Dr. Schiffer András (LMP)

DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Majdnem mondanám, hogy tisztelt jegybankelnök úr, de rögtön adódik a kérdés, hogy hová tűnt Matolcsy György. Nagyon kiváló, hogy itt ül valaki, elnézést, de azt sem tudom, hogy kicsoda, aki nyilván a jegybank alelnöke, de azért ezt a szemtelenséget nem sok közjogi szereplő engedte meg magának, hogy elmondja a beszámolóját, majd utána elhagyja az üléstermet. Szeretném megjegyezni, hogy nem volt olyan rég, egészen pontosan egy héttel ezelőtt, amikor a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnök asszonya és a legfőbb ügyész úr beszámoltak. Azt gondolom, nem kisebb szereplői ők a magyar közjogi életnek, mint Matolcsy György, mégis mindhárman végigvárták a vitát, és válaszoltak a vitában elhangzottakra. Ez a kép, amely itt fogad bennünket az Országgyűlésben, hogy vita Matolcsy György beszámolójáról Matolcsy György nélkül, ez pontosan mutatja azt a helyzetet, amibe Matolcsy György elszabadult hajóágyúként az egész jegybankot navigálta.

Először is ott kezdeném a történetet, hogy olyan beszámolókról tárgyalunk, amiket a jegybank felügyelőbizottsága el sem fogadott. Egy olyan időszakról beszélünk, amikor legalább egy évig törvénytelenül működött Magyarország központi jegybankja, tudniillik nem volt felügyelőbizottsága. Ráadásul úgy nem volt felügyelőbizottsága, hogy a törvény által előírt felügyelőbizottsági hatáskör csak a szigorúan vett monetáris politikára korlátozódott és korlátozódik, miközben, időközben, nem állítom, hogy helytelenül, de a jegybank megkapta a felügyeleti funkciókat is. Az LMP ezért indítványozta már tavaly, hogy úgy módosítsuk a jegybanktörvényt, hogy a felügyelőbizottság mandátuma terjedjen ki a jegybank felügyeleti funkcióira is.

Az élet sajnálatos módon igazolt bennünket, hiszen lehet, hogy ha van egy működő felügyelőbizottsága ennek az elszabadult hajóágyúnak, és ez a felügyelőbizottság a jegybank felügyeleti tevékenységét is vizsgálni tudja, akkor esetleg kevesebb magyar állampolgárt kopaszt meg a brókerbotrány, lehet, hogy el lehetett volna kerülni sok-sok család elnyomorodását a Quaestor-botrányban, illetve a Buda-Cash- és a többi brókerbotrány kapcsán.

Egyvalamit szeretnénk előre leszögezni. A jegybank által követett monetáris politikát alapvetően helyesnek tartjuk. Nem ezzel volt vitánk soha. Olyannyira helyesnek tartjuk, hogy az LMP már az alakulását követően vitában állt azzal a monetáris politikával, amit a Simor-féle jegybank folytatott, és csodálkozunk azon, hogy a szocialisták még ma is az erős forintot sírják vissza.

Még egy pillanatra hadd lépjek vissza ahhoz a helyzethez, amelyet szimbolizál Matolcsy György hiánya az ülésteremben. Egy dolog az a meglehetősen sajátos ‑ és akkor, azt hiszem, finoman fogalmaztam ‑, szerepfelfogás, amit Matolcsy György magának tud, de lássunk világosan: az igazi baj ott van, hogy hiába változik a világ, hiába vannak nagyon komoly folyamatok a globalizálódó gazdaságban, továbbra is szerte Európában szent tehén a demokratikus intézményektől független monetáris politika. Ezt az egész szerepfelfogást Matolcsy György egy olyan környezetben engedheti meg magának, ahol az Európai Unióban van egy Európai Központi Bank, amely a demokratikus intézmények által nem elszámoltatható, egy olyan Európai Központi Bank, amelynek vannak jogosítványai a különböző nemzeti bankok tekintetében, és van egy olyan elszámoltathatatlan Európai Központi Bank, amely közben mégis megteheti azt, hogy demokratikusan választott kormányok torkán lenyom olyan gazdaságpolitikát, amire a választópolgárok a demokratikus kormánynak nem adtak felhatalmazást. Ez a puccsszerű manőver történt az Európai Központi Bank részéről idén nyáron Görögországgal szemben, és ezt próbálják most megjátszani Portugáliában is.

