Mesterházy Attila (MSZP)

MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, én is azzal kezdeném, amiről Németh Zsolt is beszélt, hogy a szándék nemes, tehát helyes dolog, ha egy ilyen törvényi szabályozást terjeszt elő a Külügyminisztérium. Rögtön azt is hozzátenném, hogy az a fura helyzet állt elő, hogy amilyen módosítókról Németh Zsolt beszélt, azok akár ellenzéki módosítók is lehetnének, hiszen mi magunk is hasonló aggályokat véltünk felfedezni ebben a törvénytervezetben. Úgyhogy hadd előlegezzem meg azt, hogy ha ezek a módosító indítványok beérkeznek a bizottságba vagy a parlamentbe, akkor a Szocialista Párt támogatni fogja ezeket a módosító javaslatokat, és köszönöm Németh Zsoltnak, hogy előttem felvetette ezeket az aggályokat.

Alapvetően én azt gondolnám, és ezt a Külügyminisztérium elmulasztotta, ugyan többször ígéretet tett erre, egy ilyen törvénynek valóban akkor lenne ‑ hogy mondjam ‑ százszázalékos vagy optimális hatása, ha létezne, mondjuk, egy külpolitikai stratégiája Magyarországnak, és ehhez a külpolitikai stratégiához lehetne hozzávarrni, ha szabad így fogalmazzak, a kabáthoz a gombot, és nem a gombhoz a kabátot. Hiszen akkor valóban lehetne értelmezni azt, hogy melyek e kiemelt prioritások, mik azok a célországok, amelyek fontosak, és hogyan lehet adott esetben ilyen típusú különbséget tenni egyik vagy másik nagykövetség között, hiszen ahogy Németh Zsolt is fogalmazott, a környező országok, a Kárpát-medencében lévő országok egészen biztosan egy speciális nemzeti érdek okán kiemelt nagykövetségek kell hogy legyenek, de emellett a világban számos olyan desztináció van, a kormány által említett déli nyitás, keleti nyitás és sokféle nyitás szempontjából, amik ebbe a körbe tartozhatnak. Reméljük, hogy ezt a húszas számot tudja hozni. Valóban igaz az a felvetés, hogy ha már egy ilyen feladatnak nekiáll törvényi szinten a kormányzat, akkor bizony érdemes volna, ha ebben a Külügyminisztérium működésének minden rendű, rangú kérdését, nemcsak az itt említetteket, hanem valóban az igazgatás egészére, ahogy Németh Zsolt fogalmazott, vonatkozó szabályozást is ide beillesztették volna a törvényhozók vagy a kezdeményezők. Éppen ezért érdemes volna, ha sikerülne egy átfogó diplomáciai életpályáról szóló törvényt is megalkotnia a Külügyminisztériumnak, amely a képzéstől egészen a nyugdíjba vonulásig valahogy elrendezi a diplomaták helyzetét, és egyfajta tervezhetőségét is biztosítja a külügyi szolgálatban dolgozó vagy azt választó emberek számára.

Államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy végre ennek a kormánynak volt bátorsága törvényi szinten szabályozni azt, ami korábban elrontott módon, rendeleti szinten volt az előző kormányok által téves módon szabályozva. Apróságként felhívnám államtitkár úr figyelmét, hogy amiről most ebben a törvényben szó van, az 90 százalékban benne van abban a rendeletben, amire ön is hivatkozott. Ez a rendelet a 172/2012‑es, csak azért mondanám, mert a Fidesz-kormány idején született ez a kormányrendelet. Ebben a rendeletben létező szabályozás van átemelve ebbe a törvénybe, tehát olyan bazi nagy bártorság nem kellett ehhez a kormány részéről, hogy ezt beterjessze az Országgyűlés elé.

