Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom megállni, hogy egy mondatot ne szenteljek annak, hogy hosszú képvi­selői múltam után is még mindig elképedve hallgatom azt, hogy az ellenzék időről időre nem átallja és nem röstelli ugyanazokat a témákat idehozni, amelyekre már huszonötször választ kapott.

Én nem ezt a csetepatét folytatnám, hanem egy olyan témáról szeretnék szólni, amely beleilleszkedik a megelőző hetek eseménysorozatába, amely mind-mind arról szólt, hogy a magyarságunk fejlődik, gyarapszik, erősödik, és hogy ezért mi mindent kell megtenni. Ilyen eseménysorozat volt a magyar szórvány napja és a magyar nyelv ünnepe, és az, amiről most szólni szeretnék, a Rákóczi Szövetség által a kisiskolásoknak szervezett ösztöndíjprogram.

A Rákóczi Szövetség évek óta oroszlánrészt vállal a külhoni magyar kisiskolások beiratkozási programjának szervezésében. Azok a gyerekek, illetve szüleik, akik magyar óvodába vagy iskolába íratják be gyermekeiket, ilyentájt, a tanév elején jelképes ösztöndíjat kapnak. Sok egyéb sikeres intézkedés mellett ezzel az aktussal ismerjük el a nemzet iránti hűségüket. Ebben az évben mintegy 5800 kisdiák vehette, illetve veszi át az ösztöndíjat az elszakított területeken, hiszen a program még folytatódik.

A finanszírozásban élen jár a civil szféra és számos közéleti ember. Magyarországi önkormányzatok százai és mások mellett a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői önként segítik pénz­beli adományokkal, példát mutatva arra az egyszerű igazságra, hogy testvérek, azaz ‑ a népszerű dal refrénjét idézve ‑ egy vérből valók vagyunk, és hogy erkölcsi kötelességünk segíteni nálunk nehezebb sorsú testvéreinken.

Magam, mint a KDNP képviselője, három ilyen alkalmon lehettem jelen: Szenczi Molnár Albert szülővárosában, Szencen, a bencés hagyományokat ápoló, Jedlik Ányost és Czuczor Gergelyt sajátjának tekintő Érsekújváron, és A föl-földobott kő költőóriásának, Ady Endrének a nevét viselő iskolában, Párkányban. Ez utóbbi helyszínen jelen volt köztársasági elnök urunk felesége, Herczeg Anita is, aki szép lelkesítő beszédben köszöntötte a jelenlévőket.

A mindenütt ünnepséggel kísért ösztöndíjátadások az érintett iskolák tanárainak, szülői közösségének és nem utolsósorban a kitűnő szervezőmunkát végző Rákóczi Szövetségnek köszönhetően mindenütt valódi örömünneppé, magyarságunk melletti tanúságtétellé váltak. A kis elsősök magyar versekkel, magyar néptánccal, tréfás jelenetekkel örvendeztették meg a közönséget. Az iskolaigazgatók és a tanítók, köztük számos tanító férfi is, elismerésre méltó pedagógiai munkát végeztek, hiszen az alig több mint két hónapja iskolába járó gyerekek hiba nélkül szerepeltek, mosolyt csalva mindannyiunk ajkára. És szólnom kell a szülőkről is, mert ők döntöttek úgy, hogy minden ellenpropaganda ellenére magyar iskolába íratják a gyermeküket. És nyilvánvaló, hogy döntésükben nem a jelképesnek mondható ösztöndíj játszott hangsúlyos szerepet, hanem magyarságtudatuk, nemzeti elhivatottságuk és az a tény, hogy egyre inkább belátják, magyarnak megmaradni érdemes, mert a nyelvünk olyan kincs, amely csiszolja az agyat, és mert Magyarország minden tekintetben gyarapszik, amelyhez tartozni komoly előnyöket hozhat majd a gyermeküknek.

Megható pillanatoknak lehettünk tanúi az ösztöndíjátadást követő kézfogások közben, egymás szavába vágva mondtunk köszönetet egymásnak, mi, az átadók azért, mert jól döntöttek, hogy őrzik a magyarságukat, ők pedig, akik az ösztöndíjat átvették, azért, hogy a magyar kormány annyi segítséget nyújt nekik, és azért is, hogy ott voltunk, részt vettünk az ünnepségen.

Kedves Képviselőtársaim! Tiszta szívvel javaslom, hogy mindenki támogassa önkéntes hozzájárulással a Rákóczi Szövetséget. Jó helyre mennek a forintok, nagy szükség van rá a Felvidéken, Kárpátalján különösen, a Vajdaságban, Erdélyben és a szórványban.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)