Volner János (Jobbik)

VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is el szeretném mondani azt önöknek, hogy hogyan látja a Jobbik a Magyar Nemzeti Bank szerepét, és mit tartana ideálisnak. Azzal az állapottal, ami most van Magyarországon, nem értünk egyet. Nem értünk egyet azzal, hogy bár Orbán Viktor a vele készült rádióinterjúban ezt letagadta, meghamisította a tényeket, ténylegesen az egyetlen hatóság, amelyik utasítást adhat a Magyar Nemzeti Bank részére, az jelenleg az Európai Központi Bank. A kormányfő azt mondta, hogy ez nem igaz, ez nem így van, de ez az állapot azt jelenti, hogy az 1848-as 12 pont egyike, amely az önálló Magyar Nemzeti Bankról szól, nem teljesült mind a mai napig, hiszen az Európai Központi Banktól függ az, hogy Magyarország pénzügyei hogy alakulnak.

Fontos látni azt, hogy a pénzügyi rendszer két alrendszerből áll. Áll a pénzügyi kormányzatból, a fiskális alrendszerből, és áll a monetáris politikai alrendszerből. A Jobbik szakmai álláspontja szerint akkor működik jól egy ország gazdaságpolitikája, hogyha a két, a pénzügyi és monetáris politikai alrendszer egymást támogatja, egymást segíti, kölcsönösen, kéz a kézben járva támogatják egymás tevékenységét. Magyarországon az elmúlt időszakban az volt megfigyelhető, amit Matolcsy György beszá­molójában is láthattunk.

Amikor éppen a szocialista kurzus által kinevezett jegybankelnök volt hatalmon a Magyar Nemzeti Bankban, akkor a fideszesek szidták őt, mondván, hogy túl drága ilyen módon a jegybank működése, túl magasan tartja a kamatokat; amikor a Fidesz által kinevezett jegybankelnök, Járai Zsigmond volt a Magyar Nemzeti Bank élén, akkor pedig a szocialista kormányok szitkozódtak amiatt, hogy túl drága a szocialista kormányok alatt (sic!) a jegybank működése. Kölcsönösen egymásra mutogattak, a magas kamatokból pedig a Magyarországon működő, sőt még az itt nem működő bankok is kamatbevételt húzhattak, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank kéthetes papírjait azok is vásárolhatták, akik egyébként Magyarországon nem végeztek banki tevékenységet. Fontos tehát az, hogy Magyarország érje el végre egyszer azt a célt, hogy a pénzügyi rendszer két alrendszere, a pénzügyi kormányzat és a monetáris alrendszer egymást segítse, egymást támogassa, kéz a kézben járjon.

Mi abban a jegybanki függetlenségben, ami úgy ölt testet, hogy elszakadhat a jegybank a tulajdonosi jogokat gyakorló állam szándékától, akaratától, nem értünk egyet; erre majd ki fogok térni részletesen, amikor beszélek arról, hogy milyen módon hajtja végre a Pallas Athéné alapítványokon keresztül a jegybank a különböző bevásárlásait.

Mit láthatunk az elmúlt időszakban? Éveken keresztül nem tudta az Országgyűlés Gazdasági bizottsága gyakorolni a jegybank fölötti ellenőrzésének jogát, azért, mert a Fidesz meghiúsította azt, hogy a jegybanki beszámolók évről évre bekerüljenek az Országgyűlés elé. Ez a lépés teljesen egyértelműen antidemokratikus, hiszen nem volt lehetőségünk arra, hogy a jelentős, a pénzszektort érintő változásokról egyáltalán az Országgyűlés véleményt mondhasson a jegybank beszámoltatása során.

Milyen változások zajlottak az elmúlt időszakban? Brutálisan elszabadult a svájci frank árfolyama, bedőltek devizahiteles családok, jelentősen változtak az őket érintő jogszabályok, több mint 200 milliárd forint adóbevétel származik a tranzakciós illetékből, bevezetett a kormány egy immár 2 ezer milliárd forintnál nagyobbra rúgó növekedési hitelprogramot, és ezekről éveken keresztül nem lehetett beszélni az Országgyűlésben, mert a Fidesz meghiúsította ezeknek a napirendi pontoknak a tárgysorozatba vételét és az erről szóló országgyűlési vitát.

