Mesterházy Attila (MSZP)

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány megjegyzésre én is reagáljak, ami itt a vitában elhangzott. Azzal a mondatával Szűcs Lajosnak mindenféleképpen egyetértenék, hogy meg kell köszönni a magyar embereknek azt az áldozatvállalást, amit az elmúlt évben is meg az azt megelőző fideszes kormányzás alatt tanúsítottak, hiszen ahogy a hozzászólásomban is erre próbáltam felhívni a figyelmet, bizony ezek a makrogazdasági adatoknagyon komoly pénzbe kerültek a magyar családoknak.

Nem igaz az az állítás - a szlogenek szintjén lehet persze ezt hangsúlyozni -, hogy ez egy családbarát kormány. Mi az ellenzékben egy szóval ki szoktuk ezt egészíteni, sajátcsalád-barát kormány, de általában, általánosságban véve ez nem családbarát kormány. Az államtitkár úr is utalt rá, hogy a családi adókedvezményekkel megpróbálták kompenzálni a lemaradást. Kérem, a családi adókedvezmények jelentős részét, kétharmadát nagyjából nem tudják igénybe venni a magyar családok, mert nem rendelkeznek akkora fizetéssel, vagy nem teljesen tudják - talán így pontosabb a fogalmazás - igénybe venni, mert nem rendelkeznek akkora havi jövedelemmel, amiből a teljes mértékű kedvezményeket igénybe vehetnék.

(15.50)

Éppen ezért mondtuk azt, hogy szerintünk ez nem jó módja vagy nem elégséges módja annak, hogy a magyar családokat - a nagyobb családokat értve elsősorban ezalatt - támogassuk és segítsük. Ezért volt számos olyan kezdeményezésünk, ami a családi pótléktól kezdve sok minden más adótechnikai eszközzel próbálta volna kiegyenlíteni ezt a hiátust, és olyan helyzetbe hozta volna a magyar adórendszert vagy ilyen értelemben ezt a fajta szociális támogatási politikát, ami mindenki számára elérhetővé tenné, és a mi meggyőződésünkből fakadóan, egy szociáldemokrata, baloldali meggyőződésből fakadóan jobban segíti azokat, akik jobban rászorulnak, és kevésbé azokat adott esetben, akiknek magasabb a fizetése.

Manninger képviselő úr mondatai a gyermekéhezéssel kapcsolatban: szerintem azért kell ebben kormánypárti képviselőnek is óvatosabban fogalmaznia, mert senki nem lehet elégedett a helyzettel egészen addig, amíg egyetlenegy éhező gyerek is van Magyarországon. Mi ezt többször elmondtuk, Borbély Ildikó képviselőtársam is elmondta, hogy az örvendetes, hogy nőnek azok a források, amiket a gyermekéhezés felszámolására fordít a kormány. Ebben, mi úgy gondoljuk, volt annak is része, hogy a szocialista képviselők éveken keresztül keményen és határozottan követelték ezt, és felhívták a figyelmet erre a helyzetre. De mégis, az Állami Számvevőszék jelentésében, ha jól emlékszem, arról írnak, hogy 8-15 milliárd forint fedezet még hiányzik ahhoz, hogy a benne foglaltak teljesülhessenek. Tehát miközben emelkedett ez az összeg valóban 70 milliárd körüli nagyságrendre, addig nem biztosítottak ennek a forrásai teljes mértékben. Tehát az egyik feladat az, hogy ami bele van írva a költségvetésbe, aztán teljesüljön is.

A másik, ami egy nagyon egyszerű összehasonlításként biztos, hogy helytálló, hogy miközben 70 milliárdot költünk erre, és mégiscsak éheznek a gyerekek Magyarországon, aközben 80 milliárdért felújítjuk a Puskás-stadiont. Tehát ha valamihez arányítani akarjuk a források nagyságrendjét, meg hogy mennyire boldogok vagyunk azzal, hogy emelkedtek ezek a források, akkor rögtön lehet hozzátenni egy másik mérőszámot is, ami meg arról szól, hogy még mindig annyit nem költünk rá, mint amennyi a Puskás-stadion tervezett felújítási költsége. Arról nem is beszélve, hogy futballstadionokra lassan már 200 milliárd forint feletti összeget költünk, és nem úgy tűnik, mintha ez olyan nagymértékben emelte volna a magyar futball színvonalát. Az pedig egészen biztos, hogy egészen más helyen is jó lenne és lenne helye ezeknek a pénzeknek, ezeknek a forrásoknak.

