Dr. Hoppál Péter (Fidesz)

DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenképpen fontosnak tartom, hogy az elhangzott vezérszónoki és képviselői megnyilvánulásokra röviden reagáljak.

Engedjék meg, hogy első körben köszönetemet fejezzem ki, hogy a Fidesz képviselőcsoportja, a KDNP képviselőcsoportja és a Jobbik Magyarországért frakciója egyaránt támogatásáról biztosította a törvénytervezetet.

Engedjék meg, hogy arra is reagáljak, hogy úgy gondoltam, nagyobb terepet fog kapni a törvénycsomag szakmai módosító anyaga, és azt hiszem, ebben kiemelt szerepet szántunk azon kormányzati ethosz pozicionálásának, hogy jelentősen fontos értékként tartjuk számon a magyar múzeumi és könyvtári rendszerben azt a jelenlétet, amit a nemzetiségek biztosítanak. A törvénycsomagnak ez a passzusa, úgy látom, hogy csak a nemzetiségi szószólói kört érintette meg, pedig szerintem össztársadalmi kérdés az, hogy azt az értékőrzést, amiről az imént hallottuk felszólalásában Ritter Imre szószóló urat, azt az értékgyűjtést, fenntartást, dokumentálást, továbbadást is segítsük azzal, hogy a törvény technikai módosítását e tárgyban eszközöljük, jelesül hogy a gyűjtőkör tekintetében azok a nemzetiségi bázisintézmények, muzeális intézmények, amelyek vagy megyei, vagy területi hatókörrel rendelkeznek, teljes országos területben tudják kifejteni ezt a tevékenységüket. Azt gondolom, ez hozzájárul ahhoz az értékőrzéshez, amit részben az Alaptörvényben is feltüntettünk, részben pedig a polgári kormányzás több, gesztusértéken túlmutató, effektív szabályozásban is megmutatta, hogy ez az érték mennyire fontos össztársadalmi szempontból is a mi számunkra.

Engedjék meg, hogy a szószóló úr által felvetett kérdésre annyiban válaszoljak, hogy a tájházak ide nem tartozó kérdéskörében egy kormányzati program írásában vagyunk éppen ebben a pillanatban. Dr. Cseri Miklós főigazgató úr, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója miniszteri biztosként éppen egy olyan programot ír ‑ és erről a napokban számolt be az államtitkárság előtt ‑, amely program ki fog terjedni a tájházak társadalmi pozicionálására, a nemzetiségi tájházak kérdéseire. S nagyon remélem, hogy rövid időn belül, néhány éven belül valamiféle külön forrás is mozgósíthatóvá válik a rossz állapotban lévő tájházak felújítására. Köszönöm szépen szószóló úrnak, hogy ezt ez alkalommal is jelezte számunkra.

Ami az ideológiai ütközésünket illeti: engedjék meg, hogy kifejezzem, nyilvánvalóan arra számítottam, hogy baloldali képviselőtársaink felszólalásaiban majd elsősorban nem a kulturális törvény technikai módosítása irányában érkezik majd ellenvetés, hanem természetesen az NKA-törvény jelenlegi módosítását fogják támadni, és értelemszerűen önök erre is vállalkoztak.

(14.00)

Azonban, ha egy kicsikét távolabból tekintünk erre a kérdésre, hogy mi is zajlik Magyarországon: értem azt, hogy erősen kell fogalmazni egy baloldali frakcióból vagy egy független képviselői székből, amikor az NKA és a Magyar Művészeti Akadémia minimális együttműködését törvényi szabályozással a keresztény-konzervatív polgári többség a parlament elé hozza, de azért azt a nemzethalál-víziót elénk táró megnyilvánulássort, amit hallhattunk Hiller István képviselőtársunktól elsősorban, majd az őt követő baloldali felszólalóktól, erőteljes túlzásként szeretném aposztrofálni.