Fontos azt is látni, hogy a Fidesz a rá jellemző módon meghiúsította azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank felett ellenőrzési lehetőségekkel bíró felügyelőbizottság összeülhessen, megalakuljon. 14 hónapon keresztül Magyarország Nemzeti Bankjának nem volt felügyelőbizottsága, a kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy az ellenzéki frakciók feltölthessék a létszámot. Mutogatott az ellenzékre, mintha talán az ellenzéken múlna, hogy nem lehet ellenőrizni a Magyar Nemzeti Bankot. A felelősség ezzel kapcsolatban egyértelműen az Orbán-kormányé.

Fontos látni azt is, hogy nagyon szép elveket fogalmaz meg a Fidesz, de a gyakorlatban ezeket nem látjuk testet ölteni. Az egyik ilyen nagyon szép elv az volt, hogy a közszférában mértékletesebbnek kell lenni, a fizetéseknek alacsonyabb szinten kell állnia, mint a versenyszférában elérhető fizetések ahogy állnak, és ehhez képest azt látjuk, hogy amikor 2010-ben az Orbán-kormány hatalomra jut, beszél arról, hogy a pofátlanul magas végkielégítések gyakorlatát, amit a szocialisták vezettek be, meg kell szüntetni, 2 millió forintban húzza meg a pofátlanság határát ‑ ezt a kifejezést nem én találtam ki, hanem maguk a kormánytagok használták ‑, és 2 millió forint fölött 98 százalékos különadóval sújtja a végkielégítéseket.

Ehhez képest mit látunk most? Olyan jogszabályokat fogad el a Fidesz, amikor nem végkielégítésként, hanem havi fizetésként több mint 5 millió forintot is meg lehet keresni a Magyar Nemzeti Bankban, 5 millió forintot havonta. Tehát azt kell hogy mondjam, hogy ami a szocialista kormányok idején pofátlanságnak számított a fideszes honatyák szerint, ennek az összegnek a több mint kétszerese már nem számít pofátlanságnak a mostani fideszes kormányzati ciklus alatt. Ez egy pazarló gyakorlat, igazságtalan gyakorlat. Én egyetértek természetesen azzal, hogy a szakembereket meg kell fizetni a jegybanknál is, de havi 5 millió forint, én úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetében Magyarországnak túl sok pénz, ennyit a kormány nem engedhet meg magának. Ismét arról van szó, hogy csak a Fidesz, ha a Fidesz van hatalmon, akkor az embereit bőkezűen jutalmazza, ha más volt hatalmon és ennél alacsonyabbak voltak a fizetések, akkor pedig pofátlanságnak tartotta a jegybanki bérezést.

Fontos azt is elmondani, hogy a Magyar Nemzeti Bank működése hogyan alakult. Működési költség tekintetében 2012-ben 11,6 milliárd forintot mondhatott a jegybank magáénak, ez a működési költség közel háromszorosára, 32 milliárd forintra nőtt a tavalyi év folyamán. Meg kell magyarázni, hölgyeim és uraim, azt, hogy mitől emelkedett ilyen szinten meg a működési költség. Természetesen volt egy integráció, ami 503 alkalmazott ‑ ezek a PSZÁF volt alkalmazottai voltak ‑ összevonását jelentette a Magyar Nemzeti Bankkal, de önmagában egy ilyen brutális mértékű működésiköltség-növekedésre nem adott a jegybank magyarázatot a beszámolójában, Matolcsy György pedig elmondta a beszámolóját, és nemes egyszerűséggel hazament, nem tisztelte meg az Országgyűlést azzal, hogy részt vesz a vitában, válaszol az itt elhangzó kérdésekre, egyáltalán meg sem próbálta.

Fontos azt is látni, hogy a fő problémacsoportok kezelése hogyan alakult. Itt vannak rögtön a devizahiteles magyar családok. Mit lehetett itt látni? A legtöbbször arról beszéltünk itt az Országgyűlésen belül is, hogy jelentős árfolyamkockázatot viseltek ezek a családok, és az árfolyamkockázatok mellett levő kamatkockázatokról sokkal kevesebb szó esett. Mit is láthattunk? Amikor az Orbán-kormány 2010-ben hatalomra jutott, akkor 170-180 forintos sávban mozgott a svájci frank árfolyama, ebben adósodtak túlnyomórészt el a devizaadósok.