A közmunkáról is beszélt államtitkár úr, és énszerintem egy határig abszolút egyet is értünk, én is azt gondolom, hogy a közmunka egy jó eszköz arra, hogy azoknak az embereknek, akik kiszorultak a munkaerőpiacról vagy már tartós ideje nincsenek a munkaerőpiacon, valahogy egy visszautat kell adni, ami visszaútnak államilag támogatottnak vagy támogatott útnak kell lenni, talán így egyszerű a fogalmazás. Csak szerintem a kormány megállt ebben félúton. És ezt azért mondom, mert Gúr Nándor itt ül mellettem, aki az előző szocialista kormány idején tulajdonképpen kezdeményezője volt - akkor is volt közmunkaprogram egyébként, a mi kormányunk idején, nem ilyen léptékben, nem ilyen feltételrendszer mellett, de létezett a közfoglalkoztatás. Emlékszem, 80-100 milliárd forintos nagyságrendet költöttünk rá évente. Tehát én abszolút nem tartom helytelennek, hogy a kormány próbálkozik és van egy ilyen kezdeményezés. Ahol a problémát látom, az az, hogy nincs továbbgondolva, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik beléptek már a közfoglalkoztatásba, ott vannak, és jó lenne őket - most jó értelemben véve - áttolni a rendes gazdaságban meglévő munkahelyekre. Tehát én úgy képzeltem el magamnak, hogy úgymond a közfoglalkoztatás az az előszoba, de valahogy be kellene vinni az embereket a nappaliba, hogy le tudjanak ülni, tehát hogy hosszú távon komfortosan érezzék magukat. Ehhez az kellene, hogy a gazdaságban létrejövő munkahelyekre tudjuk átvezetni ezeket az embereket, és ne ragadjanak bent ebben a közfoglalkoztatásban a korábbi munkanélküliek, hanem bizony legyen a gazdaságnak egy felszívó hatása, és aztán ezáltal valóban hosszú távon lehessen megoldani ezeknek az embereknek az életét, az élethelyzetét.

És az is biztos - és volt néhány ilyen kormányzati mondat is, azzal egyetértek -, hogy lesznek sokan olyanok, akik benne ragadnak ebben a helyzetben, és nem tudnak hosszú távon sem más módon visszatérni a munkaerőpiacra. Egészen biztosan ezért, én is azt gondolom, hogy ez a közfoglalkoztatás egy hosszú távon fenntartandó foglalkoztatáspolitikai eszköz. Csak szerintem ezzel a képzéssel, továbbképzéssel, hogyha nem pont, pont, vesszőcskét kell nekik rajzolni, meg a kettőt a kettővel összeadni, hanem valódi olyan hiányszakmában képzik esetleg őket, ami valódi szakmát ad a kezükbe, akkor egészen biztosan lehetne ebben még továbblépni.

Tehát mi pusztán azt mondjuk, hogy a jó foglalkoztatottsági adat megtévesztő. Miközben senki nem mondta, hogy szomorkodunk amiatt, hogy ilyenek az adatok, csak azt mondtuk, hogy ez hosszú távon nem lesz fenntartható, mert örök életben nem lehet majd mindenkit és egyre bővülő körben az embereket ebben a közfoglalkoztatásban tartani. Ezért mondjuk azt, hogy a továbblépést kellene biztosítani. Most zárójelbe teszem egyelőre, hogy a feltételrendszer, a fizetés, s a többi, meg az időtartam hogyan alakul, ebben az ehhez jobban értők egészen biztosan hosszasan tudnak vitatkozni. Tehát magyarul, mi azt kritizáljuk, hogy a jó munkanélküliségi vagy foglalkoztatottsági adatok a másik oldalról, ezek strukturálisan nem oldják meg a problémát, ezek pusztán egy válsághelyzetet átmenetileg kezelnek, de szerintünk hosszú távon a magyar nemzet érdeke az lenne, hogy egy strukturális megoldást is találjunk erre a kérdéskörre, és ebben mi egészen biztosan partnerek lennénk. Sőt, én azt is mondom, és én ezt képviseltem is a választási kampányban is, hogy azzal a kormányzati szándékkal én tudok egyetérteni, hogy az államnak igenis van feladata a munkaerőpiacon, a foglalkoztatáspolitikában. Tehát magyarul: a piac nem fog mindent megoldani. Tehát ott, ahol már a gazdaság nem tud munkahelyeket teremteni vagy nem akar, ott bizony az államnak van szerepe, feladata, hogy belépjen mint nemcsak szabályozó, hanem kezdeményező is.

