V. Németh Zsolt (Fidesz)

V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisz­tériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem valamennyiük hozzászólását, a méltató gondolatokat is; Bartos Mónika idézte fel a kör­nye­zetvédelmi termékdíjról szóló törvény beve­zetése óta eltelt időszak eredményeit. Valóban emlé­ke­zünk még arra az időszakra, amikor a pénztárnál állva minden ötödik, hatodik termék után a szokott moz­dulattal a pénztáros leszabott egy-két nejlon­zacskót is. Ez a mozdulat elmaradt, köszönhetően a termékdíj bevezetésének, és ezáltal nem szennyezzük a környezetünket. Ugyanez a várakozásunk például a műanyag virágok esetén, amelyek olyan anyagokból készülnek, amelyek újrahasznosításra alkalmatlanok.

Heringes Anita képviselő asszony gondolatainál hadd jegyezzem meg, hogy nem szeretném őt megsér­teni azzal, hogy nem értette meg a törvényjavaslatot. Biztosan megértette - nem akarja érteni. De engedje meg ezért, hogy felidézzem azt a kérdését, hogy hogy került ide a gépjármű. Akkor leegyszerűsítem: egy gép­járműben van gumiabroncs, akkumulátor, kenő­olaj, elektronikai berendezés, s a többi. Ezek mind, valamennyi termék termékdíjköteles, és mint ilyen, hatalmas adminisztrációs terhet jelent ezeknek az alkatrészeknek a külön adminisztrálása, bejelentése. Összességében ez mintegy 5000 forintos terhet jelent, mert azt mondjuk, hogy egy autó 5000 forint, és ez egy egyszerűsítés.

Nos, hogy generálisan változott-e a szabályozás? Nem változott generálisan. Lehetséges lenne más logikai rendszert is fölállítani, viszont az alapján a termékdíjtörvény alapján, amelyet az Országgyűlés megalkotott, az alapján is lehetőség van arra, hogy észszerűsítéseket hajtsunk végre éppen a jog­alkal­mazók kérésének megfelelően. Hogy generálisan meg kellene-e változtatni a termékdíjtörvényt? Még ez is lehetséges, egy hosszabb előkészítést követően, azonban minden ilyen újabb szabály bevezetését csakis a környezettudatossággal, adózási fegye­lemmel, termelési kultúrával összhang­ban tudjuk megtenni. Hiszen a termékdíj bevezetése előtt, tehát a kolletkív teljesítés előtt az egyéni tel­jesítés volt, amely a legkevésbé sem hozta a hozzá­fűzött reményeket. Egyszerűen azért, mert a magyar adózási fegye­lemben, hogy mondjam, ezeknek a költ­sé­geknek a csökkentésében voltak a vállalkozók érde­keltek, a hulladék meg odakerült a kommunális lera­kók­ba, és bizony nem szolgálta a termékek újrahasz­nosítását ez a rendszer.

Kepli Lajos képviselő úr ennek kapcsán, meg szinte az ellenzék valamennyi szereplője szót emelt a környezet ügyének mellőzöttségéről, és ezt általában mindig az intézményrendszerhez társítják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért maradjunk annyi­ban, hogy a minisztérium, a hatóságok, azok nem valami célként jelennek meg a környezet ügyében, hanem eszközök. Eszközök arra, hogy még nagyobb figyel­met, még nagyobb forrásokat fordítsunk a kör­nye­zetügyre. A számok viszont egészen mást monda­nak az elmúlt idő­szakra vonatkozólag, a legkevésbé sem arról szól­nak, hogy a környezet ügyére Magyar­ország, a magyar kormányzat kevesebbet fordítana.

A környezet ügye horizontális kérdés, szinte minden tárcánál megjelenik. Megjelenik az ipari tevékenységnél, az építőiparnál, az oktatásnak is van környezetvédelmi aspektusa vagy éppen a mező­gaz­daságnak, a közlekedésnek. Tehát nem hiszem, hogy lehetséges olyan tárca létrehozása, amely valamennyi környezetvédelmi kérdést magában foglalja. Viszont a környezetügyért felelős Földművelésügyi Minisz­térium energiát fordít arra, hogy a többi tárcánál meglevő környezetügyi elemeket is értékelje, és ezt teszi például a beruházások tekintetében is. Így hadd osszam meg önökkel annak a vizsgálódásunknak az ered­ményét, amelyet a Herman Ottó Intézet állított össze, hogy az elmúlt európai uniós ciklusban 2300 milliárd forintot fordítottunk környezet- és termé­szetvédelemre. 2300 millárdot! Irdatlan nagy összeg.

Mert itt természetesen nemcsak a mi tárcánkhoz vagy a fejlesztési minisztériumhoz rendelt forrásokat kell nézni, az adott operatív programokat, hanem éppígy a határon átnyúló programokat, a LIFE-programot vagy éppen vidékfejlesztési programban levő elemeket is.

Nos, nézzük meg, hogy a leértékelődését köve­tően, ahogy önök mondják, mellőzöttségét követően mennyit fordítunk ezután erre a területre. Nos, a következő időszakban ez 2800 milliárdra nő egyszer, tehát éppígy a határon túli programokkal, a LIFE-programmal, vidékfejlesztési programmal együtt, és épp a vidékfejlesztésnél, a közös agrárpolitikánál levő kötelező elemekkel, a zöldítés kapcsán ez például a SAPS területalapú támogatáshoz kapcsolt, a termé­szetvédelmi, környezetvédelmi előírások betartásához kapcsolódó kifizetésekkel újabb 740 milliárddal; össze­sen 3540 milliárd lesz olyan forrás a most induló európai uniós időszakban, amely a környezet- és természetvédelmet szolgálja.

