Volner János (Jobbik)

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam már vezérszónokként egy általános érvényű felszólalással összefoglalta a Jobbik álláspontját. Én a magam részéről néhány, szintén általános jellegű, de fontos, az időkeret hiánya miatt kimaradt részhez szeretnék kapcsolódni, illetve egy-két ágazati kérdéssel szeretnék foglalkozni.

Öt év alatt a GDP növekedési üteme átlagosan 1,3 százalék volt Magyarországon, az elmúlt évben jól sikerült a gazdasági növekedésünk, hiszen 3 százalék fölötti növekedést tudott a magyar gazdaság produkálni. Nagyon fontosnak tartom azonban elmondani azt, hogy egészében véve egészségtelen mértékűnek tartom a magyar gazdaság jelenlegi szerkezetét. Túlsúlyos a külföldi cégek aránya, és akkor, amikor például képviselőtársaim most a Volkswagen-dízel­botrányra gondolnak, akkor látják azt, hogy mennyire sérülékeny tud a magyar gazdaság lenni. Olyan tényezők által is sérülhetnek a magyar érdekek, amelyek egyébként tőlünk teljesen függetlenek, hogy egy itt megtelepedett óriáscég, amiről kiderült, hogy milliószám gyárt a botrányban érintett motorokat Győrben, ez az óriáscég adott esetben csal egyes külföldi piacokon, és ez a magyar gazdaságra nézve is erős kihatással van. Én azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert rendszeres a vita itt az Országgyűlésen belül, hogy mi számít magyar résztvevőnek a gazdaságon belül, mi nem. Nagyon fontos az, hogy ha mi arra alapozzuk a gazdasági növekedésünket, arra alapozunk egy vélelmezett jóléti fordulatot, hogy majd az itt megtelepedett külföldi cégeknél elhelyezkedhet a magyar munkaerő, és erre alapozva reménykedünk abban, hogy jobbra fordul majd az ország sorsa, akkor én azt hiszem, hogy rossz úton járunk.

Képviselőtársam, a nyugati országoknak a jólétét nem kis részben az jelenti, hogy nemcsak a Magyar­országon is elérhető, egyébként meglehetősen alacsony szintű munkajövedelmet realizálják ezekben a gazdaságokban, hanem a tőkejövedelmet is; amit Magyarországon azért nem tudunk realizálni, mert ennek csak egy egészen kis része folyik be az érintett nagyvállalatoktól - transzferárazással, sok egyéb technikával eltüntetik a nyereségüket, külföldre viszik haza az anyaországba -, hanem azért is, mert Magyarországon az a bértömeg, ami megjelenik, és ami itt képződik, az erős versenyben van más, szintén szegény kelet-európai országok bérszínvonalával. És sajnos ennek a folyományaként láthatjuk azt, hogy ha képviselőtársaim most megnézik az átlagfizetést Magyarországon, 2010-hez képest euróban csökkent az átlagfizetés Magyarországon. Nemhogy nem növekedett, csökkent! Amikor a kormányzat arról beszél, hogy bérnövekedés volt, az igaz azért, mert a kormányzat egyre inkább gyengülő, nemzetközi szinten egyre inkább erejét vesztő forintban számol. Ha azt nézzük, hogy euróban hogy állunk, akkor a környező országokban euróban is, a visegrádi országokban is euróban is nőttek a bérek, Nyugat-Európában euróban is nőttek a bérek. A magyar gazdaság versenyképességét pedig sajnos a kormány arra alapozta, hogy olcsóvá és kiszolgáltatottá tette a magyar munkaerőt. Emiatt volt euróban bércsökkenés Magyarországon, és ilyen módon bízunk abban, hogy majd a jóléti fordulat be fog következni.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt 25 év kormányai egyáltalán nem helyeztek arra hangsúlyt, hogy magyar termelőkapacitás jöjjön létre, ne csak a bérmunka révén tudjunk bekapcsolódni a globális értékteremtésbe, hanem azzal is, hogy magyar versenyképes vállalatok termelésével, külföldi piacok meghódításával színre tudjunk lépni. Ez a törekvés gyakorlatilag, azt kell hogy mondjam, egyelőre sehogy nem áll.