Tehát egy olyan környezetben szaladgál Matolcsy György, ahol sajnálatos módon az európai trend is az, hogy a monetáris politika nemhogy nem elszámoltatható a választópolgárok által Európában, hanem éppenséggel az Európai Központi Bank az, amely mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül úgy gondolja, hogy jogában áll választói akaratot, választói felhatalmazást átírni. Mondom még egyszer: éppen ennek lehetünk tanúi most Portugáliában is.

Azt gondolom, helyes önmagában az az antiinflációs politika, amely egyébként csökkenti a kamatot, és hagyta az elmúlt években gyengíteni a forint árfolyamát. Ennek következtében a magyar külkereskedelmi mérleg soha nem látott többletet mutatott és mutat. Mi ezt a politikát sürgettük már egyébként 2010 előtt is.

Minden más viszont, amit a jegybank tett Matolcsy György vezetésével, egészen elképesztő kockázatokat rejt egész Magyarország számára. Önök azt szeretnék elhitetni Magyarországgal, a magyar Országgyűléssel, hogy a jegybank nyeresége valamiféle zseniális műveletsorozatnak a gyümölcse, és Matolcsy György, amikor bezsákolja magának a festményeket és a kastélyokat, tulajdonképpen ennek a zseniális műveletsorozatnak a gyümölcsét aratja le. Ez nem így van. Ez egy durva félrevezetés. Előttem Volner János erről már ejtett szót.

A nyereség abból fakad, hogy a korábbi években a jegybank a devizatartalékait egy erősebb árfolyamon halmozta fel, és a korábbi jegybankvezetések, nemcsak a Simor-, hanem a Járai-féle jegybankvezetés is, egy nagyon ortodox, neoliberális monetáris politikát folytattak. A nyereség nem más, mint a korábbi erősebb forintárfolyam és a Matolcsy-féle jegybank által megvalósított, ismétlem, helyesen megvalósított gyengébb forintárfolyam különbözete. Magyarul arról van szó, hogy ha én mint jegybank 230 forintért vettem egy eurót, és azt az egy eurót most eladom a jelenlegi 310 forintos árfolyamon, keletkezik egy 80 forintos, tehát a 310 és a 230 forint közötti különbözetnek megfelelő nyereségem. A Simor-féle jegybank erős forintért vette a tartalékot, a Matolcsy-féle jegybank pedig azt gyenge forintért adja el. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: ez rendben is van.

Ami azonban nincs rendben, az az, amit a nyereséggel tesznek. Ahogyan azt a nyereséget elképesztő dilettantizmussal, felelőtlenséggel, teljes mértékben törvénytelenül elkótyavetyélik. A törvénytelenségről majd még ejtenék pár szót, tudniillik szemben az előbb elhangzottakkal, én továbbra is állítom, hogy egész egyszerűen nincs törvényi felhatalmazása a jegybanknak arra, amit az elmúlt egy évben művelt.

A kérdés igazából az, hogy milyen monetáris hatása van ennek az ámokfutásnak, amit Matolcsy György folytat. A probléma az, hogy ahogy a jegybank az így képződött, tehát nem valami zseniális műveletek miatt, hanem éppen az egyébként helyes monetáris politika és a korábbi helytelen monetáris politika különbözete miatt képződött nyereséget elkótyavetyéli, ez éppen az egyébként helyes monetáris politika mozgásterét szűkíti. Mi lesz ugyanis akkor, ha ennek az antiinflációs hullámnak a végére értünk? Mert ugyebár mindennek vége lesz egyszer. Az lesz, hogy a jegybank kénytelen lesz kamatot emelni és a forintot felerősíteni éppúgy, mint ahogy azt annak idején Járai Zsigmond is tette, amikor a magyar infláció két számjegyű volt. Csakhogy ebben az esetben a Magyar Nemzeti Banknak éppúgy automatikusan vesztesége fog keletkezni, ahogyan most nyeresége keletkezett a gyengüléssel.

(11.20)

És akkor mit fog tenni? Hiszen nem lesz meg a realizált nyereség, amit pontosan nem véletlenül ír elő a törvény, hogy ott kell tartani a jegybankban; nem lesz más választása, nem lesz ott a nyereség a sufniban, kénytelen lesz a nemzetgazdasági miniszterhez, tehát a költségvetéshez fordulni.

