Dr. Hankó Balázs (Fidesz)

DR. HANKÓ BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter asszony! Tisztelt Ház! A vonatkozó törvény módosítása a hazánknak járó uniós források biztosításához kapcsolódóan az elvárt törvénymódosításokat tartalmazza, sőt, valljuk be, az eddigi uniós elvárásokat sok helyütt túl is teljesíti.

Engedjék meg, hogy a törvénymódosítást a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelőkre vonatkozó szabályok, ott is kiemelten az egyetemet fenntartók kapcsán tekintsem át úgy, hogy ennek célja nem lehet más, mint az elmúlt évek elért eredményeinek továbbvitele, további megerősítése, olyan cél, amivel biztosítani tudjuk azt, hogy 2030-ra legyen magyar egyetem a világ legjobb száz egyeteme között, legyenek magyar egyetemek Európa vezető egyetemei között. Ez a cél a mi célunk volt, ami, valljuk be, ambiciózusabb, mint a TISZA-programban szereplő cél, amely 2035-re vár a világ legjobb kétszáz egyeteme közé egy magyar egyetemet.

Engedjék meg, hogy öt szempontból tekintsem át a szabályozási javaslatot! Mi indokolta a felsőoktatás terén az alapítványi rendszer kialakítását? Milyen eredményeket ért el? 2. Van‑e lehetőség arra, hogy az egyetemekkel olyan érdemi egyeztetés valósuljon meg, amely a struktúra továbbfejlesztését biztosítja? 3. Hogyan viszonyulnak ezek a változások azokhoz, amelyek az elmúlt időben az Európai Bizottsággal való tárgyalások során felvetődtek? Van‑e a mostani módosítások közül olyan, ami a nemzeti szuverenitást vagy az egyetemi autonómiát korlátozza? Mindezekből milyen javaslatok fogalmazhatók meg? Végezetül: tisztázzuk azt is, hogy tisztán lássuk, hogy az Európai Bizottság elvárása volt‑e az alapítványi struktúra megszüntetése.

1. Az új egyetemi modell kialakítása indokolt volt, mert a magyar egyetemek a nemzetközi versenyben lemaradtak, fordulatot kellett elérni. Aki a felsőoktatás ügyével foglalkozik, tudja, hogy 1990 óta számos megújulási, új modellalkotási javaslat fogalmazódott meg, amely az államtól távolabb, rugalmasabban versenyképesebb modellt hivatott megalkotni.

Nem a kormány alkotta meg az új alapítványi modellt, hanem a 2010-es évek második felében az egyetemek együttműködésével, nemzetközi elemzésekkel, és kiemelten a felsőoktatás terén jól ismert tanácsadó cég által felvázolt modellek közül a felek közös és felelős döntése volt ez az új modell. Tény, hogy a modell eredményes: az egyetemek értik, ismerik, és folyamatosan lépnek előre a teljesítményt mutató ranglétrákon. De vajon ideje van‑e az új struktúrának, ami mindent újranyit, mindent elölről kezd?

Fontos azt is kiemelni, hogy a modellváltásra vonatkozó 2021-es törvényi szabályozást követően minden egyes egyetemi átalakulás az egyetemek választott szenátusi tagságának a többségével valósult meg, összesen 87 százalékos többséggel. A tegnap szóba került Szegedi Tudományegyetem esetében is ‑ a vitát követően ‑ 29 igen, 16 nem és 7 tartózkodással támogatta ezt a javaslatot a szenátus úgy, hogy 2021-ben a Szegedi Tudományegyetem finanszírozása 21 milliárd forint volt, 2026-ban a Szegedi Tudományegyetem finanszírozása 67 milliárd forint, úgy, hogy a Szegedi Tudományegyetem hallgatói létszáma 20 százalékkal emelkedett, 21 ezerről 25 ezerre. Azaz a kormány döntését az Országgyűlés döntése előtt minden esetben megelőzte az egyetemi szenátusok támogatása, fontos tehát még egyszer hangsúlyozni, hogy az egyetemi szenátusok támogatásával valósult meg.