(10.50)

Az Orbán-kormány ‑ bár a Jobbik többször fölszólította őket nyomatékosan, hétről hétre megtettük ezt 2010 folyamán, arra, hogy forintosítsák ezeket a hiteleket azért, hogy ne szabadulhasson el az árfolyam, ne legyenek kiszolgáltatva az emberek ‑ nem ismerte föl ennek a lépésnek a jelentőségét, a Magyar Nemzeti Bank szintén nem ismerte föl ennek a lépésnek a jelentőségét. Így juthattunk el odáig, hogy színtisztán a kormány mulasztása miatt jelentős mértékben megemelkedett, másfélszeresére drágult a svájci frank árfolyama, és eljutott a 250 forintos árfolyamsávba, amikor a kormány először próbált érdemi intézkedéseket tenni. A mulasztás költségét, annak a mulasztásnak a költségét, hogy másfélszeresére drágulhatott a kormány tehetetlenkedése miatt az árfolyam, sajnos a magyar devizaadósok és a magyar adófizetők voltak kénytelenek megfizetni.

Ez az Orbán-kormány történelmi bűne, történelmi mulasztása. Ha időben lépnek, ha nem tehetetlenkednek, ha Matolcsy György először nemzetgazdasági miniszterként, utána pedig jegybankelnökként felismeri a pénzpiaci folyamatokat, akkor ez a károkozás nem következhetett volna be. Fölösleges folyamatosan visszamutogatni a szocialistákra, ők is hibásak voltak ebben a gyakorlatban, de vastagon terheli a felelősség Matolcsy Györgyöt, a jegybanki vezetést és az Orbán-kormány működését is annak a károkozásnak az okán, ami itt előállt.

Fontos látni azt, hogy a vételi és eladási árfolyam között a kereskedelmi bankok egy jelentős árfolyamnyereséget jogtalanul realizáltak sok-sok éven keresztül. Éveken át sem a pénzügyi felügyelet, sem a Nemzeti Bank ezzel kapcsolatban nem tett érdemi intézkedéseket, az Országgyűlés fideszes többsége is hallgatott, az emberek pedig egyre nagyobb bajba kerültek.

Látni kell azt, hogy több mint 150 ezer embernek járt le, 150 ezer családnak járt le 90 napnál hosszabb ideje adósságának a törlesztése, nem tudták ezek az emberek a havi törlesztőrészleteket kifizetni, egyszerűen azért, mert az anyagi helyzetük megroggyant. Hogy is állt elő ez a helyzet? Egyrészt viselték az ügyfelek az árfolyamkockázatot, azt az árfolyamkockázatot, amit nem kellett volna viselniük, hiszen bebizonyosodott az, hogy a kereskedelmi bankok hitelfelvétele mögött ténylegesen csak töredék részben volt devizafedezet, fizették az ügyfelek azokat a magas kamatokat, amelyeket szintén nem kellett volna ilyen szinten megfizetni. Mi például vettük a fáradságot és megnéztük azt, hogy a lengyel devizaadósok, akik svájci frankban adósodtak el, az ugyanabban az időszakban svájcifrank-hitelt felvett magyar devizaadósokhoz képest mennyit fizetnek, és több százalékkal kevesebb volt a lengyel devizaadósok kamata, mint a magyar devizaadósoké. Tehát kamatágon jelentős jövedelem keletkezett a kereskedelmi banki szektorban, hozzáteszem: jogtalanul, és a Magyar Nemzeti Bank ezzel kapcsolatban az égvilágon semmit nem tett, éveken keresztül gyakorlatilag semmi nem történt.

Érdemes elemezni azoknak a kormányzati intézkedéseknek a hatását, ami időközben a devizahitelesek „megsegítésére” történt. Mi is történt? A kormány például bevezeti a végtörlesztés lehetőségét, azaz biztosítja a legjobb anyagi helyzetben lévő adósok számára azt, hogy kiválthassák a devizahitelüket. Nagyon sokan egyébként forinthitelt vettek fel helyette, és erre mondta azt a kormány, hogy megszabadították ezeket a devizahitelek rabságából.

