Dr. Staudt Gábor (Jobbik)

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban támogatható az előttünk fekvő javaslat, én azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi az, ami még hiányzik, nagyon régóta hiányzik az 1994. évi törvényből. Attól függetlenül, hogy egyébként az előttünk fekvő javaslat valóban egy olyan hibát korrigál, ami annak idején a jó szándék ellenére benne maradt a törvényben, már a legutóbbi módosításokra gondolok, valóban a magyar érdekű esemény és veszteség egy fontos szempont, hiszen egy olyan országban élünk, amely területeket veszített, amely területén magyar állampolgárok élnek most már kettős állampolgárként, hála istennek. De nyilvánvalóan nagyon nehéz adott esetben elkülöníteni, és most itt ez korrekcióra kerül, hogy a korábbi szabályozás ebben nem tett pontos megkülönböztetést, hogy ki milyen veszteség folytán került ebbe az élethelyzetbe. Nyilvánvalóan nem lehet célja a jogalkotónak, hogy ezt kiterjessze minden, a Kárpát-medencében bekövetkező esetre.

Tehát támogatni lehet a korrekciót. Azt is támogatni lehet, hogy ne a benyújtás, hanem a veszteség alapozza meg. Ez is egy fontos korrigálási javaslat. Ez így rendben is van. Viszont ahogy mondtam, egy régi probléma, és többször fordultak hozzám is országgyűlési képviselőként az érintettek, hogy a ’94. évi törvény egyösszegű kifizetéseket tartalmazott az elmaradt juttatásokra vonatkozóan, és sajnálatos módon ezek az összegek nem voltak köszönő viszonyban az elmaradt juttatásokkal sem, illetőleg nem tettek különbséget aközött, hogy kinek pontosan mennyi volt az elmaradt jogosultsága.

Azért lett volna fontos ‑ és erre 2012-ben, itt van előttem, egy országgyűlési határozati javaslatot is benyújtottam a hadigondozottak elmaradt juttatásainak igazságos kompenzálásáról ‑, ha ezt az Országgyűlés elfogadja, mert az 1994. évi törvényben, ahogy elmondtam, nagy igazságtalanságok kerültek bevezetésre, és ezt jó lenne korrigálni. Higgyék el, hogy akiket ezek az igazságtalanságok értek, még mindig várják, hogy az Országgyűlés és jelen pillanatban a Fidesz-KDNP-többség és a Fidesz-KDNP-kormány megtegye ezeket a lépéseket.

Annak idején már a Honvédelmi bizottság elutasította a kérelmet, de ott volt Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter, aki azt mondta, hogy újabb kárpótlási, kártérítési igényeket nem kíván megnyitni a magyar állam, illetve a magyar kormánynak nincs szándéka, hogy újranyissa ezeket a fejezeteket. Ez egyébként abban a tekintetben nem volt igaz, hogy csak ezekre az emberekre tűnik igaznak, hiszen azóta a magyar kormány igenis megnyitott másfajta juttatásokat, illetve juttatások is folyamatosan emelésre kerültek egyéb kategóriák esetében, de sajnálatos módon, ha úgy igaz, amit Hende Csaba ott elmondott, csak azoknak a hadiárváknak, hadiözvegyeknek, hadirokkantaknak az elmaradt juttatásait nem kívánja rendezni a magyar állam, akiknek az 1994. évi XLV. törvényben vagy az alapján sajnos nem akkora összeget adtak, mint amennyi járt volna.

Teljesen egyértelműen beláthatjuk, hogy itt egy kiszámolható összegről van szó. Itt fillérre ki lehet számolni és reálértékre lehetett volna emelni azokat az összegeket, hogy mennyi az, amit elvettek. Korábban egyébként a hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikk határozta ezt meg. Ki lehet számolni, hogy akiknek ezt politikai okokból elvették vagy be sem adhatták az igényüket, mennyi volt a kiesett jogosultságuk. Ennek ellenére ‑ ahogy elmondtam ‑ a ’94. évi törvénynél egy egyösszegű kifizetést határozott meg, aminek köze nem volt a valós kiesett juttatásokhoz.

Hangsúlyoznám, még egyszer hangsúlyoznám, itt nem is sérelemdíjakról van szó, hogy a mai szóhasználatot használjam, nem arról van szó, hogy valaki utólag azt mondja, hogy mekkora kár érte lelkileg vagy milyen szenvedések érték, és utólag egy eseményhez hozzáfűzve szeretne bármiféle új igényt érvényesíteni, hanem tulajdonképpen a polgári jog alapján egy kiesett, forintra beazonosítható juttatását szeretné visszakapni, és nem úgy, hogy egy összeget fiktív módon meghatároznak számára, aminek köze nincs ahhoz, hogy milyen kár érte. Egyébként pont a ’94. évi törvény tette lehetetlenné, hogy ezek az emberek akár egy pert indítsanak és azt mondhassák, hogy a magyar állam tartozik nekik bizonyos összeggel. Ezt tulajdonképpen ez a törvény elvette tőlük, hiszen egy összegben határozta meg ezt az összeget.

