Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy az előző körben fel kellett függeszteni, mert akkor abban a közegben voltunk, akik végigtárgyaltuk majdnem a napirendi pontot, és utána pedig egy félórás szünetet ültünk végig, nagyjából be tudtuk volna fejezni. De így fogadtuk el a mai nap forgatókönyvét, úgyhogy eszerint kellett nyilván az elnöknek cselekednie.

Emlékeztető jelleggel térek vissza így a napirendi pont tárgyalásához, és azzal szeretném kezdeni, hogy nyilván az, amikor két embernek, adott esetben Lázár úrnak és Rogán úrnak a személyes kapcsolata, a személyes viszonyuk határozza meg a történet alakulását, akkor az nem igazán jó. De nem azt akarom ebből kihozni, hogy ők milyen viszonyban vannak vagy hogyan viseltetnek egymás iránt, hanem sokkal inkább azt a részét akarom erősíteni, hogy a törvénykezési menetrendet képviselőtársaim is ismerik, tudják, amikor elfogadtuk, akkor ebben a törvénykezési menetrendben sehol nem szerepelt még az árnyéka sem annak, hogy itt kormányzati átalakításra kerül sor, új minisztérium életre hívására kerül sor.

(13.30)

Persze, az élet hozza a folyamatok alakulását, de azért ha egy tervszerű előregondolás van ezekben a dolgokban, akkor azt gondolom, hogy lehetett volna egy hónapra előre látni azt, hogy körülbelül mit akar a miniszterelnök, vagy hogyan akarja adott esetben feloldani azokat a személyes ellentmondásokat vagy épp egyet nem értéseket, amelyek kapcsán egy új minisztérium életre hívását kívánja megtenni.

Mindegy, a lényeg a dologban, hogy a pozícióért való harc és a hatalom megmarkolásáért való küzdelem azt hozta, ami most itt ebben a törvénytervezetben elénk tárulkozik, hogy vélhetően Rogán képvi­selőtársunk el fogja nyerni majd ennek a minisztériumnak a miniszteri posztját, és ezáltal gyakorlatilag abba a helyzetbe kerül, hogy Orbán Viktor közvetlen közelében folytatja majd munkásságát. A dolog lényege gyakorlatilag az, hogy ez a politikai koordináció, amiről szó esik, mondhatni, ez propagandatevékenység, propagandaminisztérium életre hívását teszi meg. A feladatot már eddig is ellátták, forrást már költöttek rá rengeteget, sőt aki akarta, az látta is, hogy hogyan mosódik össze a kormányzati kommunikáció és a párt, a Fidesz kommunikációja, és a finanszírozási háttere meg hogyan rajzolódik meg. Ezt most keretek közé, ilyen típusú keretek közé teszik.

Ami talán fájdalmas ebben a történetben, az az, hogy ezt úgy teszik meg, hogy gyakorlatilag a költségvetésen belül semmi nem igazolódik vissza ebből, mármint nem látszik ebből. Gyakorlatilag a kormányzat hatáskörébe utalja ez a törvénytervezet azt, hogy majd döntsön arról, hogy milyen finanszírozási háttér lesz e mögött a szervezeti egység mögött. Megtehető, tehát én nem azt kifogásolom, hogy nem tehető meg, hanem azt, hogy azért a parlamentnek az ellenőrző szerepe akkor domborodik ki, ha van egy új jogcím, és az új jogcímhez tartozóan tisztán és világosan lehet látni azt, hogy hol vannak azok a források, miből keletkeznek azok a források, milyen nagyságrendet képviselnek azok a források, amelyek gyakorlatilag a működés feltételeit fogják biztosítani.