A fordulat pedig vitathatatlanul megvalósult. Hosszú a lista, hiszen az egyetemek ma már nem határokon belül versenyeznek, hanem nemzetközi rangsorban. 30 ezer egyetem van a világon, ezen 30 ezer egyetem közül azt mondhatjuk, hogy ma már három egyetemista közül kettő egyetemista Magyarországon olyan egyetemre jár, amely a világ legjobb 5 százalékában van. 2019-ben hat ilyen egyetem volt, ma már 12 ilyen egyetem van. Három egyetem ‑ többek között a Szegedi Tudományegyetem is ‑ a világ legjobb 2 százalékában és a Semmelweis pedig a legjobb 1 százalékban van. Sőt, ha a szakegyetemeket és a szakrangsorokat nézzük, az Állatorvostudományi Egyetem az 59. helyen van, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig az agráregyetemek közül a 97. helyet foglalja el. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezzel a TISZA-program egy pontját már teljesítettük is.

Az elmúlt évek során 280 ezerről 350 ezerre nőtt az egyetemisták száma. Jól mutatja az is, hogy vonzó a magyar felsőoktatás, hogy az elmúlt másfél évtized legnagyobb jelentkezői létszám van 140 427 jelentkezővel. Mi végig megtartottuk, hogy négy felvettből három állami ösztöndíjas kapacitáson folytathatta a tanulmányait.

A háromszorosára emelkedett finanszírozás mellett a magyar gazdaság érdekei domináltak, így nőtt 64 százalékkal a műszaki területre felvettek száma, így nőtt 22 százalékkal az informatikai területre felvettek száma, duplázódott meg a kutatás-fejlesztési innovációs bevétel, és csak az elmúlt négy évben 400 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a magyar felsőoktatásban. És igen, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc főiskolából egyetem lett, mert ott a felsőoktatás mellett nemzetmentés is történik.

Nem lehet kérdés, hogy ezt tovább kell vinni, ennek a kiteljesedése szükséges, ezt pedig a törvényjavaslat számos ponton kérdésessé teszi; kérdésessé teszi azzal, hogy egy év átmenet végén megszünteti az alapítványi modellt. Tudjuk jól, a jó működéshez államháztartáson kívüli működés, elszámolt, hosszú távú finanszírozási szerződés szükséges, amely a teljesítményt helyezi a középpontba, azt a teljesítményt, amely az előbbi oktatási, kutatási eredményeket elérte.

2. Van‑e lehetőség arra, hogy az egyetemekkel olyan érdemi egyeztetés alakuljon ki, amely a struktúra továbbfejlesztését biztosítja? Elvileg az egyéves átmeneti idő erre lehetőséget biztosítana, és üdvözlendő, hogy a tegnapi nap során az egyetemi rektorokkal az egyeztetés megkezdődött. De lehet‑e úgy tárgyalni, hogy a kimenet ismert? Mert, mint ahogy az előbb is mondtam, az egyetemek esetében, az új fenntartói struktúránál a szenátusoknak az előzetes támogatása ezt megelőzte. Most úgy történik modellváltás, fenntartóváltás, hogy erre vonatkozóan a szenátusok döntést nem hozhattak.

A tudományos szabadság jegyében, amit a törvényjavaslat az elején rögzít, történik meg az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány megszüntetése, amelyben négy Nobel-díjas, egy Abel-díjas a kurátor, amelyet Nobel-díjas professzorunk, Krausz Ferenc vezet, 75 nemzetközi kutatócsoportot kívánt hazahozni, többek között azt a Roska Botondot, aki vélhetően a következő magyar Nobel-díjas lesz. 55 ezer diák tehetséggondozását kívánta az alapítvány véghez vinni. És persze a független sajtó 25 éves kötelezettségvállalásról ír, de akik a szerződést ismerik, tudják, hogy a közfeladat-finanszírozási szerződés, ami kötelezettségvállalást jelent, hat évre szólt. A nem felsőoktatási alapítványok esetében pedig jön az elszámolási biztos, és a bíróság által kimondott megszüntetéssel szemben fellebbezésnek helye nincs.

De itt szükséges még egy dolgot tisztázni, amelyet a kampány során hosszan, többször elmondtak, és maga a tegnapi Alaptörvény-módosítás, annak összegző módosítása mutat ebben irányt, miszerint az összegző módosításból kikerült az, hogy a KEKVA vagyona nemzeti vagyon, hiszen az eddig is nemzeti vagyon volt.

De mindezek mellett vannak még azonnali kérdések, amelyeket a felsőoktatás terén tisztázni kell. A jövő évre és az azt követő évekre vonatkozóan az egyetemeknek nincs finanszírozási szerződésük, mert azt idén kell megkötni. Ezeknek a tárgyalása lezárult, ezeket az átadási-átvételi dokumentum tartalmazza a kapacitásokkal együtt és azzal együtt, hogy a jövő évre százmilliárd forintos forrásbővülést szán a magyar felsőoktatási intézményeknek, elérve így az 527 milliárd forintot.

