Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP):Köszönöm szépen, elnök úr. Feltehetném azt a költői kérdést, hogy mikor fog egyszer, végre egyszer önöknek az ember számítani. Mert azt láthattuk 2012-ben, amikor a munka törvénykönyvét átírták, hogy csak az ember, csak a munkavállaló nem számít önöknek. Nem mondom azt, hogy a munkaadók sokat számítottak, de annyival többet értek az önök számára, hogy nekik legalább azt megengedték és megadták, hogy még egy bőrrel többet lenyúzhatnak az emberekről. Na, ez az önök munka törvénykönyve! Hogy a munkaadó még egy bőrrel többet lenyúzhat a munkavállalóról. A munkavállaló meg elszenvedhet mindent.

Mondhatnék ezernyi dolgot, megismételhetném Szakács László felszólalását, akár a munkakörülmények tekintetében, akár annak az ellenőrzése vonatkozásában, a feltárt dolgok, a hiányosságok tekintetében, a feltárt dolgokkal szembeni eljárás és sok minden egyéb más vonatkozásában. Nem teszem, mert nem akarok nagyon messzire menni ettől a törvénytervezettől, de azért szeretném jelezni: annak, hogy a téma kapcsán mindenki kicsit kibővítettebben beszél erről a történetről, mindegy, hogy mely párt soraiban ülő képviselő szólal meg, ennek az alapja abból származtatódik, hogy 2012-ben a munka törvénykönyvét önök gyalázatos módon olyan formában változtatták meg, hogy azzal az embereket abszurd módon kiszolgáltatott helyzetbe hozták.

Tudja, képviselőtársam, az a cinizmus, hogy önök százszor elvesznek és tízszer visszaadnak - le­gyünk nagyvonalúak önökkel ‑, és ezt a tízszer visszaadottat ezerszer hírelik. S azt akarják elérni, az emberek higgyék el, hogy ez így jobb nekik. Magyarul, nagyon leegyszerűsítve, profánul: hülyítik az embereket. Ahelyett, hogy abban segítenék őket, hogy jobb munkakörülmények között, több bért keresve, nagyobb biztonságban és sok minden egyéb mással megáldottan élhessék a mindennapjaikat és végezhessék a munkatevékenységüket.

Az tehát, amit csináltak a munka törvénykönyve kapcsán… Ha jól emlékszem, talán 708 módosító javaslat benyújtása történt meg, ebből több mint ötszázat egyébként a Magyar Szocialista Párt által nyújtottunk be, szakszervezetek, mások módosításait is, kívánalmait is. Érdekes módon ma azt látjuk, hogy az a lakáj szakszervezet, tudja, ismeri, amely önökkel kart karba fonva szaladgált együtt, ma már ugyanazt mondja, mint amit mi 2012-ben mondtunk, és ma már azért száll síkra, hogy azokat a dolgokat, amelyeket mi akkor említettünk és a törvénytervezethez illesztetten módosító javaslatként beadtunk, azokat csináljuk meg. Szóval, arra akarok kijutni ennek kapcsán, hogy ezernyi torzó van abban, amit önök elkövettek a munkavállalókkal szemben a munka törvénykönyve, a munka világának alapbibliája tekintetében. Ha az szégyen volt, akkor az, amit most csinálnak, az az én értékítéletem szerint meg gyalázat.

Még egyszer elmondom, hogy miért. Azért, mert ha százszor elvettek és tízszer visszaadnak és ezerszer akarják meghírelni, akkor legalább olyan dolgot tegyenek, ami minden vasárnap dolgozó ember számára kézzelfogható eredménnyel párosul. Minden vasárnap dolgozó ember számára! Akinek nincs választási lehetősége, akit nem eltiltanak a munkától, mint ahogy ezt tették most sokakkal, tízezrekkel, hanem akinek egyszerűen a szolgáltatás nyújtása tekintetében kényszeredettségből fakadóan ilyen tevékenységet kell végeznie. Ha önökben van keresztény lelkület, ahogy a pártjuk logója és megnevezése ezt magában hordozza, akkor arra kérem nagy tisztelettel Harrach képviselőtársamat, hogy igen, tegye magáévá ezt a gondolatot, és minden, vasárnap munkatevékenységet végző ember legyen fontos az ön számára. Ne csak a töredéke! Ne azzal akarjon hírelni, ne azzal akarjon politikai hasznot elérni, ne, hogy először kirúgat tízezreket, utána meg néhány embernek, százaknak, ezreknek esetleg vasárnapi pótlékot akar adatni! Nem! Minden, vasárnap munkatevékenységet végző embernek, igen, legyen 100 százalékos vasárnapi pótléka!

