Dr. Barna-Szabó Tímea (TISZA)

DR. BARNA-SZABÓ TÍMEA (TISZA): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mi nem abban hiszünk, hogy az ember annyit ér, amennyije van; erről bizonyára Lázár Jánosnak más a véleménye. Mi abban hiszünk, hogy minden gyermek egyenlő, függetlenül attól, hogy mennyi pénz van a szülei pénztárcájában. Ezek a családok ugyanis nem választották a szegénységet, és nem azért nem tudnak egyről a kettőre jutni, mert lusták vagy nem szeretik a gyermeküket, hanem egyszerűen olyan mély, rendszerszintű csapdákban élnek, ahonnan külső segítség nélkül nem lehet kitörni.

Ez a Fidesz szomorú öröksége: tartósan alacsony bérek, minőségi oktatáshoz való korlátozott hozzáférés, generációkon át öröklődő hátrányok. A szegénység pedig nem egyéni jellemhiba, nem morális kudarc és nem is lustaság, hanem ezen lehetőségek drasztikus hiánya. Én Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezem, hetek óta járok a választókerületemben, beszélgetek a helyiekkel (Vitályos Eszter: Mint mindenki.), és újra meg újra szíven üt az az élethelyzet, amiben nagyon-nagyon sokan élnek. Amíg nem látjuk be, hogy segíteni kell a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegének, addig őket büntetjük a saját nehéz sorsukért.

Mi esélyt szeretnénk adni azoknak a családoknak, gyermekeknek, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Ilyenek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, ilyenek például a műhelyiskolai és a Dobbantó-programban résztvevő fiatalok, akiknek kompetenciafejlesztéssel, részszakma tanulásával előrejutást kínálhatunk.

Önökkel ellentétben tudjuk, hogy a rászorultság nem csak a szegénység lehet. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a családok, ahol sajátos nevelési igényű, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek. Itt valóban nem támasztottunk jövedelemkorlátot, hiszen ezek a családok mentálisan egy borzasztó nagy megterhelésen vannak túl, egy krízisen. Ezt szeretné a kormány elismerni, ezeknek a szülőknek és nevelőknek a munkáját, akik nap mint nap szembesülnek ezekkel a nehézségekkel és stigmákkal. A gyermeküket egyedül nevelő szülőkre is ugyanezek a stigmák és bélyegek hárulnak, és ezeket szeretnénk egy kicsit könnyíteni ezzel a támogatással. Nem feledkeztünk meg azokról a gyermekekről sem, akik az egyik vagy mindkét szülőt elvesztették, és árvasági ellátásban részesülnek.

Emellett a nevelőotthonokban élő gyermekekre is szeretném felhívni a figyelmet. Rájuk talán a leginkább jellemző, hogy az ő esetükben a szegénység és az elszigetelődés nem anyagi kérdés, hanem a támogató háttér teljes hiánya. Nem engedhetjük meg magunknak azt a rideg közönyt, amellyel a társadalom sokszor elfordul tőlük, megbélyegezve őket azzal, hogy problémásak vagy reménytelenek. Nekik nemcsak ételre és fedélre van szükségük, hanem olyan valós esélyekre, amelyek képessé teszik őket az önálló, méltóságteljes felnőttéletre, ezért ők is részesülnek majd ebben az iskolakezdési támogatásban.

Sokan nem értik, hogy miért nem kap mindenki, de azt látniuk kell, hogy ha ezek a családok anyagi vagy természetbeni segítséget kapnak, az nem egy igazságtalan privilégium, hanem a rajtvonal minimális kiegyenlítése. Látnunk kell a különbséget aközött, ha valaki sík terepen fut, és aközött, ha egy gödör aljáról próbál felkapaszkodni. A célzott segítség nem előnyt ad nekik a többiekkel szemben, csupán egy létrát nyújt, hogy egyáltalán lehetőséget kapjanak. Az anyagi támogatásuk nem elvétel a tehetősebbektől, hanem befektetés a közös jövőnkbe.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, támogassák a javaslatot. Teremtsünk együtt egy olyan társadalmat, ahol jó gyereknek lenni, hosszú távon ugyanis ez mindnyájunknak egy biztonságosabb, egészségesebb és élhetőbb környezetet teremt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

(12.20)