Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Meggyőződésem szerint fontos törvénytervezetet tárgyal a parlament. Azt sajnálom, hogy négyen-öten tesszük ezt, államtitkár úrral kiegészülve, de hát ettől függetlenül még lehet jó is a végkifejlete. Fontos, mert akkor, amikor szociális kérdésköröket érintően, vagy akár a gyermekvédelem ügyeit vagy a megváltozott munkaképességű embereket érintő ügyeket taglaljuk, akkor azért azt is látni kell, hogy sajnos az utolsó kategóriában is nagyon sokan vannak, megváltozott munkaképességű kategóriában is. Tehát jelentős kiterjedése van létszám vonatkozásában is ennek a törvénytervezetnek.

Én sokkal jobban örülnék annak, ha mondjuk, egy adott időszakban, parlamenti ciklusban egy komplex, átfogó törvény születne ezeknek az ügyeknek a kezelését érintően, és nem ilyen, picit ad hoc jellegűnek tűnő, 3 havonta, 6 havonta bizonyos korrekciók beépítésével párosuló folyamatokat látnánk vagy folyamatok tárulkoznának elénk. De ha az pozitív irányba visz, akkor azt kell mondjam, még az is jobb, mint ha semmi nem történik.

Ennek a törvénytervezetnek vannak pozitív elemei, tagadhatatlan. Vannak olyan dolgok, amelyek tekintetében, azt gondolom, az elmozdulás iránya jó. Nem feltétlenül ezekkel akarok foglalkozni, de deklarálni akartam, rögzíteni akartam, hogy van ilyen. Van, mondjuk, a foglalkoztatást helyettesítő támogatások tekintetében, a 30 napos keresőképtelenség esetében, az időintervallum kitolása a 30 napos közfoglalkoztatási lehetőség megszerzését érintően, és egyéb vonatkozásban is.

Én inkább azon részével szeretnék foglalkozni, ami számomra egy picit problematikusabbnak tűnik. Ha valamit nem jól látok, akkor majd azt kérem államtitkár úrtól, hogy korrigáljon, illetve világítsa meg másképpen a dolgokat.

Én soha nem tartom jónak azt, ha a kormány olyan intézkedéseket szül, amelyek bizonyos értelemben vegzálásként jelennek meg, akképpen mutatkoznak. Ugye, az állam rengeteg információt halmoz fel mindegyikünkről. Ez teljesen rendben van nyilván, mert így lehet normálisan kezelni az ügyeket. De az ismert, bejelentett, regisztrált, nyilvántartott adatok sokaságát, úgy érzem, úgy látom, hogy nem megfelelő módon használja - most nem akarok pikírt lenni - az egyablakos rendszer keretei között. Tehát nem megfelelően használja, és attól függetlenül, hogy adott esetben mindenfajta nyilvántartási adat rendelkezésére áll, az állampolgárok nyilatkozatait várja el, vagy éppen arra kötelezi őket. És ha és amennyiben ezek a nyilatkozatok nem történnek meg adott esetben, akkor bizony annak negatív következményei is lehetnek.

Én meg azt gondolom, ha már a nyilvántartási rendszerek úgy működnek, hogy a szükséges adatok az állam, a kormány, az adott hatóságok, szervezetek rendelkezésére állnak, akkor ezen adatok, mondjuk, az államigazgatási gépezet keretei között lévő szervezetek között utolérhetőek. Nem az ügyfél vegzálásával kellene megpróbálni olyan helyzetet teremteni, ami, ha egy kicsit pikírt akarok lenni, akkor azt mondom, ahhoz vezethet, hogy hogyan lehet megszerzett juttatásokat elvenni vagy elveszíttetni az emberekkel.

Azt hiszem, hogy e vonatkozásban kézzelfoghatóan igazolható, hogy van tennivaló az állam, a kormány, a hatóságok részéről, és nem olyan előírásokat kellene egy törvénytervezet keretei között érvényesíteni, amelyek, még egyszer mondom, arra adnak módot és lehetőséget, hogy ha az ügyfél ennek az ismeretnek nincs a birtokában és a szükségszerű nyilatkozatokat nem teszi meg, akkor hogyan és miképpen váljon kárvallottjává a történetnek.

A másik dolog, ami az adminisztrációs háttéren túl némi gondot okoz, a Vágó Sebestyén képviselőtársam által elmondott dolgok tekintetében valahol egybevág, tehát megegyező, van, ahol pedig különbözik attól. Itt a vagyonelemét firtatta ő is a megtakarítások tekintetében, tehát itt a takarékbetétek és egyéb másfajta megtakarítások tekintetében.

Ő abból a megfontolásból, vagy én úgy éreztem, hogy ő abból a megfontolásból közeledett a dologhoz, hogy ha vannak megtakarások, akkor természetszerűleg miért kellene különböző segítséget nyújtani.

