Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ország teljesítőképességéből nem futja az otthoni ápolás méltó díjazására ‑ mondják ezt az illetékesek, az úgynevezett illetékesek. Az ápolási díj évek óta változatlan összegű díjértéket képvisel, az éhenhaláshoz sem elégséges forrás. Miért nem minősül munkának, miért nem finanszírozható ekképpen a súlyosan fogyatékost otthon ápoló emberek tevékenysége? Miért nem emelik meg ennek a díjnak a mértékét? ‑ tehetjük fel a kérdést. Mondhatjuk a válaszban azt, hogy nyilvánvaló, hogy 47 ezer forintból nem lehet megélni. De még a minimálbér összegéből sem, abból a 68 775 forintból. Hát akkor hogyan lehet 29 500 forintból? Vagy annak épp a nettójából, ami 26 550 forint?

Nézzék, 29 500 forint 24 órában folyamatában végzett munkatevékenységért, amely kapcsán nincs szabadság, mert a beteg ápolása nem olyan, hogy elmegyünk mellőle szabadságra! És a súlyos fogyatékossággal élők esetében ezernyi olyan problémával kell szembenézni, amire sokan nem is gondolnak, akik a kérdésekre válaszolni sem akarnak. Hozzá kell tennem azt is, hogy ha az intézményi rendszer keretei között történik a gondozás, akkor jóval többe kerül. 70-75 ezer forintos normatívák vannak ismereteim szerint.

Ígéretek már voltak. Orbán is ígért ‑ senkit nem hagyunk magára, senkit nem hagyunk az út szélén ‑, de Halász János is 2011-ben azt mondta, 2012-ben emelni fogjuk az ápolási díj mértékét. S a parlamentben sokszor elhangzik: erős a gazdaságunk, egyre erősödő. Ha ez így van, akkor kérdezem, talán joggal: az ország gazdasági helyzete nem engedi meg azt, hogy 60-70 ezer ember tekintetében egyrészt az a tevékenység, amely társadalmilag értékes és megbecsülendő tevékenység, munkaviszony keretei között és megfelelő ellenszolgáltatás mellett történjen? Gondoljanak csak bele, ha az ápoló ‑ mármint, aki otthon ápolja a súlyos fogyatékossággal bíró embereket ‑ megbetegszik, ő táppénzre nem mehet. Ha isten ne adj’, az ápolt meghal, akkor, aki ápolta, álláskeresési támogatásról vagy keresetpótló juttatásról csak álmodozhat.

26 550 forint. 26 550 forint, és öt éve, 2010. április 30-a óta változatlan. Az emberiesség hol van ezek mögött a kérdések mögött vagy épp a válasz tekintetében? S ha még kiegészítem azzal, hogy nagyon sokan, akik súlyos fogyatékossággal bíró embereket ápolnak, még lakhatási, fenntartási támogatásban is részesültek ‑ néhány ezer forintban, átlagosan négyezer forint nagyságrendben ‑, ezt is megszüntették, tovább súlyosbították az ő élethelyzetüket, akkor azt kell mondjam, hogy a jelen kormány nem igazán érzékeny azon emberek irányába, akik súlyos társadalmi problémák megoldását veszik a saját vállukra, és ezt teszik sokkal költséghatékonyabb módon, mint ahogy intézményi keretek között ez megoldható. A kérdés újólag és újólag eljön: miért nem minősíthető munkának a súlyos fogyatékossággal bírók otthoni ápolása? És miért nem kívánják ennek a díjtételét megemelni?

Ígéretek már voltak, bár vannak olyan minisztériumok, amelyek 11 hónapja nem tudnak válaszolni. Ígéretek voltak: Balog miniszter úr, Harrach Péter, Németh Szilárd, Tuzson Bence, Semjén Zsolt, Tarnai Richárd és még sokan mások. Azt mondták, változtatni fognak. Azt mondták, kezdeményezik. Én szeretném az eredményét látni.

(23.50)

Ne ígérjenek, hanem cselekedjenek! Változtassanak ezen a helyzeten, mert azok az emberek, akik ezt a tevékenységet folytatják és vállalják, ezt megérdemlik. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)