Dúró Dóra (Mi Hazánk)

DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Talán kissé rendhagyó módon én ennek a törvényjavaslatnak a történetével kezdeném a felszólalásomat, mert nem mindennapi az, hogy egy hónap alatt mennyi minden megtörtént ezzel a javaslattal.

Önök talán napra pontosan egy hónappal ezelőtt nyújtották be ezt a javaslatot, aztán kérték a következő plenáris ülés napirendjére az azt megelőző rendes házbizottsági ülésen, majd egy rendkívüli házbizottsági ülésen maga a TISZA kérte, hogy ne kerüljön fel az Országgyűlés napirendjére mégsem ez a javaslat. Amikor a Házbizottságban megkérdeztük, hogy ennek mi az oka, akkor a kormány képviselője maga mondta, hogy ebben a formában nem tartják arra méltónak, hogy tárgyalja az Országgyűlés, tehát át kell alakítani ezt a törvényjavaslatot. Majd most újra kérték az Országgyűlés napirendjére, és így azt érték el, hogy augusztus 27-én kezdjük meg egy olyan törvényjavaslat vitáját, amit már szeptember 1-jén a benyújtott változat szerint hatályba is akarnak léptetni, miközben augusztus elején is megtárgyalhattuk volna mindezt. Tehát ez mindenképpen furcsa és szokatlan, egyáltalán nem a jogbiztonság elvét erősíti, illetve nem is azt a látszatot kelti, hogy itt valamifajta működő Magyarország jött volna létre az önök kormányra kerülésével.

A másik probléma, hogy ennek a rendelkező része mindösszesen két oldal terjedelmű, és most már két hét híján egyébként öt hónapja nyerték meg a választást. A miniszterelnök a választási kampányban folyamatosan arról beszélt, hogy itt 3-4 ezer szakember dolgozik a TISZA Párt programján meg a kormányprogramon, és készen állnak arra, hogy Magyarország összes problémáját egy csapásra megoldják.

Ehhez képest közel öt hónappal a választást követően egy kétoldalas előterjesztést kapunk a szakképzési rendszerrel kapcsolatban, amely azokat az egyébként valóban meglévő problémákat taglalja, amelyeket részben egyébként Bugya képviselő úr pontosan ismertetett, bár árnyaltabban látom a helyzetet annál, mint amit ön elmondott, de létező problémák. Csakhogy erre önöknek még mindig nincsen javaslata.

Ami ebben a két oldalban szerepel, az egyrészről valóban egy politikai kérdés, másrészről pedig szakmai kérdés. Igyekszem nem kitérni a politikai vetületekre, kizárólag arról próbálok beszélni, ami a rendszer szakmai alapú működését ténylegesen érinti ezzel kapcsolatban.

Egyrészről talán kevesebb vita alakult ki a vizsgaközpontok háromévenként történő ellenőrzése kapcsán. A magunk részéről ezt az időkeretet elfogadhatónak tartjuk, így ez a része ennek a javaslatnak támogatható is a részünkről. Ugyanakkor az ellenőrzés jellege az, ami valódi kérdés, hogy ez az ellenőrzés hogyan fog zajlani, milyen módon, hogyan fognak ezen változtatni, hogyan fogják ezáltal is hatékonyabbá tenni a szakképzést és azokat az alapvető célokat, amelyeket megfogalmaznak vagy megfogalmazunk közösen a szakképzéssel kapcsolatban, hogyan fogja mindez segíteni. És erre vonatkozóan nincsen válasza a törvényjavaslatnak, tehát egy időpont-módosításra tesznek javaslatot, de hogy egyébként hogyan fognak zajlani majd ezek az ellenőrzések, hogyan alakítják át ezeknek a rendszerét, arról továbbra sem tudunk semmit. Nyilván, gondolom, az alapelvekben egyetértünk, hogy a gyakorlatias vizsgáztatás felé kellene elmozdulni, de hogy ez a konkrétumok tekintetében hogyan fog megvalósulni, arra sajnos nem kapunk választ.

Nyilvánvalóan támogatandó és helyes az az irány, hogy az oktatói testület döntési jogköre kiegészül. Úgy gondolom, hogy erre eddig is már szükség lett volna, hogy minél nagyobb beleszólásuk legyen az ő életüket is érintő döntésekbe.