Tehát, hogy rövidre vágjam: ennek az ámokfutásnak az árát, ami arról szól, hogy a jegybanknak az egyébként helyesen követett monetáris politikája következtében, az árfolyam-különbözet miatt képződött nyereségét elkótyavetyélik Matolcsy György szellemi birodalmának a megépítésére, elkótyavetyélik festményvásárlásra, elutalják offshore-paradicso­mokba, hogy nagy ingatlanokat vegyenek a pesti belvárosban, no, ennek az ámokfutásnak az árát önök a magyar adófizetőkkel fogják megfizettetni.

Ehhez önök is asszisztálnak, Hollik képviselő úr, Bánki képviselő úr, mert abban a pillanatban, amint biankó csekket adnak Matolcsy György számára, nem kérik számon, hogy hová tűnik a nyereség, kockáztatják azt, hogy amennyiben véget ér a jelenlegi antiinflációs ciklus, nem lesz ott a tartalék, nem lesz ott a tartalék a jegybankban, magyarul a költségvetés, azaz az adófizető állampolgárok fogják azt kipótolni. Tehát magyarul, jelenleg hiányzik a jegybank tartalékából az a pénz, ami elment festményekre, kastélyokra, különböző alapítványokra, és ha a jegybank megszorul, mert változik a ciklus, ezt a pénzt, ezt a tartalékot a magyar adófizetők lesznek kénytelenek kipótolni.

Az LMP támogatta annak idején azt, hogy a felügyeleti hatóságot olvasszák be a jegybankba, de azt gondolom, a 2015 tavaszi fejlemények alapján nyilvánvaló, hogy a csalódás jelentős. Reméljük azt, hogy a jegybank nem vitatja azt a Széchenyi-féle megállapítást, hogy hitel nélkül nincsen gazdasági fellendülés, és nem vitatják azt sem, hogy az utóbbi év pozitív GDP-adatai kizárólag a multiknak és az uniós támogatásoknak tulajdoníthatók, hiszen éppen ennek a ténynek a felismerése vezette Matolcsy Györgyöt a növekedési hitelprogram bevezetéséhez. De ez a program szerény eredménnyel jár, egész egyszerűen azért, mert amíg a magyar pénzügyi közvetítői rendszer nem képes a honi, ismétlem, a honi ipari, mezőgazdasági szektor jogos és józan igényeit ellátni, addig nem lesz kellő hitel a magyar nemzetgazdaságban.

A hazai gazdaság azért is sorvad, mert a jegybank, amelyik most már birtokában van a felügyeleti funkcióknak, nem képes a pénzügyi rendszert talpra állítani, miközben az olcsó munkabérre játszó multinacionális cégek száguldanak a magyar gazdaságban. Ahelyett, hogy a multik és az uniós támogatások eredményét tükröző GDP-számokkal dicsekednének, itt az ideje, hogy a pénzügyi rendszer hitelnyújtó képességét rendbe tegyék, mielőtt még a kivándorlás és a hitelszűke, hitelkiszáradás miatt a magyar nemzetgazdaság végzetesen elsorvadna.

Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretném leszögezni, hogy önmagában a kamatcsökkentési politikát, a gyengébb forint politikáját, elvben a hitelezési bankszektor-élénkítési politikát, az aktívabb gazdasági szerepvállalást támogatni lehet. Önmagában az, hogy szakítottak a neoliberális ortodoxiával, ami egyébként Európában szerte népszerű, akár nép­párt, akár a kaviárbaloldal kormányoz európai országokat, ez természetesen üdvözlendő. Ezen kívül viszont gyakorlatilag semmi pozitívum nincsen az önök politikájában, sőt, ahogy az imént elmondtam, minden egyéb eleme a monetáris politikának, illetve Matolcsy György ámokfutásának az egyébként helyes monetáris politika elé is kőkemény akadályokat gördít.

A növekedési hitelprogram 1. és 2. sokkal kevésbé hatásos, mint ahogy ezt önök elképzelték, az NHP 70 százalékát hitelkiváltásra, nem pedig új beruházásra használták a vállalkozások. Nem volt számottevő hatása sem a beruházásokra, sem a foglalkoztatásra, mivel a vállalkozások fellendülése előtt más, erős korlátok vannak.