(12.40)

De hogyan történik így a 140 427 felvételizőből annak meghatározása, hogy hányan kapnak állami ösztöndíjas helyet, hiszen azt nemcsak egy évre kapják, hanem az azt követő meg az azt követő évekre is. Szóval, a modell megtartása vagy a modellben lévő finanszírozási garanciák biztosítása elengedhetetlenül szükséges ehhez. Melyek ezek a garanciák? Államháztartáson kívüli működés; rugalmas, de egyben több évre előre számítható forrás, amely most már meghaladja a GDP 1,4 százalékát; egy olyan finanszírozás, amely teljesítményalapon nyugszik. S itt az egyetemek a saját vagyonuk tulajdonosává, a saját infrastruktúrájuk tulajdonosává lettek, és az állam hátralépett, hiszen az egyetemek így a döntést maguk hozhatták meg.

Nézzük még meg, hogy mennyiben felel meg a törvénymódosítás az Európai Bizottsággal folytatott eddigi tárgyalásoknak! Mielőtt ezt megtennénk, azonban azt rögzíteni kell, hogy a felsőoktatás nemzeti hatáskör. Ez nem harmonizált terület! A kuratóriumi tagokra való összeférhetetlenség szabályozása megfelel annak, mint amit 2024 őszén letárgyaltunk. A kétszer hat év helyetti kétszer négy év tulajdonképpen elvileg ugyanazt mutatja, és abban is egyetértésünk volt a Bizottsággal, hogy ahol a szenátus összetétele nem felel meg az állami szabályozásnak, ott ezt kell szem előtt tartani, valamint a szenátus-kuratóriumi hatáskörmegosztásban is egyetértésünk volt.

Miben nem felel meg? A visszamenőlegességben, hiszen itt visszamenőlegesen korlátozza a kuratóriumi időtartamot. Illetve van még egy terület, amely az autonómiát korlátozza, miszerint a kormány, mint akire vitatható módon az alapítói jogok visszaszállnak, minden kuratóriumi tagot innentől a kormány jelöl ki, hogy biztosítsa ezt az autonómiát. Ez még az osztrák modellhez képest is erősebb, ahol az 50 százalékát jelöli ki a kuratóriumi tagoknak a kormány. És az sem tisztázott, hogy a professzorok és az egyetemi oktatók, akik jelentősen részt vesznek a kuratóriumokban, maradhatnak‑e kuratóriumi tagok, vagy őket is ki kell zárni, illetőleg akik jelenleg kuratóriumi tagok, az új pályázat kiírásánál, amit már most ősszel végre akarnak hajtani, nem lehetnek újra kuratóriumi tagok a javaslat alapján. De azt tisztázzuk: soha, de soha nem volt a Bizottság részéről az elvárás, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat meg kell szüntetni. Miért mégis? Politikai revans, vagy az eredményeket nem akarjuk továbbvinni?

Mindezek alapján kifejezetten javaslom az alábbiak figyelembevételét: leginkább azt, hogy hat egyetemnek a pere van jelen pillanatban folyamatban az Európai Bizottsággal. Hat egyetemé, amely harcol az igazságért, harcol azért, hogy igenis jogtalan volt az Európai Tanács vonatkozó döntése az egyetemekkel szemben. Mit üzen ez a jogszabály-módosítás? A magyar kormány kiáll ezekből a perekből, azokból a perekből, amelyek esetében már döntésnek kellett volna lennie, hiszen a meghallgatásra tavaly szeptemberben került sor. Érdekes, hogy miért nem született azóta döntés ebben a kérdésben.

Szóval javaslom, a felsőoktatási KEKVA-k esetében mielőbb szülessen döntés a modellről, hogy garanciák legyenek, akár ebben a módosított alapítványi forma is megfontolandó. A Nobel-díjasunk által vezetett ÉLVONAL Alapítvány is ossza a felsőoktatási alapítványok sorsát; visszamenőleges jogalkotás helyett meg lehet másképp is oldani a kuratóriumi tagságot; valamint a jelenlegi kuratóriumi tagok is pályázhassanak, amennyiben a kuratóriumi időtartamuk megengedi, a következő időszakra. Ezeket pedig mind azért javaslom elfogadni, hogy az egyetemek közös, eredményes célját érjük el úgy, hogy 2030-ra legyen magyar egyetem a világ legjobb száz egyeteme között, ne 2035-re a legjobb kétszáz között. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)