A másik, ami szervezetileg egy kicsit katyvasz jelleget ölt, az az, hogy az egyik paragrafusban úgy tűnik, mintha a miniszter irányítaná a saját miniszterelnöki kabinetirodájához tartozó kabinetet és ezen belül magát a szervezési kabinetfőnököt, a másik passzusban az köszön vissza, mintha a szervezeti kabinetfőnök a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt működne, tehát igazából tisztázatlannak érzem a beterjesztett törvénytervezetet e tekintetben. Érdemes lenne tisztázni, hogy akkor most ki is a szervezeti kabinetfőnök főnöke, a miniszter vagy a miniszterelnök. A miniszter ilyen értelemben majd csak egy ilyen megcímzett bábként fog ott állni és a miniszterelnök teszi azt, amit jónak lát, vagy tényleg valójában a miniszter az, aki diszponál ezekben a kérdésekben?

Persze, nem csodálkozom én semmin, mert ha megnézzük a múlt tevékenységét, akkor, ha a haveroknak, a pereputtynak, bárkinek forrásra volt szüksége, akkor csináltak olyan közbeszerzéseket, amelyeket nem csináltak, vagy éppen azt kell hozzátennem, hogy olyan folyamatokat gerjesztettek, amelyek egyközbeszerzésesek voltak. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy tök mindegy ilyen értelemben, hogy ki irányítja az általam előbb felvetett szervezeti kabinetfőnököt, a végcél valójában úgyis az, meg a megvalósulási forma, hogy az lesz, amit a miniszterelnök majd érvényesíteni kíván.

De ugyanez igaz ‑ idézőjelbe teszem ‑ az ország kiárusításával kapcsolatos tevékenységhez illesztetten is. Itt már szó esett a vitában az V. kerületi ingatlanok elidegenítéséről, a letelepedési kötvényről meg sok minden egyéb másról, nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, csak jelezni szeretném, hogy ezek megint csak azt a gondolkodást alapozzák meg, hogy itt mintha egyfajta központi utasításra működnének ezek a történetek, és mindegy, hogy ki van középen, ki van a köztes lépcsők adott fokán, a miniszterelnök, ha valamilyen folyamatot elindít, elrendel, megkíván ‑ teljesen mindegy, milyen fogalmakat fogalmazunk meg -, akkor ez így fog teljesülni.

Azt akarom csak mondani, hogy persze, úgy látom, hogy hálás is a miniszterelnök, mert ha valaki teljesít, azt teszi, amit ő elvár, akkor, ha kell, akkor bársonyszéket tol alá. Nem tudom, hogy ez-e a legjobb formátum, így kellene-e cselekedni, hogy mi ez, valójában kormányzati szerkezetátalakítás-e, vagy mondhatnánk, hogy a frászt, dehogy. Nem az! Ez nem más, mint a haverok kölcsönös kiszolgálásáról szól, vagy az idézőjelbe tett kielégítéséről szól. Mondom, ami szégyenletes számomra, az az, hogy a 2015. évi költségvetés módosításának az indoklásában, ha megnézik ‑ nézzék meg, képviselőtársaim, nem hiszem, hogy oly sokan elolvasták kormánypárti oldalról, javaslom, tegyék meg -, az általános indoklás és a részletes indoklás összesen négy és fél sorból áll ‑ négy és fél sorból! -, és szó szerint megegyezik egymással. Értik, az általános és a részletes indoklás négy és fél sorból áll, és szó szerint megegyezik egymással. Mondom, az új fejezet megtalálása, létrehozása nyilván hozza az új költségeket, amiről a kormány kíván saját hatáskörben dönteni. Ez nem jó azért, mert a parlament nem látja, nem láthatja, hogy mit mennyiért, honnan, miképpen kíván megteremteni a kormány.

