Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, bizony szerencsésnek érzem magam, hogy a vérnyomásommal nincsenek problémák, és nem kell különböző medicinákhoz nyúlnom a rendben tartása érdekében, mert amikor kormánypárti képviselőtársaimat végig kell hallgatnom, egészen érdekes alternatív valóságok bontakoznak ki. Szeretném előrehozni azt, hogy a kritikai észrevételeimet egyáltalán nem államtitkár asszonynak szánom, aki egy szimpatikus jelensége a magyar politikai életnek, de pontosan az a probléma, hogy nem azok ültek most ide, akik ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kitalálták, és most lényegében önt próbálják egy olyan kellemetlen helyzetbe hozni, ahol mi is rosszul érezzük magunkat, kritikát megfogalmazó képviselők, azok pedig, akik felelősek az egész helyzetért, nem rendelkeznek azzal a lélekbátorsággal, hogy szembenézzenek azzal az ellenzékkel, amely egyébként nem tudja ezt az őrületet megakadályozni, de legalább megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy mégis mi történt itt Magyarországgal szemben és mihez asszisztál a jelenlegi kormányzat.

Hiszen ami KDNP-s képviselőtársam szerint egy jó kompromisszum, az röhej. Ez a magyar kormányzat kapitulációját jelenti, a magyar kormányzat abszolút fegyverletételét jelenti, és ciki. Bármely nemzetgazdaságot irányító kormány tevékenységi körére nézve ciki, ami történt, hogy egész egyszerűen önök az óriásplakáton hirdetik azt, hogy elszámoltatjuk a bankokat, belehazudnak az emberek arcába, miközben százmilliárdokat hagytak nekik lenyúlni, belehazudnak az emberek képébe, kirakják ezt óriásplakátra, aztán elmennek az EBRD-hez, lényegében a Bankszövetséggel leülnek és az összes diktátumukat átveszik, mindenféle diktátumukat kíméletlenül átveszik és keresztülvezetik a magyar jogrendszeren, és most ideállnak elénk azzal, hogy egy értelmes kompromisszum született. Hol vannak az önök óriásplakátjai? Hol van a bankok elszámoltatása?!

Magyarázzák meg nekem! Valaki fölvette 165 forinton az állítólagos devizahitelét. Önök idehoztak elénk egy törvényt, volt képük hozzá, ahol 256 forinton forintosították ugyanezt. A közte lévő majdnem 100 forintos különbséget felszorozva az összegekkel, kamatokkal hagyták legalizált módon leverni az embereken, ezt elvették a magyar emberektől, jóváírták az érintett bankok számára. Ingathatja a fejét, de cáfolja meg, amit mondunk! Ezek után az történt, hogy kiírták a plakátra, hogy elszámoltatták a bankokat, hagyták lenyúlni a magyar embereket, most pedig egészséges kompromisszumról beszélnek, miközben szolgai magatartással aláírták azt, amit az EBRD akart önöktől. Egészen elképesztő dolgot vittek véghez a magyar állampolgárokkal szemben, százmilliárdokkal hagyták megkárosítani az érintett magyar állampolgárokat.

Mert mi történt február 9-én? Önök állítólag elszámoltatták a bankokat. Nézzük, miben állapodtak meg az EBRD-vel, és mit hagyatott jóvá önökkel a Bankszövetség. Például azt, hogy a kormány elkötelezetté válik ‑ magától nyilván ‑ abban, hogy a jelenleg meglévő többségi részesedéseit a helyi bankokban ‑ itt az MKB-ra és a Budapest Bankra kell gondolni ‑ három éven belül magánkézbe adja. Tehát annak a lehetőségét is elvetik, hogy adott esetben a piacot megpróbálják befolyásolni olyan háttéreszközökkel és állami eszközökkel, amelyek jó irányba is mutathattak volna. Itt van ebben a megegyezésben az, ami most előttünk fekszik, hogy a bankadó alapjával mit csinálnak, hogy a 2009-es mérlegből 2014 végi mérlegbe való áthelyezés, ahol lehetnek logikus pontok, lehetne erről vitatkozni, de ne mondják azt nekünk, hogy ez egy jó kompromisszum és ez egy értelmes megállapodás következménye, mert ez egy diktátum! Ezt önöknek diktálták külföldről, önök pedig most keresztül akarják vinni a magyar jogrendszeren. Legyenek őszinték! Nem nekünk hazudnak, a mögöttünk álló szavazók százezreinek próbálnak hazudni. Mik vannak még ebben? Mire tettek önök ígéretet, nyilván egy jó kompromisszum értelmében, és azért, mert a magyar kormány is így akarta? Például arra, hogy elkerülik az árfolyamkockázatoknak a továbbiakban a bankokra történő hárítását.