Úgy érzem, hogy az a már-már valóban a XIX. századi romantika stílusjegyeivel felvértezett felszólalás, amely ilyen kifejezéseket használ, hogy az önálló kultúra megszűnését eredményezheti ez a folyamat, Gúr Nándor képviselő úr utolsó mondatai között szerepelt ez, illetve Hiller István képviselő úr, korábbi kulturális miniszter is tett olyan jellegű megnyilvánulásokat, ami egy teljes kultúravesztés és nemzethalál előttünk álló sötét periódusára utalt, úgy érzem, ezek a megnyilvánulások mérhetetlenül túlzóak. Azért is kell ezt mondanom, mert a romantika korában, szintén a XIX. században, épp a reformkor az az időszak, amikor a magyar költészet a nemzethalál víziójával foglalkozott. Számos kiváló, fantasztikus, ma is a törzstananyagot képező költészeti alkotásukban ott szerepel, hogy ha ez így folytatódik, itt már nem is fogunk magyarul beszélni, itt vége van a magyar kultúrának, és valóban behinthetjük sóval mindazt, amit eddig magyarnak tekintettünk az elmúlt évezred során.

Tehát miközben a reformkor időszakában a vátesz költői megnyilvánulások sorát tudjuk idézni ebből a korszakból, aközben hozták létre nemzeti nagyjaink, nemzeti eleink a magyar tudomány számára azt a köztestületet és azt az intézményt, a Magyar Tudományos Akadémiát, amelynek létét, tevékenységét ma már senki sem gondolja megkérdőjelezni. Azt gondolom, adósságot törlesztettünk a Magyar Művészeti Akadémia létrehozásával. A Magyar Országgyűlés és a magyar állam egy, a reformkor óta tartó feszültséget oldott fel azzal, hogy a magyar tudományosság számára már majd’ 200 esztendeje jól működő tudomány köztestület mellé, azzal párhuzamosan helyreállította az egyensúlyt, és létrehozta a Magyar Művészeti Akadémia köztestületét.

Ha a magyar tudomány reprezentánsai homogének volnának, mint ahogy nem azok, akkor önök joggal várhatnák el tőlünk, hogy a magyar művészetet reprezentáló köztestület se legyen homogén politikai értelemben. Itt politikai testületként felmutatni a művészeti akadémiát, azt gondolom, dőreség. Hiszen semelyikünk sem tudja, hogy a köztestület tagjai, az akadémikusok egyébként a személyes politikai meggyőződésükben hol állnak vagy hogyan gondolkodnak. Tehát azt gondolom, kár ilyet mondani és a különböző médiaorgánumoknak újabb és újabb munícióval szolgálni azzal, hogy a bűnös Művészeti Akadémia teljesen egyoldalú és politikailag teljesen determinált és csakis homogén jobboldali, baloldalellenes szövetkezés. Szó sincs ilyenről! Maguk a tagok tiltakoznak ez ellen a minősítés ellen. Mint ahogy a Tudományos Akadémia tagságában sem tu­dunk semmiféle olyan irányt kimutatni, hogy az pe­dig egy baloldali személyekből álló konglomerátum len­ne. Aki ilyet mond, az jobb, ha többet nem nyilvá­nul meg ilyen kérdésekben szerintem. Sem a Tudomá­nyos Akadémiát, sem a Művészeti Akadémiát ilyen értelemben, ha ekvivalenciáról beszélünk, nem ér­demes ilyen tartalmi kérdésekkel vádolni, támadni.

Még egy fontos megjegyzést szeretnék tenni a kettejük egyensúlyáról: ez az állami költségvetésben felmutatható különbségtétel, hogy még mindig nincs egyensúlyban a tudományos köztestület állami támogatása és a művészeti köztestület állami támogatása. Ez ügyben kérem, hogy lapozzák fel, hogy a 2015-ös, idei állami költségvetésben a Magyar Művészeti Akadémiára mindössze 5,5 milliárd forintot mozgósított a magyar állam a költségvetésből, míg a Magyar Tudományos Akadémiára 48 milliárd forint körüli összeget mozgósított a magyar állami költségvetésből. Tízszeres a szorzó, tisztelt képviselőtársaim, a Magyar Tudományos Akadémia javára. Én ezt egyébként helyénvalónak tartom, hiszen egy bő 150, majdnem 200 esztendős intézmény esetén a szervezeti struktúra bővülése és a feladatok hatalmas mivolta, a már beállt akadémikusi juttatások teszik lehetővé, hogy egy magas pozíciót foglaljon el a Magyar Tudományos Akadémia a magyar állami költségvetésben. A Művészeti Akadémia még egy olyan úton halad, ami lépcsőről lépcsőre, lépcsőzetesen próbálja elérni ezt a párhuzamos egyensúlyi pozíciót, és ebben még nagyon-nagyon messze állunk attól, hogy a tudományos köztestülethez közelítsük az MMA pozícióit. Ilyen értelemben tehát az MMA feudális térfoglalása című kifejezés az általam nagyra becsült Hiller István szájából költői és romantikus túlzásnak tekinthető részemről.