A másik nagyon fontos és gyakran elfeledett kérdés, amikor beszélnek arról országgyűlési képviselők is, hogy fenntartható-e a gazdaságpolitika vagy sem. Nemcsak arra kell koncentrálni, hogy a költségvetés egyensúlyi folyamatai hogyan alakulnak, hanem arra is, hogy például az amortizáció pótlásának megvan-e a költségvetési fedezete. Képviselőtársaim, gondoljanak arra, hogy Budapesten elindultak már járatcserék, elindultak már járműcserék, új buszokat kezdtek beszerezni, de azért a buszoknak a jelentős része huszon- vagy éppen harmincéves. Az ország vasúti járműparkjának jelentős része huszon- vagy harmincéves. Az ország vasúti pályáinak jelentős részén még most is lassú jelek vannak azért, mert töredéke áll rendelkezésre költségvetési fedezetként annak az összegnek, mint amennyi csak a meglévő pályaszakaszok megőrzéséhez kellene. És akkor, amikor nincs visszapótolva az amortizáció, akkor hosszú távon eljut odáig egy ország, hogy a gazdasági folyamatai azért válnak fenntarthatatlanná, mert folyamatosan veszít a működőképességéből az ország annak révén, hogy a nagy rendszereit nem tudja még fenntartani sem, nemhogy fejleszteni. És ez egy fontos dolog, és ezt le kell szögeznünk, hogy Magyar­ország ezen a területen egy óriási fenntarthatósági problémával küzd, hiszen az amortizáció pótlásának költségvetési fedezete nincs meg.

Én többször kárhoztattam már az elmúlt években a kormányt azért, mert nem gondoskodott az Orbán-kormány arról, hogy hosszú távú koncepció keretén belül fenntartható módon tudjuk ezeket a nagy közösségi rendszereket működtetni. Ennek az lenne az útja, hogy azt mondjuk, hogy közutakból van ennyi kilométer, ennyi kilométert kell ebből évente felújítani ahhoz, hogy a magyar útállomány legalább fenntartható szinten legyen, és ennek a bizonyos kilométerszámnak a megfelelő költségvetési fedezetét a költségvetési törvényben biztosítani kell, vagy hát inkább úgy mondom, hogy kellene. Ez azonban nincs meg.

Ez egy olyan komoly hiány, ami ahhoz vezet, hogy az ország egyes részei rossz infrastrukturális körülmények közé kerültek, lelakottá válnak, a kormányzati ciklusokban a kormányok azért nem szeretnek ezzel foglalkozni, mert a kormányzati ciklus négyéves, míg mondjuk, egy járműbeszerzés 15-20 vagy akár több éves időtávra szól. Tehát a politikai elit gyakorlatilag a négyévenkénti ciklikus váltások miatt nem érdekelt abban, hogy ezt a veszteséget pótolja. Azt nagyon fontosnak tartanám, hogy a kormányzati politika mozduljon el abba az irányba, hogy erről gondoskodjon.

Fontos azt is leszögezni, hogy az elmúlt évben ugyanúgy, mint a korábbi években nem a magyar gazdaság saját teljesítménye volt az, ami a költségvetés folyamatait kiegyensúlyozta, és a gazdasági növekedést fűtötte, hanem az ideérkező külső uniós támogatások voltak azok, amelyek ezeket a pénzügyi folyamatokat segítették pozitív irányba billenteni. Ez megint csak a sérülékenységét jelenti egy országnak, hiszen külső transzferekre van szükségünk ahhoz, hogy egyáltalán ezt a fajta működőképességet is képesek legyünk megőrizni. Fontos kimondani azt is, hogy Magyarország ilyen szempontból is továbbra is kockázatos pályán van.