(18.50)

Megmondjam, mit jelent ez magyarul? Például azt, hogy az autóhitelesek ez alapján már semmiféle központi árfolyamkedvezményben nem reménykedhetnek. Ha ez egy jó kompromisszum, és a magyar kormány részt vett ebben, akkor önök ezt akarják, hogy az autóhiteseknek nem viszik keresztül azt az igazságtételt, amit egyébként másoknak sem sikerült teljeskörűen, de legalább a szándékot ne vitassuk el.

Mire tett még vállalást az EBRD-vel kötött megállapodás során a magyar kormány? Arra, hogy a kormány további korlátozó intézkedéseket az árverezésekkel és kilakoltatásokkal kapcsolatban nem tesz, tehát adott esetben hagyják könnyebben kilakoltatni a magyar embereket, mint korábban. A kilakoltatási moratórium is egy égben lebegtetett kérdés. Itt a bajban lévő ügyfelek ingatlana vásárlásainak kiterjesztésére is egy ígéretet tettek, tehát a Nemzetközi Eszközkezelő felpörgetésére, ahol elveszik az emberektől az ingatlanukhoz fűződő tulajdonjogot, és majd visszabérelhetik azt az ingatlan. Ez egyébként még lehetne is segítő megoldás azoknak, akik ezt önként választják, de az, hogy mi feltesszük a kérdést, hogy hány bérlakás épült ezen kormány alatt, és önök azt válaszolják, hogy bérlakás ugyan nem, de ott a Nemzeti Eszközkezelő, ami növeli a bérlakás­állományt, egészen álszent dolog.

Végül egy ígéretet, vállalást tettek a magáncsőd intézményének keresztülvitelére, bevezetésére. Tudjuk, hogy itt az aláírt szerződések száma, ne mondjuk azt, hogy száz alatt van, mert tudjuk, hogy mintegy félezer ember kifejezte már szándékát, hogy majd aláírna szerződést, tehát legyünk elnézők e tekintetben a kormánnyal, de mindenképpen ezer alatt van a megsegítendők száma, ahhoz képest, hogy a piaci becslések szerint mintegy 20-25 ezer emberen akartak csak ezzel az egy módszerrel segíteni.

Tehát ez, amit önök az EBRD-vel szemben vállaltak, lényegében az, hogy semmilyen további pluszterhet nem terhelnek a bankrendszerre, ergo korábbi pozícióikat feladva nem vállalják a magyar emberek megsegítését azon intézményesített visszaélésekkel szemben, amelyek jellemezőek voltak a magyar piacon. Azt mondják most, hogy azért lehet a bankadó egy részét elengedni, és azért lehet még kedvezőbb helyzetbe hozni az érintett kereskedelmi bankokat, mert a magyar gazdasági növekedési ütem ezt lehetővé teszi. Itt azért egészen torzító hatásokról is be kell számolnunk, hiszen optimistább becslések 3 százalék körüli növekedésről is szólnak, de mondjuk, éppen az általam annyira nem tisztelt Morgan Stanley is egy 1,4 százalékos, kedvezőtlen forgatókönyvvel is számol 2016-ra nézve, és egy 2,2 százalékossal is. Egészen elképesztő módon annyi külföldi hatás befolyásolja ezt a modellt, hogy a magyar kormány mostani ‑ és legyünk korrektek, a mindenkori magyar kormány ‑ gazdaságpolitikája csak korlátozottan képes ezt az egész rendszert szabályozni, mederben és kordában tartani.

Egy példával élve: egy német autógyárral kapcsolatos sajtójelentések, botrány kirobbanása után kis túlzással át kell írni a GDP-re vonatkozó összes előrejelzést és mutatószámot. Ez mutatja a magyar gazdaság tulajdonképpen gyarmati kiszolgáltatott státusát, azt, hogy egy jogosultságok nélküli, tulajdonképpeni német tartományként működünk jelen pillanatban, annyira kiszolgáltatva ezen gazdasági rendszernek, hogy nagyon nehezen tudjuk ezt önerőből befolyásolni.

