Szilágyi György (Jobbik)

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban így van, nyáron foglalkoztunk ezzel a törvénnyel, és már akkor is felvetettük azokat a problémákat, hogy például miért kell az immár két évtizede létrehozott és tíz évvel ezelőtt az EU-irányelveknek és elvárásoknak is megfelelő eljárásrenddel felvértezett Nemzeti Akkredi­táló Testületet megszüntetni. Nem értettük, hiszen a megszüntetés alapvető indokaként olyan dolgok kerültek megnevezésre és megjelölésre, amelyek véleményünk szerint nem indokolták ezt a törvényt.

Az egyik ilyen indok az volt, hogy a szervezet struktúrája túlságosan koncentrált döntéshozatali mechanizmusra épül, ami működési problémákhoz vezetett a gyakorlatban. Nem értettük akkor, és ha eljárási problémákról beszélünk, akkor indokolatlan a struktúra egészét megszüntetni. Ha valóban az volt a probléma, amit önök megneveztek akkoriban, hogy az akkori ügyvezetőnek túlságosan erős jogosítványai voltak, akkor miért nem azokat szabályozták újra, és miért kellett az akkori szervezet helyébe az önök elképzelése szerint egy teljesen újat majd fölállítani.

Azért szögezzük le, hogy ez az intézmény a gazdaság szempontjából egy igen fontos szerepet tölt be. Tehát ha 2016. január 1-jét követően az átvételkor az állam a jelenlegi foglalkoztatotti állományt nem köteles átvenni az akkori elképzelésük szerint, és éppen ezért örömmel hallottam, hogy akkor legalább ebben már előre tudtunk lépni, és lehet, hogy a Jobbik felvetésének is köszönhetően, hiszen államtitkár úr azt mondta, most itt kijelentette, ha jól értettem, hogy a NAT apparátusát átveszi az állam, és akkor esetleg normálisabban fog működni az intézmény, hiszen egy ilyen intézmény személyi állományát nem szabad szélnek ereszteni, mert akkor biztosak lehetünk abban, hogy a feladatellátás jelentős időre le is állhat. Tehát ez is egy olyan probléma lehet majd, ami esetleg egy nagyobb problémát okozhat január 1-jétől.

Akkor is elmondtuk, hogy előkészítetlennek, átgondolatlannak és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a törvényjavaslatot, amit akkor benyújtottak, és fölvetettünk kérdéseket, amely kérdések azóta is a levegőben lógnak, hiszen az önök indokolásának érvrendszerében felmerült az is, hogy az igazgatási szolgáltatási díjak túlságosan magasak, és most is erről beszélt Szatmáry Kristóf is, hogy majd olcsóbb lesz ez a szolgáltatási díj. Akkor fölmerült, hogy az eljárási cselekményekért fizetendő díjakat, valamint azok mértékét egy miniszteri rendelet határozta meg, és a díjakra vonatkozóan a NAT Tanácsnak javaslattételi kötelezettsége volt, aminek nem tett eleget.

Akkor is megkérdeztük, hogy ha ez valóban így van, akkor mit tett vajon akkor a felügyeletet ellátó miniszter, akinek egyébként évente ellenőrzési kötelezettsége is van, volt, annak érdekében, hogy a működés jogszerűsége helyreálljon. Nem kaptunk rá választ. Azt mondtuk, hogy ha az éves eljárások során valóban tártak fel szabálytalanságokat, akkor vajon a NAT végrehajtotta-e a jogszerű működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedési javaslatokat. Ha valóban volt ilyen, és a NAT nem szüntette meg a jogsértő gyakorlatát, akkor vajon a felügyeletet ellátó miniszter fordult-e bírósághoz, ami egyébként joga és egyben kötelessége is a NAT-ról szóló törvény 21/B. §-a alapján.

Nem kaptunk ezekre a kérdésekre választ, azóta sem kaptunk választ. Tehát fölmerül a kérdés, hogy önök a jogszerűséget és a törvényes működést akarják-e helyreállítani vagy valami más állt a háttérben az akkor benyújtott törvénnyel kapcsolatban. Elmondtuk, hogy ez bizonytalanságot, átláthatatlanságot eredményez majd egy olyan kulcsfontosságú területen, mint a nemzeti akkreditáció rendszere.

(15.10)

És akkor eljutottunk idáig, önök akkor ezt megszavazták, elfogadták, és most tartunk ott, hogy ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑ akkor egy önálló képviselői indítványra, amit Szatmáry Kristóf, fideszes képviselő nyújtott be, ez nyár elején volt, megszüntették a Nemzeti Akkreditációs Testületet. Nem meglepő, bár annál szomorúbb, hogy a hevenyészett jogalkotási folyamat gyakorlati alkalmazhatósága érdekében most a szaktárca módosítja jelentősen ráadásul a még hatályba sem lépett törvényi szövegrészeket. Ebben a módosítási folyamatban is tetten érhető egyébként a kapkodás, a pillanatnyi érdekek szülte szövegezés, valamint az egyéb, a területre vonatkozó hatályos normaszövegekkel való ellentét.