Említette Németh Zsolt valóban ezeket, hogy az illetménypótlék hogyan kerül majd kiszámításra, a fizetése a diplomatáknak. Laikusként elolvasva ezt a szabályozást, bár nem nekem kell hogy értsem, mert nem vagyok diplomata, de beszélve egy-két diplomatával, nagykövettel, ők maguk sem értik hogy hogyan kerül kiszámításra az ő illetményük a közeljövőben. Tehát egy rendkívül bonyolult és átláthatatlan képletet sikerült a Külügyminisztériumnak összehozni. Reméljük, államtitkár úr és a közigazgatási állam­titkár érti legalább, hogy hogyan lesz ez kiszámolva. Éppen ezért nem látjuk, nem tudjuk pontosan, hogy melyik lesz ‑ ahogy az előttem elhangzó hozzászólásban is ez felmerült ‑ az a húsz ország, amely kiemelt lesz. De azt sem látjuk, hogy melyek lesznek azok az országok, amelyek esetében úgymond valamilyen élhetőségi szempontok alapján szintén kiemelt juttatásban részesítik az ott dolgozó diplomatákat, azért, mert olyan körülmények között kell hogy dolgozzanak, működjenek, amelyek akár biztonsági, akár sok minden más szempontból nehezebbé teszik az ottani életet és a munkakörülményeket is.

(15.20)

Most azt is fel lehetne vetni, hogy ez hogyan fog adózni, de ezek egészen biztosan tisztázható kérdések. Csak azért utalnék erre, mert még egyszer mondom: az érintettek maguk sem értik, hogy ez most valóban jobb vagy rosszabb helyzetet fog számukra eredményezni. De az még hagyján lenne, hogy mi magunk nem értjük, hogy hogyan fog ez a rendszer működni és hogyan kerülnek kiszámításra a bérek, de én hadd fogalmazzam egy kicsit pesszimistábban vagy ironikusabban azt, amit Németh Zsolt is megfogalmazott: nekem úgy tűnik, hogy a jogalkotó sem tudja, hiszen ha beépít egy olyan szabályozást ebbe a törvénybe, hogy ha valaki rosszabbul jár esetleg, akkor rá nem vonatkozik ez a szabályozás, ez azt jelenti, hogy fogalma nincs a Külügyminisztériumnak, hogy a saját dolgozói közül ki az, aki rosszabbul, meg ki az, aki jobban fog járni, vagy legalábbis első olvasatra ezt üzeni ez a mostani törvénytervezet és az abban foglalt szabályozás.

Én a magam részéről, de a frakció részéről is nyugodtan mondhatom, hogy helyes az a célirány, amit a Külügyminisztérium államtitkára is itt a szavakban megfogalmazott, ezért én készséggel elfogadom azt az állítást, hogy a magyar diplomaták jobban járnak majd ezzel a szabályozással, mármint anyagi értelemben jobban járnak, hiszen teljesen jogos, és évek óta ismerjük ezt a statisztikát, amire Németh Zsolt is hivatkozott, hogy az EU-ban az utolsók között vagyunk a magyar diplomaták bérezése szempontjából. De ha csak a szűkebb együttműködő kört nézzük, még a visegrádi négyek tekintetében vagy azok átlagában is sokkal rosszabbul áll a magyar kormány. Úgyhogy lehet, hogy érdemes lett volna akár egy olyan szabályozót beépíteni ebbe a törvénybe, hogy a visegrádi négyek átlagánál nem lehet kisebb a magyar diplomaták bére, ha már ennyire fontosnak tartjuk ‑ adott esetben helyesen egyébként ‑ a visegrádi négyekkel való együttműködést, akkor igazodhatnánk hozzájuk adott esetben a bérek tekintetében is.

Tehát magyarul: én készséggel elfogadom, hogy mindenkinek jobb lesz a fizetése, magasabb lesz a díjazása, vagy legalábbis nem romlik, és erre szükség is van, még egyszer mondanám. Talán erre majd egy év múlva érdemes visszatérni, vagy amikor a törvény hatályba lépett, azután, hogy valóban ez az állítás, amit államtitkár úr mondott, ez így értelmezhető a gyakorlatban is.

