyen, és ne anyagi szempontból legyen motivált a foglalkoztatás tekintetében.

Azt az egyszerű példát szoktam mondani egyébként, kiragadva akár egy fogyatékosságot és egy munkavégzést, hogy az embereknek az összeszerelő üzemekben nagyon monoton munkát kell végezniük, szinte egész nap ugyanazt a munkafolyamatot végzik, erre például a legalkalmasabb lehet egy autizmussal élő személy, akinek pont az való, hogy ugyanazt a folyamatot végezze akár 8 órán keresztül is. Tehát ha nemcsak érzékenyítő, hanem motivációs programon keresztül a munkáltatók figyelmét fölhívjuk arra, hogy bizonyos jellegű fogyatékosság más tekintetben, más képességben milyen megerősödést jelent, és ő a saját területén mennyivel hasznosabban tudna foglalkoztatni, akár anyagi szempontból érzékelhetően hasznosabban tudna foglalkoztatni egy fogyatékossággal élő személyt, akkor ez is előmozdíthatná a dolgot. Így lenne komplex, és így érhetnénk el azt a célt, hogy ne kelljen egyéb anyagi ösztönzőrendszerekkel támogatni ezeket a foglalkoztatókat, hanem mindenkiben egy belső igény legyen, hogy fogyatékossággal élőt foglalkoztasson.

(17.10)

Mert a jelenlegi rendszerben sajnos eljuthatunk oda, akár a rehabilitációs hozzájárulás mértékének az emelését is nézzük, hogy stigmatizálttá válnak a fogyatékossággal élő munkavállalók egy ép társaikkal körülvett munkakörnyezetben. Ráadásul erre nagyon sokszor a munkáltatók rá is erősítenek, tulajdonképpen stigmatizálják azzal, hogy te azért vagy itt huszonötünk közül egy emberként, hogy a főnöknek ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie. Tehát ezen a rendszeren nemcsak az érzékenyítő, hanem a motivációs programok bevezetésével is lehetne segíteni.

És ha már szóba került az oktatás például, a teljesség igényével nem lehet kitérni egyébként erre a programra, mert akkor akár reggelig itt vitatkozhatnánk, én csak egy-két sarkalatos pontot szerettem volna kiemelni. A köznevelés tekintetében arról lehet vitatkozni, hogy mi az üdvözítőbb, az integrált vagy a szegregált oktatás, én is egyértelműen az integrált oktatás híve vagyok, csak nem abban a formában, amióta ez a folyamat bejött, működik Magyarországon. Ugyanis az integrációnál az ésszerűséget is figyelembe kellene venni, és igen, vannak olyan tantárgyak ‑ akár ha egy közoktatási intézményt, egy általános iskolát is nézünk ‑, amelyek integráltan oktathatók. Most direkt nem beszélek fogyatékossági formákról, mert ez minden egyes fogyatékossági formánál más lehet, vannak olyanok, amelyek integráltan oktathatók, de igenis vannak olyan területek, amit szegregáltan kellene oktatni, és így egy intézményen belül tulajdonképpen a szegregációt és az integrációt is létrehozhatnánk. Azt a célját, amit el akarunk érni az integrált oktatással, el tudnánk érni, ugyanis közösségi foglalkozásokon, illetve azokon a területeken, azokon a tanórákon, amelyek integráltan oktathatók, együtt lennének az ép társaikkal a fogyatékossággal élő személyek, egy közösségbe tartoznának, de mégse hátráltatnák egymást, se az ép a fogyatékossággal élőt a speciális képzésében, se a fogyatékossággal élő az ép társát esetleg olyan képességhiányoknál, amelyek egy osztály életében esetleg zökkenéseket okozhatnak. Tehát úgy gondolom, hogy az integráció és a szegregáció kérdésében ezeket a kérdéseket mindenképpen figyelembe kell venni.

És ha már itt tartunk az oktatás kérdésénél, az integrált oktatás a cél, ehhez képest továbbképzésekben szinte nem is találkozunk vagy nagyon ritkán találkozunk oktatási intézményekben tanító pedagógusoknál speciális továbbképzésekkel, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy nagyon sok esetben az integrált oktatásba bekerülő fogyatékossággal élő személlyel ‑ elnézést a megfogalmazásért ‑ a pedagógus nem tud mit kezdeni; nem tudja, hogy álljon hozzá; nem tudja, hogyan kommunikáljon vele; nem tudja, hogy segítse, hogy ne segítse; mi az a pont, amíg akár a segítségnyújtásban, akár egy mozgásszervi, akár egy érzékszervi fogyatékossággal rendelkező embernél elmehet, mi az a határ, amit átléphet; mik azok a speciális dolgok, amire oda kell figyelnie, mondom, akár kommunikációs, akár mindennapi élet tekintetében. Ez egy komoly feladat, és erre igenis fel kell készítenünk a közoktatásban dolgozó pedagógusokat.