A nemzeti akkreditáció rendszerének felszámolását a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábban is kifogásolta. Mint említettem, felhívtuk a figyelmet a várható negatív hatásokra, az akkreditálási folyamat lassulására, illetve esetleges leállására. Az új rendszernek 2016. január 1-jén működnie kellene, ami ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑ nemzeti érdek, de még mindig csak a törvény toldozgatásával, foldozgatásával foglalkozunk, a végrehajtási rendeletek még sehol nincsenek, az intézmény még nem állt fel, az érintett piaci szereplőknek fogalmuk sincs, hogy mit kell tenniük, hová kell fordulniuk januártól. Az általunk nyáron jelzett működési anomáliák bekövetkezésének valószínűsége tehát nagyobb, mint valaha, reális a veszélye annak, hogy a nemzeti akkreditáció rendszere januártól megáll.

A konkrét módosító javaslatban foglalt szövegrészeket végigolvasva szemet szúr már az 1. pont, amiben a jogorvoslat és a felülvizsgálat lehetőségét zárja ki a törvény. Az indoklás csak jogtechnikai pontosításként magyarázza a változtatást, azonban ez nem egészen helytálló. A jelenleg hatályos törvényszöveg szerint a fellebbezés három esetben kizárt: 1. az értékelési szakasz ügyintézési határidejének meghosszabbításáról hozott döntés esetén, 2. a döntéshozatali szakasz ügyintézési határidejének meghosszabbításáról hozott döntés esetén, és 3. az akkreditációs kérelemről hozott érdemi döntés esetén. Az egyéb döntések, úgymint a felügyeleti ellenőrzések során hozott döntések, a külföldi akkreditált státus elismerésével kapcsolatos döntések, valamint az eljárás során hozott egyéb döntések esetében tehát a rendes jogorvoslatra volt lehetőség.

Ezzel szemben a módosítás általánosságban zárja ki a fellebbezés és az újrafelvételi eljárás lehetőségét. Természetesen az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) pontja alapján bárki élhet jogorvoslattal, azaz fordulhat a bírósághoz a számára sérelmes döntéssel szemben, azonban kérdéses, hogy a jogorvoslatnak ez a fajtája mennyiben hatékony és célravezető. A korábbi gyakorlat szerint létezett egy fellebbviteli bizottság a köztestületen belül, akinek a feladata a fellebbezések, a panaszok elbírálása volt. A módosító javaslat indoklása szerint a független, közvetlenül a főigazgató alá rendelt jogorvoslati iroda fogja ellátni az esetleges panaszokkal kapcsolatos ügyintézést. Gondoljunk bele, tisztelt képviselőtársaim, esetleg államtitkár úr is végiggondolhatja, hogy az akkreditáló szerv eljárása során a szerv vezetője, tehát a főigazgató fogja a döntést aláírni, amely döntéssel szembeni panaszok kivizsgálására egy olyan - idéző­jelbe tett ‑ „független” iroda lesz jogosult, akinek az irányítását, a munkáltatói jogai gyakorlását éppen az a főigazgató látja el, aki a döntést formálisan meghozta, tehát aki azt aláírta. Remélem, önök is érzik a helyzet visszásságát, és mindenki számára nyilván­való az összeférhetetlenség, hiszen valóban biztosan függetlenül fognak dönteni ezekben a kérdésekben.

A módosító javaslat 4. §-a több új rendelkezést is tartalmaz, amelyek közül kiemelést érdemel az, amelyik szerint az akkreditáló szerv az akkreditált státus vonatkozásában hozott döntéséről haladéktalanul tájékoztatja a kijelölő hatóságot. Államtitkár úr, nagyon fontos kérdésről beszélek, mert szerintem ez abszolút felesleges. Nem is értem egyáltalán ennek a lényegét. Hiszen a kijelölő hatóság fogalma, illetve személye nem tisztázott, de orientálhat bennünket az indoklás, ahol már az előterjesztés kifejezetten az NGM-et nevesíti. (Tállai András Szatmáry Kristóffal annak üléshelyénél állva hosszan kon­zultál.)

A definiálatlan szereplő személyénél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy sem a jogszabályszöveg, sem az indoklás nem tér ki arra, hogy milyen célból kell ezt megtenni az akkreditáló szervnek. A jelenleg hatályos törvényszöveg szerint ‑ biztos nem kapok rá egyébként választ, mert ha valaki nem hallja, amit fölvetünk kérdésben, akkor arra nem is fog tudni majd válaszolni, de azért én elmondom, hátha majd visszanézi esetleg államtitkár úr, amikor rá fog érni, és akkor esetleg írásban válaszol nekem erre a kérdésre.