(18.50)

Én meg a másik irányából közeledek a dologhoz, hogy mit is akarunk elérni, mi is a cél akkor, hogyha az emberek adott esetben a saját biztonságuk megteremtéséért megpróbálnak némi megtakarítást eszközölni. Én azt gondolom, hogy az egy helyes magatartás, ha arra ösztönözzük az embereket, hogy ha egy pici módjuk és lehetőségük van rá, akkor természetesen ne minden létező forintot éljenek fel, hanem lehetőség szerint a saját maguk biztonságának a megteremtését is szolgálják. De ez nem azt kell hogy jelentse, hogy ezzel párhuzamosan vagy paralel akkor az a helyzet álljon elő, hogy adott esetben egy rossz helyzetbe való kerülés kapcsán semmilyenfajta állami támogatásban ne részesüljenek. Magyarul, az szerintem nem jó, hogyha arra ösztönözzük az embereket, hogy ne teremtsenek maguk körül valamilyen szintű biztonságot.

Talán csúnyábban megfogalmazva azt mondom, arra törekedjetek, hogy ne legyen semmitek, mert ha nincs semmitek, akkor juthattok hozzá bármilyen támogatáshoz. Igen, legyen valamilyen szintű megtakarítása lehetőség szerint mindenkinek, de ez ne azt jelentse, legalábbis azoknál a kézzelfogható nagyságrendű összegeknél, amelyek nem 10-20-50-100 millió forintos nagyságrendek, amelyek ezen emberek messze-messze sokaságát nyilván nem érintik meg, hogy őket kizárja mindenből.

A másik része a dolognak, hogy a megváltozott munkaképességűek tekintetében, valamint a rehabilitációs ellátás vonatkozásában én is ugyanúgy látom, mint ahogy képviselőtársam, hogy a minimálbér összegének a 150 százalékos mértékénél nagyobb jövedelemszerzési lehetőség egy három hónapos futamidőt felölelő időtávlatban ne azzal a következménnyel járjon, hogy megszüntetik, hanem azzal, hogy szüneteltetik ezeket az ellátásokat. Egyszerűen azért, mert élő, létező példák vannak, államtitkár úr jól ismeri ezeket. Ma a munkaerőpiacon - sajnos, de így működik - úgy nagyjából a háromnegyede a munkalehetőségeknek úgy születik, hogy támogatott munkahelyek.

Ezeknek a messze döntő többsége a közfoglalkoztatott munkahelyekből tevődik össze, de nemcsak az, vannak a gazdasági szférán belül született munkahelyek is, de ezeknek is a messze döntő többsége támogatott munkahelyként jön létre. A támogatott munkahelyeknek az a sajátossága, hogy attól függ, milyen a parametrizálás, hat hónapig, kilenc hónapig, egy évig bizonyos támogatások mellett történik a motiválása a foglalkoztatás megteremtésének, és ezen időintervallumokat követően sajnos - de ez is a való világhoz tartozik - sok esetben megszűnnek ezek a foglalkoztatások. Na most, nem biztos, hogy hat hónap, nyolc hónap vagy akár csak négy hónap foglalkoztatás után egy esetleges ilyen formátum keretei között történő jogviszony megszűnése azt kell hogy magával hozza, hogy a korábbi rehabilitációs ellátását, támogatását azért, mert adott időszakban három hónapot meghaladó időintervallumot érintően a mini­málbér 150 százalékát meghaladó mértékű jövedelemre tett szert valaki, azért gyakorlatilag kizáratódjon, és akár majd bármilyen más keretek között, új eljárás keretei között kelljen megvívnia a küzdelmet annak érdekében, hogy egyáltalán jogosultnak minősítik-e arra, hogy. Egy szó, mint száz, azt kérem államtitkár úrtól, azon gondolkozzanak el, hogy nem a feltétlen megszüntetés, hanem a szüneteltetés legyen az, ami a gondolkodás fókuszába helyeződik.

A másik része, ami a megváltozott munkaképességű személyeket érinti. Itt ugye nyilvánvaló, minden kormány - színétől függetlenül - gondolkodásának a középpontjában az kell hogy álljon, hogy a foglalkoztatási esélyek növelését megpróbálja elérni. E tekintetben azért olyan hatalmas előremozdulások sajnos nincsenek az elmúlt időszakban. Ha a korábbi vetítési alapokat nézzük, ha már pénzről, forrásokról beszélünk, akkor a 2012. évi minimálbér volt az alapja, ez a 93 ezer forintos nagyságrend, négy évig változatlan helyzet, majd 2016-ban pedig a 93 ezer plusz az 1,6 százalékos mértékű nyugdíjemelés mértéke, amire Korózs képviselőtársam azt mondta, hogy nem sikerült megfejteni az összefüggést, hogy a minimálbér és az aktuális, most 2016-os nyugdíjemelési százalékos mérték hogyan és miért kerül egymással összefüggésbe vagy milyen összefüggésben van egymással.