Az NKA védelmében elmondott szavaikat alapvetően méltányolhatónak tekinteném. Azonban, ha megnézzük az 1993-as szövegkörnyezetet, amikor az NKA-törvény idejött a Ház elé, az akkori ellenzék szintén hiszterizálta az akkori közbeszédet, és az NKA-törvényt kultúra elleni támadásként aposztrofálták. A mai helyzet szinte pontosan rímel az akkori szövegkörnyezetre. Úgy érzem, hogy az akkori víziók, az akkori jóslatok sem érvényesültek, hiszen ma Hiller István képviselőtársunk éppen az NKA működése melletti érveléssel tisztelt meg bennünket itt, a plenáris ülésen. Azt mondja, hogy az NKA elmúlt 20 éves története éppen hogy a magyar kultúra támogatásának egy fontos fundamentuma, amelynek bármilyen megváltoztatása a kultúra elleni általános támadás.

Ezzel nyilvánvalóan nem értünk egyet. De még egyszer ismétlem, 22 évvel ezelőtt, ahogy Szabó Szabolcs képviselő úr is említette, az akkori elődöm, talán szabad így fogalmazni, az Antall-kormány kulturális államtitkára valóban Fekete György művész úr volt, professor emeritus, ma pedig a Művészeti Akadémia elnöki tisztségéből tekint a kultúra finanszírozásának és a kultúra működésének feladataira Magyarországon. És ha azt mondjuk, hogy ’93-ban az NKA-törvény miatt támadta az akkori baloldali ellenzék, ma pedig az MMA térnyerése miatt támadja, akkor valószínűleg jó úton és jó irányban vagyunk. Hiszen a ’93-as eseményeket igazolta az idő, és nagyon bizakodhatunk, hogy a 2015-ös eseményeket is majd az előttünk álló 20 esztendő igazolni fogja.

Nem rejtem véka alá, hogy a tudomány és a művészet vonatkozásában a tudomány és a művészetek egyenrangú megközelítése a mögöttünk hagyott európai művelődéstörténet és kultúratörténet évszázadaiból is levezethető. Nyilvánvalóan nem ide tartozó kérdés a témát talán ennyire provenienciájában megközelíteni, de mégiscsak, amikor művészetekről, európai értelemben vett művészetekről, arsokról gondolkodunk, akkor annak a hellenizmus időszakából való gyökerei, valamint a középkori septem artes liberales rendszerének iskolai oktatásban való megnyilvánulása, a hét szabad művészet oktatása kart karba öltve tárja elénk a művészet és a tudomány fontosságát a kiművelt emberfő megmunkálásában.

Az iskolarendszer egy évezreden keresztül Magyar­­országon is és szerte Európában a tudomány és a művészet egyenrangú megközelítését tárta fel, és pró­bálta azt a tudást átadni, amelyben a tudományok mellett a művészeteknek is szerepet szánt. Az egész ember társadalomban betöltött pozitív szerepé­ben nagyon fontos hangsúlyt kell kapjon a művésze­tek iránti elköteleződés.

Ugyanúgy, ahogy a tudo­mány művelése is a kiművelt emberfő alapkövetelmé­nye. Így tehát, ha a Művészeti Akadémia, visszatér­ve a tárgyunkhoz, lehetőséget kap abban, hogy a kul­túrát felügyelő miniszterrel egyetértésben megpró­bálja a kultúrafinanszírozás legfontosabb lábát, a nagy­jából 10 milliárdos Nemzeti Kulturális Alap büdzséjét úgy működtetni, hogy a művészeti produktumot létrehozó kollégiumok esetében delegálási jo­got kap a Művészeti Akadémia arra egyharmados arány­ban, hogy az általa delegált képviselők bizonyos pályázatokról dönthessenek, akkor szerintem csak ennek az egyensúlynak a helyreállítása történik meg.