De nem történt egyéb, mint hogy a legjobban fizető adósok kiszabadultak a devizahitelezésből, ilyen módon a banki hitelportfólió minősége számottevően romlott azért, mert az Orbán-kormány gazdaságpolitikailag célszerűtlen módon járt el, szociálpolitikai szempontból pedig érzéketlenséget tanúsított akkor, amikor a legjobban kereső, a hiteleiket biztosan fizetni tudó, végtörlesztésre képes adósoknak adott lehetőséget arra, hogy megszabaduljanak a devizahitelektől. Nem a bajban lévőkön segített az Orbán-kormány, nem azokon, akik már éhkoppon voltak és a családjukkal együtt a kilakoltatás veszélye fenyegette őket, hanem a legmagasabb jövedelmű embereken segített az Orbán-kormány a végtörlesztéssel.

Fontos látni azt, hogy amikor a kereskedelmi banki szféra azzal indokolta az emelkedő kamatszintet, hogy nőtt az országkockázat azért, mert Magyarországon túl sok hitel dől be, ezért meg kell emelni a fizetendő kamatok szintjét, ezzel mi is állt elő. A még magasabb kamatokat még kevésbé tudták kifizetni az emberek, a hiteladósok, még több hitel dőlt be, elindult egy rendkívül negatív folyamat, tömegesen dőltek be a devizahitelek, és egyre nagyobb lett a probléma, nem kis részben az Orbán-kormány előbb részletezett mulasztásai miatt.

Fontos látni azt is, hogy a piaci alapon történő forintosítás, amiben a Magyar Nemzeti Bank is közreműködött, egy olyan lépés volt, amivel a Jobbik nem értett egyet, hiszen ha a hitelek mögött ténylegesen csak töredék részben van devizafedezet, akkor nem az aktuális piaci árfolyamon kell megtörténnie a forintosításnak.

Fontos egy másik fő problémacsoportról is beszélni, és ez a bankadó és a tranzakciós illeték kérdése. 2010-ben, egyébként nagyon helyesen, megfogalmazta az Orbán-kormány azt, hogy a közteherviselés rendszerét meg kell változtatni, és a pénzügyi szférának is nagyobb részt kell vállalnia a közteherviselésből. Ennek érdekében több intézkedésre került sor, hivatalosan a bankadó bevezetése és a tranzakciós illeték bevezetése is ebbe a körbe sorolható. Érdemes azonban megnézni, hogy mi is történt a tranzakciós illeték bevezetésénél, és mit tett, pontosabban szólva, mit nem tett a Magyar Nemzeti Bank. Kiküldik a bankok az értesítést az ügyfeleik számára arról, hogy meg fogják emelni a bankok tranzakciós költségeit, és mit ad Isten, pont akkora mértékben, mint amekkora lett a kiszabott tranzakciós illeték mértéke.

Pont akkora mértékben sikerült a kereskedelmi bankoknak megemelni az ügyfelek tranzakciós költségeit. Ezt feltártuk, elmondtuk itt többször a kormánynak, én magam ezzel kapcsolatban az utcán sajtótájékoztatót tartottam a PSZÁF épülete előtt, később a Magyar Nemzeti Bank épülete előtt is, és elmondtam, hogy egy az egyben a magyar lakosság lesz ezeknek az intézkedéseknek a teherviselője, mert a bankok áthárítják a tranzakciós illetéket a magyar lakosságra. 227 milliárd forint többletet fizettek a magyar emberek azért, mert ezt a költségtöbbletet a bankok ilyen módon rájuk hárították át, és a végső teherviselője ezeknek az intézkedéseknek maga a magyar kisember volt, nem pedig a magyar bankszektor.

Fontos azt is látni, hogy a pénzügyi felügyelet szerepét betöltő PSZÁF, majd később a Nemzeti Bank ennek a gyakorlatnak a megakadályozása érdekében az égvilágon semmit nem tett. A napnál világosabban bizonyítható a folyamat, megjelent a tranzakciós illetékről szóló törvény, ezzel párhuzamosan kiküldik a bankok az ügyfelek számára az értesítést, hogy pont a tranzakciós illeték mértékének megfelelően emelkednek az ügyfelek tranzakciós költségei, az Orbán-kormány pedig erre azt mondta, nem kell félni, nem fog fájni, hiszen olyan alacsony mértékű lesz az új adó, hogy azt az ügyfelek észre sem fogják venni. Arról természetesen nem volt szó, hogy rövid időn belül meg fogják háromszorozni ennek az adófajtának a mértékét, mint ahogy természetesen arról is elfeledkezett az Orbán-kormány, hogy a végső teherviselője ennek az intézkedésnek maga a magyar lakosság lesz.

