Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő csomagot akár még támogathatjuk is, hiszen az adatszolgáltatás formai követelményeinek a kiigazítása egy nagyon fontos dolog, egy szakmai lépés, amely támogatható, és megkönnyíthet bizonyos eljárásokat. Csakhogy nem ennek a papirosnak kellene előttünk feküdnie. Egészen pontosan látható és tetten érhető, hogy a Fidesz-KDNP mostani indítványa ‑ ami, mondom, formai szempontból akár még támogatható is lenne, ha nem lenne belerejtve egy-két akna ‑ egész egyszerűen azt a korábbi folyamatábrát folytatja, mely szerint részkérdésekben jól kommunikálható, látszólag kedvező lépéseket próbál hozni, a gyakorlatban összességében, rendszerszinten pedig nemcsak hogy elárulja a devizahitel-károsultakat, hanem az orvul elorzott pénz egy részét legalizálja, jóváírja a bankok számláira, és most már a kormány sem csinál titkot abból, hogy paktumot kötött a bankrendszerrel, a Bankszövetséggel. Ezt a legszélesebb körű sajtótájékoztatókon jelentették be, és ott már gyakorlatilag azt is deklarálták, hogy a magáncsőd intézményét nem vezetik be úgy, hogy az a Bankszövetségnek ne legyen megfelelő; már a kilakoltatási kvótával kapcsolatban is felmerültek gondolatok, hogy adott esetben még inkább a bankok számára kedvező módon engedi a Fidesz-KDNP kilakoltatni a magyar embereket a saját otthonaikból. S mindezt miért teszi? Még be is vallja: azért, hogy 2006-tól (sic!) a szentnek tekintett banki hitelezés beinduljon, ami egyébként több mint tíz éve nem működik az országban megfelelő módon, és gyakorlatilag kormányzati színezettől függetlenül, az összes eddigi magyar kormány engedte magát kiszolgáltatni annak a nemzetközi pénzügyi hálózatnak, amely megmondja, hogy önök milyen törvényt hozzanak és milyet ne. Na, ez az, ami felháborító!

Mondom, az előttünk lévő papírcsomagban az ellen, hogy közérdekű keresetek esetén az adatszolgáltatás formai követelményei ki legyenek igazítva, nekem semmi komoly kifogásom nincs. Lehetne persze kötözködni, de nem azért vagyunk itt, hogy kötözködjünk, hanem azért, hogy megpróbáljuk jobbítani, javítani azt, amit még lehet.

De előttünk van egy olyan papír, amelynek már a vezérszónoki indoklása is hemzsegett a hazugságoktól. Hát, itt azt átallották mondani, hogy visszaadják a magyar emberek számára az indokolatlanul tőlük elvett pénzösszeget. Ez konkrétan nem igaz! A magyar emberek többsége 150-160 forinton vette fel az úgynevezett devizahitelét, és most egy majdnem piaci árfolyamon, 250 forint fölött forintosítanak. A kettő közötti összeget pedig legalizálva lenyúlhatja a pénzintézet, olyan szerződések esetében, ahol autóhitelek tekintetében nem is volt tisztességes átváltási arány vagy tisztességes tartozásösszeg feltüntetve a napi árfolyamnak megfelelően az érintett szerződéstömeg 70 százalékában. Ezt legalizálja a Fidesz-KDNP-kormányzat, azért, hogy a paktuma megköttethessen a bankrendszerrel, azért, hogy 2016-tól látszólagosan a belső hitelezés beinduljon ettől.

A helyzet ezzel szemben az, hogy nekünk itt most nem feltétlenül az adatszolgáltatás formai követelményeiről kéne csak és kizárólag tárgyalnunk. Arról kéne beszélnünk, hogy van több mint 250 ezer gépjárműhiteles, akinek a kormányzat azt mondta, hogy nem segítünk sehogy, majd közvetítünk. A kormány vállalja a közvetítő szerepet hősies módon azzal a bankrendszerrel szemben, amelyet neki kéne szabályoznia. Ezzel szemben mit csinál? Az önálló és független fogyasztóvédelem megszüntetésével, feldarabolásával ezt az egészet becsomagolta a Magyar Nemzeti Bank alá, tehát független fogyasztóvédelemről ‑ tisztelet a kivételnek ‑ nem igazán beszélhetünk Magyarországon.

