Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítása gyakorlatilag nem más, mint a bürokráciacsökkentés köntösébe bújtatott örökségvédelmi ámokfutás folytatása. A kulturális örökségvédelem szintjének lecsökkentéséhez kiváló ürügyet szolgáltat a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ megszüntetése. Erre hivatkozva írják most át a jogszabályokat.

(21.00)

Az LMP az intézmény megszüntetését már az év elején beharangozott bürokráciacsökkentési program kapcsán is kritizálta, még akkor is, ha annak idején nem értettünk egyet a létrehozásával. Ha csak a Forster megszűnésével keletkező joghézagokat pótolnák ki ezzel a jelenlegi szabályozással, az még nem lenne nagy visszalépés, még ha javulást nem is hozna. A törvényjavaslat egyébként nem is titkolja, hogy a nagyberuházó oligarchák érdekeit szolgálja, hiszen az indoklásából kiderül, miszerint a cél a régészeti feltárásokkal kapcsolatban az, hogy „a beruházók számára felgyorsítsa és megkönnyítse a folyamatot”. Vagy: „komoly előkészítést igénylő beruházások megvalósítását a kivitelezési szakaszban ne hátráltathassa a korábban kellően fel nem derített régészeti örökség váratlan előkerülése”. Döbbenetes szavak egy kulturális örökségvédelemről szóló törvényben.

Ehhez hasonló rész az is, amikor azt indítványozzák, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások esetén a jogszabályi előírásoktól a jelenleginél szélesebb körben is el lehessen térni. Nehéz szavakat találni erre. Ilyen mondatok belefogalmazásával hogy gondolják mindezt komolyan?

Persze, ennek a javaslatnak, mint a legtöbb javaslatnak van pozitív oldala is. Ilyen például ‑ ami apróbb módosítások formájában kerül elő ‑ az államtitkár úr által említett fémkereső műszer használata, amit jogellenessé nyilvánítanak, tehát szabálysértésnek számít majd a jövőben. Ezzel egyet tudunk érteni, mert valóban óriási károkat okoztak az elmúlt évtizedben ezekkel a műszerekkel, főleg hogy egyre csökken az áruk, és egyre nagyobb számban használják egyre kevésbé hozzáértő emberek.

Az összegző módosító javaslat hasonló módon belerakja a salátatörvénybe azt is, hogy az esztergomi Várhegy és Víziváros elnyerje a nemzeti emlékhely címet. Az indoklás szerint ez a helyszín méltán érdemes a cím viselésére, és ezt mi sem tagadjuk el. Csak maga az eljárás nem méltó az esztergomi helyszínhez, hogy egy szedett-vedett salátatörvény utolsó pillanatban beadott módosítójával próbálják átnyomni a változtatást. Valakinek tényleg az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy bővíteni kell a nemzeti emlékhelyek sorát? Kinek és hogyan jutott ez az eszébe? Miért nem megfelelő előkészítés után terjesztik be ezeket a változtatásokat?

Azt egyébként kihagytam, hogy a nagycenki Széchenyi-kastély műemléki együttese, illetve a szigetvári vár is nemzeti emlékhely lesz. Ezekkel természetesen egyetértünk.

A másik összegző módosító javaslatban szereplő változtatás az örökségvédelmi szerv és a gyűjtőterületén lévő területi és megyei múzeumok feladatmegosztását érinti. Látszólag a mai napig nem sikerült egy stabil rendszert kialakítani, ide-oda pakolgatják az intézményeket a rendszerben ahelyett, hogy alapjaiban szabnák újra a rendszert, visszalépnének a központosításból, és ismét a szakmai elveket és a valós örökségvédelmi szempontokat helyeznék előtérbe a nagyberuházók érdekeivel szemben. Egy újabb bevásárlóközpont, egy újabb stadion, egy újabb létesítmény fontosabb, mint a föld alatt fekvő és feltárandó, megőrzendő kulturális örökségünk. Nemhogy fontosabb, de ma már lassan az egyedüli szempont ez.

Beszéltünk több szakemberrel, akik az örökségvédelem helyzetét a jelenlegi módosítás szerint egyenesen az egyiptomi tíz csapáshoz hasonlították, és ezen az összegző módosító javaslat lényegében semmit sem változtat. Köszönöm a figyelmüket.