A növekedési hitelprogram szintén egy olyan kérdés, amiről érdemes beszélni. Mi volt megfigyelhető a 2008-as világgazdasági válság beköszöntével? Az, hogy a leveraging, a banki tőkeáttétel leépítése volt az egyik gyakori szitokszó a pénzügyi szektor vezetőinek körében, kivonták Magyarországról a tőkét a kereskedelmi bankok, leépült a hitelezés, nem kis részben azért, mert kockázatosnak tartották az Orbán-kormány gazdaságpolitikai lépéseit a bankok számára, és a kereskedelmi bankok csökkentettek az aktivitásukon, kevesebb lett a piacon a hitel. Azért, hogy ezt ellensúlyozza, az Orbán-kormány egy kamattámogatott hitelkonstrukciót hirdetett meg, egy olyan hitelkonstrukciót, ahol a kereskedelmi bankok kamat nélkül, nullaszázalékos hitelkamattal igényelhetnek pénzt a Magyar Nemzeti Banktól, majd pedig ezt gyakorlatilag 2,5 százalékos hitelkamatok mellett kihelyezhetik az ügyfelek részére. Jó néhány furcsaság, jó néhány megoldatlan kérdés volt annak idején, amire a Jobbik egytől egyig felhívta a figyelmet, de sajnos ezekre sem a kormány, sem a Nemzeti Bank vezetése nem figyelt.

(11.00)

Így állt elő az az állapot, hogy a növekedési hitelprogram első két pillérében 701 milliárd forintot osztott ki a Magyar Nemzeti Bank, a „kis- és középvállalkozások megsegítésére, a hitelezés fellendítésére”, ezzel szemben azt látjuk, hogy a 10 főnél kisebb létszámot foglalkoztató magyar vállalkozásokhoz eb­ből a 701 milliárd forintból új hitel formájában mind­­­össze 18 milliárd forint jutott. 18 milliárd forint, képviselőtársaim, a 701 milliárd forintból! Hát, ennyire tellett a magyar kisvállalkozásokat megsegítenie a kormánynak.

Láthatóan nem erről volt szó. Nagyon sok olyan középvállalat részesült ebből a pénzből, ami külföldi tulajdonban állt, hitelkiváltás történt ténylegesen. Azaz elsősorban olyan cégek jutottak a növekedési hitelprogram forrásaihoz, amelyek egyébként is hitelképesek voltak, nem volt problémájuk azzal, hogy fel tudjanak venni hitelt. Gyakorlatilag ilyen módon a növekedési hitelprogram első két pillére ezzel a 701 milliárd forinttal egy nagyon csúfos bukás lett. Ezt őszintén ki kell hogy mondjuk.

Fontos azt is látni, hogy a növekedési hitelprogram, bár most már 2000 milliárd forint fölé ér az ebben elérhető hitelösszeg, nem töltötte be történelmi szerepét, és számos gazdaságpolitikai lehetőséget kihasználatlanul hagyott a kormány.

Az egyik nagyon fontos dolog volt az, hogy ha stratégiai fontosságú ágazatokról beszél a kormány, akkor ezekhez a stratégiai fontosságú ágazatokhoz lehetőség szerint hitelforrást is kell rendelni. A kormány nem tette meg. Nagyon fontos lett volna például az, hogy ha már elhatározzuk, hogy egy jelentős gazdasági beruházást hajtunk végre Pakson, új atomerőművet épít a kormány, akkor tegye lehetővé az atomerőmű építése során a vállalkozások számára a növekedési hitelprogramban történő részvételt. Ha fontos szándéka a kormánynak az, hogy legyen magyar buszgyártás a Rába révén, akkor tegye lehetővé azt, hogy ezek a hitelforrások elérhetőek legyenek.