Szólni kell a jegybankalapítványok államkötvény-vásárlásairól. Csatlakozva ahhoz, amit Tóth Bertalan elmondott, a helyzet úgy áll, hogy a jegybank pénzéből létesített alapítványok államkötvény-vásárlásaikkal de facto az uniós tilalom alá eső monetáris finanszírozást valósítanak meg. A probléma az, hogy ennek előbb-utóbb meglesz a böjtje. Tehát erre építeni egy gazdaságpolitikát, ez pontosan az, amit Matolcsy György egyébként pénzügyminiszterként is folytatott: futóhomokra építenek. Abban a pillanatban, hogyha Magyarországgal szemben megállapítást tesznek uniós szervek, ezzel a politikával fel kell hagyni.

Ami a felügyeleti tevékenységet illeti, én azt gondolom, hogy a tények önmagukért beszélnek, azok a tények, amiknek itt szomorúan tanúi lehettünk az elmúlt hónapokban. Kezdeném a Széchenyi Bank bukásával. Ez a bank tele volt tömve NHP-s hitelekkel, vezetője egy nagyon is tűz közeli oligarcha volt. Jellemző, hogy Töröcskei Istvánt, a Széchenyi Bank és egyben az Államadósság Kezelő Központ volt vezetőjét, még a több milliárd forintos fiktív tőkeemelése miatt sem vonta felelősségre a jegybank.

A jegybank felügyelete alatt álló pénzügyi cégeknél olyan százmilliárdos pénzügyi bűncselekményektől hangos a média, amelyekben mindannyiszor részt vettek, és érintettek kormányzati szereplők ‑ mit kormányzati szereplők?!, kormányzati szervek is! Több mint fél év eltelt, és továbbra sincs válasz arra, hogy annak idején, február utolsó napjaiban hogyan történhetett meg az, hogy a minisztériumok előbb tudtak a Quaestor bukásáról, mint a kisbefektetők. Vagy ha a kormány, illetve a minisztériumok erről előbb tudtak, miért nem értesítette a magyar miniszterelnök a magyar jegybank, tehát a felügyeleti hatóság vezetőjét, hogy itt baj van, adott esetben a rendőrséget?

Ha ezt megtette Orbán Viktor, akkor miért nem cselekedett február utolsó napjaiban Matolcsy György? És ez felveti azt a kérdést, amire szintén javaslatot tett az LMP tavasszal, hogy a nyereséget, ami képződik a jegybanknál, két esetben lehet esetleg eltéríteni a kötelező tartalékolási céltól. Az egyik eset az, amikor azt mondjuk, hogy a jegybanknak mint felügyeleti hatóságnak keletkezhet kártérítési kötelezettsége, például a mulasztásai miatt, és erre is tartalékolni kell, illetve, amikor a betétvédelmi, illetve befektetővédelmi alapokat szintén közvetve, összefüggésben a felügyeleti hiányosságokkal, ki kell pótolni.

A másik eset, amire a tartalékolási célon kívül felhasználható lehet vagy felhasználható lett volna a nyereség, az egyébként a devizahitelesek helyzetbe hozása.

Egyik sem történt meg, ellenben azt láttuk, hogy a brókerbotrányok a jegybankot is készületlenül érték. Merthogy mi történt például a Quaestor esetében? Van egy tízmillió forintos alaptőkéjű cég, ez a Quaestor Financial Hrurira Kft., ennek engedélyeztek 2013. szeptember 25-én 50 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást. Aztán eljött 2014. november 20-a, a jegybank ‑ dr. Windisch László alelnök sk. ‑ ismét engedélyez a tízmilliós cégnek 70 milliárdos kötvénykibocsátást. A színfalak mögött ekkorra már mindenki tudja, hogy ez egy pilótajáték, ami minden pillanatban bedőlhet. Két és fél hónappal később be is dől. Hol volt a felügyelet két és fél hónapig? Erről mint pénzügyi felügyeletnek tudniillik rendelkeznie kellett volna információval. Ha nem rendelkezett információval, az a baj, ha rendelkezett információval, és mégis kiadta az engedélyt, és engedte, hogy a kisbefektetők továbbra is ügyfelei legyenek ennek a cégnek, akkor pedig ez a baj. Mindeközben a jegybank nem vette észre vagy nem akarta észrevenni, hogy a jelenlegi adatok alapján a Quaestor további 150 milliárd forint értékben adott el hamis kötvényeket, azaz olyanokat, amikre nem kapott engedélyt.

