Németh Zsolt (Fidesz)

NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vasárnapi napon egy Kassa melletti szórványtelepülésen jártam egy templomszentelésen. A meghívó szövegéből szeretnék idézni: „Isten kegyelméből 12 év fáradságos munkáját követően jutott oda Komaróc református gyülekezete, hogy templomát teljes mértékben felújíthatta a gyülekezet áldozatkész adakozásával, valamint a magyarországi pályázatokon elnyert anyagi forrásokból.” És két napra rá zajlik a Magyar Országgyűlésben a szórvány napjáról ez az előterjesztői vita. Azt gondolom, hogy amikor elvállaltam ennek a megemlékezésnek, ennek az eseménynek a szónoki feladatát, akkor még nem tudtam, hogy nem véletlen, hogy ilyen közel esik ez a két nap egymáshoz, a magyarság élni akarásának ugyanis egy rendkívüli élménye az, amikor egy szórványtelepülésen ilyen eredményeket könyvelhetünk el.

Határozati javaslatként képviselőtársaimmal egyetértésben november 15-ét a magyar szórvány napjának terjesztjük elő. Először pár szóban arról, hogy miért november 15-ére szeretnénk ezt a napot tenni, aztán pedig arról, miért tartjuk fontosnak, hogy a szórvány egy megkülönböztetett napot kapjon.

November 15-e Bethlen Gábor születésének és halálának is a napja. Ezen a napon született Erdélynek, Tündérországnak az a fejedelme, akihez Erdély aranykora leginkább kötődik. Ezért került a 2 ezer forintos bankjegyünkre a fejedelem képe, és ezért esett nekünk is a választásunk erre az erdélyi történelmi alakra. Úgy véltük, méltónak és közelinek érzik magukhoz alakját a szórványban élő magyarok, aki maga is egy ma már szórványnak számító vidéken született, Marosillyén, Hunyad megyében.

De a választás már csak szimbolikusan lenne a miénk, ugyanis a Kárpát-medencei Magyar Képvi­selők Fóruma javaslata alapján született meg az előterjesztésünk, vagyis a határon túli magyar képvi­selők kérésére indítványozzuk a szórvány napját november 15-ére. A kezdeményezés őtőlük származik.

Erdélyben és a közmédiában dicséretesen már hosszú ideje tartják a szórvány napját november 15-én. Hasonló ez egy kicsit ahhoz, ahogy június 4-e is előbb vált a nemzeti összetartozás napjává az egész országban, mint ahogy a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává tette június 4-ét. És az is egy érdekes párhuzam, hogy a KMKF tett első említést a nemzeti összetartozás napjára vonatkozóan is egy határozatában, noha abban még június 4-ét nem jelölte annak idején meg.

(14.30)

Másodszor pedig magáról a tartalomról, miért szükséges ma véleményünk szerint a magyar szórványnak jelképet, napot szentelni minden esztendőben. Nem tudom, hány anyaországi magyarban tudatosul, hogy például Kassa környéke, Zoboralja, Bánát vagy Máramaros ma már szórványvidék, hogy Temes megyében immáron elvétve van magyar oktatás.

Mi a szórvány? Szórványnak nevezzük az összefüggő területi kapcsolattal nem bíró kisebbséget, szociológiai szempontból pedig azt a csoportot, amely külső segítség nélkül nem tudja megőrizni a nemzeti identitását, vagyis idegen nyelvi környezetben él, és már nincs összefüggő területi kapcsolata a tömbmagyarsággal.

Magyar szórvány alatt a Kárpát-medencében és a Moldvában élő magyarjainkat értjük mi, előterjesztők. Megkülönböztethető a Nyugat-Európában, Ame­ri­kában, Ausztráliában, Afrikában élő magyarság, akiket inkább a diaszpóra névvel illetünk. Az ő hozzájárulásuk a magyarság boldogulásához és az ő problémáik ismét sajátosak, eltérőek a Trianon miatt utódállami területeken élő magyar szórványoktól.

Természetesen ez a mi szándékunk, és azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszak fogja majd eldönteni, hogy milyen tartalommal fog majd a szórványnap megtelni a Kárpát-medencében és a nagyvilágban.

A szórványosodásban fokozatok vannak. Egy szórványközösség ereje függ a település lélekszámán belül a kisebbségi nemzet százalékos arányától, függ abszolút számától, iskolarendszerének és egyéb intézményeinek, egyházi, önkormányzati, művelődési, médiaintézményeinek meglététől, illetve fejlettségi szintjétől. Van olyan szórvány, amelyet inkább szigetnek nevezhetünk, mert a magyar lakosság aránya ugyan magas, viszont az adott közösség elszigetelten él, nincs kapcsolata a tömbbel. Ilyennek tekinthetők példának okáért Délvidéken azok a bukovinai székely falvak, amelyek lakosságát a mai Szerbia területére telepítették át.