Az Orbán-kormány azonban a stratégiai ágazatok megsegítéséért a növekedési hitelprogramon keresztül gyakorlatilag semmit nem tett. A hitel alapvetően továbbra is csak azok számára érhető el, akik eddig is hitelképesek voltak.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Végül, de nem utolsósorban beszélnünk kell a kastély- és műkincsvásárlások gyakorlatáról, ami a Magyar Nemzeti Bank unortodox gyakorlataként honosodott meg. Fontos látni azt, hogy jelentős szerepzavar van a Magyar Nemzeti Banknál. A tulajdonosi, a végrehajtó és az ellenőrző funkció egymásba csúszott a Nemzeti Banknál, éveken keresztül gyakorlatilag senki nem ellenőrzi le a Magyar Nemzeti Bankot, önállóan működik, még felügyelőbizottsága sincs hosszú időn keresztül, Matolcsy György pedig a hozzákerült nyereséggel, több mint 200 milliárd forinttal gyakorlatilag azt csinál, amit akar. A jegybanki törvény 166. §-a szabályozza a jegybank osztalékfizetési kötelezettségét. Ennek alapján, ha a jegybank nyereséges, osztalékot fizet a magyar államnak mint tulajdonosnak.

Azonban itt nem ez történik, hanem, bár törvényesítették ezt a gyakorlatot, a Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György zsebpénzeként bánik több száz milliárd forinttal, arra költik a pénzt, amire akarják, kastélyokat vásárolnak, kastélyokat újítanak fel, műkincsvásárlási programot indítanak. Gyakorlatilag egy olyan elképesztő gyakorlat veszi kezdetét, amit nehéz szavakkal leírni.

Látni kell azt is, hogy amikor a Jobbik még tavaly év végén síkraszállt és politikai kampányt hirdetett annak érdekében, hogy a férfiak négy évtizednyi munka után nyugdíjba mehessenek, mi kiszámoltuk azt, hogy mekkora ennek a programnak a társadalmi költsége. És ha nem számítjuk le ebből az összegből azt, hogy mennyit fordítanak az érintett korosztály férfi tagjaira például szociális segélyek formájában, akkor 150 milliárd forintos költségvetési többletkiadást jelent a magyar költségvetés számára a férfiak négy évtizednyi munka után történő nyugdíjba vonulásának lehetősége.

A kormány azt mondja erre, hogy nincs rá pénz, ezzel szemben azt látjuk, hogy a Magyar Nemzeti Banknál ennél lényegesen többet, több mint 200 milliárd forintot el tudnak költeni kastély- és műkincsvásárlási programok végrehajtására. Képviselőtársaim, ez egy társadalmilag érzéketlen, gazdaságilag célszerűtlen politika, amit a kormánykoalíció folytat. A jegybankban képződött pénz közpénz, nem Matolcsy György zsebpénze, ezzel Matolcsy György normális esetben nem csinálhat azt, amit akar. Tudom, hogy a kormány megteremtette a törvényi lehetőségét annak, hogy a jegybank gyakorlatilag arra fordíthassa a hozzá került nyereséget, amire szeretné. Ezt azonban egyrészt nem tartom célszerűnek, nem tartom igazságosnak, és nem tartom, hozzáteszem, demokratikusnak sem.

Itt, az Országgyűlésben 1-2 milliárd forintról költ­ségvetési módosítót lehet benyújtani, arról parlamenti vita kezdődik, megbeszéljük itt, a Házon belül, hogy mire költsük ezt a pénzt. Matolcsy György pedig több mint 200 milliárd forintról gyakor­latilag egy személyben eldöntheti, hogy mire fordítja a jegybank. Fontos azt is látni, hogy szakmailag is egy elképesztő folyamat, ami zajlik. Mindenki egyetért abban, hogy az országnak anticiklikus gazdaságpolitikát lenne érdemes folytatnia, mint ahogy abban is szakmai konszenzus van, hogy szerencsés esetben ezt a jegybanki tevékenység támogatja.