És akkor ott vannak a szabad felhasználású kölcsönökkel, hitelszerződésekkel bírók. Ez újabb 300 ezer fős társadalmi tömeg, pontosabban 300 ezer körüli szerződésről van szó, de ha a mögöttük álló családtagokat és nemcsak a családmagokat nézzük, akkor még nagyobb tömegről. Emellett ott van 130 ezer olyan szerződés, amelynek a tulajdonosa több mint 90 napja nem képes törleszteni, ezek bedőltnek minősíthetők, és az is látható, hogy ‑ ahogy az érintett bankok halas kofa módjára adják-veszik ezeket a tartozásokat, a tartozásárfolyam 15-35 százalékán, ha a tartozástömeg volumenéhez hasonlítunk ‑, az ilyen kormányzati típusú rendezésekkel vagy rendezési kísérletekkel csak és kizárólag nyer a bankrendszer, sokkal többet kap az ő vélt vagy valós tartozásáért, mint amennyit az valójában ér, és mint amennyit kaphatna piaci viszonyok között. Tehát a paktumpolitika idevezet, hogy önök legalizálják az indokolatlanul elvett pénzeket a bankok számláin, pedig azt az embereknek kéne visszajuttatni, az érintetteknek.

Nem mondjuk azt, hogy minden bank bűnös, és hogy ne lenne szükség rájuk. Dehogy nincs! De azt mondjuk, hogy ha Magyarországon valódi, tiszta piaci körülményeket akarunk, akkor az évszázad pénzügyi csalását és átverését nem szabad következmények nélkül hagyni. S most önöknek az autóhitelesekről, a szabad felhasználású hitelek tulajdonosairól kellene beszélni, de ez el sem hangzott, nemhogy a vezérszónokiban, de még a felvezetőben sem. Eközben az előttünk fekvő csomagban még a Ptk.-hoz is van merszük hozzányúlni komolyabb, szélesebb körű társadalmi egyeztetés nélkül. De több százezer magyar ember sorsának a rendezése fel sem merül önökben, mert kötöttek egy paktumot a bankokkal, és most a bankok mondják önöknek tollba, hogy erre a papirosra mi kerülhet rá és mi nem kerülhet rá.

Azt is látnunk kell ‑ amit az MSZP vezérszónoka kritizál, egyébként részben joggal ‑, hogy azért az árfolyam alakulását nemcsak a kormányzat befolyásolja, mert történt itt számos olyan nemzetközi begyűrűző hatás, ami nem könnyítette meg az Orbán-kormány dolgát a 2010-es évektől kezdődően; ezt a korrektség kedvéért meg kell hogy jegyezzem. Ugyanakkor számtalan eszköze lett volna az előző Orbán-kormánynak és a mostaninak is arra nézve, hogy beavatkozzon. De mit csinált? Folyamatosan tologatta a probléma megoldását, hintapolitikát folytatott, paktumpolitikát folytatott. Egyébként ezt le is tagadta először, hiszen az óriásplakátjaira a bankok elszámoltatása került kiírásra. De még amikor az Unió bíróságának előzetes döntéshozatalából is kiderült, hogy lényegében nem volt deviza, maximum 20 százalékos volumenben az úgynevezett devizahiteles szerződések mögött, még akkor is a Kúriára és egyéb szervekre hivatkozva elodázta a cselekvést a kormányzat. A leginkább arcátlan pedig a piaci árfolyam környékén történő forintosítás volt. Itt hazudták önök a szemünkbe azt, hogy a Kúria megkötötte az önök kezét az árfolyam tekintetében, miközben ez szemen szedett, arcátlan hazugság! A Kúriának egyetlen kikötése sem szólt egy szót sem arról, hogy önök az átváltás folyamán milyen árfolyamot használhatnak vagy használjanak. Egészen egyértelmű, hogy felvételkori árfolyamon kellett volna forintosítani, most is azt kellene. De még ha az első kormányváltáskor, 2010-ben megnézték volna az akkori árfolyamot, és azt mondják, hogy igen, azonnal forintosítjuk felvételkori árfolyamon ezeket a hiteleket, de még ha akkor napi árfolyamon teszik, még akkor is egy 200 forint alatti árfolyamnál tartottunk volna, de az önök négy és féléves huzavonája, tötymörgése idevezetett, egy ezermilliárdos nagyságrendű kiadáshoz az emberek oldalán, és ugyanekkora legalizált bevételhez a bankoknál.

Most önök ennek egy részét visszacsoportosítják, de hangsúlyozom, csak egy részét. Elvittek egy hi-fi tornyot a boltból, ellopták, és abból önök a lemezjátszót visszakérik ‑ hát, ezt beállítani banki elszámoltatásnak legalábbis röhejes! S hozzáteszik azt, hogy a mostani árfolyamelszállás mentén nagyon sok ember megmenekült a még nagyobb katasztrófától. Mi ennek nagyon örülünk, mert nagyon jó, hogy ez az árfolyam-elszabadulás nem csapódott le teljes mértékben az embereken, de az alapproblémán ez mit sem változtat.