A másik történet, amiről beszélnünk kell, ez a közpénzeknek az elkótyavetyélése, és akkor itt álljunk is meg egy pillanatra, mert én úgy tudom, hogy a beszámolójában maga a jegybankelnök ‑ sajnos nem tudom megkérdezni, mert nem tisztelte meg a magyar parlamentet, hogy ezt a vitát végigvárja ‑, maga a jegybankelnök hivatkozott arra, nyilván pozitív értelemben, hogy a jegybank közpénzt kezel. Én nem értem Hollik képviselő úr és Bánki képviselő úr csodálkozását. Miért kérdés az, hogy a jegybank közpénzt kezel? Miért vitatott az, amit Tóth Bertalan elmondott, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyébként az állami szervezetrendszernek a része? Önök írtak egy Alaptörvényt, jegyzem meg, a korábbi alkotmány is ennek megfelelően alkotmányos intézményként megemlékezik a Magyar Nemzeti Bankról. Közfeladatot lát el.

(11.30)

Az, hogy az állam az Alaptörvényben és az annak alapján kiadott jegybanki törvényben úgy rendelkezik, hogy egy bizonyos állami funkciót, így nevezetesen a monetáris politika irányítását és egyébként a pénzügyi felügyeleti funkciót részvénytársaságba szervezve látja el, ettől még helyesen ‑ ahogy Tóth képviselő úr mondta ‑ a Magyar Nemzeti Bank az állami szervezetrendszer része. Én nagyon csodálkozom, hogy ez egyáltalán vitatott lehet.

Kettő. Az sem vitatott, hogy közpénzt kezel, az utolsó fillérig közpénzt kezel a Magyar Nemzeti Bank. Meg kell nézni azokat a törvényeket 1992 óta, amelyek a közérdekű adatról és ezzel összefüggésben a közpénz fogalmáról rendelkeztek: nemcsak a Magyar Nemzeti Bank, amelyik állami funkciókat részvénytársasági formába szervezve lát el, hanem egyébként minden köztulajdonban álló cég közpénzt kezel. Ehhez a kérdéshez csak így lehet közelíteni. Éppen ezért, amikor önöknek éppen hasznot hoz az a neoliberális dogma, hogy a monetáris politika független mindentől és mindenkitől, akkor éppen azt mondják, hogy ez nem közpénz, és ne is szóljunk bele, és ne is kíváncsiskodjunk; amikor éppen az önök számára hátrányos, mert nincsenek birtokon belül, akkor pedig az unortodoxiával támadják ezt a dogmatikus felfogást.

Közpénzt kezel a Magyar Nemzeti Bank, és ráadásul ez a közpénzállomány ‑ lássunk világosan ‑ nem csak az árfolyam-különbözet miatt növekedett meg, a Magyar Nemzeti Bank a devizahitelesek becsapásával legalább 140 milliárd forint plusznyereségre is szert tett. Tehát én nem igazán tudom mire vélni Hollik képviselő úr dicsekvését, mert a Magyar Nemzeti Bank nem tett mást, mint meglopta a devizahitel-károsultakat. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Egészen egyszerűen az történt, hogy a korábbi ígéretekkel szembemenve, a Fidesz-KDNP 2009-2010-es választási ígéreteivel szembemenve a devizahitel-károsultak ott hagyták cserben, hogy egész egyszerűen nem azon az árfolyamon váltották vissza az egyébként teljesen fals, hibás terméken alapuló devizahitelt, amilyen árfolyamon a hitelkárosultak azt annak idején felvették. Az árfolyam-külön­bözetből, a felvételkori és a forintosításkori árfolyam közötti különbözetből a Magyar Nemzeti Banknak legalább 140 milliárd forintnyi nyeresége keletkezett. És mi történt ezzel a nyereséggel? Nem a hitelkárosultak kapták meg, még csak nem is a felügyeleti hibák miatt pórul járt kisbefektetők kapták meg, még csak nem is tartalékolt a jegybank, hanem az a 140 milliárd forint, amivel meglopták a hitelkárosultakat, elment festményre (Korózs Lajos: Szégyen!), és ami még nagyobb szégyen, elment offshore-paradicsomokba, amikor önök kastélyokat vásároltak. (Korózs Lajos: …felelni fognak érte!) Úgy költik a jegybank vagyonát, mint ha a saját birtokukkal gazdálkodnának.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a Magyar Nemzeti Bank nem más, mint egy olyan állami szerv, egy olyan alkotmányos intézmény, amelyet az Alaptörvény és az Alaptörvény nyomán a jegybanki törvény részvénytársasági formába szervezett. Úgy rendelkezett a magyar Országgyűlés, az alkotmányozó hatalom, hogy a monetáris politikát, illetve a pénzügyi felügyeleti funkciókat céges, részvénytársasági formába szervezve látja el a magyar állam. De ettől ez még a magyar alkotmányos intézményrendszer része. És még valami. Én azért állítom, hogy továbbra is törvénytelen az a seftelés, amit Matolcsy György folytat alapítványostul, festményestül, kastélyostul, mindenestül, mert a státustörvény, a jegybanki törvény világosan leírja azt, hogy milyen tevékenységekkel foglalkozhat a Magyar Nemzeti Bank. Ebben például műkincs-kereskedelem nincsen.