De ettől még sajnos igaz a másik oldal állítása is vagy az érem másik oldala is, hogy bizony a gazdaságban kevesebb munkahely jött létre, mint amit korábban ígértek. És, államtitkár úr, higgye el, hogy én nagyon figyelmesen követtem a 2010-es választásokat, tekintve, hogy jelölt voltam, és higgye el nekem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem így értette az egymillió új munkahelyet, mint ahogy ön most utólag magyarázza, nehogy személyeskedésnek vegye. Ők úgy értették, hogy a gazdaságban jön majd létre egymillió új munkahely tíz év alatt (Dr. Szűcs Lajos közbeszólása.), nem pedig a közmunkaprogrammal felpumpált számmal. És bizony, ez nem sikerült. Sok oka van ennek, mi akkor is mondtuk, hogy ez olyan szám, ami szép kerek, de egészen biztosan nem fog sikerülni. ’10-ben, ’11-ben, ’12-ben, ’13-ban, ’14-ben is jeleztük, hogy hol van az az úgynevezett százezer munkahely, amelyik a gazdaságból hiányzik. És abban a kedvezőtlen befektetői környezetben, ami jelenleg Magyarországon van, tehát amilyen a külföldiek értékelése ebben a tekintetben, nincs is reális lehetőség arra, hogy százezer új munkahely jöjjön létre a gazdaságban, sajnálatos módon.

Arról nem is beszélve - és ez volt a másik ilyen típusú javaslatunk -, hogy nem elég az, ha munkahelyek jönnek létre, hanem tisztes bér is kell hozzá. Tehát ezért mindenféleképpen a kormánynak afelé kell haladnia, hogy a jövedelemkülönbségeket lehessen csökkenteni, és arra ösztönözni a munkaadókat, hogy bizony a gazdasági szektorban is nőjenek a munkabérek. Valóban volt egy 3,6 százalékos, ha jól emlékszem, minimálbér-emelés, de ez sem tudott - és azt hiszem, az ön minisztere is úgy fogalmazott, hogy ez nem egy átütő erejű és nem egy jelentős béremelést jelent. És aztán nem is gyűrűzött tovább a gazdaságban a különböző munkahelyek tekintetében. Tehát mi azt mondjuk, hogy legyen tisztes munkahelye minden magyar embernek, és emellett legyen egy tisztességes bére, amiből aztán meg is tud élni. És tulajdonképpen szokták mondani, hogy a jó foglalkoztatáspolitika egy jó szociálpolitikát is jelent egészen biztosan, hiszen számos probléma már nem jelenik meg akkor a családok esetében.

A másik, és szerintem ebben is érdemes korrekten fogalmazni: mégiscsak nagyon sok ember elhagyta az országot és elment külföldre dolgozni. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy 1956 óta nem ment el annyi ember Magyarországról, mint ahányan elmentek az elmúlt négy-öt évben. És bizony ezek az emberek képzettek, mobilak, hiszen nemcsak Szabolcsból költöztek át Sopronba adott esetben, hanem ennél még nagyobb távolságra is hajlandók voltak elmenni, kockáztatva a családjukat, baráti kapcsolataikat, egyebeket; nyelveket beszélő olyan emberek, akiket hol Londonban, hol Berlinben, hol Ausztriában felszív a munkaerőpiac. És ma már nemcsak fiatalok mennek el, hanem bizony az idősebb korosztály vagy a régebb óta fiatal korosztály is elhagyja az országot, különböző szakmákban, a fodrásztól egészen a mérnökig egészen biztosan.