Nem egyedül van ezzel, tehát valószínű, hogy többen vagyunk ezzel, de talán majd államtitkár úr megfejti nekünk, hogy mi ennek a háttere. Valószínű az, hogy nem kívánták az aktuális minimálbérhez kötni a történetet, mert az 111 ezer forint lenne, és ez lenne akkor a vetítési alap, és ez nem esne túlságosan jól önöknek. Persze az embereknek jobban esne, nyilvánvaló, hiszen akkor az ő javukat szolgálnák és nem mást. E tekintetben megint csak azt mondom, hogy érdemes lenne elgondolkodni, hogy ha para­metrizálunk, akkor minimálbér, és a minimálbér bruttójához való illeszkedést kellene vagy lenne érdemes megtenni.

Ha úgy kezdtem az elején, hogy azért jó lenne, ha nem három-hat hónaponként korrekció, bár ha van benne pozitív, akkor az még mindig jobb, mint a semmi, akkor azért nem szabad nem megemlékezni arról, hogy egy esztendővel ezelőtt azért elég súlyos érvágást tettek e tekintetben. Most teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, hogy a méltányossági vagy a lakhatási támogatások rendszeréről, amelyek több százezer embert érintettek, vagy a rokkantakat érintő - már az előbbiekben szó esett róla -, a nyugdíjak helyett ellátásba való vitel kérdéskörét, vagy a korhatár előtti nyugdíjakat, mindegy, hogy előnyugdíjról vagy korengedményes vagy korkedvezményes nyugdíjakról beszélünk, nem akarok ezekbe belemenni, csak azt akarom mondani, hogy ön is tudja, mindannyian tudjuk, hogy itt elég kemény visszavágások történtek.

Ha már ez így volt, akkor legalább azt szeretném kérni, hogy most és amikor, mondjuk, egy állapotváltozás vizsgálata történik, mert ilyen történhet, öt éven belül gyakorlatilag módosítható és visszavonható határozatok vannak, akkor ezek a módosítások egy megállapított határozat esetében nem tudom, miért hívódhatnak életre úgy is, hogy akár az ügyfélnek a kárára is megtörténhet. Azt értem, hogyha az ügyfél javára történő módosításokat akarnak eszközölni, bár nem ezt tapasztalom, de hogy az ügyfél kárára történő módosításokat miért próbálják eszközölni, ez csak ugyanarra a logikára vág, amit az első gondolatok között mondtam, amikor a hatóságok vegzálják az érintetteket különféle nyilvántartásokban létező adatoknak az utolérését érintően, arról való nyilatkozások kapcsán, mert ha mulasztanak, akkor ez lehetőséget és módot ad arra, hogy kizárhatóvá váljanak különféle ellátási rendszerekből.

Szóval azt akarom mondani, hogy mindezek mellett talán még egy apró dologról, szilánkról érdemes szólni, ez a valamikor szociálpolitikai tanács, biztos emlékszik a szóhasználatra (Czibere Károly: Tagja voltam.), merthogy önök úgymond mindenfajta érdekegyeztetésbéli lehetőséget az elmúlt időszakban azért vastagon kiüresítettek. Lehet persze majd ennek a cáfolatáról beszélni, de szeretném mondani, hogy megszüntetni azt, ami eddig sem működött, az nem túl nagy dolog.

Államtitkár úr, mondhat bármit, ismerem az érdekegyeztetés működési rendszerét, látom, hogy mit csinálnak e tekintetben, tehát jobb, ha nem kezd bele, bár én már nem fogok tudni önnek viszon­válaszolni a dologban, mert menet közben nem vett részt a vitában, úgyhogy nem túl illő majd olyat mondani, amit én nem tudok cáfolni csak azért, mert zárszót fog mondani.

Utolsó mondatban azt szeretném kérni öntől, önöktől, hogy ha már szociális, gyermekvédelmi vagy épp megváltozott munkaképességű ügyekről beszélünk, akkor legyen a fejükben mindig az ember úgymint példaként az ápolási ügyeket érintően, fogyatékos ápolás tekintetében; szó esett hat évvel ezelőtt arról, hogy munkaviszony, szó esett arról, hogy minimálbér, hat év eltelt, semmi nem történt, nem lenne baj, hogyha ezek a kérdések is előtérbe kerülnének, mert ez mind-mind az emberek javát szolgálná. Elnök úr, köszönöm szépen.

(19.00)