Mesterházy Attila (MSZP)

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Sajnos, ahogy itt a kollégák is beszámoltak, és én is követni tudtam Matolcsy úr beszámolóját ‑ én a tévé képernyője előtt ‑, sajnos ma nem örvendeztetett meg minket egy-két színes gondolattal és mondattal, ma elmaradtak a piros pöttyök a babák fenekén vagy éppen az olyan jó mondások, hogy az internet tulajdonképpen nem befolyásolja a magyar társadalmat jelentősen, de ezek a mondatok talán ‑ hogy mondjam – színesít­hették volna és az igazi matolcsyzmushoz hozzájárultak volna egy-egy hozzászólás kapcsán.

Amúgy pedig azt én is osztom, amit képviselőtársaim többször elmondtak, de érdemes újra és újra elmondani, hátha valaki még nem hallotta a tévénézők részéről, hogy bizony, Matolcsy György nem kíváncsi erre a vitára, idejött, elmondta, amit gondolt, aztán gyorsan el is ment. Biztos sokkal fontosabb dolga van, mint hogy a saját maga által vezetett intézményről szóló vitában részt vegyen vagy odafigyeljen arra, hogy mit mondanak a képviselők, leginkább az ellenzéki képviselők, mert a vezérszónoki kör elhangzása után tulajdonképpen a Fidesz kivonult a vitából, és úgy tűnik, hogy nem nagyon akarják megvédeni önök se azt, hogy mit csinál Matolcsy, amit egyébként én megértek, hiszen ami történik a Magyar Nemzeti Bankban, azt nagyon nehéz is sok esetben védeni még kormánypárti oldalról is.

Ettől függetlenül én azt szeretném azért jelezni a sok ellenzéki kritika közepette, hogy az a növekedési hitelprogram, amit meghirdetett a Magyar Nemzeti Bank, az nem egy rossz ötlet. Tehát annyit azért ellenzéki oldalról is érdemes elmondani, hogy maga a kezdeményezés szerintem egy előremutató, jó kezdeményezés volt. Remélem, hogy a Nemzeti Bank elemzi annak az okait, hogy az előzetesen várt eredmények miért nem jöttek, hiszen ha jól emlékszem, 1,5-2 százalékos GDP-növekedést reméltek ettől a programtól, ami első ránézésre talán nem tűnt teljesen irreálisnak, de a mostani eredmények alapján azt lehet látni, hogyha nem tévedek a számokban, hogy ennek nagyjából a tizede volt az, 0,2 százalékos hatás, amit tulajdonképpen ez a program generálni tudott. Éppen ezért én azt kérném, várnám a Nemzeti Banktól és a gazdaságpolitikusoktól, hogy ennek az okait elemezni kéne, és bízunk abban, hogy a Nemzeti Bank által talán éppen, ha jól emlékszem, a mai nap meghirdetett új program az előző program tapasztalataiból kiindulva próbálja kifejteni majd a hatását.

Mi arra próbáltuk egyébként felhívni itt a vitában a figyelmet ‑ és ezt persze, ha valaki akarja, akkor félreértheti, mint ahogy a jobbikos kolléga tette, aki minden MSZP-s javaslat mögött valamilyen cigánypolitikát, romapolitikát sejt ‑, alapvetően arra próbáltunk utalni a hozzászólások kapcsán, hogy a Magyar Nemzeti Bank tulajdonképpen az elmúlt 1,5-2 évben majdnem a GDP 1 százalékát költötte el olyan ügyekre, amire nincsen szükség a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének elvégzéséhez.

Ezt mindenki már részletesen elemezte, hogy most milyen műtárgyakat vesznek, milyen ingatlanokat, hova tologatják a pénzt, melyik alapítványba és ott éppen milyen Matolcsy-rokonnak van bármilyen köze vagy szerepe, erről már nagyon sokan sokat beszéltek, ezzel nem húznám az időt, de az tény és való, hogy ezeket a forrásokat nem szükséges elkölteni a Magyar Nemzeti Bank normális működéséhez. Éppen ezért mondtuk azt, hogy ezeknek a pénzeknek nagyon sok helyütt lenne hasznos és jó szerepe, hatékonyságnövelő szerepe, legyen szó gazdaságpolitikáról, legyen szó a kis- és középvállalkozói körről, legyen szó arról, hogy egy fenntartható növekedési pályára kellene állítani az országot.