Tehát nem értem és számomra érthetetlen, hogy a jelenleg hatályos törvényszöveg szerint az akkreditáló szerv közhiteles nyilvántartást vezet, ami nyilvános, ez naprakész nyilvántartás, amely a honlapján mindenki számára elérhető. Tehát ha van egy ilyen nyilvántartás, és ezen a rendelkezésen a módosító javaslat nem változtat, miért kell tehát külön adatszolgáltatást tenni az akkreditáló szervnek az NGM felé, mi szüksége van az NGM-nek ezekre az adatokra? Ha szüksége van adatokra, akkor miért nem nézi meg a közhiteles nyilvántartásban, amit egyébként ugyanezen szervezet vezet? Esetleg a módosító javaslat alkotói nem tudják ‑ de erre választ nem fogunk kapni most sem ‑, hogy a szükséges adatok közhiteles nyilvántartása hol található és hogyan hozzáférhető? Ha esetleg nem tudják, szívesen segítünk nekik, forduljanak hozzánk, és megmutatjuk, hogy hol lehet ezeket megtalálni. Erre egyébként ‑ pontosan azért, mert véleményem szerint ez egy értelmetlen módosítás ‑ benyújtottunk egy módosító javaslatot, és kérem, majd fontolják meg, ha esetleg lesz idejük elolvasni, és nézzék meg, hogy ez megfelelő-e önöknek. Persze tudom, ezek olyan költői kérdések, amelyekkel arra szeretnék rávilágítani, hogy a nemzeti akkreditáció ügyében sajnos még mindig rengeteg a bizonytalanság, és sajnos ez a bizonytalanság elsősorban az intézményi oldalon tetten érhető.

Végezetül jobbító szándékkal szeretném felhívni a tisztelt kormánypártok és államtitkár úr figyelmét azokra az alapvető bölcsességekre, miszerint jó munkához idő kell, illetve kétszer mérünk, egyszer vágunk. Tudom, hogy maga Orbán Viktor mutatott rá arra az általa szörnyűnek minősített gyakorlatra, ami a skandináv országokban dívik, ahol akár 7-8 hónapot is elvitatkoznak egy döntésen, mielőtt meghoznák azt. Nos, ez a gyakorlat Orbán Viktor szerint hazánkban nem elképzelhető. Önök immár öt esztendeje kormányoznak, tehát minden erőforrás a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy jó szabályokat hozzanak alapos előkészítést követően, ehhez képest egy olyan törvénygyárat üzemeltetnek, ami rendre selejtet termel, több energiát emészt fel a betarthatatlan, megismerhetetlen, kusza szabályok javítgatása, mintha egyszer a döntés-előkészítést normálisan elvégezték volna akár több hónapos munkával.

Végezetül előre szeretném elmondani, hogy nem nagyon fog felidegesíteni majd az a válasz, amit államtitkár úrtól kapok, mint ahogy kaptunk ennek a törvénynek a legelső tárgyalásánál is a nyáron, amikor szintén ugyanígy körülbelül ennyit figyelt arra, hogy mit mondunk, majd utána a viszonválaszában egyébként szakmaiatlansággal vádolt meg minket, azt mondta, hogy egyáltalán nem is erről a törvényről beszéltünk, nem is tudja, hogy egyáltalán mi mit mondtunk, merthogy ez teljesen szakmaiatlan, nem értünk hozzá, és csak a rosszat keressük mindenben.

Valószínűleg ezt most is el fogja mondani, bár hozzáteszem, államtitkár úr, hogy úgy vettem észre ebben a vitában, hogy itt mindenki nagyjából tisztában volt azzal, hogy mit is jelent a NAT, mit is jelent a nemzeti akkreditáció. Egyedül ön volt az, aki teljes mértékben néha-néha belebakizva olvasta fel a szövegét, és valahogy érezhető volt rajta, hogy talán nem is érti és nem is gondolja úgy, hogy ez jó dolog lenne, szeretne már elmenni, mert látom, állam­titkártársát is letromfolta, amikor az előbb sokat beszélt; gondolom, van más dolga is. Nekünk nincs, mi azért vagyunk itt, hogy a pénzünkért megdolgozzunk (Felzúdulás, közbekiáltások a Fidesz so­raiból.), és fölhívjuk az önök figyelmét arra, amikor olyan problémákat és olyan gondokat okoznak, mint amit jelen pillanatban is okoznak a nemzeti akkreditációs rendszerben.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és volt türelmük ahhoz, hogy esetleg 13-14 percben kifejtse a Jobbik a véleményét. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)