(14.10)

Tisztelettel tájékoztatom önöket, hogy a mai NKA-kollégiumi struktúrában is 16 művészeti akadémikus ül bent, tehát függetlenül attól, hogy ők országos vagy nemzetközi porondon, egyetemeken vagy külföldi művészeti akadémiákon szerephez jutottak vagy pozícióban vannak, ettől függetlenül is az ő szakmai megnyilvánulásaik alapján a miniszter által vagy a szakmai testületek által már delegálást kaptak ezek a személyek arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapban döntéseket hozzanak. Én azt hiszem, hogy azáltal, hogy az ő delegálásukat mostantól az akadémia fogja tenni, nem pedig a szakmai testületek, azáltal nem sérül sem a pénzelosztás rendszere, mechanizmusa, sem pedig nem lesz, nem fog történni egyfajta ilyen romantikus vízió, hogy egy hatalmas lenyúlása történik a magyar kultúrának.

Ha már egy ilyen gondolat erejéig még a végére idekanyarodtam, akkor engedjék meg, hogy azt is megerősítsem önöknek ‑ Ikotity István képviselőtársunk szavaira reagálva ‑, hogy elszívja az MMA másoktól a levegőt és a forrásokat. Én ennek az ellenkezőjét látom. Az MMA létrejötte egy többletlehetőség a magyar művészet szponzorációja, támogatása kapcsán. A Műcsarnok működtetésében is az elmúlt két esztendőben, amikor ott jártam a Nemzeti Szalon kiállításain, én azt láttam, hogy már belépve a csarnok előterébe, éppen hogy a legnagyobb alkotóink köréből láttam kiállítókat, olyanokat is, akik nem az akadémia tagjai, mert valamilyen megfontolás alapján ezt nem vállalták. Végigsétálva a kiállítók között nagy, önmaguk által baloldalinak aposztrofált szellemi alkotók munkásságainak megnyilvánulását lát­tam a falakon. Én ezt megfelelőnek tartom. Úgy érzem, ennyire szabadelvű a mai gondolkodásunk, hogy igenis nemhogy az zajlik, hogy egyfajta politikai irányzatból engedhető csak be, mondjuk, a Műcsarnokba a kiállítók zöme, hanem ennek ellenkezője, a Nemzeti Szalonban pontosan az elmúlt tíz esztendő építészeti, majd most legutóbb képzőművészeti felhozatalát teljes spektrumban mutatta be a mai fenntartó, a Művészeti Akadémia.

Én úgy láttam, hogy a megnyitókon is egyébként a baloldali értelmiség jeles képviselői is, a baloldali művészeti világ jeles képviselői is ott voltak. Nem tartom jónak azt, ha örökösen mindig megpróbáljuk szikével, borotvaélesen elválasztani, hogy egyes szereplők, akik itt vannak egy ilyen alkalmon, azok most árulókká válnak-e azért, mert egyébként ismerve őket, baloldali gondolkodóként ott vannak egy jobboldali államtitkár által megnyitott nagy kiállításon.

Én azt tartanám helyesnek, ha a magyar kultúra egészéről ‑ mint valóban olyan hagyatékról és olyan megőrzendő és fejlesztendő jelenvalóságról - tud­nánk értekezni, amely értékeket ápol, értékeket teremt és hoz létre a jövő számára. Én úgy érzem, hogy ez az előterjesztés a technikai módosítások mellett az MMA-NKA együttműködésében is ezt a célt fogja szolgálni, és én nemhogy tiszta lelkiismerettel, hanem bizakodással állok itt önök előtt, hogy ez a törvénymódosítás újabb és újabb művészeti produktumok létrehozását fogja segíteni abban a szellemben, ahogyan ezt az imént próbáltam önöknek elmondani.

Tisztelettel kérem, hogy ahogy a Jobbik Magyar­országért Mozgalom frakciója is végigolvasta a törvénytervezetet és úgy látom, támogatásáról biztosította, gondolják meg a képviselőtársaim, hogy esetleg újra áttekintve a tervezetet, megváltoztassák szi­gorú és esetenként romantikus véleményüket.

Köszönöm mindazonáltal mindannyiuk megtisztelő hozzájárulását a törvény vitájához. (Taps a kormány­párti padsorokból.)