Egyébként államtitkár úrral egyetértek, és pont amikor legutóbb erről volt szó, mondtam el, hogy kommunistából is a legpiszkosabb fajta jutott nekünk, mert nem volt jellemző a környező országokban sem és a keleti blokk országaiban sem, hogy azoktól az emberektől elvegyék a juttatásaikat, akik a háborúban, mondjuk, megsérültek vagy hadiárvák, hadiözvegyek lettek, csupán azért, mert mondjuk, a Szovjetunió ellen harcoltak. Nézzék meg, a környező országokban sem volt ez a szabályozás életben, csak Magyarországon lehetett ezt kollektív módon megtenni. Úgy gondoljuk, hogy a magyar államot még mindig terheli ez a kötelesség. Pont ezért a 2012-es határozati javaslatomban úgy terjesztettem be a javaslatot, egyébként nem véletlenül a törvény módosítását, hanem a kormány számára egy feladatot adva határozati javaslatot terjesztettem elő, megadva a lehetőséget, hogy a kormány kitalálja a szabályozási elveket, vagy hogy pontosan milyen törvényt hogyan kell biztosítani, vagy hogy milyen összegből vagy hol szeretné ezt betervezni a költségvetésbe.

(12.00)

De a lényeg az, hogy úgy lenne méltányos vagy úgy lett volna méltányos, hogy egyrészt a ’92. évi, az 1992. január 1-jei állapotot kellett volna figyelembe venni, azzal együtt, hogy ha ’92. január 1. után valaki elhunyt hadirokkantként, és felé a magyar államnak tartozása van, hiszen elvonták az ő juttatásait, akkor igenis ezeknek örökölhetőnek is kellene lennie. Hiszen hogyha valakitől megvonták ezeket, akkor azt a családjától, a gyerekeitől is ugyanúgy megvonták, hiszen ez az egész családnak az életvitelét tette nehezebbé, és azon túl, hogy jogilag egy jogfosztott helyzetbe taszította az adott sérelmet elszenvedett hadirokkantakat, hadiárvákat, hadiözvegyeket, ezen túl még a járulékok szempontjából is, a kifizetések szempontjából is kedvezőtlen helyzetbe kerültek, tehát nélkülöznie kellett ennek a családnak.

Úgy gondolom, hogy ha mondjuk, valaki édesapjának hadirokkantként volt egy megítélt támogatása, megítélt juttatása, ezt elvették tőle, és nélkülözött a családja, a gyerekei nélkülözésben nőttek fel, és ’92-t megérte a hadirokkant, jelenleg fiktív emberünk ‑ de sajnos ez sok esetben igaz volt ‑, tehát meg­érte, de meghalt, és utána ezért számára nem került kifizetésre az őt megillető, vagy nem kerülhetne a jövőben kifizetésre az őt megillető összeg, akkor igenis, a leszármazója is meg kell hogy kapja ezt, és az igény ebben a részben is járna neki.

Nos, ezt a határozati javaslatot, ahogy elmondtam, elutasította a Honvédelmi bizottság, de nagyon bízom benne, hogy a miniszterváltás talán ebben is egyfajta új lendületet adhat, úgyhogy államtitkár urat kérem, hogy tartsuk napirenden a témát, a kormány felé tartsák napirenden a témát, mert eljöhet az a pillanat talán, amikor meglesz rá a fogadókészség. Nyilvánvalóan Hende Csabától egyébként nehéz lett volna elvárni, mert ha jól emlékszem, ő a ’94. évi törvénynek a megírásában részt vett ‑ ezt talán ő is elmondta a Honvédelmi bizottság ülésén ‑, tehát nyilvánvalóan nehezen lehet ezt elvárni egy olyan honvédelmi minisztertől, aki részt vett ennek a megalkotásában, sőt ő még büszke is volt rá, hogy valamit legalább ezeknek az embereknek adtak. Nos, nem arra kell büszkének lenni, hogy egy egyösszegű alamizsnát vagy egy kisebb összeget adtak ezeknek az embereknek, hanem arra kellene büszkének lenni, hogyha a helyzetet rendeznék. A mindenkori kormányok és a magyar állam irányában ezek a követelések, úgy gondoljuk, hogy még mindig fennállnak, és meg kell oldani ezeknek a rendezését.

Ezzel együtt, ahogy elmondtam, a javaslatot támogatjuk, de nagyon szeretnénk, hogyha a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák kérdése és a kommunizmusban irányukban elkövetett bűnök soha nem évülnének el, és legalábbis a pénzbeli kifizetések megtörténjenek. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)