A helyzet az, hogy nem lehet a társasági törvényre, illetve a Ptk.-ra mutogatni, mert ebben a tekintetben a jegybanktörvény ‑ speciális alkotmányos cégről beszélünk, ha úgy tetszik ‑ egy lex specialis; tök mindegy, hogy általában részvénytársaságok számára mit ír elő a társasági törvény, illetve a Ptk. ma már, a jegybanktörvényt kell alapul venni. A jegybanktörvény világosan rendelkezik, hogy mire hozza létre ezt a részvénytársaságot a magyar állam; műkincs-kereskedelem és egyéb seftelések, amiket Matolcsy György folytat, nincsenek ebben benne. Innentől kezdve az, amit önök folytatnak jegybanki tevékenység címén, több esetben is fölveti bűncselekmény gyanúját.

A helyzet az, hogy amikor Matolcsy György 2013 tavaszán átvette az MNB irányítását, a jegybank közvetlen vagy közvetett tulajdonában öt társaság volt, ez a szám mára 12-re emelkedett. Az MKB megvásárlásával pedig egy egész cégbirodalom ment át az MNB tulajdonába. Ezekben a cégekben egyrészt az igazgatósági és fb-helyeket az MNB vezető tisztségviselőivel töltötték fel, másrészt ezzel párhuzamosan a testületi tagságért járó tiszteletdíjak az egekbe szöktek. De hogy lássuk a jegybank, illetve Matolcsy György szociális érzékenységét, mi mindenre lehet még fordítani a devizahitelesek zsebéből kivett 140 milliárd forintot: hát például arra, hogy míg 2013 decemberében a bruttó átlagjövedelem az MNB-ben 728 ezer forint volt, ez idén márciusra 870 ezer forintra nőtt, ami közel 20 százalékos bővülés. Ez aztán igazán a családok kormánya, csak éppen azt kellene megmondani, hogy mely családok kormánya. Mellbevágó, hogy közel 70 százalékkal magasabb, bruttó 1,6 millió forint volt idén tavasszal az MNB 93 cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának havi fizetése, mint a Simor-vezetés idején utoljára kimutatott hónapban, ’12 decemberében az ugyanilyen kategóriában dolgozó 112 főé.

Azon túl, hogy rengeteg pénzt elköltöttek olyan tevékenységekre, amire nincsen törvényi felhatalmazásuk, külön aggályos az, hogy a jegybank, egy alkotmányos intézmény üzleti kapcsolatra lép off­shore-cégekkel. Ha az önök gazdaságélénkítő politikájának valóban az a célja, hogy életet leheljenek a honi gazdaságba, hogy a helyi gazdaságot, a hazai kkv-szektort felvirágoztassák, akkor az egyes számú dolog, amit nem lehetne megtenni, hogy bármilyen üzleti kapcsolatra lépnek offshore-cégekkel. Az off­shore-ozás, az offshore-paradicsomokba kinyúló csápok a magyar államadósság két és félszeresétől fosztották meg negyed század alatt a magyar nemzetgazdaságot, ha úgy tetszik, a magyar adófizetőket. Ha tökéletesen ki akarják szárítani a magyar nemzetgazdaságot, akkor további üzleteket kötnek offshore-cégekkel.

Pontosan a jegybanknak kellene élen járnia abban ‑ akár európai színtéren is ‑, hogy végre az adóparadicsomok felszámolásáért történjenek meg hathatós lépések Európában, Magyarországon pedig az LMP követelésével egyezően tiltsuk meg minden közpénzből gazdálkodó szervezet számára, hogy offshore hátterű cégekkel bármilyen üzleti kapcsolatra is lépjenek.