Ezek ismeretében már felmerül az a kérdés, hogy mi, amikor itt az adatszolgáltatás formai követelményeiről tárgyalunk, miért nem tárgyalunk a maga mélységében az érintett polgárok problémáiról. Látható, hogy a szerződések 95 százaléka svájci frankra átszámolt, 150-160 forintos svájci frank körül vették fel, ezeket számolják át most 256,47 forint/svájci frankon, így ez egy 70 százalékos növekedésnek felel meg az indokolthoz képest. Az annuitásos kölcsönök vizsgálata tekintetében, mondjuk, ha egy 25 éves kölcsönszerződést vizsgálunk, és abból eltelt nyolc év, az egyharmad futamidő alatt egész egyszerűen nagyon kevés olyan példát találni, ahol 20 százaléknál nagyobb tömegben csökkent volna a tartozás mértéke.

(12.30)

Hiszen a kiegyenlített havi tartozásokból hatalmas arány megy kamattörlesztésre, és nagyon kevés valóban a törlesztésre. Tehát a kamatok elviszik a törlesztési tömeg legnagyobb részét. Vagyis 80 százalék még legalább a fennálló adósság, ha nagy jóindulattal számolunk, akkor is. Ez most még 70 százalékkal nő az önök átszámításának köszönhetően. Így 156 százaléknyi tartozástömegnél tartunk. Csakhogy a hátralévő idő alatt, mert ezek a szerződések még pörögnek, még futnak, a kamat ezt megduplázza. Gyakorlatilag piaci átlagon megduplázza, így még ki kell fizetni a felvett kölcsön adott esetben 312 százalékát. Nincsenek olyan piaci viszonyok, amelyek ezt indokolhatnák; és erre a 312 százalékos fizetési kötelezettségre kiírni az óriásplakátra, hogy elszámoltatjuk a bankokat, hát, ez az évszázad másik átverése!

Ez kifizethetetlen tömeg, hiszen a szerződések futamidejéből adott esetben még kétharmad hátravan ‑ ez egy valódi kétharmad. És el kell hogy mondjuk, ha valaki most nem avatkozik be, és nem teszi rendbe tisztességes gazdasági feltételek mentén ezt az egész katyvaszt, amit önök itt engedtek kiterjedni, kifejlődni az utóbbi évek során, akkor a magyar nemzetgazdaságra történő lecsapódása ennek az egész folyamatnak elképesztő károkat fog okozni. Ez még akkor is igaz, ha a még nagyobb bajt önök most valóban, látszólag elhárították.

Hogy mi történt összességében, és mi az, amiről álláspontom szerint itt vita kéne hogy folyjon zárszóként? A 80-as években gyakorlatilag eladósították az államot, ennek volt egy jó nagy tudatos része is, hiszen a 90-es években ezen okból, privatizáció örve alatt gyakorlatilag a teljes magyar termelőkapacitást kiárusították, elvették a magyar tulajdonosoktól. És azt is látnunk kell, hogy a 2000-es években, amikor elkezdődött a hasonló hitelkonstrukciók felfutása, ne feledjük el, hogy egy 2001-es módosítás engedte ki a szellemet a palackból, amikor is, ugye, lehetővé vált a hasonló konstrukciójú hitelek piaci bevezetése, aztán az egyoldalú áthárítások, módosítások engedése csak tovább súlyosbította a helyzetet.

Most oda jutottunk, hogy Amerikában és máshol a befektetési alapok egyszerűen készülődnek arra, hogy befektetési társaságok mögé bújva magyar emberek ingatlanjainak tömegeire tegyék rá a kezüket. És most, a bedőlt kölcsönök címén erre lehetőségük is lesz, hiszen az állam vagy az MNB szervezte úgynevezett rossz bank, igenis élő a veszély, tömegesen fogja megszerezni ezeket a követeléseket. Már az önök bankvásárlásaiból is látszik, hogy nem az volt a cél, hogy itt magyar tulajdonú vagy akár állami tulajdonú bankok könnyebb feltételeket, valódi versenyhelyzetet teremtsenek a piacon, hiszen már felmerül az, hogy 3-5 év után megszabadulnak ezektől, magánkezekbe adják őket. Tehát nem merül fel annak az esélye, hogy itt komoly javításokat, könnyítéseket érjünk el ezáltal. De hogy például egy MNB szervezte rossz bank mit csinál a megszerzett követelésállománnyal, ennek kapcsán semmilyen ismeretünk nincs. Garanciáink pedig pláne nincsenek. Tehát igenis élő és adott a veszély, hogy ezt a hatalmas követeléstömeget adott esetben magánkezekbe, befektetési alapok kezébe fogják átjátszani, és magyar emberek tömegei veszítik el a lakhatásukat a legalapvetőbb emberi jogaik csorbulása mellett. Úgy, hogy ez a hatalmas ingatlantömeg adott esetben nem is magyar kézben marad. Tehát egy olyan piaci átjátszási folyamat számára nyitják ki a kapukat jelen pillanatban, ami nemcsak Magyarországon vállalhatatlan, de a világ bármelyik tisztességesen működő piacgazdaságában is vállalhatatlan lenne.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)