Azért mondom el ezt többször, ha kell, tízszer, százszor meg ezerszer a Parlament falai között is és azon kívül is majd, hogy igenis érezze annak a felelősségét, hogy ha önök komolyan gondolják, hogy a vasárnapi nap az egy szent nap a hét napjai közül, hogy azt úgy kell megélni, hogy az ember tisztességgel, lehetőség szerint a családjával, szeretetben, sok minden egyéb mással töltse el, akkor igenis az, aki ezt nem tudja megtenni, kivétel nélkül kapja meg a 100 százalékos vasárnapi pótlékot. Mindaddig, amíg ön nem fog ennek az elejére állni mint előterjesztője ennek a törvénytervezetnek, én addig arról fogok beszélni, hogy ez álságos magatartás, mert csakis, csak egy részének, parciális felületen kíván ilyen értelmű előnyöket biztosítani.

(20.10)

Nem! Ha ön igazi keresztény, az én értékítéletem szerint, akkor önnek nemhogy azt kell mondani, amit én mondok most itt a Parlament falai között, hanem ettől sokkal többet kell tennie. Sokkal többet, s nem azt, amit ebben a törvénytervezetben beterjesztettek.

Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, nem fogom elkezdeni újra azt, hogy mit csináltak az öt év leforgása alatt, de azért ha már munkáról volt szó, akkor azt meg kell említenem, hogy sajnálatos módon önök nem több, hanem kevesebb embernek adnak olyan értelmű munkalehetőséget, amellyel adóforintokat tudnak termelni és a gazdaságban tudnak munkatevékenységet végezni. Önök a közmunka társadalmát csinálták meg az elmúlt öt esztendőben. Azt a társadalmat, amely nem lenne baj, ha úgymond a közmunka-társadalom megerősítettségével párosulna, ha az hasznos értékteremtést hívna életre, és az emberek önbecsülését is megadná. Ha az nem szembeállítaná egymással az embereket, mondjuk, azt, aki a szalag mellett végzi a munkatevékenységet, azzal, aki közmunkát végez; azért, mert a szalag mellett munkát végző ember azt látja, azt gondolja, úgy ítéli meg, hogy a közmunkát végző ember értéktelen munkatevékenységet végez.

Nem, ez így nem igaz. Vannak sokan, akik értéket is teremtenek, meg vannak sokan ‑ mondtam a példát rá, Gyöngyfa és egyéb más esetekben ‑, ahol viszont fellelhető és fogható az, hogy önök arra már nem vigyáznak, hogy értékteremtéssel párosuljon a feladvány, egy a lényeg, hogy a statisztika jól mutasson. Ez megint nem egy keresztyéni magatartásforma, hogy csak arra törekszem, hogy a statisztikával bódítsam a népet, hogy azt tudjam mutatni és mondani, hogy milyen jó nektek, miközben valójában a valós élethelyzet meg nem ez. Az meg nem ez. Ezt ön is tudja. Ezzel ön sem nagyon tud vitatkozni.

Márpedig ha így van, és így van, akkor azt gondolom, hogy pontosan azért kellene tenni, hogy másképp legyen, hogy jobb legyen az embereknek. Hogy valós munkájuk legyen, hogy megbecsültek legyenek, hogy az önbecsülésük helyreálljon, hogy a jövedelmi pozíciójuk ne rosszabb legyen, mint adott esetben öt évvel ezelőtt. Hogy az olló ne nyíljon a legfelső tíz százalék, és mondjuk, a legalsó jövedelmi sávban lévő tíz százalék között; ne nyíljon, hanem záruljon. Tudja, ez a keresztyéni magatartás az én értékítéletem szerint, hogy arra törekszem, hogy a szegénynek, a nyomorúság színpadán élőnek holnap jobb legyen, mint amilyen ma, és ne rosszabb, és ne eltávolodjon attól, mint akik elfogadhatóan élik az életüket.

Azt gondolom, nagyon egyszerűen lefordítva, hogy úgy szélesebben, nemcsak ilyen részterületeken gondolkodva kellene, mondjuk, ilyen típusú törvénymódosítási javaslatokat egy valamikori munkaügyi miniszternek ellenjegyeznie. Azt hiszem, egy valamikori munkaügyi minisztertől ‑ nyugodt lelkülettel mondhatom ‑ elvárható az, főleg és a keresztyén lelkületből fakadóan, hogy a társadalom szegényebb rétegét érintően adakozóbb legyen, és azt, amit oda adakozik, azt más felületeken teremtse meg, s találja meg, hogy ez finanszírozhatóvá is váljék.

