Tukacs István (MSZP)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Állam­titkár Úr! Döntően a költségvetésnek az egészségüggyel foglalkozó fejezetével szeretnék foglalkozni, de előtte engedjenek meg három megjegyzést.

Én, büszkén mondom, az ország második legnagyobb megyéjéből származom, és volt alkalmam feltenni Czomba államtitkár úrnak egy kérdést az elhelyezkedést segítő programokról megyénket illetően. Államtitkár úr tájékoztatott, hogy 2,8 milliárd forintot költöttek arra, hogy ezer embert időlegesen foglalkoztassanak kkv-knál. Államtitkár úr, véleményem szerint az, hogy időlegesen munkába állítottunk ennyi embert ott, az nem eredmény. Jelen pillanatban a dolgok úgy állnak, hogy ott elhelyezkedni sokaknak egyáltalán nincs lehetősége, mert a falujában nincs munka, kistelepülésén nincs munka, utazni meg nem tud, mert olyan keveset keres, hogy nem tud utazásra költeni. Tehát komolyan gondolnék egy vitát arról, hogy a tartós munkahely teremtése mennyiben lenne hasznosabb befektetés bármilyen más eszközzel is.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A második megjegyzésem az, amit ön mondott a szegénység és a leszakadás kapcsán. Azt mondta, hogy munkanélküli és sokgyerekes. Akkor én mondok még három okot: beteg, rokkant és öreg. Csakhogy önök ezekkel nem akarnak foglalkozni. A táppénzszabályok drasztikusak; önök valami teljesen brutális, de brutális újravizsgálási procedúrával küldtek vissza féllábúakat munkaképesnek nyilvánítva - most szándékosan sarkítok -; és nem akarnak foglalkozni a korkedvezményes nyugdíjba vonulással. De ezt önöknek nem fogja megköszönni a vasutas, aki hóban meg hőségben is dolgozik 58 évesen, és most attól reszket, hogy a következő orvosi vizsgálat majd elkaszálja, és mehet segélyre. Tehát a leszakadásnál az önmagában, hogy munkanélküli meg sokgyerekes, kevés ok. Jó lenne ezekkel is foglalkozni.

Végül a harmadik ilyen megjegyzésem a költségvetési beszámoló átláthatóságára vonatkozik. Államtitkár úr, ez nem mennyiségi kérdés. Engem, mondjuk, nagyon hidegen hagy, hogy hány kiló az az irománytömeg, ami ott hever az asztalán. Boldogabb akkor lennék, ha az egészségügyi fejezetben összetalálkoztam volna egy elemzéssel, ami a bérekkel foglalkozik. De ilyennek nem találtam nyomát. Sőt, semmi ilyesminek nem találtam nyomát, ami legalább valamiféle összehasonlításra alkalmat adna akár az ágazaton belül. Az átláthatóság nem arról szól, hogy mekkora tömegű az adat, ami előttünk fekszik, hanem hogy mire alkalmas a beszámoló, hogyan tudunk belőle következtetéseket levonni, és ezek a következtetések mifélék.

Na most, az már egészen komikus, hogy különféle gyógyszerhatóanyag-tartalom alapján találunk egyoldalas táblázatot, de azt nem tudja megmondani ez a beszámoló nekem, hogy mondjuk, a szakdolgozók bére hogyan emelkedett 2014-ben 2013-hoz képest, esetleg 2011-hez képest, de azt meg tudja mondani nekem, hál’ istennek, például hogy mennyivel csökkent a kórházakban az ágyak száma, amit finanszíroznak.

Na, akkor vágjunk bele! Én messze tisztelem azokat a vitákat, amelyek arról folynak, hogy a gazdasági körülmények és a költségvetés viszonya milyen. Költségvetési szempontból azonban mégiscsak azt mondom, hogy a döntések arról szólnak a költségvetés esetében, hogy a befolyt pénzeket milyen közfeladatokra és hogyan használjuk el. Ebben a tekintetben az egyik legfontosabb közfeladat, amit egyébként mindenki nemzeti ügynek nevez, és az is, az egészségügy, amelynek költségvetése sorozatban csökken az elmúlt években, különös tekintettel a gyógyító-megelőző kasszára.

Ez 2014-ben sem volt másképp. Ennek nagyon érdekes jelét adták egyébként önök. Mert megnéztem, hogy mi volt a fantázianeve ennek a költségvetésnek, ugyanis mindegyiknek van, hol az adócsökkentés költségvetése, hol más. Ezt a költségvetést önök úgy kezdték el reklámozni, mint a háziorvosoknak nyújtott hatalmas kedvezmények költségvetését. Ment is erről a szöveg egy jó darabig a nyilvánosságban, majd abbahagyták, és elnevezték a rezsicsökkentés költségvetésének. Nem tudom, miért különben, mert én ebben a költségvetésben nem találtam nyomát sem annak, hogy milyen rezsit csökkenthet a költségvetés maga. De hogy végül is önök átálltak erről a trackről, hogy a háziorvosok és általában a gyógyítás, annak az volt az oka, hogy rájöttek arra, hogy nem lehet 10 milliárd forinttal megoldani a háziorvosok ügyét. Nem is oldották meg.

