Dr. Szakács László (MSZP)

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, azt hittem, hogy a képviselőtársam előbb nyomta meg a gombot.

Én is azzal szeretnék egy picit foglalkozni, amit államtitkár úr mondott a bűncselekmények számáról, és hogy miért fontos ezt a jogszabályt ekképpen megalkotni. Igazából inkább az látszik rajta, hogy a három cérna jobban tart, mint egy cérna, tehát több felől jöjjenek azok az információk akár a munkáltató felé. Ebben az esetben is nyilvánvalóan ‑ ha nem zavarja a nyomozás érdekeit ‑, gondolom, ez viszonos is lehet. Mégis úgy gondolom, hogy ez egy nem működő rendszer lesz, hiszen annyifélefajta igazolást, annyifélefajta hatósági bizonyítványt lehet, illetve kell beszerezni ahhoz, hogy valaki egy ilyen munkakört betölthessen, azon túlmenően pedig túlságosan ki is szélesíti azoknak a bűncselekményeknek a körét, valójában az összes szándékos bűncselekményre kiterjed az itt érintett bűncselekmények köre, ami folyamatos nyomás alatt fogja tartani azokat, akiket fenyeget ez a fajta eljárás.

De először vissza azokhoz a számokhoz! Ezek tényleg nagy számok, államtitkár úr! Tényleg úgy gondolom, hogy ezekkel érdemes foglalkozni, itt viszont még egy dolog van, ami ugyancsak egy kérdés volna részemről: milyen súlyú esetekről van itt szó? Van-e olyan kimutatás, hogy ezek ténylegesen a közszférában a közbizalmat olyan szinten megingató esetek, habár nagyszámúak is, nem egy dátum elírásáról van szó, nem tudom, nem egy ajándék elfogadásáról vagy egy korábbi időpont nyújtásáról van szó, hanem tényleg a közbizalmat lényegében befolyásoló eseményről van szó.

Muszáj visszautaljak egy másik vitára. Polt Péter főügyész úrral, a legfőbb ügyész úrral vitáztunk itt, értékeltük az ő beszámolóját, ahol arról kellett vitázzunk, hogy nem az a baj, ami benne van a beszámolóban, mert az még jó is lehet, hanem ami nincsen benne. Ami nincsen benne, azok voltak azok az esetek, amelyek lerombolják ezt a fajta közbizalmat. Ha az egyes eseteken keresztül, azoknak a közbeszédbe való bejutásán keresztül tudjuk a közbizalmat fenntartani, illetve rombolni, akkor egészen biztosan úgy gondolom, hogy itt inkább valamifajta, a kormányzat felől érkező morális parancsnak kellene lenni, mint ilyenfajta taxatív, nem utolsósorban büntető eszközökkel is ellátott fegyelemtartásról.

Van egy egzisztenciális félelem eleve. Ma Magyarországon, bármit is mond a kormány propagandája, nem könnyű elhelyezkedni. Közigazgatási tapasztalattal meg aztán végképp nem könnyű elhelyezkedni, a versenyszférában nagyon nehezen tudják elfogadni azt a dolgozót, aki onnan kiesett. Emellé most odateszünk egy olyan fenyegetettséget, amely szinte mindenre lő. Szinte minden egyes olyan esetben, amely valahol valamilyen szinten méltatlanná tehet akár egy városi elöljárót, akár egy városi okmányirodai ügyintézőt vagy járási hivatali okmányirodai ügyintézőt, ami most az ő feje fölött lebeg, nem vagyok benne biztos egyébként, hogy mindenkinek egészen pontosan majd elmondják és kioktatják őket, hogy pontosan mire kell mostantól neki majd vigyázni és miért, és mi lesz ennek a szubjektív és az objektív mércéje, akkor úgy gondolom, nem teszünk jót a közbizalomnak sem, mert azt kell mondjam, államtitkár úr, hogy ma Magyarországon nem feltétlenül nemcsak a politikában nem bíznak, a hivatalokban sem. A hivatalok is kiszámíthatatlanul működnek, és amikor a hivatalok kiszámíthatatlanul működnek, akkor már eleve nincsen meg ez a közbizalom. Na most, ha ez belülről is elkezd bomlani azért, mert valaki attól fél, hogy a munkáltatója túl nagy jogköröket kapott a törvény által, hiszen ne becsüljük le ezt, amikor a vádló lesz egyből a bíró is; hadd utaljak itt vissza a Schiffer képviselőtársam által elmondottakra. Egy jogállamban bűncselekmények alapján büntetőbíróság az, amely kiszabhat büntetést és mellékbüntetést, urambocsá’ intézkedést. De hogy még a munkahelyén eleve egyébként még az ítélet előtt olyan joghátrány éri, amelyet nem szakértők vizsgáltak át, hanem egy objektív mérce nélküli szubjektív beállítottság és szubjektív elbírálás alapján valakit ez a hátrány érhet, úgy gondolom, hogy ez még kiszámíthatatlanabbá teszi, nemcsak kívülről, ahol az emberek már így is, úgy is kiszámíthatatlannak tartják a közigazgatást, annyiszor alakították át, hogy igazából már senki nem tudja, hogy melyik papírral hova kell menni, de belülről is.