Ami ehhez illesztetten és a vitában elhangzottakhoz kapcsoltan még elengedhetetlen fontossággal bír, hogy elmondjam: akkor, amikor nem látjuk ezeknek a forrásoknak, a forrásszükségletnek a hátterét, akkor azért azzal tisztában vagyunk, hogy az elmúlt esztendők történése alatt mindegy, hogy miről beszélünk, oktatásról, egészségügyről, szociálpolitikáról, munka világáról, ezekben a kérdésekben 100 milliárd forintos nagyságrendű forrásokat vontak ki egyenként; az oktatáspolitikában 100 milliárd forintos nagyságrendet; az egészségpolitikában, egész­­ség­ügyben éves szinten több száz milliárd forintos, 300 milliárd forintos nagyságrendet. De azt is mondhatom, hogy a szociálpolitikában ott, ahol négy és fél millió ember él a létminimum alatt, ahol 2,2 millió ember Magyarországon a dolgozó ‑ idézőjelbe tett ‑ 4 millió emberből létminimum alatt keres; vagy más: 1,3 millióan a NAV kimutatása szerint létminimum vagy az alatti összeget keres, ott lenne tennivaló. Tehát forrásgazdálkodás szempontjából nézve nem a propagandára kellene helyezni a súlyt, ha komolyan gondolják azt, hogy egy tisztes, az emberek érdekét szolgáló tevékenységet kívánnak folytatni, hanem pont azt kellene megerősíteni, hogy azok az emberek, akik ma (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) a bér és a jövedelem szintjén olyan szorító feltételek mellett élik az életüket, mint amilyen mellett, azok élhessék egy picit kedvezőbben a helyzetüket.

Tudják, emlékeznek rá, egymillió új adófizető munkahelyet ígértek az embereknek hat évvel ez­előtt; egymillió új adófizető munkahelyet a gazda­ságban. Tudják, hogy ebből nem történt semmi. Azt is tudják, hogy a bérek… ‑ statisztikailag igen, szóval ne legyünk igazságtalanok, statisz­tikailag igen, mert Magyarországot elhagyta mintegy 500 ezer ember, főleg fiatalok, gazdaságilag aktívak, ezekből száz­ezres nagyságrendben benne vannak a mai statisz­tikai nyilvántartásokban. A közfog­lalkoztatás­ban 150-200 ezer emberrel van több, és ezek statisztikailag javítják a mutatószámokat, de ezek valójában nem hozamot termelő tételek. (Dr. Kovács Zoltán: Ez idetartozik? Nem a tárgyról beszél, elnök úr.)

Igen, államtitkár úr, azért kell hogy erről beszéljünk, mert szoros összefüggésben van mind­azzal, amit nem láthatunk, hogy ennek a törvénytervezetnek a keretei között a létrehozandó minisztérium feltételeinek, finanszírozási feltéte­leinek a hátterei miből, hogyan és miképpen fognak megrajzolódni. Továbbra is még fokozott módon majd ezekről a felületekről fogják elvenni a forrá­sokat, és ebből fogják a propagandát csinálni? Nem kellene ezt megfordítani, nem ott kellene forrásokat összpontosítani, ahol az emberek javát szolgál­hatják?

(13.40)

Ha már bérpolitikáról beszélünk, akkor azt is hozzá kell tennem, hogy nézzék meg, s végre egyszer egy kicsit gondolkodjanak el azon, hogy hirdetni ott a plakátokon hirdetik folyamatosan azt, hogy újra nő a minimálbér, és közben kevesebbet érő minimálbér van az emberek kezében, zsebében, mint öt évvel, hat évvel ezelőtt. Szóval, nem a hazugság gyártásában kell szerepet vállalni és ezt kell minél magasabb szintre emelni, hanem az emberek javát szolgáló, az emberek érdekét szolgáló dolgokat kell megtenni.