(16.00)

És tudja, ezzel az a gond, hogy lehet örülni, merthogy ez is beleszámít a foglalkoztatottsági adatokba, de az a baj, hogy egyrészt elmennek ezek az emberek, másrészt amikor megkérdezzük őket, hogy tessék megmondani, milyen hosszú időre tervezik a kinttartózkodást, mikor tetszenek visszajönni Magyar­országra, akkor bizony az a válasz, ami még tragikusabb, hogy soha. Tehát ha már egyszer valaki megtalálja kint a számítását, bárhol Európában, akkor bizony sokkal nehezebben vágyik arra, hogy aztán hazajöjjön. Éppen ezért szerintem dicséretes az a kormányzati szándék, ami arról szól, hogy próbáljuk valahogy hazahozni ezeket a fiatalokat, de ezzel a programmal, amibe most belefogtak, azt gondolom, ez nem sok sikerrel fog kecsegtetni, hiszen a szívóhatás és az ottani előnyök egészen biztosan nagyobbak, mint amit a mostani kormány tud vagy akar ígérni ezeknek az embereknek.

A másik, amit a gazdaságpolitika tekintetében nem pontosan értünk, bocsánat, előtte még egy EU-s mondatra reagálnék, amit államtitkár úr említett. Az államtitkár úr azt mondta, hogy 2004 óta vagyunk EU-tagok, tehát magyarul, azóta mindig az európai uniós források beleszámítanak a gazdasági növekedésbe. Ez teljesen így van, én is úgy gondolom, hogy ez mindig része volt a magyar GDP növekedésének. Én pusztán arra utaltam a hozzászólásomban, hogy a mostani mértéke ezeknek a forrásoknak, amit 2014-ben le tudtunk hívni, olyan nagy, hogy mint ilyen - hogy mondjam - motorja a magyar gazdasági növekedésnek, a következő évben nem tud megismétlődni. Biztosan akkor is lesz egy komoly összeg, és az nagy részben fogja kitenni a magyar GDP-növekedésnek az okát, de ez a nagyságrend nem áll majd rendelkezésre. Ezért mondtam azt, hogy nem fenntartható ez a típusú növekedés, és a lassulás mindenféleképpen be fog következni.

Most nem akarnék önnel ebben közgazdasági vitába kezdeni, mert kevés ahhoz az idő, hogy az infláció nulla vagy mínusz, arról lehet vitatkozni, hogy az hosszú távon jó-e a gazdaságnak vagy nem, szerintem nem, de most ebbe nem mennék bele. A lakosoknak, a családoknak biztosan jó, mert nem élték meg mint árnövekedést, vagy legalábbis kisebb mértékben.

A másik mondat arról szól, hogy volt a kormányzatnak egy kezdeményezése, ez az úgynevezett keleti nyitás politikája meg a déli nyitás politikája, és ebből a zárszámadásból nem az derül ki - a mögöttes adatokból, amit a Külügyminisztériumtól és egyéb más adatokból, statisztikai adatokból kaptam -, hogy ez olyan sikeres lett volna. Sokkal inkább azt látjuk, hogy az EU felé tudta Magyarország növelni az exportját, ott növekedett, míg Oroszország, Kína, egyéb más, tehát úgymond a keleti nyitás célországaiban ez nem sikerült, a déli nyitás meg semmilyen formában nem perfektuálódott, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak.

Tehát azt gondolom, hogy ebben még bőven lenne potenciál, amit érdemes lenne kihasználni, érdemes lenne ösztönözni, csak nem azzal a retorikával, hogy afelé, ami felé nő a magyar export, tehát ahol nőnek és javulnak a kereskedelmi kapcsolataink, ez az Európai Unió, ott állandóan rontjuk a viszonyunkat és a partnerséget ezekkel az országokkal, a másik irányba, ahol meg nem nagyon sikerül, ott meg folyamatosan hozsannázunk. Bár hozzáteszem, hogy valószínűleg az arab országok is, amikor a miniszterelnök muszlimozik meg iszlámveszélyről beszél, akkor kisebb hajlandósággal fognak Magyarországon befektetni, és kevésbé örömmel fognak jönni Magyarországra. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)