Amikor azt mondom, hogy ciki a kormányzat mostani indoklása, miszerint itt egy jó kompromisszum született, és önök megállapodtak az EBRD-vel, a Bankszövetség erre áldását adta, és ez mennyire jó dolog, mert majd a banki hitelezés nőni fog, akkor felmerül a kérdés, hogy az az alapfilozófia, amivel ide egyébként helyesen behozták a különadókat ‑ és akkor még Hollik képviselőtársam sem volt itt, tulajdonképpen nincsenek itt a teremben azok, akik annak idején idehozták a különadókat -; tehát egy alapfilozófia mentén tették ezt, a közteherviselés felé mutató irányultsággal, és adódik a kérdés: ha a banki ágazatban ez már nem áll fenn önök szerint, hiszen lényegében hosszú távon eltörlik, kivezetik a banki ágazati különadót, akkor más ágazatokban is ki fogják vezetni a hasonló különadókat? Mi lesz a telekommunikációs szektorban?

Vagy tegyünk fel egy nagyon akut kérdést: mi lesz azzal a pénzügyi tranzakciós illetékkel, amit már adónak sem mertek elkeresztelni, mert tudták, hogy Brüsszelen nem ment volna keresztül, elnevezték hát illetéknek a szakmai szabályokat egy kicsit áthágva, és ezen tranzakciós illeték tekintetében nemcsak annyit hárítottak át az ügyfelekre, az emberekre, amennyit kivetettek adószinten, hanem még többet. Volt olyan magyar vállalkozás, amely kapott értesítő levelet a bankjától, hogy öt hónapra visszamenőleg tessék megfizetni ‑ kisvállalkozásról van szó ‑ azt a pénzügyi tranzakciós illetéket, amit egyébként a jogalkotó akkoriban vetett ki, és ezeket az összegeket kíméletlenül leverték a magyar embereken.

De kérdezhetek még egyet: ha most elkezdik kivezetni a banki ágazati különadót, azok a láthatatlan, termékekbe, szolgáltatásokba épített díjnövekmények, amelyek egyébként együtt jártak ennek a bevezetésével, most csökkenni fognak? Hollik képviselő úr például tud arról valamit mondani, hogy majd a banki kártyadíjak vagy az éves kártyadíjak csökkenni fognak pár ezrelékkel vagy bizonyos mértékben? Az államtitkárság vagy a minisztérium rendelkezik egy monitoringrendszerrel, amely tudja szemlézni azt, hogy a bankok áremelései mögött állnak-e valós piaci folyamatok vagy sem? Persze hogy nem tudja, hiszen nem tetszettek létrehozni egy olyan moni­to­ringrendszert, amely valóban akár heti rendszerességgel vizsgálja, hogy a különböző árváltoztatások mögött állnak-e valós piaci folyamatok vagy sem. Léteznek ilyen módszerek a világban, jobbikos képviselőn kívül nem is nagyon hallottuk senkitől, de fel sem merült ennek a bevezetése.

Éppen ezért, amikor azt látjuk, hogy a 144 milliárd forintnyi bevételi várakozás, ami a banki ágazati különadó tekintetében várható volt, 65 milliárdra csökken, és hosszú távon a teljes kivezetésre látunk tulajdonképpen egy szándékot, akkor ezek a kérdések merülnek föl, hogy a különadók mögötti filozófia megváltozott-e, tehát most már a közteherviselés tekintetében elégedett-e a kormányzat azzal, amit mondjuk, a bankrendszer teljesít, amit a telekom­cégek teljesítenek, amit egyéb társaságok teljesítenek; ez az egyik kérdés. A másik pedig az, hogy hitelezés tekintetében elégedett-e a kormányzat azzal, ami beindult az utóbbi években. Beindult-e valami? Vagy mondjuk: szükség lenne-e erre a javaslatra akkor, ha az MNB növekedési hitelprogramja egy átütő sikerrel járt volna?