Mindenképpen hozzá kívánom még tenni, azért, mert képviselőtársam felvetette, ugyan már nem látom a teremben Witzmann Mihály képviselőtársamat, ő azt mondta, hogy miért nem beszélünk a pozitív típusú dolgokról e tekintetben, mondjuk, az államadósság alakulásáról, a foglalkoztatásról vagy a bérekről. Elmondom önöknek ebben a 2-3 percben még azt, hogy az államadósság alakulása tekintetében 2010 áprilisában Magyarországon 19 340 milliárd forint volt az államadósság. Most tudják mennyi, ugye? 2015. júniusi adatot használok: 25 258 milliárd. Ez az államadósság közel 6 ezer milliárd forinttal több ‑ közel 6 ezer milliárd forinttal több! -, mint a 2010-es kormányváltáskor volt, s közben önök elkoboztak 3000 milliárd forint magán-nyug­díjpénztári megtakarítást, közben több mint 50 új vagy megemelt adót vezettek be, és közben 27 százalékos áfakulccsal megy az ország; tudjuk, hogy 1 százalék áfa 100-120 milliárd forintos nagyságrendű bevételt hoz. Ilyen értelemben azt kell hogy mondjam, hogy az államadósság nem 6000 milliárd forinttal több, hanem több mint 10 000 milliárd forinttal több, mint amennyi volt 2010-ben. Akkor Witzmann képviselőtársamnak üzenem innen, hogy akkor nézze meg, mit tettek e tekintetben. De hogyha ezt lefölözöm, enélkül számolok, akkor is 6000 milliárddal több államadóssággal kell ma számolni, mint 2010-ben.

A foglalkoztatás kapcsán mindig azt papolják, hogy többen dolgoznak ebben az országban. Igen, többen dolgoznak, hogyha a gazdasági menekülteket is, akiket innen elüldöztek, beleszámoljuk, mint ahogy teszik önök a statisztikán keresztül, hogyha az éhbérért foglalkoztatott közfoglalkoztatottakat is egyenértékűként számoljuk, olyanként, mint aki adóforintokat termelően a gazdaságban létező munkahelyeket tölt be… ‑ nem azt tölti be, mindnyájan tudjuk, időszakos jelleggel, éhbérért foglalkoztatják őket. Zsiga Marcell mondta, 47 ezer forintból meg lehet élni, néhányan kapcsolódtak mindehhez a történethez. Szerintem nem lehet megélni, sőt abból a minimálbérből sem lehet megélni, ami 5 ezer forinttal kevesebbet ér, mint amennyit 2010-ben ért.

Tehát a foglalkoztatáspolitika kapcsán még számos egyéb más tényezőt hozzá lehetne tenni, hogy hogyan és miképpen manipulálják ezt a történetet. De ha a bérről kell Witzmann képviselőtársamnak még két gondolatot mondanom, akkor szeretném megjegyezni, hogy a közfoglalkoztatotti 47 ezer forint mellett ‑ most már 52 ezer forint ‑ a létminimum kérdéskörét is eltagadják, nem kívánják már megmutatni, egyszerűen azért, mert látják, hogy ez az önök politikájára nézve nem hasznos, hiszen nő az olló a létminimum és a minimálbér között.

A minimálbérnél mondtam, hogy 5 ezer forinttal kevesebbet érő pénzzel a kezükben, a zsebükben mennek haza azok az emberek, akik ezt az összeget keresik meg. És ha a köztisztviselőkre, a közszolgákra, a kormányzati emberekre gondolunk, akkor azért azt is hozzátenném, hogy miközben a miniszter majd felveszi a miniszteri fizetését meg a 30 százalékát a képviselői juttatásnak, aközben hat év eltelte időszakában a kormány egyetlenegy alkalommal nem változtatta a köztisztviselői illetményalapot, fillérről forintra 38 650 forint volt hat évvel ezelőtt meg most is.

Ezzel azt akarom csak mondani, ha van forrás, akkor lenne hová tenni; nem propagandaminisztériumot életre hívni és nem a haveroknak miniszteri állásokat alátenni, merthogy nem ez a cél, nem az kellene hogy cél legyen, hanem az kellene hogy a cél legyen, hogy az emberek éljenek elfogadhatóbban Magyarországon. Elnök úr, köszönöm.