Ehhez képest mit látunk? Az anticiklikus gazdaságpolitikánál, amikor konjunktúra van, jobban megy a gazdaság, akkor fel kell halmozni forrásokat annak érdekében, hogy ha beköszönt a recesszió, akkor legyen miből élénkíteni, legyen olyan tartalék, amivel csökkenthetjük a válság hatásait. Ehhez képest mit látunk? A jegybank különböző ingatlanokat vásárol nagy értékben, ezekben tárolja a pénzét. Kérdés az, hogy ez megfelel‑e az anticiklikus gazdaságpolitika követelményeinek. Hát, aligha. Ha a jegybank megpróbálná a válság közepén eladni azt a műkincs- és kastélyvagyont, amit ilyen módon felhalmozott, nehezen tudná jó áron megtenni. Hiszen amikor gazdasági válság van, akkor mélybe zuhan az ingatlanok ára, elértéktelenednek az ingatlanok, és nem lehet ebből megtámogatni az anticiklikus gazdaságpolitikát.

Matolcsy György, bár saját bevallása szerint Keynes híve, ezek szerint nem olvasta el megfelelően az erről szóló könyveket, nem sajátította el az erről szóló tananyagot, hiszen teljesen egyértelmű, hogy ha az anticiklikus gazdaságpolitikát támogatni szeretné a jegybank, akkor nem erre alkalmatlan eszközökben kell tárolnia a pénzét.

Fontos látni a brókerbotránnyal összefüggő jegybanki intézkedéseket. Először is, képviselőtársaim, két fontos számot mondok önöknek. Volt Magyar­országon két tucat független brókercég, ezeken keresztül csaltak el pénzt, ezeken keresztül valósult meg a brókerbotrány. Több mint 300 milliárd forintos károkozással járt a brókerbotrány, és ezt a két tucat független brókercéget a Magyar Nemzeti Bank 1300 alkalmazottal éveken keresztül egyetlenegy alkalommal nem tudta becsületesen, átfogó módon leellenőrizni. 50 nemzeti banki alkalmazott jutott egy-egy Magyarországon működő brókercégre, és éveken keresztül a jegybank egyetlen normális, tisztességes ellenőrzést nem tudott elvégezni.

Vajon mi lehetett ennek az oka? Jól tudjuk, hogy Tarsoly Csaba jó néhány fideszes vezető politikus barátja, ismerőse, üzletfele. Fideszes önkormányzatok tömege tartotta milliárdjait a Quaestorban, tőzsdézve az adófizetők pénzével. A kormány nem gondoskodott arról, hogy a közpénzeket állami számlákon tartsák, ehelyett egy tőzsdéző brókercéghez került a pénz. A pénz eltűnt. Amikor a szocialista kormányok idején, hiszen a Quaestor a szocialistákkal is nagyon jó kapcsolatot ápolt, nem csak a fidesze­sek­kel, amikor a szocialista kormányok idején 16,9 milliárd forintos hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól, ami állami tulajdonban volt, ebben az ügyben 2010-ben feljelentés született. Majd pedig az Orbán-kormány idején, mit ad isten, megszűnt a feljelentés vizsgálata, nem indult ebben az ügyben ténylegesen nyomozás és büntetőeljárás, mondván, hogy nem találtak semmilyen rendellenességet.

(11.10)

Látni lehetett azt is, hogy ha egyszer, csak egyetlenegyszer leellenőrizték volna ezeket a brókercégeket, akkor kiderül a csalás, akkor kiderül az, hogy ellopják az emberek pénzét. Az a mulasztás, amely több mint 360 milliárd forintos károkozást jelent jelenleg Magyarország számára, teljesen egyértelműen a Magyar Nemzeti Bank vezetését és a korábban működő PSZÁF vezetését terheli. Hölgyeim és uraim, ötven jegybanki alkalmazott jutott egy független brókercégre. Ötven alkalmazottal éveken át nem tudták leellenőrizni ezeket a cégeket. Ennek a károkozásnak a költségét véleményünk szerint teljesen egyértelműen a kormánynak kell viselnie, az ezzel kapcsolatos politikai felelősség teljesen egyértelműen az Orbán-kormányé.

Ezt a jegybanki beszámolót, amely jelenleg összevontan, több évre kiterjedően előttünk fekszik, a Jobbik nem fogadja el. Szakmai kritikák mellett formai követelményeknek történő megfelelést is szóvá tehetünk. Ezzel a jegybanki beszámolóval a Jobbik nem fog egyetérteni, nemmel fogunk rá szavazni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)