Ha megnézzük az államadósság-mutató alakulását, a Széll Kálmán-terv, amit a második Orbán-kormány röviddel a 2010-es megalakulása után letett, azt irányozta elő, hogy tavaly év végére 65-70 százalék között kell állnia a GDP-arányos adósságmutatónak, hát ettől sajnos meglehetősen messze vagyunk. És arra nézvést a kormányzattól sem láttunk magyarázatot, hogy ezt a jelentős különbséget, ezt a durván 10 százaléknyi különbséget az adósságmutató korábbi terveiben szereplő érték és a jelenlegi adósságmutató között vajon minek köszönhetjük.

Érdemesnek tartom arra is kitérni, hogy a közmunkarendszer, ami most már 360 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek, mit eredményezett. Mi ostoroztuk rendszeresen a kormányt azzal, hogy a közmunkarendszeren belül nagyon kevés az igazi értékteremtés, az a fajta munka, ami nemcsak elvileg munkát ad az embereknek, hanem gyakorlatilag is értéket teremt, vidéken élő embereknél, közmunkásoknál például zöldséget, gyümölcsöt, különböző élelmiszereket termelhetnének maguknak az emberek, ez a folyamat sajnos nagyon gyerekcipőben jár. Nem fordítanak elég figyelmet kormányzati szinten arra, hogy ez a fajta értékteremtés megvalósuljon, és ezt egyébként a nagy számok szintjén is láthatjuk. Hiszen ha megnézzük az egy főre jutó termelékenységi mutató alakulását Magyarországon, 0,9 százalékos csökkenést láthatunk, ami a közmunkarendszer beindulásának köszönhető, és annak, hogy a közmunkarendszeren belül gyakorlatilag elenyészően kevés érték jön létre, miközben az embereket egyébként a kormány ilyen módon nagy számban foglalkoztatja.

Ez is egy olyan kérdés, amivel szerintem sokkal többet kellene foglalkozni, és itt hadd mondjam el önöknek, némi személyes kitérőt téve, hogy alföldi tanyán élő ember vagyok, és több szomszédom is közmunkásként dolgozik jelenleg. Látom ezeknek az embereknek a szomorú sorsát, beszélgetek velük, és nemegyszer van az, amikor leállok a szomszédommal beszélgetni, mert éppen ballag haza közmunkából, van olyan bizony, hogy 8 órakor reggel meg kell jelennie a munkahelyén, és 9 órakor már otthon van, mert értelmes munkát nem tudnak a számára biztosítani.

(14.50)

Ezt a fajta foglalkoztatást is a kormány közmunkának hívja, holott ehhez gyakorlatilag semmi köze nincs. Ez egy szociálpolitikai juttatás ebben az esetben. Azért lenne fontos, hogy valósuljon meg az értékteremtés, mert akkor a közmunkásbérek is meg tudnak nőni a jelenlegi, egyébként gyalázatosan alacsony szinthez képest.

Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy a törvényhozói és végrehajtó szervek kiadásai az elmúlt időszakban, 2014-ben 2013-hoz képest nőttek, 1,2 százalékos emelkedést figyelhetünk meg ezen a területen. Ezt azért tartom különösen fontosnak kihangsúlyozni, mert a tényszámok teljesen mást mutatnak, mint amiről Matolcsy György még 2010-ben frissen debütáló nemzetgazdasági miniszterként beszélt az Országgyűlés nyilvánossága előtt. Akkor a miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a magyar bürokrácia 2800 milliárd forintos költséget ró a magyar gazdaságra, ennek a miniszter úr körülbelül 30 százalékát tartotta megspórolhatónak. Ez 840 milliárd forintos kiadáscsökkenést jelenthetne, ennyivel csökkennének a bürokrácia által a gazdaságra rótt terhek, és sajnos ehhez képest azt látjuk, hogy nőttek ezek a kiadások. Nemhogy nem sikerült spórolni, de egyenesen növekedés volt ezen a területen.