És akkor nem véletlenül hagytam a végére a leginkább vitatott pontot, nevezetesen a kancellárok megszüntetését és a szakmai főigazgató-helyetteseknek a bevezetését. Igyekszem szintén szakmai lenni, mert úgy gondolom, hogy önmagában a rendszer a struktúrától függetlenül működhetne jól is. Nem zárja ki a kancellári rendszer azt feltétlenül, hogy jól működjön a rendszer, még ha vannak ennek Achilles-sarkai, és itt is egyetértek a képviselő úrral: a legnagyobb problémát a munkáltatói jogkör szétválasztásában látom, ami teljesen életszerűtlen, hogy intézmények úgy működjenek, hogy az adott intézmény szakmai vezetője nem munkáltatója egyébként az intézményben dolgozó minden dolgozónak. De az, hogy tanév közben feltétlenül szükségesnek látják egy ilyen adminisztrációs teherrel járó átalakításnak az elvégzését, arra én sem látok érdemi indokot.

(19.30)

Ki az a szakmai vezető, ki az az intézményvezető, aki vágyik arra, hogy a tanév közben őneki ilyen adminisztrációs teherrel, ilyen mértékű többletmunkával találkoznia kelljen, és a január hónapot, meg valószínűleg a decembert is azzal kelljen töltenie, hogy teljesen megváltozott munkakörökkel kell foglalkoznia mind az intézményben, mind egyébként a szakképzési centrumok vonatkozásában?

És ha már itt beszéltünk a munkáltatói jogokról, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a nem oktatói munkát végző dolgozók helyzete siralmas a szakképzésben. Valóban létezik a szakképzésnek az a része, amelyről nem minden elfogultság nélkül beszélt Nacsa Lőrinc és Hankó Balázs, valóban van egy ilyen része a szakképzésnek, de van egy másik része, amelyikről pedig ők nem beszéltek, és ahogyan a köznevelés esetében a NOKS-dolgozóknak és a technikai munkatársaknak a béremelését sürgettem több alkalommal államtitkár úrnál is, illetve miniszter asszonynál is, hozzájuk hasonló helyzetben vannak a nem oktatói munkát végző dolgozók a szakképzésben, és itt még nagyobb a feszültség azok miatt a béremelések miatt, amelyek a szakképzésben megtörténtek. Tehát sokkal boldogabb lennék, ha például ezt a problémát orvosolta volna vagy orvosolná a minisztérium akár tanév közben, akár a tanévkezdés alkalmával.

Másrészről pedig a modern szakképzés mellett létezik egy olyan része ennek a rendszernek, és tartok tőle, sőt nem tartok tőle, biztos vagyok benne, hogy a szakképzésben tanulóknak a többsége sajnos idetartozik, amely intézmények nemcsak oktatási intézmények kell hogy legyenek, hanem szociális problémakezelő intézmények is, illetve olyan gyerekek is bekerülnek számos szakképző intézménybe, akiknek az alapvető tanulási hiányait kellene pótolni. Tudom jól, hogy ennek a törvényjavaslatnak szűk értelemben véve nem része az, amiről most beszélek, de mivel egyrészről most beszélünk először ebben a ciklusban a szakképzés területéről, ezért fontosnak tartom azt megemlíteni, hogy lehet kancellár vagy szakmai főigazgató-helyettes, lehet háromévenkénti ellenőrzés vagy beleszólási jog a döntésekbe, ha azt a szemléletet folytatja az oktatási kormányzat, ami eddig is jellemző volt sajnos, hogy akár a szakoktatóktól, akár az intézményektől várják el azt, hogy oktatási intézmény létükre, gyakorlatilag a teljes szociális ágazatot és a családot is helyettesítve vagy az ő feladataikat is elvégezve kell ezeknek az embereknek olyan erőfeszítéseket tenni, amelyek nem várhatók el tőlük, és nem azért nem várhatók el tőlük, mert egyébként nem lennének feltétlenül képesek erre, hanem a szakképzési intézményeknek alapvetően nem ez a feladata. Tudom jól, hogy az eddigi rendszerben is voltak erre különböző programok, Hankó Balázs is említette a Dobbantó-programot, de olyan átfogó, országos és a problémák súlyához mérhető rendszert nem hozott létre az előző kormányzat a szakképzésben, ami ezt a problémát kezelte volna.

Tehát én arra szeretném sürgetni ezen törvényjavaslat kapcsán is a kormányzatot, hogy egyrészről a nem oktató munkakörben dolgozó munkatársak bérét minél előbb rendezzék megnyugtatóan, hogy tisztességes megélhetéssel tudják végezni a dolgukat. Másrészről pedig azt szeretném és arra szeretném sarkallni önöket, hogy a szakképzésnek azt a részét, ahol a leszakadás, a lemorzsolódás gyakorlatilag mindennapos, átfogó programokkal segítsék úgy, hogy nem kizárólag a szakoktatóktól és nem kizárólag az intézményektől várjuk el, hogy olyan feladatokat elvégezzenek, ami egyébként nem az ő feladatkörük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)