Államtitkár úr is beszélt róla a hozzászólásában, de a törvényben is többször vezérmotívumként megjelenik az, hogy kiszámítható és stabil életpályamodellt szeretne a kiküldöttek számára biztosítani. Most ehhez képest hemzseg ez a törvénytervezet a kivételektől, hogy ugyan van pályáztatás, van kritériumrendszer, de rögtön utána oda van írva, hogy ja, egyébként ez tök mindegy, mert ha a külügyminiszter úgy dönt, akkor minden pályáztatás, minden kritériumrendszer alól felmentést adhat valakinek. Hát, akkor sokkal egyszerűbb lett volna beleírni azt, hogy tök mindegy, hogy kicsoda, eldönti a külügyminiszter, és akkor nem kell itt szórakozni pályázatokkal meg kritériumrendszerrel, meg sok minden mással, mert így komolytalanná tesszük az életpályamodellt. Tehát ha minden szabály alól egy ember adhat felmentést a Külügyminisztériumban, a kiküldő vezető ‑ ahogy fogalmaz a törvény ‑, akkor mi a csudának van pályáztatás? Akkor mi a csudának szórakoztatjuk a diplomatáinkat azzal, vagy azok egy részét, hogy nekik bizony pályázni kell, de a gyevi bírónak nem kell pályázni, mert az a haverja az X. Y. valakinek a Külügyminisztériumban.

Tehát azt gondolnám, hogy ezeket a kivételeket is ki kellene gyomlálni ebből a törvénytervezetből, és az olyan megfogalmazásokat, hogy pályáztatás helyett a kijelölt diplomatává minősítés kritériumaitól eltekint, ezeket szerintem el kellene felejteni, hogy ha komolyan akarjuk venni azt, hogy szakmai kritériumok alapján választunk ki magyar diplomatákat a nemzet képviseletére.

A másik ilyen neuralgikus pont, hogy a törvényjavaslat rögzíti, hogy a kihelyezett személynek Magyarországon állandó lakhellyel kell rendelkeznie, és életvitelszerűen Magyarországon kell élnie. Erre Németh Zsolt is utalt. Hadd kérdezzem meg, államtitkár úr: valami baj van azzal a két szóval, hogy „magyar állampolgár”? Tehát miért nem szerepel ebben az anyagban az, hogy az lehet külföldi diplomata, aki magyar állampolgár? Annyiszor hallottuk már a magyar érdek, a szuverenitás, a külföldi befolyástól való mentesség szavait és támadásait, vagy akárhogy nevezzem, hozzászólásait ebben a parlamentben, miért félünk attól a szótól, hogy akit ki akarunk küldeni, annak magyar állampolgárnak kell lennie? Akkor az egyértelmű, hogy Magyarországon állandóan itt van, van állandó lakcíme, hiszen a magyar állampolgárok tipikusan Magyarországon élnek, és van magyar állandó lakcímük, mert anélkül nehéz is lenne ehhez a jogosultsághoz hozzányúlni. (Sic!)

Óhatatlanul felmerül az emberben az a kérdés, hogy ha hiányzik ez a két szó, hogy magyar állampolgár ebből a törvénytervezetből, akkor felmerül az, hogy ez nem megint valamilyenfajta személyre szabott törvényalkotás‑e. Nem tudom, hogy ki az illető, vagy ki van már kiküldve valahová vagy ki lesz majd kiküldve, aki ezeknek a paramétereknek így, ebben a formájában felel csak meg, és a politikai jutalmazás logikáján azért érdemes lenne, hogyha őt is el tudnánk küldeni, és mondjuk, Új-Zéland helyett még egy nagyon jó helyen adott esetben tudnánk újabb nagykövetségeket nyitni, hogy ott egypár százmillió forintért a magyar adófizetők pénzéből mégiscsak tudjunk politikailag elkötelezett embereket jutalmazni, ahogy ez az elmúlt időszakban Új-Zéland esetében történt. Tehát lehet, hogy nem ez a szándéka a jogalkotónak, de annyi gyanúval hadd éljen már az ellenzék vagy rosszindulatúsággal, ha úgy akarnék fogalmazni, hogy önöknek jobban tessék, hogy akkor vajon megint nem arról van‑e szó, hogy vannak olyan politikai kinevezettek, akiknek ezzel akarja a Külügyminisztérium kipányvázni az utat, hogy nagykövetté válhassanak.

És ahogy látom, Németh Zsolt esetében is felvetődött ez a kérdés, vagy az ő gondolkodásában is felvetődött ez a kérdés. Bevallom őszintén, nemcsak a nagykövetekre szűkíteném ezt a kört, szerintem egy nagykövetnél sem indokolt az, hogy ne kelljen az illetőnek magyar állampolgárnak lenni, és szerintem nem elég az a tiltó tényező vagy az a tiltó szabályozás sem, hogy a fogadó állam állampolgára nem lehet. Sok minden más, nemzetbiztonsági megfontolás vagy nemzeti érdek miatt is szerintem aggályosak ezek a részek, ebbe most részletesebben nem szeretnék belemenni.