Jó célnak látom, jó megfogalmazásnak látom a programban, hogy a családot is támogassuk, illetve a saját lakókörnyezetben maradást támogassuk, csak az a baj, hogy a mindennapi folyamatokban, kormányzati és törvényhozási folyamatokban ennek pont az ellenkezőjét látom. Nem akarom elcsépelni én sem azt, amit már az előzőekben is hallottunk, hogy bizonyos szolgáltatásokhoz való hozzáférés csökken, vannak olyan szolgáltatások, amelyek az elmúlt években akár a kapható pénzösszeg mértékében számottevően nem növekedtek, vehetjük ide akár az ápolási díjat is, vagy vehetjük azt is, hogy bizonyos szolgáltatásoknak a finanszírozása a 2015-ös költségvetést nézve csökkent, és ezzel a csökkenéssel csak azt érhetjük el, hogy ezek a folyamatok, az otthon tartási folyamatok egy jól működő szociális ellátórendszerrel megtámogatva működőképessé vál­hatnának. Remélem egyébként, ami a programban szerepel, hogy a támogató szolgálatoknak a fejlesztése megtörténik, az valójában meg fog történni. Csak az a baj, hogy ha csak a programban szereplő ígéretek vannak, meghatározott akár határidő, akár terjedelem nélkül is, ezek csak lózungok maradnak, és a megvalósításban sajnos ezeket nem fogjuk tapasztalni. Ne legyen igazam egyébként, én abban bízom, hogy nem lesz igazam, de sajnos én az ellenkező folyamatokat látom.

A támogatott lakhatás további fejlesztése ténylegesen meg kell hogy történjen. A szegregált területen lévő, nagyszámú intézmények kitagolási folyamatát igenis folytatni kell, én azt mondom, hogy kicsit még talán intenzívebben is, mint ahogy ez elindult, de bízunk benne, hogy ez meg fog történni.

A korai felismerés szerepel a programban, még az oktatást megelőzően, amit én üdvözlök egyébként, és a korai fejlesztés, ugyanis ott tudjuk elejét venni az olyan mértékű lemaradásnak, ami akár egy oktatási rendszerből való kimaradást is jelenthet egy fogyatékossággal élő személy számára. És itt nem kell feltétlenül az értelmi fogyatékosságokra gondolni, hanem egyéb fogyatékosságnál is következménye lehet a korai fejlesztés elmaradásának az, hogy nem tud beilleszkedni egy oktatási intézménybe, így nem tudja a megfelelő végzettségét megszerezni. Viszont a korai fejlesztésnél ne felejtsük el azt sem, hogy az állapotosgondozásnak része kellene hogy legyen az életvitel-felvilágosítás sokkal hangsúlyosabban egy állapotos hölgy számára, vagy akár már korábban is, akár az oktatási rendszerbe beépítve, a lányokat, hölgyeket igenis fel kell készíteni arra, hogy ha ebbe az áldott állapotba kerülnek, akkor mik azok a dolgok, amikre még fokozottabban oda kell figyelniük, ugyanis nagyon sokszor az állapotosság idején történt sérülés az, ami a későbbiekben a születés után fogyatékosságot okoz. Ezt is hiányolom ebből a programból.

Ami még nagyon lényeges kérdés, hogyha a jelenlegi integráció felé hajló, meg akadálymentesség és könnyen hozzáférhetőség felé hajló közoktatás révén eljut egy fogyatékossággal élő személy a felsőoktatási intézménybe, ott nagyon sok esetben még nehezebb helyzetbe kerülhet, mint a közoktatási intézményekben volt. Egyébként nagyon jó kezdeményezések vannak. Erre tudnám például mondani a Pécsi Tudományegyetemet, amelyik saját támogató szolgálatot működtet, pont a fogyatékossággal élő hallgatói segítésére, és ez nagyon hatékonyan is működik, és nagyon sok fogyatékossággal élő hallgató azért tudja ugyanolyan könnyen venni vagy - egye­temistákat ismeri az ember ‑ nehezen venni a felsőoktatás kihívásait, mert ez a támogató szolgálat működik. Úgyhogy, úgy gondolom, hogy ezeket a kezdeményezéseket is támogatni kell.

További észrevételeimet majd egy következő felszólalásban mondom el. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)