És még két gondolatot szeretnék mondani. Sokszor hallgattam azt, hogy munkaalapú társadalom. Tudja, én nem vagyok ellene a munkának, sőt, én úgy gondolom, hogy a munka nagyon fontos. Aki dolgozik, annak valószínűleg az önbecsülése is erősödik, mint ahogy az előbb mondtam. De olyan munkával párosuló társadalom kell, ami megélhetés alapúvá teszi az embert, tudja? Olyanná, hogy ha valaki dolgozik, akkor annak ne nélkülözni kelljen. És ma sajnos azt a világot éljük, hogy az emberek nagyon-nagyon nagy része, aki dolgozik, az nélkülözik. Az nem tudja azt megtenni, hogy biztonsággal finanszírozza a saját és a gyermekei mindennapját. Az olyan helyzetbe kerül, hogy ha egy kisebb összegűnek tekinthető, 50, 60, 100 ezer forintos kiadással kell szembenéznie, akkor vége van. Akkor csődhelyzetbe kerül. Akkor nem tudja, hogy mit tegyen, mert egyszerűen nem tud megtakarításokat felhalmozni abból a jövedelemből, amely, vasárnapi pótlék ide vagy oda, vasárnapi pótlék nélkül vagy azzal megadná ennek a lehetőségét. Mert ebben az öt évben ezektől az emberektől önök elvettek és nem adtak nekik. Mert ebben az öt évben ezek az emberek kevesebbet érő pénzhez jutottak hozzá, mint az elmúlt időszakban. Ezért az a minimum nincs meg a számukra, ami a megélhetésük biztonságát jelentené.

És tudja, multik vagy nem multik, hanem hozzáférhető árú, megfelelő pénzen megszerezhető áru vagy drágán megszerezhető áru. Az emberek messze döntő többsége így éli az életét. Úgy éli az életét, hogy valami 150 forint vagy 300 forint, amiért utolérhető. És ha van 150 forintért utolérhető termék egy adott termékcsaládon belül, egy adott áruház keretei között, akkor azt az embert nem érdekli, hogy ezt Tescónak hívják, CBA-nak hívják vagy éppen Unió-Coopnak hívják, vagy bármi másnak hívják. Nem. Őt az érdekli, hogy meg tudja venni ezt a terméket. Nem likvidálni kell bizonyos felületen, és nem a lobbi­érdekekből fakadóan azokat a sajátos, belterjesnek mondható vállalkozásokat kell erősíteni, amelyek adott esetben a termékeket másfélszeres vagy kétszeres áron adják az emberek számára. Önnek valószínűleg, nekem valószínűleg ez nem okoz problémát és gondot, nem ez fogja önt és engem tönkretenni, de azokat az embereket, akik a bizonyos árszint feletti termékeket nem tudják megvásárolni, azokat viszont ez tönkreteszi.

Úgyhogy visszatérve az alaphoz, a vasárnapi pótlék kérdéséhez, azt szeretném mondani csak, hogy ha már tényleg nem ért meg egy népszavazást ez a dolog, mert gátak sokaságába futott bele, akkor ‑ itt képviselőtársam már említette ‑ legalább egy nemzeti konzultációt. Miért ne? Képviselőtársam, legalább azt kezdeményezze! Belefér. Hát ismerjük meg az emberek véleményét! Hát mindig azt mondják: azt akarjuk látni, azt akarjuk hallani. Ha meg akarják látni és hallani, akkor nem olyan kérdésekben kell feltenni, amelyekre a válaszokat tudjuk előre, hogy milyen válaszok születnek, hanem olyan kérdésekben kell feltenni a nemzeti konzultáció kérdéseit, amelyek tényleg az emberek életére vannak hatással. Egy igazi keresztyén az én értékítéletem szerint így cselekszik. Arra koncentrál, ami az emberek érdekében fontos. Arra koncentrál és aszerint teszi fel a kérdéseit és aszerint alakítja a folyamatokat.

Azt hiszem tehát, hogy önnek, Szatmáry Kristóffal összefogva, kart karba fonva az irányba kellene törekedni, hogy pont olyan kérdések szülessenek e tekintetben, amelyek az emberek érdekeit szolgálják, és a valós véleményüket ismerhessék meg mindenből. És ha egyszer végre kíváncsiak lennének arra, hogy mi az emberek véleménye adott kérdésekről, és ezzel szembesülnének, akkor már az sem lenne nagy baj, ha megfogadnák azt, és néha azt csinálnák. Nem úgy, mint L. Simon László mondja, hogy hát csináltunk valamit, majd korrigáljuk. Mikor? Csak akkor, ha már az utcán gyülekeznek az emberek, és megfogalmazzák az álláspontjukat? Nem, nem akkor kellene! Előtte, képviselőtársam! Fajsúlyos kérdésekben nemzeti konzultációt akkor szoktak tenni, akkor szoktak csinálni vagy kellene csinálni, amikor előtte vagyunk az ügyeknek, és nem utána.

Vasárnapi pótlék mindenkinek. Nem csak valakiknek ‑ mindenkinek! Aki vasárnap munkát kell hogy végezzen, az kapjon 100 százalékos vasárnapi pótlékot. Kivétel nélkül mindenki. Nem kevesen, hanem mindnyájan. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)