Nem pontosan értettem a törvényjavaslat alapján, hogy miért tesz különbséget az EU-diplomácia és nem EU-diplomácia között. Szerintem egy magyar külpolitika van, ennek az EU-diplomácia is a része. Németh Zsolt említette ‑ azért hozom én is ezt a példát ide ‑ a rangadományozással kapcsolatos kérdéseket, de több helyütt is megjelenik ez a különbségtétel a törvényben. Azzal pedig maximálisan egyetértek, hogy a diplomáciai rang az egy rang, azért emberek dolgoznak viszonylag sokat az életükben, sokat tanulnak érte, elkötelezetten tesznek érte, képzik magukat. Az egy szakmai minőség. Az nem úgy van, mint a piacon, hogy adjuk-vesszük, aztán aki haver, annak adunk egy névjegykártyát. Tehát ezért én is átgondolnám azt, hogy csak úgy hocira ne adjunk már mindenkinek diplomáciai rangot, mert ezzel leértékeljük egyébként a diplomáciai testület eddigi működését.

Aztán amit még felírtam magamnak, az az, hogy nem pontosan értem, hogy most hogyan lesz hirtelen 5 év a kiküldetési időintervallum. Valamiért a 4 év nem volt jó, ez a kormány lecsökkentette 3 évre. Mi akkor is mondtuk, hogy a 3 év már túl kevés, mert egy diplomata fél évig keresi a kilincset ‑ most direkt egy kicsit szarkasztikus vagyok ‑, majd az utolsó fél évben már azon gondolkodik, hogy akkor hová jön haza, és mi lesz az ő sorsa. Tehát viszonylag kevés hasznos éve van, már a nemzet szempontjából, a munka szempontjából hasznos éve; a 4 év az egy ideális időszaknak tűnt. Gondolom, azért nem lehet újra 4 év, mert az a mi időszakunkban 4 volt; most 5 év lesz, ami még pluszban egy évvel meghosszabbítható.

Na most, ezzel megint az a baj, hogy nem én mondom, a szakmában dolgozók mondják, hogy a 6 év az viszont egy picit hosszú abból a szempontból, hogy adott esetben ennyi időszak alatt már elvesztheti a magyar valósággal a kapcsolatot az adott kiküldött személy, tehát magyarul: már egy idő után nehéz lesz tudni, hogy a fogadó állam érdekét képviseli‑e idehaza vagy Magyarország felé, vagy a hagyományos szerepkörben a magyar nemzeti érdeket képviseli.

Valóban, én is felvetném a kulturális intézeteknek a működését vállalkozás szempontjából, ahogy ezt Németh Zsolt is mondta, szerintem is ütközik az általa említett bécsi egyezménnyel. Nem tudom, miért kell ennyire megnyirbálni ezeknek az intézeteknek a gazdasági, egyéb más önállóságát, szerintem ezek eddig ügyesen, jól látták el a munkájukat, függetlenül attól, hogy éppen melyik kormány volt hatalmon. Szerintem indokolatlan ilyen szinten korlátozni az ő függetlenségüket és szabadságukat.

Úgyhogy összességében azt tudom mondani, hogy miközben a szándék jó és helyes, és ez mindenféleképpen támogatásra méltó, én úgy látom, hogy egy kicsit lóg a levegőben, nem teljes ez a szabályozás; stratégia nélkül nehezen is lehet az. A hatása nem pontosan látható, van benne számos pontatlan megfogalmazás, gumiszabályozás, kivételezés, személyre szabottság és sok minden más egyéb probléma, amit valóban ezekkel a módosítókkal, amiről Németh Zsolt beszélt, és szerintem fontos módosítók, lehet ezeket a paragrafusokat jobbá tenni vagy jogszabályszerűbbé, vagy egyezményekkel összhangba hozni. De összességében mégis azt gondoljuk, hogy ez a törvénytervezet sok okból, amit az imént itt felsoroltam, a frakciónk által összességében nem támogatható. Lehet, hogy érdemes lett volna a kormánypárton belül is egyeztetni, mert az mégiscsak fura, hogy a kormánypárt ad be olyan módosítókat, ami egy ellenzéknek is becsületére válna. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

(15.30)