Ez azt fogja eredményezni, ez a fajta működésképtelenség, hogy mindenki arrébb fogja tenni az aktát, és inkább nem foglalkozik semmivel, nehogy elkövessen valami olyasmit, amiről eddig nem is tudta, hogy ilyen lehet. És még mindig azt mondjuk, hogy ez csak a látszat, és bízunk benne, hogy ebből nem tisztogatás lesz. Bízhatunk benne, hogy mindig valami jót akarnak, és nemcsak kiválogatni azokat, akiket önök tartanak méltatlannak, vagy éppen az önök kinyújtott karjai, azok a kormányhivatal-vezetők tartanak méltatlannak, vagy csak egyszerűen nem akarnak velük dolgozni. Én úgy gondolom, hogy ennél azért vannak jóval tisztességesebb eljárások is, mint hogy ezt most törvénybe iktatjuk, nem gondoljuk végig, hogy ennek milyen gyakorlata lehet, nem gondoljuk végig azt, hogy mekkorát ad ehhez hozzá a szubjektum, nem köti meg eléggé a kezét a törvény ahhoz, hogy ne adjon hozzá eleget, és belülről is elkezdi rombolni a közbizalmat.

Azt, amit ön itt elmondott akár az állami szerveknél, a NAV-nál, a közighivataloknál, bízom benne, hogy ebben a 150 ügyben benne vannak a láncáfacsalások a NAV-nál, hogy ebben benne vannak azok a tíz-, száz-, ezermilliárd forintos tételek, amelyekről folyamatosan hallgatunk a híradásokban bizonyos elméleteket, de igazából most ezek nem tisztázódnak. Ettől a javaslattól pedig nem várható az, hogy ezek tisztázódhassanak, maximum ha valaki ebben lép, esetleg még a fejére lehet olvasni, hogy valamilyen titkot megsértett, és ezért még ki is fogják rúgni. Úgy gondolom, hogy ezeket a helyzeteket nem így lehet megoldani. Ezeket tényleg bizalommal lehetne megoldani, de úgy gondolom, hogy azt mi, jogászok megtanultuk, hogy nem szigorral kell rendet teremteni, hanem rendszerrel kell rendet teremteni. Abban, ha kiszélesítem a kört, és tényleg a gondatlan közokirat-hamisítástól ‑ lásd, valaki elír egy dátumot ‑ az ittas vezetésen keresztül a valós korrupciós helyzetig bármi belefér, hogy valaki előnyt kér vagy elfogad, vagy éppen kínálja azt, bármi belefér, úgy gondolom, hogy az olyan szélesre nyitja ezt az ajtót, ami megbéníthatja a rendszert, illetve a benne lévőket is, akiknek, lássuk be, és huppanjunk vissza egy kicsit a valóság talajára, nincsen semmilyen más választásuk, mint hogy ott dolgozni, lenyelni azt, ami velük történik, szót fogadni a főnöknek, elfogadni a büntetést, és dolgozni tovább a következő napon. Úgy gondolom, hogy amikor valaki jó szándékkal, jó érzéssel át akarja alakítani a közigazgatást, azt akarja, hogy az emberek bízzanak a hivatalnokokban, és tudja azt, hogy ha bemegy valaki egy hivatalba, akkor rajta segíteni fognak és az ügyét meg fogják oldani, akkor nem olyan munkavállalókat akar ott, aki a lehető legmesszebb szeretne kerülni azoktól az ügyektől, nem olyan köztisztviselőt és nem olyan közalkalmazottat akar, aki a lehető legmesszebb akar kerülni az ügyektől, no pláne azoktól az ügyektől, amelyek egy kicsikét bonyolultabbak, mert a végén még elkövet valamit, aztán elveszti a munkáját, elveszti a fele fizetését, meg valaki meg még talán fel is jelenti.

(21.50)

Lehet, hogy a kitűzött cél helyes, de amit el akarunk érni vele, az szerintem nagyjában-egészében ez lesz. Így működik ma Magyarország. Ennek mi nem örülünk. Annak mi nem örülünk, hogy ez a légkör, de így működik ma Magyarország. Lehet úgy tenni, mintha nem így lenne, de így van. Akkor az ellen tegyünk, hogy ne így működjön! Legyen a belső ellenőrzésnek egy nagyobb szerepe. Ne egy ember döntsön, ne a vádló legyen a bíró, ne szubjektumok alapján döntsünk, hanem legyen ennek olyan fóruma, ahol valaki jogorvoslatot kérhet. Legyen ennek fóruma, ahol normális bizonyítékok alapján tárgyalásokat le lehet folytatni és meghallgatásokat lehet eszközölni minden más esetben, kivéve a bűncselekményt.

Úgy gondolom, hogy ebben mi, jogászok egy kicsit jobban összetarthatnánk, bűncselekmény esetén Magyarországon bíróság jár el, és csak az lehet, amelyik büntetést, mellékbüntetést vagy intézkedést alkalmaz, és senki más bűncselekmény esetén. Ez az államnak is érdeke, az állam kizárólagos büntetőhatalmát az ügyészség, utána pedig a független bíróság az, amelyik kell hogy szavatolja és érvényesítse.

Úgy gondolom, hogy ennek a szellemében ez a törvény el van itt hibázva. Lehet ezt javítani, a közbizalmat pedig azzal lehet építeni, ha fölül is azt látják az emberek, és akkor lent talán nem érdemes alsóbb szinteken ugyanezeket elkövetni. Mert ha mást látnak, akkor más lesz a példa, államtitkár úr. És ha más a példa, akkor nem érdekli őket, hogy mi a büntetés, mert ha az egyik megteheti, akkor a másik is. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)