Ezek fényében ingadozik a szám, amit szórvány­nak tekinthetünk, valahol a 200 ezer és az 1 millió között a Kárpát-medencében. Láthatjuk, hogy igen nehezen körülírható, hogy pontosan mi tekinthető szórványnak. Azonban egy dolog biztos: a szórvá­nyosodási folyamat gyorsul. A határon túli magyarságon belül egyre többen élnek valamilyen szempont szerint kisebbségben, mint tömbben.

Mi maradt meg tömbmagyar területnek? Először is Székelyföld mint a legnagyobb tömb két és fél megyével, valamint Partium északi része, Bihar, Szat­már megye, de idevehetjük a Felvidéken a Csallóközt, talán a Bodrogközt, Délvidéken Észak-Bácskát, Szerbiában a Tisza mentét, tehát azon telepü­léseket, amelyek ma leginkább a Délvidé­ken ‑ uta­­lok erre ‑ ki vannak téve a migránsáradatnak. Kárpátalja Tisza menti része is mindenféleképpen ma még tömbnek tekinthető.

Hadd idézzek Vetési László református lelkipásztortól, az egyik legismertebb szórványkutatótól egy gondolatot: „A romániai városi és falusi peremmagyarság jelentős tömege feltartóztathatatlanul halad egy rövid távú és erőteljes felszámolódás irányába.” A jelenlegi tendenciák alapján a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felmérése szerint hatékony beavatkozás hiányában 2032-re összeomolhat kilenc erdélyi szórványmegyében a kisebbségi intézményrendszer. Nevezetesen Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Máramaros, Szeben, Temes megyékről van szó.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2011-ben 1 millió 237 ezer magyar élt Romániában, közülük 1 millió 224 ezer Erdélyben. 20 év alatt több mint 378 ezer lélekkel fogyatkozott meg az erdélyi magyar közösség, amiből 140 ezer a szórvány számlájára írható egyértelműen. A veszteség arányai régiónként változnak.

A Székelyföldön és a Partiumban aránylag kicsi a veszteség, Közép-Erdélyben, Kolozsvár és Marosvásárhely térségében az országos átlagnak megfelelő, a szórványbeli, bánsági, észak-erdélyi magyarság azonban demográfiai szabadesésben van. Két évtized alatt az Arad megyei magyarság lélekszáma például 61 ezerről 37 ezerre csökkent, a máramarosi magyaroké 54 ezerről 34 ezerre, a krassó-szörényiek pedig 7800-ról 3200 főre fogyatkoztak.

A magyarok 2001-ről 2021-re előreszámított létszáma országonként a következő: Szlovákiában 521 ezerről 443 ezerre változik. Ukrajnában 157 ezerről 125 ezerre, de ez az adat nem számol a háborúval, amely már ma ezt a számot talán bekövetkezetté tette. Románia 1,43 millióról 1,09 millióra fog fogyni, Szerbia 293 ezerről 208 ezerre, Horvátország 17 ezerről 8 ezerre, Szlovénia 6 ezerről 3 ezerre. Ausztria kivétel, ott némi növekedés várható. De tudjuk, hogy a magyarországi számok is negatív trendet mutatnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elsorolt adatok segítségével igazán az volt a szándékom, hogy egy előttünk álló feladatra, egy világos szórványstratégia megalkotásának a fontosságára hívjam fel a figyelmet. Nekik, akik ma a szórványban ébredtek, sajnos a tömbmagyarságtól, tehát a határon túl tömbben élő magyaroktól eltérő problémáik, hétköznapi gondjaik vannak. A nyelv megtartásának, a kultúra megtartásának az eszközei, az iskola, a templom, a feliratok, a közintézményekben az anyanyelvhasználat, ezek jelentik az ő problémájukat. Ahogy a határozati javaslat indokolásában is olvashatták a képviselőtársaim, ők csakugyan idegen környezetbe lépnek abban a percben, amint becsukták maguk mögött a családi ház kapuját vagy a lakótelepi lakásuk ajtaját. És ez a közeg, amibe kilépnek, sokszor nem támogató.

Ezekre a tömbmagyarságétól eltérő problémákra csak helyben lehet és gyakran egyedi megoldásokat találni. Bizonyos alapvető kisebbségi kérdések megoldása általánosan érvényes persze adott esetben a Romániában élő magyarságra, de ezek rendezése nem oldja meg a szórvány sajátos problémáit. Ezen belül Budapestről nézve eltérő akár a felvidéki és a bánáti szórvány igénye, problémája alapvetően. Ezért a szórványproblematika sokkal összetettebb, mint elsőre tűnik.