Gúr Nándor beszélt róla, hogy azok a jó GDP-mutatók, melyek a tavalyi évben jellemezték Magyar­országot, nagyon sok oldalról lényegében egyszeri hatásoknak voltak betudhatók, és minden előrejelzés azt mondja, hogy az idei évben is és a jövő évben is csökkenni, lassulni fog a magyar gazdaság növekedése, miközben eminens politikai, gazdaságpolitikai, társadalmi cél lenne, hogy egy fenntartható gazdasági növekedési pálya és egy bővülő, valós foglalkoztatás legyen az, amelyik jellemzi Magyarországot, mégpedig olyan formában, hogy ez a tisztes fizetést, bérezést és jövedelmeket is jelentse az ott dolgozó emberek számára. Tehát magyarul, mi abban partnerek lennénk, hogyha a Magyar Nemzeti Bank egy fenntartható fejlődési pálya szemszögéből és egy foglalkoztatásbővítő, de azért az árstabilitást biztosító politikának az útjait és a megoldását keresné.

Természetesen, ahogy ezt több kollégám elmondta, ez a fajta pénzpazarlás, amit a Matolcsy-féle jegybank folytat, számunkra is elfogadhatatlan. Tiszteljük a kulturális értékeket és az építészeti értékeket is és vagyonelemeket is, de szerintünk sem a Magyar Nemzeti Bank feladata, hogy ezzel foglalkozzon és erre akármilyen forrást is, közpénzt vagy éppen nem közpénzt költsön. És a kollégák ‑ még egyszer hadd ismételjem, hogy a jobbikosok is értsék, tehát magyarul ‑ azért mondtak különböző javaslatokat az egészségügytől az oktatáson át a foglalkoztatásig, mi mindenre lehetne költeni, mert szerintünk ez hasznosabb és jobb felhasználása lenne ezeknek a forrásoknak.

Talán egy dolog nem került még szóba, és ezt szeretném a figyelmükbe ajánlani, az elmúlt időszak vitáiban vagy hozzászólásaiban, ez az, hogy kitapintható egyfajta feszültség Varga Mihály és Matolcsy között, tehát a Gazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank működése nem harmonikus. Ez azért érdekes, hiszen egy volt gazdasági minisztert, aki fideszes képviselő is volt, azt helyeztek pártkatonaként a Magyar Nemzeti Bank élére. Tehát a várakozás az volt, hogy ha nem is lesz független a jegybank, ami nagy baj, de legalább egy jó kormányzati kapcsolata lesz a kormánypárttal és ezért a Nemzeti Bank és a magyar kormány együttműködése talán harmonikusabb.

Ehhez képest azt látjuk, hogy ez a kapcsolat nagyon sok feszültséggel teli. Talán a legutóbbi időszak egyik ilyen, a sajtóban is kiemelt, figyelmet kapott apropója, amikor a Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Nagy Márton kritizálta a kormányzat döntéseit a bankadó kapcsán.

Ha jól értettem, a vita talán arról szólt, hogy kell‑e feltételekhez kötni a bankadó enyhítését vagy a bankadónak a bizonyos szempontból való csökkentését, esetleg kivezetését. Hozzáteszem, szerintem annak volt igaza ebben a vitában, aki azt mondta, hogy érdemes feltételekhez kötni a bankadó csökkentését, és szerintem az nem egy rossz gondolat, ami arról szól, hogy azok a bankok részesüljenek nagyobb kedvezményben, amelyek jobban részt vesznek a hitelezés felpörgetésében akár a kis- és középvállalkozó szektorban, akár nagyobb infrastrukturális projekteknél vagy akár az innováció, a kutatás-fejlesztés területén kihelyezett források szerintem vagy a foglalkoztatásbővítést szolgáló források ‑ ezek bizony mind-mind hasznos hitelezési tevékenységet jelentenének.

Tehát arra akartam csak pusztán fölhívni még egy új szempont alapján a vitában részt vevők figyelmét, hogy bizony, ugyanaz a helyzet áll elő, mint oly sokszor az elmúlt 25 év kormányzása során, hogy van egyfajta feszültség a kormányzati gazdaságpolitika és a Magyar Nemzeti Bank politikája között, és ahogy látom, ez egy személyes feszültség is.

(13.20)

Legutóbb ez odavezetett, hogy Varga Mihály egy interjújában nyilvánosan kritizálta a Nemzeti Bank vezetését, sőt azt is mondta, hogy az ilyen kollégákat ő elbocsátaná, ha ezek az ő kollégái lennének, akik ilyen kritikát mernek megfogalmazni egy kormányzati döntés után. Azt gondolom, hogy ez nem jó a magyar gazdaságnak, nem jó Magyarországnak, éppen ezért érdemes lenne a Fidesz háza tájékán valahogy ezt a vitát egyszer s mindenkorra eldönteni a két kakaskodó politikus között. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)