(11.20)

A felszólalásokban, részben idetartozóan, de megjelent az égessünk vagy ne égessünk, legyen-e termikus hasznosítás a hulladékgazdálkodásban kérdésköre. Ennél az ügynél óvnék mindenkit attól, hogy ezt doktriner módon közelítsük meg. Magyarán azt mondjuk, mint egy axiómát, hogy ez 50 éves technológia. Igen, 50 évvel ezelőtt, valóban, ha azt a technológiát nézzük, az már 50 éves, de ahogy az egész hulladékgazdálkodás egésze fejlődött, így a termikus hasznosítás is. Magyarországon egyébként - válaszolva Kepli képviselő úrnak - a környezettudatosságot mutatja az, hogy például csökken a hulladék mennyisége, és kifejezetten, bár a lerakott hulladék nagysága messze magasabb még mint az európai fejlett országokban levő, nyugat-európai országokban levő, de az is csökkenő tendenciát mutat, nyilvánvalóan ennek a kezelése a termikus hasznosítás nélkül megoldhatatlan lesz. És egyébként a nemzetközi tapasztalatai is azt mutatja, hogy legkevésbé sem tartják károsnak a környező országokban. Lengyelországban például öt ilyen újabb égetőt fognak építeni az elkövetkező időszakban, de Litvánia is tervezi a megvalósítását.

Ugyanis azt a kérdést kell feltenni a hulladékgazdálkodás során, hogy egy erős szelektálást követően mit tegyünk a vegyes hulladékkal. Vajon annak további hasznosításának hol vannak a korlátai? Nyilván mindent lehet hasznosítani. Előveszünk egy tejfölöspoharat, annak a teteje alumínium, az fém. Benne, ha azt kimossuk, biológiailag lebomló. Jé, műanyagban van az egész, az meg műanyag, sőt egy papír is van arra, az árcímke, az meg papír. Senki sem gondolja komolyan, hogy viszont az ebben levő értéket ne a többszöröséért tudnánk csak kivonni, mint amennyi az anyagában levő érték. Evolúciós zsákutcának nevezik ezt a szakemberek, hogy tulajdonképpen technikailag meg lehetne oldani, hogy a hulladékban maradó 40 milliárdot hasznosítsuk, kivonjuk, csak ezt 60 milliárdért lehetne, mondjuk, megtenni. Épp ezért elkerülhetetlen a termikus hasznosítás, azért, hogy mentesítsük a lerakóinkat, és nyilván annak a salakja jelenik majd meg a veszélyeshulladék-lerakókban, amit hasznosítani kellene.

Az európai országok egyébként azt a példát mutatják, hogy ott, ahol a hasznosítást nagyon minimális szintre tudták csökkenteni, kivétel nélkül minden országban találunk jelentős égetőkapacitásokat. Néhányat hadd említsek meg: Svájcban az anyagában történő hasznosítás 51 százalék, az energia 49. Németországban 65 és 35 százalék ez az arány; maradjunk annyiban, hogy - a hírek ellenére - nem 100 százalékban dolgozzák fel a hulladékot. Svédországban 49 az anyagában és 50 százalék az energetikai hasznosítás. Ausztriában 59, és 37 az energetikai. Magyarországon pedig 26 százalék az anyagában - irdatlan alacsony -, és 9 az energetikai hasznosítás. Tehát nem hiszem, hogy valaki úgy gondolná, hogy Magyarországnak ne ezt az utat kellene követnie, amelyet a fejlett hulladékgazdálkodással rendelkező országok végigjárnak.

Szintén egy eredményt hadd említsek meg a hulladékgazdálkodás terén. Az év elejétől bevezetett, házhoz menő szelektív rendszer már most hozza a hozzáfűzött reményeket és eredményt, így a papír- és műanyagfrakció tekintetében a 2015. évi I. negyedéves előzetes adatok alapján 150 százalékos a növekedés. Ez mennyiségi növekedés, és akkor nem említettem meg még a tisztaságát ennek az anyagnak, ami a házhoz menő rendszernél kimutatható, szemben a gyűjtőszigetes rendszerrel; 60-70 százalékos tisztasággal szemben itt 90 százalék fölötti.

Tehát vannak eredményeink a hulladékgazdálkodás területén, és nyilvánvalóan azokat a problémákat, amelyek a közszolgáltatásban jelentkeznek, azt a kormányzat kezelni fogja, de szó nincs arról, hogy a fogyasztó vagy a szolgáltatást igénybe vevő ebből, ezekből a gondokból bármit észrevenne, és hogy Magyarországon ne egyre javuló hulladékgazdálkodási mutatókról tudnánk beszámolni.

Így végezetül hadd köszönjem meg vala­mennyiük hozzászólását, és figyelve majd a benyújtott módosító indítványokat, nyilvánvalóan a szakmailag megalapozott javaslatokat a tárcánk és remélhetőleg az Országgyűlés is támogatni fogja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)