A szórványstratégia kiindulópontja mindenféleképpen egy nagyon alapos felmérés lehet, a régiókra, kistérségekre, településekre és adott esetben az intézmények szintjére lebontva. A szórvány problémáira több műhelyen belül többféle stratégiai megközelítés, vízió született az elmúlt években.

Idetartozik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet javaslata, amely úgynevezett gyöngyhalászat néven vált ismertté. Ennek a lényege az, hogy a szórványból a tömbbe vinné a gyermekek oktatását, ami a szórvány lakosságának a megmentését, de a területeinek a kényszerű feladását jelenti. A gyöngyök tehát a magyar gyermekek, akiket összegyűjtenének a regionális központokba. Ennek ellenzői azt az érvet hozzák föl, hogy így örökre bezárhatunk olyan általános iskolákat a szórványfalvakban, ahol még most is működnek kis létszámú magyar osztályok.

Egy fordított irányú elképzelés szerint pontosan ott kellene megerősíteni az iskolákat, ahol a szórványmagyarság él, vagyis a gyepűket akarja visszaerősíteni úgy, hogy kistérségi alapon strukturálná, szervezné meg és látná el a szórványvidéket. Ennek a stratégiának a kiindulópontja az a feltevés, hogy annyira életképesek egyes közösségek, hogy a szórványosodás folyamata az ő esetükben meg is állítható. Erre a megközelítésre példa a Kalló Zoltán nevéhez fűződő mezőségi válaszúti általános iskola vagy éppen a Beszterce megyei vicei általános iskola, amely Gergely István katolikus tiszteletes nevével fonódott össze, ahová a környező, nagyon szegény falvakból gyakran testvérpáronként gyűjtik össze a gyerekeket, akik aztán megszeretik iskolájukat, hálásak a gondolkodásért. Ez tulajdonképpen nem más, mint a régi református iskolarendszer mai változata, amelynek akkor a célja a tehetségek felkutatása és a továbbtanulási lehetőségeik biztosítása volt. Mára a cél a tehetségek mentése mellett természetesen a magyarság mentése is.

(14.40)

De említhetnénk Böjte Csabát is, aki a ferences testvérekkel voltaképpen egy hasonló intézményrendszert működtet, árvaházi hálózattal. Persze, szintén eredetileg kicsit megint más indíttatásból, de a kettő nem zárja ki, hanem inkább értékrendben is erősíti egymást, mert ő a gyermekmentésből indul ki, mások a nemzetmentésből.

Hadd hívjam fel a figyelmet a csángó magyarok évek óta zajló oktatási programjára! Több tucat faluban ezret meghaladó gyermek fakultatív oktatása zajlik, kiegészülve a gyimesi és csíkszeredai középfokú képzéssel. Minden sikeres program, úgy gondolom, és minden stratégia kiemelkedő hangsúlyt fektet arra, hogy meghatározza a tömb és a szórvány viszonyát, hogy hogyan lehet a tömb egyfajta belső anyaország a szórvány számára. Úgy gondolom, a jövőben sem lehet ettől eltekinteni.

Külön figyelmet érdemelnek a XXI. századi infokommunikációs technikákat alkalmazó szórványprogramok, a távoktatás és a többi. Természetesen rendkívül fontosnak tűnik ehhez a szórványstratégiához a futó programok, kezdeményezések alapos elemzése, hatékonyságuk elemzése, ez alapján lehet egységes és sikeres stratégiát megfogalmazni. Kiemelkedően fontos figyelmet fordítani a magyarországi háttérre, és nemcsak a magyarországi központi államigazgatási háttérre - erről talán majd az államtitkár úr fog szólni -, hanem a megyei, a helyi önkormányzati háttérre vagy éppen a civil szerepvállalásra, ami a szórványprogramokat kiemelten kezeli.

Hadd említsem azért meg a Határtalanul-programot, amelynek a jelentősége már most kézzelfogható eredményeket hoz, a Rákóczi Szövetségnek számtalan programját, de különösen is a beiratkozási programját, vagy éppen a Vasárnapi Iskola Alapítványt, amely Benkei Ildikó nevével kapcsolódik össze, és nagyon komoly eredményeket tud felmutatni a szórványgondozásban. A november 15-ei szórványnap egy olyan nap lesz az elkövetkezendő években, amikor a főszereplők a szórványmagyarok lennének, elsősorban a kultúrájuk, kiemelkedő alakjaik és az őket támogató szervezetek, emberek bemutatásával, hogy mi is tanuljunk a szórvány hétköznapi hőseinek élni akarásából, és mi is erőt tudjunk meríteni a mi munkánkhoz az ő áldozatvállalásukból. Trianon százéves évfordulója nincs már olyan messze, öt év múlva fogunk megemlékezni.

Célunk nem lehet más, mint hogy a trianoni százéves évforduló megújulva érje a magyarságot szerte a Kárpát-medencében. Ezt a célt szolgálja az előterjesztésünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)