Hadd hívjam föl a kormány képviselőjének a figyelmét arra, hogy ez a növekedés nem véletlenül következett be. Azt a szakmai munkát, azt a szakmai előkészítést tartom én ennek a növekedésnek a felelősének, ami gyakorlatilag elmaradt, illetve gyermekcipőben járt a kormányapparátus munkáján belül. Nekilát a kormány egy államreform nevű folyamatnak, amikor megpróbálja megspórolni ezt a nem kevés 840 milliárd forintos összeget, de az államreformnál még az sincs meg, még az a pillanatfelvétel sem áll rendelkezésre, hogy azt a sok-sok közfeladatot, durván 9 ezer közfeladatról beszélünk, amit az állam és az önkormányzati alrendszer együttesen lát el, milyen szerkezetben látják el most. Még ezt a felmérést sem végezte el a kormány. Legalábbis, amikor többször rákérdeztünk arra, hogy hol tekinthető meg az a funkcionális bontásba szervezett közfeladatlista, ami takarná a minisztériumok, önkormányzatok, mindenféle költségvetési háttérintézmények tevékenységét, gyakorlatilag nem kaptuk ezt meg.

Képzeljük most azt el, hogy úgy nekilátni egy nagy államreformnak, egy nagy átalakításnak, hogy még a pillanatfelvétel sem készül el, azt pedig végképp nem tudjuk, hogy az államreform nevű folyamat végén, mondjuk, három év múlva, négy év múlva hova fogunk eljutni, mi lesz a végcél, urambocsá, a közbeeső időszakokban, mondjuk, ennek az évnek a végére hova fog eljutni az államreform nevű folyamat, hogyan tudjuk ezt a tetemes 840 milliárd forintot megspórolni. Tehát amíg ennek hiányzik a tervszerűsége, mert nincs lefektetve, hogy hova megy el ez a folyamat, és mitől remélte 2010-ben Matolcsy György még megspórolni ezt az összeget, addig ne csodálkozzunk azon, hogy nemhogy nincs takarékosság, de egyenesen nőnek a törvényhozó és végrehajtó szervek GDP-arányos kiadásai Magyarországon. Ez a szakmai előkészítés teljes hiányát mutatja ezen a területen és az ötletszerű átalakításokra utal.

Fontos azt is látni, hogy amióta a második Orbán-kormány 2010-ben hivatalba lépett, azóta gyakorlatilag nem múlt el úgy év, hogy ne kellett volna rendkívüli kormányzati intézkedésekkel kiigazítani a költségvetés egyenlegét. Ez azt jelentette, hogy év közben valamikor megszorító intézkedéseket kellett hatályba léptetni. Ez az átgondolt költségvetési politika és a megalapozó számítások hiányára utaló rendkívüli kormányzati lépéseket jelenti. 2014 első felében 110 milliárd forintos kiigazításra kellett sor kerülnie. Ez zárolások és a beruházási alap kiadásainak átütemezéséből származó összeg volt.

Fontosnak tartom azt is, hogy amikor arról beszélünk, hogy az állami vagyongyarapodás, illetve az állami vagyonkezelés hogy áll, akkor az az országleltár, amit itt Z. Kárpát képviselőtársam most államtitkár úron számon kért, készül, de még nem készült el. Ugye, ez is egy nagyon fontos dolog, hogy egy pontos vagyonleltár legalábbis jelenleg még nincs birtokunkban, és nem tudjuk egészen pontosan felmérni azt, hogy az államnak mije van, és így nagyon nehéz a nemzeti vagyontörvényben említett felelős gazdálkodást megvalósítani az állami vagyonnal, ha még azt sem tudjuk, hogy mink van. Ez bizony egy fontos hiány, amit úgy gondolom, hogy minél hamarabb pótolni kell.

Annak örülök, hogy a figyelmeztetésemnek megfelelően a kormányzat módosította az államháztartás belső információs rendszerét, és most már az önkormányzatok hiánya nem szállhat el úgy, hogy a kormány időben ne tudjon erről, illetve a törvényi garanciákat megtették ennek megelőzésére. Folytatom majd, elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)