Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Március 13‑át írunk. Középületeink és magánházaink sokasága ünnepi díszbe öltözött, nemzeti lobogónk és a szívünk fölé tűzött kokárdák hirdetik, hogy magyar közösségi létünk legszeretettebb napjára készülünk.

Itt, az ország házában is, különösen a kormánypárti sorokban tapintani lehet a nem hétköznapi hangulatot, hiszen két nappal március 15-e előtt szabadon, idegen hatalmak diktátumától mentesen államfőt választunk, aki az alkotmányunk, Alaptörvényünk szellemében a magyarságot, az összes magyar embert, Magyarországot képviseli a nagyvilágban. Nekünk, országgyűlési képviselőknek ez a választás az egyik legmagasztosabb feladatunk és küldetésünk.

Sajnos nem volt ez mindig így a történelmünk során. 169 évvel ezelőtt a márciusi ifjak és a hős honvédek éppen a szabadságunkért küzdöttek és áldozták nagyon sokan életüket az áradattal szemben vívott csatákban. Tisztelet és köszönet az akkori hősöknek, a bátraknak és mai kortárs utódaiknak, akik beteljesítették a költő szavait, amelyek szerint: „A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez”. Egy emberöltővel ezelőtt végre megszületett a szabadságunk, ám újra és újra meg kell küzdenünk érte. Ma is. Joggal idézhetjük Vörösmarty Mihálynak „A vén cigány”-ból ismert sorait: „Háború van most a nagy világban, / Isten sírja reszket a szent honban”.

A XXI. század Európájában is meg kell vívnunk itthon és nemzetközi porondon függetlenségi harcainkat azért, hogy Magyarország önállóan dönthessen sorskérdéseiben. Hogyan? ‑ kérdezhetjük joggal. Ter­mészetesen nem fegyverrel, csatákban, hanem tisz­ta szívvel, őszinte szóval, egyenes tartással, kitartó alkotómunkával, tehetséggel, szorgalommal és a ma­gyar kultúra értékeinek ápolásával, gyarapításával. A kilátásaink jók, mert ebben erősek vagyunk. Egy emberként ünnepeltük nemrég a magyar kultúra napját. Egész évet szentelünk a magyar nyelv óriásának, apostolának emlékezetére, ébrentartására és gaz­dagítására; természetesen Arany Jánosra gondoltam.

Együtt örvendezünk a magyar filmek sikerének, a negyedik Oscarnak és az Arany Medve-díjnak. Iz­gulunk értük, és joggal dicsekszünk fiatal virtuózaink és a Röpülj, pávások sikerének. Boldogan és büszkén hallgatjuk iskolásaink szép versmondását, énekét, zenélését, és gyönyörködünk magával ragadó, fergeteges néptáncukban, a legkisebb falvakban is.

(8.40)

Igen, „Magyarból jeles” ‑ választotta találóan címéül az az elmúlt napokban bemutatott kiadvány, amelyben minden magyar iskolába eljut Kossuth Lajos üzenete szerte a Kárpát-medencében. Vagy egyre többen dolgozunk és munkánkkal hozzájárulunk Magyarország erősödéséhez. És új honfitársainkként üdvözölhetjük azokat az embereket, köztük népszerű sportolókat, akik állampolgári esküjükkel együtt ezt a hazát választották. Mintha Petőfi Sándor üzenetét tették volna magukévá: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én.”

Tisztelt Országgyűlés! Ünnepre készülődvén bizonyára érthetőek a megszokottnál emelkedettebb gondolatok. Adjuk át bátran magunkat az örömnek, és egyetlen órára se feledkezzünk meg közös dolgunkról, a Himnusz költőjének szavait idézve: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)