A társadalmi felelősségvállalási programmal kapcsolatban én gyakorlatilag elmondtam mindent. Az, amit önök társadalmi felelősségvállalásnak neveznek, ez maga a társadalmi felelőtlenség. A hazai gazdaságot kívánják élénkíteni, közben pedig off­shore-cégekkel üzletelnek. Tehát pontosan keresztezik egy egyébként helyes gazdaságélénkítési politikának az útját. Önök akkor, amikor fölélik a jegybank tartalékait, úgy is, hogy közben kifosztják a hitelkárosultakat, és futnak a pénzük után a Quaestor-károsultak is, mindezek után úgy élik föl a jegybank tartalékait, hogy ezzel beszűkítik egy egyébként helyes gazdaságélénkítő monetáris politikának is az útját.

Összegezve tehát azt tudom mondani, hogy minden, ami egyébként helyeselhető volt az elmúlt évek monetáris politikájában, annak az értékét is nagymértékben csökkenti az, hogy a tartalék felélése nem pusztán disznóság, nem pusztán törvénytelenség az önök részéről, hanem egész egyszerűen ennek a monetáris politikának a kifutását is akadályozzák. Egész egyszerűen arról van szó, hogy hiába szeretné a jegybank továbbfolytatni hosszú távon is a jelenlegi monetáris politikát, ha elmúlik az antiinflációs ciklus, ha veszteségessé válik a jegybank, akkor egész egyszerűen nem lesz hova nyúlni, illetve lesz hova nyúlni: az adófizetők zsebébe; kénytelen lesz a jegybank elnöke elzarándokolni a nemzetgazdasági miniszterhez, aki természetesen nem a saját zsebéből fog fizetni, hanem az adófizetők zsebéből.

Összegezve: túl sokba kerül az adófizetőknek Matolcsy György műkincs-kereskedelme, túl sokba kerül az adófizetőknek a kastélyvásárlás, túl sokba kerülnek azok az offshore-lovagok, akiktől épületeket vásárol a Magyar Nemzeti Bank.

Még egy gondolat erejéig azért a társadalmi felelősségvállalás keretén belül itt Matolcsy György szellemi birodalmáról is érdemes néhány szót szólni, csak a korrektség kedvéért. Matolcsy György, azt gondolom, még jegybankelnöki időszaka előtt helyesen vette észre, helyesen észlelte azt, hogy a hazai közgazdaság-tudományi oktatásban gyakorlatilag kizárólagos szerepe van évtizedek óta a neoklasszikus, neoliberális közgazdasági gondolkodásnak.

(11.40)

Helyesen vette azt észre, hogy ahhoz, hogy a magyar nemzetgazdaság mozgástere táguljon, egész egyszerűen be kell vinni új szellemi áramlatokat is a közgazdaság-tudományi képzésbe. Valóban tragikus az, hogy ma Magyarországon a közgazdaság-tudo­mányi képzésben azokat a kritikai közgazdászokat ‑ Stiglitzet vagy Pikettyt ‑ nem is lehet hallani, aki­ket egyébként már Amerikában vagy Németországban oktatnak.

Csak éppen egy gond van ezzel, hogy ennek a szellemi váltásnak az előkészítése és az ennek való megágyazás egyrészt nem a jegybank elnökének a feladata. Akkor ne tetszett volna jegybankelnöknek jelentkezni! A közgazdaság-tudo­mányi egyetem, a Corvinus Egyetem rektoraként ezt a feladatot, azt gondolom, hogy törvényesen és hatékonyan meg lehetne, illetve meg lehetett volna oldani. A másik probléma, hogy erre ‑ mint ahogy nagyon sok mindenre ‑ Matolcsy Györgynek nincsen törvényi felhatalmazása.

Úgyhogy összegezve én azt tudom mondani, hogy egészen felháborító az a viselkedés, ahogyan Matolcsy György itt hagyta a magyar Országgyűlést a jegybank elnökének a beszámolójánál, viszont nagyon pontosan mutatja azt a szereptévesztést, amiben leledzik a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki ‑ szeretném még egyszer hangsúlyozni ‑ nem egy magáncég menedzsere, hanem egy részvénytársasági formába szervezett alkotmányos intézménynek a parlament által felhatalmazott vezetője. Köszönöm szépen.