Meg lehet nézni kétféle statisztikát. Az egyik arról szól, hogy az itt működő multicégek leányvállalatai mennyi hitelhez jutottak, mondjuk, közepes méretű társaságok ‑ igen sokhoz -; és meg lehet nézni azt, hogy a 8 főnél kevesebbet foglalkoztató magyar kisvállalkozások képesek voltak-e a növekedési hitelprogram során számottevő forrásokat magukhoz vonni: azt találjuk, hogy csak néhány százaléknyit. Tehát igen elenyésző mértékben sikerült az amúgy rengeteg munkahelyet biztosító, gazdasági tevékenysége tekintetében elképesztő multiplikátorhatást produkálni képes magyar kisvállalkozói szférát megtámogatni. Tehát elégtelen a banki hitelezés, annak ellenére elégtelen, hogy tettek már önök azért igen nagy gesztusokat ennek a bankrendszernek, most tesznek még egyet bármiféle garancia nélkül azt illetően, hogy ez a banki hitelezés elégséges lesz vagy képes lesz, ha nem is a gazdaság motorjává válni, de legalább az elégséges feltételeket biztosítani.

Abban egyetértek az előttem szóló kormánypárti képviselővel, abszolút riogatás volt az, hogy Magyarországról majd kivonulnak a bankok. Aki a szakmához egy kicsit is ért, tudja, hogy ezek a multinacionális láncolatok nem engedhetnek meg a portfóliójukban olyan üres foltokat, hogy egy egész országban, mondjuk, feltépjék a vezetékeket és elmenjenek innen, miközben ugyanezen multiláncolatok más tagjai, üzemegységei itt vannak, és ki kell szolgálniuk őket. Tehát nem volt reális ez a félelem, bár ezzel riogattak balliberális, magukat szakértőnek mondó szereplők igen sokszor. De azt is látnunk kell, hogy önmagában az, hogy nem vonult ki senki, még nem feltételezi azt, hogy sikeres volt az, ami történt.

Még egyszer mondom, magyarázza meg nekem valaki: a pénzügyi tranzakciós illeték tekintetében hogyan lehetett többet áthárítani, minősített módon, a pénzintézetek által elismert módon a magyar lakosságra, és hogy fordulhat elő az, hogy ennek semmilyen kormányzati következménye nem volt, hogy önök semmilyen intézkedést nem hoztak ezzel kapcsolatban? A banki ágazati különadó kapcsán igen, folyhatnak szakmai viták, hogy a teljes egészét áthárították vagy csak egy részét, de önök nem alakítottak ki egy piaci folyamatokat elemző rendszert, ahol mondjuk, egy minimális, pár ezreléknyi kártyadíj­növekmény ‑ amely egyébként 10 milliárd forintokat mozgathat meg hosszú távon ‑ mögött látnunk kellene, hogy voltak-e valós piaci folyamatok vagy sem.

Ez csak egy kicsit különbözik attól a vészkorszaktól, ami a szociálliberális kormányzatok alatt volt tapasztalható, amikor a bank a bérleti díjának a növekményét is áthárította pillanatok alatt az ügyfelekre, mindenféle akadály nélkül. Ennél ma már azért jobban állunk, ezt ismerjük el, ne legyünk ellendrukkerek, de azért azt látni kell, hogy a pénzügyi tranzakciós illetéket engedték áthárítani, a banki ágazati különadót teljes egészében vagy nagyon nagyrészt engedték áthárítani mindenféle következmény nélkül, a fogyasztóvédelem rendszerét vagy lebontották, vagy bevitték az MNB alá, de adódik a kérdés, hogy mondjuk, az MNB-t akkor ki fogja ellenőrizni, hiszen önmagában egy ellenőrző bizottság vagy albizottság sem képes erre, még egy felügyelőbizottság sem. És azt is látnunk kell, hogy ez az egész rendszer vérzik.

Tehát ez nem arról szól, hogy a magyar kormány, miután fölrakta az óriásplakátra, hogy „Elszámoltatjuk a bankokat”, most belátó módon enged egy kicsit a szorításon. Ez arról szól, hogy februárban önök leültek az EBRD-vel, és egy nemzetközi szervezet a Bankszövetséggel karöltve egy diktátumot tett le önök elé az asztalra. Nyilvánvaló módon a hitelezésen majd egy kicsit pörgetni fognak ezért cserébe, de a magyar kormány kapitulált, összességében nézve letette a fegyvert, megadta magát a bankok előtt, feladva az összes korábbi retorikai alapelvét, miszerint közteherviselést és elszámoltatást akar. Ezt pedig nemcsak a devizahitel-károsultak, nemcsak a Quaestor-károsultak nem fogják elnézni önöknek, hanem a magyar választók százezrei és milliói sem. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

(19.00)