Hál’ istennek, ez a beszámoló arra azért alkalmat ad, hogy bemutassa, nem következett be nagy áttörés sem a betöltetlen háziorvosi praxisok ügyében, ami néhol már égető probléma, nem következett be áttörés eszközellátottság tekintetében és finanszírozás tekintetében sem. Ez az első olyan jele annak, hogy ez az egészségügyi költségvetés a beszámoló szerint is nagyon szűkmarkúan mért forrásokat ennek az ágazatnak.

A másik ilyen, amiről ez a beszámoló, mint említettem, nagyon szégyenlősen beszél, a bérezés helyzete. Mert azt gondolom, úgy kellene csinálni, amit önök nem egészen így csinálnak, hogy beazonosítunk problémákat, és megpróbálunk rájuk valamilyen megoldást találni. A problémák beazonosításában sem vagyunk egy véleményen önökkel, államtitkár úr. Mert mi azt mondjuk, hogy elvándorlás, hálapénz, eszközellátottság, a háziorvosok életkora, várólisták hossza, és így tovább. Önök azonban gyakorta még ezeket is vitatják.

Azt mondják, hogy a hálapénz nem probléma, hol legálissá akarják tenni, hol meg hallgatni akarnak róla. Önök azt mondják, az elvándorlás nem probléma, hadd próbálja ki magát Londonban is a kedves doktor úr és a kedves nővérke. Mi ezt egyébként nem így gondoljuk, mert probléma, mert most már az ellátást veszélyezteti; már a rezidens ügyel magában, ami ugyebár tilos, és így tovább. Önök azt mondják, hogy nem probléma az életkor, és nem átallották macerálni az orvosokat azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár után vagy vonuljon nyugdíjba, vagy gyógyítson tovább, de a kettőt együtt semmi esetre sem csinálhatja. Majd amikor rájöttek, hogy szakmai értelemben mekkora károkat okozna ez az egészségügynek, akkor valamilyen homályos ösztöndíjrendszerrel próbálták ezt a problémát feloldani, ami, mint megtudtam, már nem működik.

Úgy gondolom, ha már a problémákban sem értünk egyet, akkor a megoldás sem lehet ugyanaz kettőnk számára, mármint az ellenzék és a kormány számára. Mert ha a bérezés ügyében önök, az önök államtitkára azt mondta a szakdolgozók tüntetésén, hogy az önök kérései jogosak, ezt mondta ugyanis, akkor ennek a költségvetési részét keressük a 2014-es meg a 2015-ös, meg a 2016-os költségvetésben is. És egyikben sincs benne. Mik voltak ezek a követelések? Azonnali 50 százalék és 100 százalékra felhúzott béremelés 2018-ig. Mit tettek önök akár a 2016-os költségvetésben? Hát alapbéresítették az eddigi pótlékot, hogy a túlmunkában érvényesíthető legyen. Ezt nem fogják önöknek megköszönni. Ezt nem fogják önöknek megköszönni! Ezt most tették meg, most, igen. Igen, Zombor Gábor beszél erről majd önnek.

Magyarul, az a szám, az az adat, ami arra utal, hogy az egészségügyben dolgozók bére nem változott 2014-ben jelentősen, arra utal, hogy önök ezt a kérést mégsem tartják fontosnak, ha a költségvetésről van szó. Amikor a közösségi oldalakon a nővérke tartja a táblát, hogy 77 ezer nettó 15 év munkaviszony után, akkor az arra utal, hogy egyébként ez a kérdés valóságos, mert ő ezt arccal, névvel vállalja.

A második ilyen ügy, amiről beszélni szeretnék, az az, hogy választható út-e önök szerint az egészségügyi ágazatban lefolytatott folyamatos szűkítések módszere ahhoz, hogy pénzeket teremtsenek elő. Ugye, említettem ezt az érdekes adatot, hogy nem zárunk be kórházat, nem zárunk be kórházat, de 2000-rel csökkent az aktív ágyak száma 2011-hez viszonyítva. Tehát ez a nem akarjuk meggyilkolni a halat, csak éppen leeresztjük alóla a vizet.

(14.10)

Ez számomra azt jelzi, hogy a gyógyítás esélyei csökkentek: kevesebb ágy, kevesebb finanszírozás. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a 2014. év ígérete volt - vagy: is volt - a kórházak stabilizálása, akkor megállapítható, hogy 2014-ben ez nem történt meg sem finanszírozási ágon, sem egyszeri ellátások alapján. Ezek az adósságok vannak, léteznek, ezek arra utalnak, hogy nem a kórházak tisztességtelenek, hanem pénzhiány van ebben az ágazatban, különösen a kórházaknál és a fekvőbeteg-ellátásnál. Ez a pénzhiány pedig nem oldható meg azzal a matematikai mutatvánnyal, amit önök egyébként ebben az évben is be akartak mutatni, hogy van 60 milliárd forintom, ebből kifizetek 90 milliárd forint kórházi felhalmozódott adósságot, és a maradékból meg bért fejlesztek. Mert ezt akarták végrehajtani. Na, most ez 2014-ben sem ment láthatóan. Ment azonban a szféra szűkítése, hiszen a kórházi ágyszám erre utal, a finanszírozás erre utal, és gyakorlatilag azok az apróságok, amiket fel lehetett fedezni ebben a beszá­molóban, hogy a háziorvos szakdolgozójának adtak lehetőséget arra, hogy pluszbére legyen 2 milliárd forint értékben, azok inkább szépségtapasznak tűnnek, mint a problémák valóságos orvoslásának.

Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita nem abban van, hogy a költségvetés tervezett számait sikerült-e betartani és hogy ezek valóságosak-e. Már bocsánatot kérek, államtitkár úr, ha nem lennének valóságosak, ez a költségvetés nem lehetne itt, ezen az asztalon. A Költségvetési Tanács nem engedné ide. Tehát azt ne ünnepeljük már eredményként, ha lehet, ha megkérhetem, ami egyébként szabályszerűen nem is mehetne úgy, mint amire önök utaltak.

Összességében azt kell hogy mondjam, hogy az a 2014-es beszámoló, aminek a darabjait más dokumentumokból kellett összerakni az egészségügy tekintetében, például abból az „Egészséges Magyarországért 2014-2020” programból, amit önök letettek, az elég lesújtó képet mutat arról a filozófiáról, amit önök vallanak, költségvetési értelemben feltétlenül. Ezek a pluszforrások nem léteznek, amiket az egészségügynek önök felkonferáltak abban a költségvetési évben is, és világosan látszik, hogy ez a szféra így csak leépülhet, a gyógyulás esélyei csökkennek, a gyógyítók pedig mennek.

És én élek Szűcs képviselőtársam felkérésével, amit megköszönök, hogy köszönjük meg az embereknek. Én megköszönöm a magyar orvosnak, a magyar szakdolgozónak, a nővérkének meg a nem gyógyítónak, hogy ezt kibírta, már aki kibírta, és nem Münchenben vagy Stuttgartban, vagy Londonban, vagy máshol gyógyít az ágy mellett, és azt mondja, hogy talán majd egyszer hazajövök. Talán majd egyszer hazajövök, ha azt látom, hogy a hálapénz nem rendszer, és nincs olyan kormány, ami jogszabályban akarja ezt legálissá tenni. Talán majd hazajövök akkor, amikor látom, hogy a munkakörülmények legalábbis európaiak. Talán majd hazajövök akkor, amikor látom, hogy nem kell ügyelnem hétszámra, családot nem látva, mert úgy is meg tudok élni.

Ezért tehát, államtitkár úr, a filozófiát vitatjuk. Tehát nem azt vitatjuk, hogy rendben van, teljesültek ezek a számok, merthogy teljesültek, hanem azt vitatjuk, hogy az elosztás mértéke, módja mit bizonyított. Hát bizony azt, hogy szavakban lehet az egészségügyet szeretni, de tettekben önök nem nagyon szeretik. És ez bizony nagyon nagy baj.

Utoljára látszólag lényegtelen kérdéssel foglalkoznék, az átláthatóság históriájával, hogy akkor ez a költségvetés hogyan és milyen mértékben… Bár már utaltam rá néhány mondatban, de azért ha majd odalapoz az E-alap fejezetéhez, akkor láthatja, hogy a bevételi ágnál például van olyan táblázat, ahol a 2014-hez képesti előző évi bevétel 1000 milliárd nagyságrendű, aztán a terv 2014-re lecsökken 400 milliárdra, majd a teljesítés meg 500. Én most nem a 400 meg az 500 közötti különbséget vitatom, bár azt is érdemes lenne megvitatni, hanem azt, hogy az 1000 kontra 400 nyilván abból adódik, hogy feladat került ki vagy be bevételi ágon, bevételi forrás került ki vagy be.

Ezeknek az ügyeknek a tologálása a költségvetés egyes soraiban nagyjából lehetetlenné teszi az objektív összehasonlítást. Itt már utalt valaki Nyikos Lászlóra a képviselőtársaim közül, aki mániákusa volt néhány ügynek, többek közt a vagyonleltárnak is persze, de mániákusa volt az olyan típusú költségvetési beszámolóknak, ahol a valamit valamihez lehet hasonlítani és következtetéseket kell levonni.

Azért mondom ezt, mert ennél az 1000 milliárd kontra 400-nál önök még egy halvány mondatot sem tettek oda, hogy ez mitől van így, ha már így van. Nincs indoklás sem vagy valami utalás arra, hogy mi történt ott. És ez bizony nem nagyon segíti az objektív értékelést és minden egyebet. Ezért tehát, tisztelt államtitkár úr, igyekezvén egy részével foglalkozni ennek a beszámolónak, azt kell hogy mondjam: vitánk nem abban lesz, hogy egy költségvetési beszámoló törvényesen idekerül-e, mert ha nem törvényesen készülne, nem kerülne ide. Vitánk abban lesz, hogy mi az elosztás módja.

És ebben, úgy látszik, hogy az egészségügyben elhúzódó vitákra számíthatunk sajnos, amíg ez a kormány van. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)